Próbajátékok – második forduló

0
107

Kiss Eszter Veronika

A Zeneakadémia számokban mérhető sikerei és a zenekarok, mint munkaerőpiac rossz tapasztalatai között valóban akkora a szakadék, mint azt novemberben több zenekarvezető állította? Többek között erre is kerestük a választ.

Nagy port vert fel előző számunk tudósítása a Bach 2 Future zenekari kerekasztal-beszélgetéséről, amelyben elhangzott: „az alap- és középfokú zeneoktatás minőségének hosszú ideje tartó, egyre gyorsabb ütemben történő romlása mára már a próbajátékok színvonalán is egyértelműen látszik, […] a Zeneakadémián frissen végzett hangszeresek ugyanis hosszú évek óta egyre inkább képtelenek megugrani a próbajátékok követelményeit.” Lapunk igyekezett széleskörben tájékozódni, és megkereste a Zeneakadémiát is.
Ezzel párhuzamosan sorozatot is indítunk, amely az alap- és középfokú zeneoktatás problémáit, nehézségeit és lehetőségeit mutatja be a fontos bázisintézmények és az olyan innovatív műhelyek, kezdeményezések ismertetésével, amelyek segíthetik az eredményes oktatást és a jövő elvárásaihoz való igazodást.

Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora:

„Tények bizonyítják a zeneakadémiai képzés sikerességét, hiszen, ha csak az elmúlt két évben végzett és jelenlegi növendékeinket tekintjük is, mintegy kilencvenen nyertek felvételt neves hazai és külföldi zenekarokba egyaránt.”

A Bach 2 Future zenekari kerekasztal beszélgetésén elég borús képet festettek a felsőfokú zenei képzésről, a próbajátékok tapasztalata alapján. Ön hogy látja ezt a kérdést?

A Zeneakadémia működésének megítéléséhez a nemzetközi környezetet nézzük, hiszen csúcsintézmény vagyunk. Véleményt formálni csak akkor lehet bármilyen kérdésben, ha az ember előzőleg jártasságot szerez. Tények bizonyítják a zeneakadémiai képzés sikerességét, hiszen, ha csak az elmúlt két évben végzett és jelenlegi növendékeinket tekintjük is, mintegy kilencvenen nyertek felvételt neves hazai és külföldi zenekarokba egyaránt. De említhetném versenygyőzelmeinket nemzetközi szinten, vagy azokat a fiatalokat, akik itt tanulnak, viszik a jóhírünket, és bekerülnek különböző európai, több lábon álló, több országot érintő nagy zenei projektekbe, az ECMA-tól kezdve a Kodály-módszeren át rengeteg nemzetközi együttműködési megállapodásunk van. Ezeket a sikereket a honi környezet is észreveszi, sajnálatos, ha vannak, akik felületesen szemlélődnek vagy nem tájékozódnak. Egy konstruktív bírálat jól jöhet, de itt nem ezzel találkoztunk, itt egyesek bizonyos ismeretek hiányában nyilvánítottak véleményt, amely nem fedi a valóságot.

Megújult a Zeneakadémia tanári kara is.

Igen, de ez nem most kezdődött. Ez évek hosszú sorának folyamata. Az oktatás soha nem pillanatnyi állapot, mint amit egy kulturális esemény, egy koncert, egy csillagszóró el tud érni. Az oktatás úgy működik, hogy amit most vetünk, azt majd 5-10 év múlva aratjuk. Most jutottunk el odáig, hogy a zenekari munkában is aratni kezdtünk, azt a befektetett energiát, munkát, azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket régóta végzünk, most tudjuk jól odatenni a kulturális koncertélet terepére. Évek óta van sorozata a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának a Nagyteremben, elnyertük a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet, amire nagyon büszkék vagyunk, és végtelenül hálásak mind a fenntartónak, mind a kuratóriumnak, hogy e szervezetek nem maradtak a felületes szemlélődés szintjén, hanem a lényeget látták meg. Úgy gondolom, maximálisan megszolgáltuk és megszolgáljuk ezt a címet, és koncertjeink színvonala most már esetenként sok professzionális együttest felülmúl. Természetesen ez egy állandóan változó összetételű, hallgatói együttes, nem egészen úgy működik, mint egy stabil zenekar, amelynek tagjai évek hosszú munkája alatt érlelik ki azt a közös tudást, ami egy jó együttes sajátja.

