“ Zenekar addig van, míg zenész van“

0
93

Réfi Zsuzsanna

Ünnepi összegzés és jövőtervezés a Pannon Filharmonikusokkal

„Markánsan nőtt a távolság a fővárosi és a vidéki együttesek lehetőségei között”

Tavaly decemberben a Kodály Központban és a Müpában rendezett koncerttel ünnepelte 210. születésnapját a Pannon Filharmonikusok, s ezeken az esteken a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is elhangzott. A jubileum kapcsán idéztük meg a zenekar utóbbi évtizedeinek lényeges eseményeit. A folyamatosan felfelé ívelő spirálhoz hasonlító fejlődés okai mellett a jelenlegi és a jövőre is kiható gondokról, a következő időszak terveiről is beszélgettünk, valamint arról, milyenek voltak az elmúlt esztendők a zenekarban játszók, a dirigens vagy az igazgató szemszögéből, s milyennek látják a folytatást, mi minden kell ahhoz, hogy legyen majd 250. évforduló is. Varga-Deák Márta koncertmester, Bogányi Tibor vezető karmester és Horváth Zsolt igazgató idézte meg a Pannon Filharmonikusok újabb fejezetét.

Majd két évtizede áll igazgatóként az együttes élén. Hogyan összegezné ezt az időszakot?

  • Ez a húsz év szinte az együttes eddigi történetének egytizede, amely alatt jelentős ívet járt be a zenekar – meséli Horváth Zsolt -, s a következő lépcsőfokokhoz is szükséges, hogy átgondoljuk, mi is történt a társulat életében. Két évtized hosszú idő a muzsikusok számára is, egy aktív életpálya fele. Azért is fontos a visszatekintés, mivel tavaly nyáron újabb, immár az ötödik ciklusra nyertem el az igazgatói posztot, s a pályázatomban a következő öt esztendő legfontosabb feladatait vázoltam fel. Ezeknek a tennivalóknak egy része pedig a múltunkban gyökerezik… Ha visszatekintünk 1984-ig, az volt az az esztendő, amikor kivált a színházi zenekarból a társulat és hangversenyzenekarrá alakult, megduplázott létszámmal, érkezett ugyanis ötven új, akkor friss diplomás művész. Húsz évvel később történt meg a PFZ megújulása, s ekkor azok, akik az 1984-es bővítéskor érkeztek, már a negyvenes éveik végén jártak. A 2000-es években ismét tucatnyi, magasan képzett, zeneakadémiai diplomával rendelkező muzsikus jött Pécsre, velük indult el a zenekar 2003-tól jegyzett megújulása. A PFZ új jövőképének megfogalmazása az akkori fiatalokhoz, az én generációmhoz kötődik, és egy fiatal zeneigazgatónak, Hamar Zsoltnak is óriási érdemei vannak e téren. Nagyszerű volt ez az időszak, azért is, mert a korábbi tagok, a már érett muzsikusok elfogadták a fiatalok újító szemléletét, törekvéseit. Katalizátorként hatott a jelenlétünk, de mostanra már mi is az ötvenes éveinket tapossuk. Ebből következik, hogy mi újítók majdnem egyszerre fogunk kilépni a társulatból. Ezért érdemes – és fontos is – elemezni a zenekar korösszetételét.

Mindez számos kérdést vet fel a jövőt illetően…

  • Így igaz, hiszen ez azt is jelenti, hogy a mi generációnk tölti be az összes vezető pozíciót, a szólamvezetőktől a szakmai vezetőkig. Az együttes korfájából a jövőben rengeteg feladat következik. Mára a Pannon Filharmonikusok nagyon erős szakmai és emberi közösséggé vált, s ha ma ebbe a társulatba érkezik egy muzsikus, akkor könnyen integráljuk, megvan hozzá már a tudásunk és a rutinunk is. De egy évtizede nem keresünk vezető pozícióba új tagot, mert azt mind a mi generációnk tölti be. Azt se felejtsük el, hogy mindig mozgásban kell maradni, a jövő és a fejlődés abban rejlik, ha a vezetők sok területen tudják stimulálni az együttest, önmagukat, és így nem válik rutinná az életünk egyetlen eleme sem. Gondolkodni kell arról, hogy egy vezető muzsikust is olyan könnyen tudnánk-e integrálni, s hogyan tudjuk megteremteni az ifjak lehetőségét az előrelépésre. Épp ezért mindig olyan új művészeket keresünk, akikben benne rejlik a lehetőség, hogy később majd az első pozícióba lépjenek. Fontos foglalkozni a generációs kérdésekkel, ha vezetőként arra törekszem, hogy fenntartható legyen a fejlődés íve. Hiszen a Pannon Filharmonikusok története egy felfelé haladó spirál, nem mindig azonos ütemben, de állandóan fejlődik a zenekar, s ez az irány még soha nem tört meg. Úgy vélem, már ez önmagában elképesztő dolog, hiszen húsz év alatt sosem stagnált, soha nem esett vissza, mindig léptünk előre.

