Budafoki Dohnányi Zenekar – 2022. február 26. – Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

0
29

Fittler Katalin

Hollerung Gábor már az újévi gálakoncerten „beharangozta”, hogy az évad második fele, tehát a januártól kezdődő időszak számos érdekességet fog tartalmazni. Ebbe a kínálatba tartozik a BDZ és a Müpa közös koncertsorozatának, a ZenePlusz bérletnek a február 26-i estje, amelynek műsorán szcenírozott formában Smetana vígoperája, Az eladott menyasszony szerepel.

A BDZ időszaki magazinjának, a Hangolónak a tavaszi számában olvasható interjúból kiderül, Hollerung Gábornak régi vágya volt, hogy elvezényelje a világszerte sokat játszott cseh vígoperát, melyből korábban csak zenekari részletek szerepeltek együttese koncertjeinek műsorán. A szórakoztató operák színrevitelében az elmúlt években mind több tapasztalatot szerzett együttes produkciójához zenei partnerként a Szabó Soma által vezetett Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar társult, valamint többségükben ismert énekművészek. Rendezőnek Szente Vajkot választották, aki kamatoztathatta filmművészeti tanulmányait, amennyiben felfedezte a belső, tartalmi rímelés lehetőségét a 20. századi cseh filmes újhullám mozgalmával. A Smetana-opera bemutatója 1866-ban volt, 101 évvel későbbi Milos Forman remeklése, a Tűz van, Babám! – tudatosan törekedett tehát egyszerre az „emberközeliségre” és az „elrajzoltságra”. Segítségére volt ehhez, hogy magyar nyelvű előadást terveztek, azzal a dramaturgiai módosítással, hogy a recitatívókat – pergőbb – prózai szövegekkel helyettesítették. Volt idő új – jól énekelhető, ugyanakkor mai hangvételű – szöveg elkészíttetésére, és a fordító Turcsányi Ildikó dramaturgként való közreműködésével több szempontból átgondolt produkció születhetett.

Népoperát terveztek, a szónak abban az értelmében, hogy a legszélesebb közönségréteget szólítsa meg – Szente Vajk tervei szerint „Ah, de ott lennék én is! – gondolja a néző”. Mondjuk, ha abba az életközegbe nem is vágyott mindenki, külső szemlélőként egy operányi időre szívesen vettünk részt benne.
A Müpa pódiumán gyakran a koncertszerűnek hirdetett előadások is némiképp szcenírozottak – a kétes tartalmú és értékű „félszcenírozott” szerencsére kikopott a meghatározások sorából. A ténylegesen szcenírozott produkciók között is megkülönböztetett helyet érdemel ez az előadás, komplex-végiggondolt kivitelezéséért. Néha már-már a „jóból is megárt a sok” mondás jutott eszünkbe, amikor kezdett zsúfolttá válni a színpaddá tett pódium. Tegyük hozzá: a különböző minőségű szereplők nagy száma még nem teszi „népoperává” a szó másik jelentése értelmében. Viszont lehetőséget ad pompás színpadképekre, mozgalmas látványvilág életre hívásához (valamennyi munkatárs nevét feltüntette a Müpa-magazin téli száma). A tudatosan szöveg-központú előadás megvalósítását segítette az énekesek érthető éneke és szövegmondása (ráadásul az énekelt szöveg kivetítőn is olvasható volt), a cselekmény pedig „megbírta” az epizódokat. A Magyar Légtornász Egyesület artistái külön élményt jelentettek!
A sajátos fénytöréssel ábrázolt élet-darab (a történet helyszíne egy 60-as évekbeli cseh kertmozi) teljes „jelrendszerét” vette a közönség – díjazva a frappáns szövegi replikákat, a kommentáló látványelemeket, sőt, a gegeket is!

Legintenzívebb érzékszervünk a szem – így nem csoda, ha az előadást komplex élményként őrzi meg az emlékezet, pillanatképek és rövid klip-jelenetek gyűjteményeként. Színházi élmény lett tehát, zenés színházi – ahol a zenének akkor jutott volna csak kiemelt ráfigyelés, ha valami hibádzik. Így viszont a zenekari kíséret illeszkedett a bizonyos tekintetben összművészeti koncepcióba, más megközelítésből: háttérbe szorult. Igazi koncerttermi figyelem szinte csak a nyitánynak jutott – amelynek a megítélését nehezítette, hogy a hallásnak alkalmazkodni kellett a szokatlan, süllyesztett zenekarból felhangzó muzsikához.

Az énekesek az előadás idejére éneklő színészekké váltak, többüknél átütő erejű volt a játék-öröm. És nem kárhoztatható, aki az előadást követően sem nézett utána a szereposztásnak (a korábbi és a későbbi előadó-tervezet néhány eltérése további nyomozómunkát igényelt volna). A később megjelent Hangadót tekintve „megbízhatóbb” forrásnak, Mařenka alakítását Heiter Melindának tulajdonítjuk, Jeníkét pedig Ódor Botondnak). Osztatlan elismerés fogadta az ügyvéd alakításáért Cser Krisztiánt, akit könnyű volt felismerni. A másik „közönségkedvenc” Vašek volt, akiben nehéz lett volna felismerni Megyesi Zoltánt. Figuraként jelenség volt – ugyanakkor zeneileg az egyik legszínvonalasabb alakítást nyújtotta.

A látvány harsánysága jól illett a film-analógiás koncepcióba, ám a hangversenyterem remek akusztikáját figyelmen kívül hagyó, mikroportos énekhangok néha musical-közelivé tették a produkciót. Ami nem értékét illetően minősítés, hanem csupán stílusának jellemzéseként.

Összességében üdítő élményt jelentett ez a produkció – arra inspirálva a nézőt-hallgatót, hogy más színrevitelben is keresse Az eladott menyasszonyt.

Megosztás