Mindent elkövetünk, hogy fiataljainkat felkészítsük, és nemcsak iskolán belül, hanem a valós zenekari életre is.

Együttműködési megállapodásunk van nagy múltú zenekarokkal, például a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és szinte minden növendékünk vállal együttműködést, kisegítést valamelyik fővárosi zenekarban. Nincs hiány zenekari munkában, fiataljaink felkészülten tudnak pályára állni, és olyan nagy karmestereket nyerünk meg hallgatói zenekarunk élére, mint Takács-Nagy Gábor, Kovács János, Kobajasi Kenicsiró vagy Medveczky Ádám és még sorolhatnám, tényleg a magyar zenei élet legjava. Az, hogy fiatal tehetségeink hova céloznak, hova jelentkeznek próbajátékra, függ az adott együttes minőségétől is. Az egyetemi képzésre érkezők közül természetesen nem lesz mindenkiből szólista, Kelemen Barnabások és Baráti Kristófok nem jönnek minden évben, egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány ilyen tehetségű végzős kerül ki egy-egy évfolyamból, de úgy gondolom, ez így van jól, hiszen világhírű szólistából nem lehet és nem is szükséges tömeget termelni. Viszont a többi növendékünk teljesítménye is rendkívül magas, és megállják a helyüket minden szinten. A Zeneakadémia ma is a sikeres magyar muzsikusok többségének alma matere, összekötő kapocs a magyar zenekultúrában, a zenei család központja. Nagyon nyitott intézmény vagyunk, szeretettel gondozzuk, ápoljuk ezeket a kapcsolatokat, hiszen nap, mint nap találkozunk a muzsikusokkal a színpadon, van, aki saját zenekart alapított, van, aki dirigens lett, van, aki együttesekben zenél. A zenei életnek mindenki egyformán megkerülhetetlen szereplője, egy jó produkcióhoz mindenkire szükség van, akár szólista, akár a zenekarban ül, egymás nélkül nem megy. Fontosnak tartom, hogy a muzsikusok érezzék felelősségüket, és érezzék annyira fontosnak alma materüket, hogy együttműködésekben gondolkozzanak: egymással és hajdani intézményükkel egyaránt.

Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője:

„Amikor zeneakadémista voltam és annak az időszaknak a nagy karmesterei irányították a zenei életet, és itt Kocsis Zoltán neve is eszembe jut, akkor azért a szakmai felkészültség, vagyis gondos kottaolvasás, stílusismeret, műismeret olyan alapvető elvárások voltak, hogy szóba nem került, hogy valaki ezekkel ne legyen tisztában. Én azt érzékeltem az elmúlt évek alatt, hogy ez a része a felkészültségnek egyre pongyolább.”