Ahogy a különböző kezdeményezéseiket figyeltem, az innovációban a muzsikusok is partnerek.

  • Számos alkalommal kopogtatnak be a kollégák programötletekkel, például végig akarják járni a konzervatóriumokat, a zeneiskolákat. Természetesen támogatjuk ezeket az elképzeléseket, hiszen az utánpótlás-nevelés terén mutatkoznak olyan jelenségek, amelyekre reagálni kell, és ezt mindannyian látjuk. Zenekar addig van, míg zenész van… S az, hogy mindig megtaláljuk a megfelelő, új tagot, már nem olyan magától értetődő, mint a nyolcvanas években.
    Korábban a zenekari menedzsmenteknek nem kellett ezzel foglalkoznia, mert kellő számú, magasan képzett muzsikusból l válogathattak. Ma ez nem így van. Egyre több próbajáték végződik sikertelenül.
    Ráadásul a zenekarok egymás között elképesztő versenyt folytatnak. Sokkal több állást kínálnak, mint ahány magasan kvalifikált művész van, s így kialakult egy hatalmas bérverseny. Persze oda szerződnek a művészek, ahol a legkiszámíthatóbb egzisztenciális körülményeket találják. Sajnos hiába szólítunk meg sok fiatalt a nálunk folyó, magas színvonalú szakmai műhelymunkával, de ha azt nézik meg, mindezért mennyit tudunk fizetni, akkor már messze nem vagyunk annyira vonzóak. Persze a generációs kérdés nem napjaink problémája, de minden egyes nyugdíjazással egyre markánsabban merül fel.

Úgy látom, Ön szeretné a 250. születésnap alapjait is megteremteni.

  • Hosszútávú tervezést is folytatok, lényegesnek tartom, hogy ne csupán egy generáció története legyen a PFZ… Mindeközben azzal is számolnom kell, hogy nagyon sajátos helyzetet teremtett a pandémia. Eltűntek a szponzorációs és a jegybevételek, szerencsére azonban ezeket a veszteségeket a magyar állam pótolja. Többletforrás érkezik, ami nagyszerű, de ezek az új összegek is a bérversenyt fűtik. Ami pedig azt eredményezi, hogy még nagyobb a küzdelem a muzsikusokért. Sajnos ezekből a többletforrásokból a PFZ a legszerényebben részesült,
    miközben a támogatások komplex hatást váltanak ki, pozíció átrendeződéshez vezetnek a háttérben,
    amelyet egyelőre még nem lát a publikum. A jelenlegi helyzetből megerősödve kerülnek ki egyes társulatok, mert a személyi állományuk gyarapításával évek, évtizedek fejlődési feltételeit teremtik meg. Nekünk pedig most került a fejünk fölé egy üvegplafon, amit nem lesz könnyű áttörni. A PFZ-nek jelenleg erős a személyi állománya, az aktív korúak erejük teljében vannak, az utánpótlás tehát nem napi gondot okoz, viszont az probléma, hogy a béreink nem a zenekarunk súlyát, szerepét tükrözik. Miközben nem lehet kompenzálni a Budapest Pécs távolságot sem, s úgy látom, markánsan nőtt a távolság a fővárosi és a vidéki együttesek lehetőségei között. Ez új jelenség, hiszen az elmúlt évtizedek arra irányultak, hogy ez az olló szűküljön…

Mennyire lehet ezen a helyzeten kreativitással, innovációval segíteni?

