A Magyar Rádió Művészeti Együttesei és a Nemzeti Énekkar – 2022. május 9. – Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

0
39

Kovács Ilona

Emlékezetes napja volt José Curának 2022. május 9-én: egy negyven éve elkezdett, és még tavaly is csiszolgatott nagyszabású kompozíciójának, a Requiem Æternamnak bemutatójára került sor a Művészetek Palotájában. A hangverseny előtt megjelenő rendkívül gazdag sajtóanyagból tudható, hogy az 1982-es, a Falkland-szigetekért vívott argentin-angol háború adta az akkor még csak tizenkilenc éves művésznek az inspirációt a Requiem Argentino megírására. (Később ezt a címet a kevésbé a politikára és a konkrét eseményre utaló Requiem Æternamra változtatta. Érdekes véletlen, hogy a premier napja éppen a Győzelem napjára esett, arra a napra, amikor a 2. világháború befejezésére emlékezünk, ugyanakkor szomorú aktualitást adott a darabnak, hogy a szomszédunkban pedig éppen háború dúl két testvérnép között.)

Aki esetleg úgy gondolja, hogy ő José Curát világhírű, népszerű tenorként ismeri, de a zeneszerző-Curáról még nem hallott, ne szégyellje magát. Az argentin művész kétségtelenül énekesként szerzett magának ismertséget, de az operák világa mellett rendkívül sokoldalú: karmester, színész, művészi fotókat készít, az üzleti világban is járatos, mindenekelőtt azonban zeneszerzőnek tartja magát, olyan komponistának, akit jó hanggal áldott meg a Sors. A zeneszerzést azért teszi az első helyre a saját magának felállított rangsorban, mert – egy interjúban elmondta – énekesként ugyan sokan meghallgatják és ismerik, ám a siker múlandó, amit leír, az viszont tartósan megmarad az utókornak.

Cura hatalmas apparátusra írta művét, közel kétszázötven közreműködője volt a darabnak. Fellépett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) és Gyermekkórusa (vezető karnagy: Dinyés Soma), a Nemzeti Énekkar ((karigazgató: Somos Csaba), és négy énekes szólista: Kolonits Klára (szoprán), Láng Dorottya (mezzoszoprán), Pataky Dániel (tenor) és Bakonyi Marcell (basszus). Nagy valószínűséggel azonban nem a nagy apparátus miatt nem jelent majd Cura alkotása konkurenciát a gyakran előadott gyászmiséknek október végén-november elején (és az év más időszakaiban sem). Bár mások is írtak ehhez hasonlóan hosszú requiemet, például Berlioz, Dvořák, vagy éppen Verdi, azokban mégis levegősebbnek hat a zenei anyag, itt nagyon is bonyolult, sűrű szövésű kompozíciót alkotott szerzője. Cura darabjának másfél órája szinte egyben hangzik el, nem enged pihenőt sem az előadóknak, sem a hallgatóknak. Attacca kapcsolódik egymáshoz az Introitus és a Kyrie, és hasonlóan szünet nélkül jön egymás után az Offertorium, a Sanctus és az Agnus Dei is. Egy másik kevésbé szerencsés dolog a zenei anyag bőbeszédűsége. Voltaképpen már a legelején, a Kyrie tételnél gyanakodhattunk, hogy Cura nem fogja elsietni a szöveg kifejtését, többszöri ismétléssel mondja majd el gondolatait, hiszen a Kyrie a legrövidebb szövegű tétel, itt mégis tekintélyes hosszúságúra sikeredett. Sejtésünkben nem is csalatkoztunk…

A kissé terjengős fogalmazás ellenére felfigyelhettünk nagyszerű, különleges hangszerelési ötletekre is. Mindjárt az elején a vigasztalanul hangzó dobütések láttató erővel mutattak rá a háború értelmetlenségére, kilátástalanságára, depresszív hangulatára. Az ütősök az egész kompozícióban meghatározó szerepet játszottak, az ágyúlövéshez hasonlatos nagydob hangjától a számomra a lélekharangot jelképező harangjátékig. Olykor a nagydob hangzásának tompa puffanása a koporsóra hulló földrögök hangját juttatta a hallgató eszébe. Érdekes, szokatlan ütőshangzásokat is alkalmazott a szerző, például mikor ketten szólaltatták meg a gongot, merőben más technikával, mint ahogyan szokásos, vagy amikor verők helyett két vonót használt az ütőművész hangszere megszólaltatásához. Hasonlóan emlékezetes volt a brácsaszólamvezető szólója is, ami az emberi hangot imitálta. A hangverseny egyik legszebb része kétségtelenül az Offertorium tétel a cappella része volt, ahol a kórusok transzcendens hangzása éles ellentétben állt az előző részekben ábrázolt fájdalommal és szenvedéssel. Az egész előadás alatt érezhető volt, hogy a muzsikusok hihetetlenül nagy munkát fektettek a mű megtanulásába és megszólaltatásába. Dicséret illeti mindhárom kórust és a kiváló szólistákat is. Nem irigyeltem Pataky Dánielt, akinek a világ egyik vezető tenorja előtt kellett énekelnie, de becsülettel állta a sarat, mint ahogy a többi három szólista is. Elismerés illeti a zenekar minden tagját, hiszen premier lévén nem volt előttük minta, cserébe viszont óriási és kivételes lehetőségként maga a zeneszerző adta az instrukciókat.

A 2020-as világjárvány miatti leállásnak köszönhetően Curának volt ideje véglegesíteni a kompozíciót, így 2021-re elkészült a mű definitív formájával, és lezárásként még hozzáillesztette a Lux æterna szakaszt. Ennek pozitív, optimista kicsengésével összességében egy zenei építőkockáit tekintve meglehetősen eklektikus, mégis érdekes, érzelmekben gazdag kompozíció első előadását hallhatta a közönség.

Megosztás