Nemrég a Bach 2 Future zenekari kerekasztal beszélgetésén elhangzott, hogy a próbajátékokon a frissen végzett magyar fiatalok szakmai színvonala nem megfelelő. Mióta tapasztalod ezeket a tendenciákat?
Nem vagyok olyan régóta a szakmában, 2006-ban diplomáztam, azóta figyelem, mi történik. Azt érzem, hogy sajnos a különböző felsőoktatási intézményekből érkezők felkészültsége – itt nem nagyon van különbség az intézmények között – évről-évre gyengül. Ennek sok oka van, nem lehet csak a felsőoktatást felelőssé tenni, pláne nem egyszemélyben a Zeneakadémiát azért, hogy gyengébb a színvonal. Biztos, hogy ez visszamegy a középfokig, sőt az alapfokig, és nem utolsó sorban visszamegy arra a kérdésre, hogy vajon ez a pálya jelenleg mennyire vonzó. Talán ez az utóbbi a legnagyobb horderejű kérdés. Fontos, hogy ki, hogy van felkészítve egy kimondottan próbajáték helyzetre, ami az ő életének – mondjuk ki – egy kifejezetten sorsdöntő pillanata, hiszen a zenekari muzsikusi lét még mindig a legcsábítóbb pálya egy zenész számára. Szólista nagyon kevesekből lesz, ötévente van egy, aki szólistaként is meg tud élni, de a 99 százaléknak az a legjobb esélye, ha egy zenekarban el tud helyezkedni. Amikor zeneakadémista voltam és annak az időszaknak a nagy karmesterei irányították a zenei életet, és itt Kocsis Zoltán neve is eszembe jut, akkor azért a szakmai felkészültség, vagyis gondos kottaolvasás, stílusismeret, műismeret olyan alapvető elvárások voltak, hogy szóba nem került, hogy valaki ezekkel ne legyen tisztában. Én azt érzékeltem az elmúlt évek alatt, hogy ez a része a felkészültségnek egyre pongyolább. Gondolok itt a zenekari művek alapos ismeretére, ami feltételezi, hogy az adott műből ismerek 5-10 felvételt, tudom köztük a különbségeket, ezeknek utánajárok, a stílust meg tudom különböztetni, például, hogy milyen Bartóknál és milyen Mozartnál egy sforzato, mit jelentenek a kottába beírt jelek, mi a különbség egy sforzato és egy fortepiano, vagy egy tenuto és egy portato között. Az a benyomásom, és nem csak nekem, hogy ez a fajta szakmai felkészültség nem olyan alapos, mint amilyen hajdanán volt, ahogy a hozzáállás sem az. Nekem az a mintaszerű hozzáállás, amit Rados Ferenc, Kocsis Zoltán, vagy Simon Albert képviselt, amit róluk első vagy másodkézből tudok. Ez egy megalkuvást nem tűrő szakmai maximalizmus, ahol, ha valaki tempót vált egy versenyműben, az olyan tempóváltás kell legyen, ami szakmailag indokolt és tudatos, nem pedig olyan, amit a hangszertechnikai hiányosságai miatt követ el, sokszor önkéntelenül.

Néha az az érzésem és fontos kiemelni, hogy – tisztelet a kivételnek – szakmailag ezen a téren, aki ma egy főiskoláról kijön, az sokszor olyan képzettséggel bír, mint 30 évvel ezelőtt az, aki egy konzit elvégzett.

Szeretném kiemelni, hogy ezt nem a tehetségre értem. Szó sincs arról, hogy ma kevesebb lenne a tehetség, vagy a főiskoláról kikerülő fiatalok kevésbé lennének tehetségesek. A tehetség időátlagosan konstans. Az, hogy a tehetség éppen milyen művészeti ágban bukkan fel, az időről-időre változik, ezért van az, hogy bizonyos művészeti korokban bizonyos művészeti ágak erősebbek vagy gyengébbek.

Ez nyilván attól is függ, hogy éppen melyik a népszerűbb.