  • Egy ponton túl már hiába próbálkozik bármilyen újítással az ember, a különbség nem áthidalható. De igyekszem mindig mindennek a színét és a fonákját is nézni. Hiszen az elmúlt húsz év során sokszor eljutottunk a zenekarral a plafonig, amikor már azt mondták, ez már nem vihető tovább, azonban az egyedi, kreatív megoldások segítettek, és mégis sikerült továbblépnünk. Megszoktuk, hogy időről időre új hívószavakra van szükség, mind a zenészek, mind a közönség és a bennünk gondolkodók, a szponzorok, fiatal muzsikusok körében. Újabb és újabb felületeket kell találni. Már a negyedik polgármesterrel és az ötödik közgyűléssel dolgozunk együtt. A Kodály Központot, ahol bérlők vagyunk, már az ötödik menedzsment igazgatja, s az állandóságot az együttesünk képviseli. De újra és újra megmutatjuk, bebizonyítjuk, hogy miért érdemes a mi művészeti műhelyünk a kiemelt figyelemre. Hiszen ahogy már húsz esztendeje rendszeresen elmondjuk, a Pannon Filharmonikusok nem a helyi, városi igények kielégítésére reflektáló együttes, hanem országos nagyzenekar, s ebben a szerepkörben másfajta támogatást és jelenlétet igényel. Emellett mindig proaktívak vagyunk, kompromisszummentes minőségre törekedve dolgozunk együtt a különböző partnerekkel. Minden téren minőségorientáltak vagyunk, legyen szó új tagokról, karmesterekről.

A dirigenseket említi. Az év elején járt le a hároméves vezető karmesteri megbízatása Varga Gilbertnek , aki a hírek szerint távozik is az együttestől. Miért döntött így?

  • Rengeteget köszönhetünk neki, nagyon tartalmas periódust töltött az együttessel, és segítségével a zenekar újabb szintet lépett, így ő is a PFZ történetének jelentős szereplőjévé vált. Olyan együttesépítő munkát végzett el, amelyre kevesen képesek. Emellett alapvetően gondolta újra a közönséggel való kapcsolatot, miatta kidobtuk a korábbi rutint, s vezettünk be új módszereket. Ő érte el, hogy minden alkalommal, amikor a hangversenyterem üres, ott próbáljon az együttes, és ez segített abban az érzékeny hangzásépítési folyamatban, ami Gilbert művészetének középpontjában áll. Neki köszönhetően fantasztikusan széles dinamikai skálát képes végigjátszani az együttes. Varga Gilbert vezető dirigensként befejezte a munkáját, de vendégkarmesterként még rendre vissza fog térni hozzánk. De el kell mondjam azt is, hogy némileg csalódottan és sajnálattal távozik Magyarországról. Ugyanis nagyon tudatos programmal érkezett hozzánk, a szakmai tervét végig is vittük. A jövőben legalább ugyanilyen komoly programot szeretett volna, ehhez azonban nem állnak rendelkezésre a megfelelő körülmények. Varga Gilbert pontosan látta azt is, hogy a jövő érdekében mely területek szorulnának invesztálásra. Ezek közé tartozik a Kodály Központ. Tíz éve dolgozunk ott, de az együttes kiteljesedésében nem segít, hogy a házban csupán bérlők vagyunk. Ahogy a pályázatomban sorolom a megoldandó problémákat, hogy megmaradhasson a spirál: az egyik a bérprobléma, a másik az utánpótlás kérdése, s ott a Kodály Központ ügye is. Bejelentettük ugyanis már minden fórumon abbéli szándékunkat, hogy szeretnénk átvenni az intézmény szakmai üzemeltetését. Miközben mindenki támogat, de mire majd ez valóban megtörténik, évek telnek el. Varga Gilbert az ilyen ügyekben fáradt el, mert mindezt az időt elvesztegetettnek érzi…

Továbbra is a két vezetőkarmesteres modellel folytatják?