Összetett. Az biztos, hogy a klasszikus zene elismertsége és vonzása most nem ott van, ahol az ötvenes években vagy korábban. Erről semelyikünk nem tehet, ez egy helyzet, amivel együtt kell élni. Viszont nekünk, akik ezeket a nagy mestereket még ismertük, az a feladatunk, hogy az ő felkészültségi szintjüket egyfajta mértékként kezeljük a fiatalságnál, amit nem érdemes lejjebb adni. Hiába vagyunk joggal büszkék arra, hogy a magyar zenekultúra ilyen magas szinten van, mégis az a tapasztalat, hogy akik egy ausztriai, svájci vagy német főiskolát végeztek, a tehetségüktől függetlenül gyakran jobban fel vannak készítve arra, hogy egy próbajátékon megfeleljenek, és egy zenekarban sikeresen játsszanak. Ők jellemzően elsősorban zenekari képzést kapnak. A trombita próbajátékunkat például egy fantasztikus magyar fiú nyerte meg, aki Berlinben végzett, ahol Tarkövi Gáborral éveken keresztül gyakorolták Haydn Esz-dúr trombitaversenyét, ami minden próbajáték kötelező anyaga, a zenekari állásokat pedig addig csiszolgatták, amíg tökéletes nem lett. Látszott, hogy ez a fiatal erre lett trenírozva, minden egyes hanghossz megbeszélt, betanított. Lehet erre azt mondani, hogy ez idomítás, ugyanakkor egy egyetemnek szolgáltatnia kell egy olyan praktikus tudást, amivel a diák sikeresen megállja a helyét a pályán és felvehetik egy zenekarhoz. Azt kell mondanom, hogy a külföldről érkezők gyakran felkészültebbek arra, hogy elkezdjék a zenekari munkát nálunk. Ezen meg lehet sértődni, de ebben semmiféle személyes elfogultság, vagy érzelem nincsen, ez egy mindenkitől függetlenül leszűrt tapasztalat. Én lennék a legboldogabb, ha azt mondhatnánk, hogy a magyar zeneoktatással nincs semmiféle gond. Ezen lehet vitatkozni, de mi, zenekarok vagyunk a felvevő piac, a munkaerőpiac, ha szabad így mondani, ezért azt gondolom, a mi szavunknak is számítania kell. Persze az sem jó, ha csak kritizálunk. Egy konstruktív párbeszédnek viszont mindenképpen el kell indulnia arról, hogy mire van szükség, milyen pontokon szeretnénk másfajta képzést.

Mennyire nehézkes felvenni új jelentkezőket?

Itt nem arról van szó, hogy nem tudom feltölteni a zenekaromat, mert játszanak külföldiek is nálunk, és az is lehet egy irány, hogy Magyarország zenész-importra szorul. Ezt is fel lehet vállalni, csak ez nem áll összhangban azokkal a hangzatos kijelentésekkel, hogy mekkora klasszikus zenei nagyhatalom vagyunk. Nyilvánvaló, hogy a legkiválóbbak külföldön keresnek és találnak munkát, ez kicsit mindig is így volt, de attól függetlenül van egy erős középmezőny, amelynek a zenekari munkára való felkészítésében van még tennivaló. Azt a mondatot, amit a kerekasztal-beszélgetésből kiemeltél a tudósításban, és ami akkorát robbant, annyiban szeretném finomítani, hogy nyilván nem arról van szó, hogy senki nem alkalmas. A nagy átlag viszont azt mutatja, hogy a képzés elsősorban nem erre irányul. Tudok pozitív példákat is mondani, vannak olyan szakok, olyan hangszerek, olyan tanárok, akik szívügyüknek tekintik a zenekari játékra való felkészítést, Budapesten és vidéken egyaránt. Ugyanakkor azt látjuk, hogy

az az általános gondolkodásbeli váltás, hogy nem szólistákat, hanem zenekari zenészeket kell képezni, és az a fajta szakmai alaposság, amit például Kocsis Zoltán is képviselt, nem feltétlenül jellemzi az oktatásunkat és ez baj.

Ezért fel kell emelni a szavunkat. Ahogy Esterházy Péter mondta, „egy bizonyos szint fölött nem süllyedhetünk egy bizonyos szint alá”, azt gondolom, hogy ez pontosan igaz abban az esetben, ha büszkélkedünk a magyar zenekultúrával. Ha nem vagyunk szigorúak önmagunkhoz, akkor ennek a zenekultúrának semmi nem garantálja ezt a szintű fennmaradását, mert ott vannak a kínaiak, a dél-koreaiak, az oroszok, a környező országok, a balti államok fantasztikus zeneoktatással, és sikerrel próbálnak bekerülni az elitbe, ahol a legjobb tanárok tanítanak. Ha már itt tartok, kicsit fájlalom, hogy a legkiválóbbjaink, a legnagyobb magyar szólistáink a legtöbb esetben külföldi egyetemeken tanítanak.

Ez persze anyagilag is érhető.

Itthon jelenleg nem lehet méltó megélhetést alapozni egy egyetemi tanári fizetésre. Ez is olyan kérdés, amiben nekünk, zenészeknek és a Zenekadémiának együtt kéne felemelnünk a szavunkat, és azt mondani, hogy nem tartható, hogy a nagyjaink azt a tudást, amit a magyar zeneoktatás adott nekik, azt külföldön adják tovább, és ezáltal szegényedjen a magyar zenekultúra. Közösen kell megoldást találnunk arra, hogy ezeket a kiválóságokat itthon tarthassuk, és így a legjobb hagyomány – amit valójában csak a legjobbak tudnak továbbadni – ne szakadjon meg végleg.

Keller András hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója:

Fontos, hogy a tanárok egymást is támogassák a növendékek fejlődése érdekében, továbbá, hogy a főtárgytanítás, valamint a zenekari és kamarazenei oktatás egymást kiegészítsék, ezért örülök annak, amit látok: hogy a Zeneakadémián mindez még fontosabbá vált az utób

bi időszakban. Mert nem jó, ha a főtárgy leköti a diákok energiáinak túlnyomó többségét. Mindig is kiváló oktatás volt az intézményben, és most meglátásom szerint épp felszálló ágban van. Az oktató művészek, köztük a nemrég csatlakozott fiatalabb, de már neves muzsikusok garanciát jelentenek erre.

Természetesen a fejlődés  hosszabb távon hoz majd gyümölcsöt, így türelemre van szükség. Emellett üdvözölnék még több együttműködést a felsőoktatás és a szimfonikus együttesek között, amellyel még gazdagabbá lehet tenni a fiatalok képzését.

Tapasztalataim szerint a Zeneakadémián frissen végzettek között nagyon sok a tehetséges, a jól képzett növendék. Többüknél felmerül egyfajta hiányosságként, hogy kevés a tapasztalatuk a kamarazenében és szimfonikus együttesbeli életet tekintve, azonban ez voltaképp természetes, hiszen még nagyon fiatalok, nem szerezhettek gyakorlatot, ezt a zenekarba kerülve tudják megszerezni.
Fontos a technikai képzettség, de a különféle megszólalásmódokat az együtt zenéléssel lehet elsajátítani. Ezért is elengedhetetlen például a kamarazenélés, amit a hozzánk, a Concerto Budapesthez folyamatosan érkező fiataloknak minden nap próbálok átadni.

Takács-Nagy Gábor hegedűművész-karmester, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának művészeti vezetője:

Ígéretesek a Zeneakadémia diákjai, derűsen látom a jövőjüket. Gyönyörű eredményeket lehet elérni az intézmény szimfonikus zenekarával, rengeteg szeretettel és figyelemmel, nem pedig a hibákra lecsapva. Azt tapasztalom, hogy remek oktatóik vannak: találkoztam a főtárgytanárokkal, és mindenki érti, miről van szó, ezért egy hajóban evezünk a célért.
Ez pedig az, hogy megértsék, elengedhetetlen a kamarazenei szemlélet, azaz egymás meghallgatása, a közös lélegzetvétel. Aki szólistának készül, annak is szüksége van erre, mert egymást erősítő dolgok. A zeneszerző szándékait, műve spirituális tartalmait a

Gabor Takacs-Nagy, Dirigent / 28.11.2013 / Schloss Elmau

karmester próbálja sugározni, a hangszereseknek pedig erre kell ráhangolódniuk érzelmileg és mentálisan is, együttesen. Ehhez ismerni kell már előre is az adott zeneművet, magas munkamorálra van szükség a növendékek részéről, a karmesternek pedig humánus hozzáállásra.
Azt látom, hogy a diákok többsége nyitott erre, érezhetően igyekeznek. Többüknek még nincs elég önbizalma, vannak, akik kissé szoronganak, azonban ez logikus, hiszen nem szerezhettek elég gyakorlatot a zenekari működésben. Az együttes muzsikálásnál azonban nem arról van szó, hogy nem szabad hibázni, hanem arról, hogy rá kell állni a közös játékmódokra. Azon vagyunk mindnyájan a Zeneakadémián, hogy ezt megragadjuk és elérjük.