  • Igen, keressük az utódot, szerencsére nem vagyunk lépéskényszerben De más szempontból is határvonalhoz értünk, hiszen ebben a szezonban végre a Musikverein-ben tartott sorozatunk is elindult. Úgy vélem, belaktuk a területeinket, újakat kell megnyitni, s élettel megtölteni… A Musikverein a világ egyik legfontosabb találkozási pontja, s nagy öröm, hogy abban a hatvan éve telt házzal futó sorozatban helyet kapott a PFZ, egyelőre három éven keresztül. Már 19 esztendeje kétlaki életet élünk, hiszen Budapesten ugyancsak van sorozatunk, így most lett egy harmadik, bécsi lábunk is. Ez segít abban, hogy fenntartsuk továbbra is az inspirációt, ami ahhoz kell, hogy elérjük a kitűzött céljainkat, s a Musikverein-ben adott sorozatunk fontos építőelemévé válik a zenekar történetének. Érdekes visszacsatolás is ez, hiszen a Bécsből érkezett zeneszerző-karnagy, Johann Georg Lickl meghatározó hatással volt egy magyar kisváros zenei életére, és most az általa alapított együttes megmutatja a császárvárosban, mennyire teljesült Lickl álma…

“Minden este újult erővel megyünk neki a hegynek”

Másfél évtized alatt sokat változott az együttes játékmódja, az utóbbi években sokkal pontosabban jelenítik meg a különböző stílusokat, az egyes korszakok zenéi árnyaltabban hangzanak fel, s még határozottabb elképzeléseik lettek a hangzásideálokról, a megfelelő hanghosszúságokról, a dinamikai rendszerekről. A vonóshangzás is jelentősen kifejezőbbé, dúsabbá vált – véli Varga-Deák Márta, a Pannon Filharmonikusok koncertmestere, aki tizenöt esztendeje vesz részt az együttes munkájában. Annak idején azért esett az együttes próbajátékára a választása, mert londoni évei alatt, ahol Pauk György növendékeként diplomázott, hamar felmérte, milyen zenekari munka az, amelyben biztosan nem szeretne részt venni. Próbaévesként dolgozhatott ugyanis a Royal Philharmonikusokkal is, s rájött, az egy próba – egy előadás hideg professzionalizmusához, a folyamatos, gyakran kiégéshez vezető taposómalomhoz nincsen kedve. Izgalmas szakmai műhelymunkára vágyott, s koncertmesterként szeretett volna muzsikálni, így amikor testvére, aki akkor már fél esztendeje a Pannonban hegedült, felhívta a figyelmét a pécsi meghallgatásra, szívesen jelentkezett. Bár korábban nem ismerte az együttest, a próbajáték estéjén meghallgatott koncert után örömmel csatlakozott a társulathoz. Néhány év alatt pedig az is eldőlt, itt képzeli el a folytatást.

“A fejlődést tekintve nagyon sokat számít az is, hogy milyen tagokkal bővül az együttes, és sikerült olyan kollégákra találnunk, akik kellő érzékenységgel képesek voltak a zenekar hangideáljához alkalmazkodni. Szintén jelentős hatást gyakorolt a hangzásra, hogy tíz éve Bogányi Tibor személyében egy csellóművész áll az együttes élén, s hogy három esztendőt töltött velünk Varga Gilbert, aki hegedűművész, így mindketten különös figyelmet fordítottak a vonóskarra. Bogányi Tiborral még hangsúlyosabbá váltak a nagy romantikus kompozíciók, Varga Gilbert pedig kivételes módon fejlesztette a dinamikai skálát, olyan árnyalatok, különbségek jelentek meg az együttesünk játékában, amelyekre korábban nem volt példa. Nem beszélve a ritmikai precízségéről, amihez megfelelő partnerekre talált a szólamvezetőkben is. A kollégák ugyancsak mertek és mernek változtatni a játékukon, alkalmazkodni olyan új irányokhoz, mint például a barokk darabok, a francia művek megjelenése. Mindennek köszönhetően egyedülálló hangzásra lett képes a zenekar.”

Varga-Deák Márta elmeséli azt is, nagyon befogadó, kedves társulatot ismert meg, hamar megszerette a várost is, ahol most már családjával, gyermekeivel él. Testvére ma a második hegedű szólamvezetője, de másik hegedűs húga is csatlakozott a társulathoz, ő a helyettes koncertmester.

“Azt tapasztalom, hogy sokak számára vált vonzóvá a nálunk folyó munka, számos kisegítőnk jön el például később a próbajátékokra is. Az együttes ugyanis nagy figyelmet fordít az új tagokra, mentorprogramot alakítottunk ki. Úgy vélem, a fejlődésben emellett az is szerepet játszik, hogy van lehetőség a muzsikusok ötleteinek megvalósítására, s mindenki lelkesen vesz részt a közönségnevelésben, a különböző rendhagyó programokban is. Sokat tanultam a kollégáktól az eltelt másfél évtized során, jelentősen hatottak rám. A közönség szeretetét is folyton érezzük, nem csak a telt házas koncertekből. Megismernek sok helyen, s azonnal úgy beszélgetnek az emberrel, mintha régi ismerős lenne. A korábbi koncertmester, Gyermánné Vass Ágnes, akivel néhány évig együtt is dolgozhattam, ma is a város ikonikus alakja. Ezek a visszajelzések is fontosak, hiszen azt érezzük, megbecsülnek bennünket a városban. Természetesen állandóan dolgozunk a továbblépésért is, mert a zenekarban még hatalmas potenciál rejlik. A kollégáim, ahogy jómagam is, minden koncerten újult erővel mennek neki újra és újra a hegynek, minden este jobb és jobb muzsikálásra törekedve. Varga Gilbert mondta többször, hogy az együttesünk fantasztikusan tud játszani, az előadásokon világszínvonalú pillanatok születnek. Kérdés, hogy hány ilyen akad egy hangversenyen, s hogyan növelhetjük ezeknek a számát… “

“Ez az együttes az életét és vérét adja az összes hangversenyen”

“Egy nem várt, gyönyörű házasság született a pécsi zenekarral, hiszen már több mint egy évtizede dolgozom velük – meséli Bogányi Tibor vezető karmester – Előttük már néhány finn együttest is irányíthattam, de azok csak négy-hatéves kalandok voltak. Eleinte azt gondoltam, hogy Pécsett is ennyi időt töltök majd, és megyek tovább, azonban az első ciklusomat követően újraválasztottak, s én is azon kaptam magam, hogy szívesen maradok, mert amikor egy normális zenekari kapcsolatnak vége szokott lenni, mi akkor kezdtünk belejönni a közös munkába. Engem is meglepett, hogy ennyi év után is tudok újítani, s az együttes ugyancsak időről időre meg tud lepni. Elkezdtük megismerni és nem megunni egymást. Már tudják, mit akarok, s én is, hogy mire számíthatok, színvonal terén pedig nagyon hamar elértük azt, amire egy karmester vágyik. Nem is kell magyaráznom a próbákon, a kezem alapján mindent el tudnak játszani, s ennél többet nem is kívánhat a karmester. Akadnak jelentős mérföldkövek az együttessel folytatott munkában, ezek közé tartozik, amikor öt évvel ezelőtt rátaláltunk Brucknerre, s ez ismét egy új kapcsolatot eredményezett. Azóta minden évre jut egy szimfónia, már csak a IX. van hátra, s ezek a művek jelentősen hatottak a zenekar hangzására is.  A kezdetektől elmondhatom, hogy a Pannon Filharmonikusoknak nagyon jó a munkamorálja, mindig szépen, fegyelmezetten, a maximumot nyújtva játszik az együttes. Sosem muzsikálnak rutinból, az életüket és vérüket adják az összes hangversenyen.
Ezért nem lépek tovább egyelőre, hiszen minden, a kommunikáció, a kapcsolat kiválóan működik, fantasztikusan értjük egymást, s közben egy hihetetlen, a zenéből kiinduló fejlődés is megfigyelhető a társulatnál.
A szerződésem ennyi év után idén nyárig szól, de valahogy a levegőben van, hogy ezt az együttműködést nem most fogjuk abbahagyni, amikor ennyire beérett a kapcsolatunk.
Ha visszatekintek, azt kell mondjam, hogy ez alatt a tíz év alatt homogénebb lett a hangzás, s kialakult egy nagyon magas fokú profizmus, amely bármely felvételen, bármely dirigenssel megfigyelhető. Nagyon virtuózok emellett, s egy bizonyos nívót minden este elérnek. Sok nevelői munkám van ebben a fejlődésben, mindig a zenémmel és az energiámmal fejlesztettem az együttest. Különleges a kapcsolatunk, amelynek még nem látszik a vége.

Egyetlen téren nem sikerült csak a fejlődés, még mindig méltatlanok a muzsikusok teljesítményéhez mérve a bérek, miközben mindenki az egész életét ennek a hivatásnak szenteli…

Az együttesépítés szempontjából is nagyon fontosnak tartom, hogy elindultak a Musikverein-ben tartott koncertek, az első, az október végi olyan sikert aratott, hogy felkértek utána az Újévi hangversenyre is, egy nappal a Wiener Philharmoniker koncertje után. Nemet mondtunk rá, hiszen ütközött volna a pécsi újévi koncerttel, de nagyon megtisztelő volt, s megmutatta, hogy milyen tetszést váltott ki az előadásunk. Azért is jó, hogy az Aranyteremben szerepelünk, mert a jobbak között játszva tudunk fejlődni, és még jobbakká válni. A Musikverein-ben játszani óriási élmény az együttesnek, mert minden álomszerűen szól. Nagyon domináns a vonós szólam, erősen szól a basszus is, nekem éppen ez a hangzás az ideálom, s miután a Kodály Központtól eltérő ez a hatás, így biztosan fejleszti a zenekart.

Varga Gilbert három esztendeje is rányomta a bélyegét az együttes hangjára, nagyon pozitívan, hiszen olyan halk, finom játékot soha nem hallottam még az együttestől, mint amit vele produkáltak, s ez megmarad. Sajnálom, hogy távozik, hiányolni fogom az ultra igényességű munkáját, ami engem is segített, s az eltelt időszakban kiváló partnerségben dolgoztunk, annak ellenére, hogy dirigensi szempontból a két végletet képviseljük.
Ebből a tíz évből fontos említeni azt is, hogy sok előrelépésünk volt a repertoár terén, a nagyromantikus kompozíciók közül sok mindent végigjátszottunk. Két irányba szeretnénk haladni a következő időszakban, a nagy és a kicsi formátumok felé. Nagyon szeretnénk, bár a volumene miatt egyelőre utópisztikusnak tűnik, ha rendszeresen lenne alkalmunk az operajátszásra is. Azért is érdekel ez az irány, hiszen félig-meddig operakarmester vagyok. A Kodály Központ kiváló mindehhez, hiszen mutattunk már be Wagner-operát, nagy sikerrel. Emellett a kis formátumú művek terén ugyancsak szeretnénk előrelépni, többet játszani kamarazenekari darabokat. Előadtuk például Richard Strauss Az úrhatnám polgár című művét, s ennek a kompozíciónak is mutatkozott a hatása, hiszen jót tesz az együttesnek, ha az ilyen darabokban mindenki szinte szólista szerepben lép pódiumra.
Nemcsak befejezni volna jó az utolsó darabbal a Bruckner-sorozatot, hanem akár újrakezdeni is. Hiszen a művei most reneszánszukat élik, s a világ is megért a darabok általi csodálatos belső, spirituális utazásra, s a zenekarra gyakorolt hatása is nagyon értékes.

Érdekes egyébként más zenekarok tükrében is értékelni a Pannon Filharmonikusokat. 2018 óta ismét vezetek egy finn zenekart is, a Pori Sinfoniettát. Bár az kisebb együttes, akad a repertoárokon néhány egyező darab, amelyeket nagyon élvezetes mindkét zenekarral vezényelni. Nagyon jók ott is a körülmények, de velük mégsem lehet hétről hétre megváltani úgy a világot, mint a Pannonnal. A magyar zenekarnál minden egyes este szívvel-lélekkel játszanak, nincs olyan koncert, hogy ne a maximumra törekednének, s úgy vélem, ez a hozzáállás a PFZ védjegyévé vált. Büszke vagyok arra, hogy ezzel az együttessel dolgozhatom már tíz éve, ami a mai világban jelentős idő, nagy távot tettünk meg ezalatt együtt, s ez a zenekar és az én életemben is kitörölhetetlen nyomot hagy. “

Megosztás