Baráti Kristóf hegedűművész, a Zeneakadémia adjunktusa, a Vonós Tanszék hegedű csoportjának vezetője:

A főtárgy hagyományosan vezető szerepén túl a kamarazenei és a zenekari képzés fontossága teszi teljessé a vonós oktatást.
A kamarazenei szemlélet, az „együtt lélegzés” a szólisták és az együttesekben játszók számára is kulcskérdés, ez ugyanis megtanítja a fiatalokat arra, hogy milyen hierarchiákra támaszkodik a zenei anyag, és ösztönösen arra készteti a növendékeket, hogy komplex formában értelmezzék a zenei anyagot. A művet teljességében kell átlátni: a zenei tartalmat és a szólamok közötti viszonyrendszert is alaposan vizsgálni kell. Talán ezek mentén érdemes formálni a koncepciót a próbafolyamat során.

Kristóf Baráti
Photo: Marco Borggreve

Egy zenekarban a karmester határozza meg a mű interpretációját, de a megvalósításban szintén meghatározó szerepe van a kamarazenei gondolkodásnak. Különböző hangszerek, hangszercsoportok optimális együttműködését alapvetően határozza meg ennek a szemléletnek a minősége. Számomra öröm, hogy a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, Takács-Nagy Gábor vezetésével, az előbb vázolt szellemiséggel, művészileg kiemelkedő, nagyszerű és sikeres koncertekkel gazdagítja a hallgatók tudását, és ezzel is tovább erősíti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képét.

Bársony Péter Liszt-díjas brácsaművész, a Zeneakadémia mélyhegedű csoportvezető docense, eközben a Kunstuniversität Graz egyetemi tanára:

Úgy látom, a zenészutánpótlás kérdésében az jelent igazából gondot, hogy az egyetemi növendékeket „kibocsátó” alapfokú zenei oktatás az elmúlt 10-15 évben súlyos gondokkal küzd, és egyre kevesebb gyermekhez jut el a minőségi komolyzene.

A Zeneakadémián a kamaraoktatás, illetve a növendékekből álló szimfonikus együttes vonzó és színes projekteket biztosít a hallgatóknak, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Ezek mellett az egyetem többféle módon is felkészíti diákjait arra, hogy helyt álljanak a zenekaroknál: például a brácsa tanszakon minden tanév végén teszt-próbajáték zajlik, függöny mögötti muzsikálással, ahogy a való életben is történik. A zenekari anyag megismerésére és a próbajátékokra való felkészülésre szolgálnak a nemzetközi gyakorlathoz illeszkedő, úgynevezett szólamismeret órák. Ezeken olyan darabokkal foglalkozunk, amelyek a magyar és nemzetközi próbajátékokon szoktak szerepelni. Tanártársaimmal azt igyekszünk tudatosítani a diákokban, hogy elengedhetetlen az együttes próbáinak kezdetére megtanulniuk az adott darabokat, hogy ott a tudásukkal a közös munkát segítsék, hiszen a való életben is ez vár majd rájuk. Emellett természetesen a főtárgytanárokkal szintén konzultálhatnak a diákok a zenekari szólamok ügyében, továbbá az egyetem igyekszik olyan neves külföldi művészeket mesterkurzusra hívni, akik tapasztalatokkal rendelkeznek e téren is. A diákzenekar projektjeinél meglátásom szerint fontos ügyelni az arányokra, hogy a főtárgyoktatással is egyensúlyban legyen. Hiszen bármennyire is fontos a kamarazenei és zenekari repertoár, illetve gyakorlat elsajátítása, egy állás elnyeréséhez szólista kvalitásokat is fel kell mutatni a próbajátékon.

A magyar zenei felsőoktatási intézmények közül a Zeneakadémiáról kerül ki a legtöbb olyan növendék, aki nemzetközi szinten is megállja a helyét. Egyik nemrég végzett hallgatónk például a minap az osztrák rádiózenekarnál (ORF Radio-Symphonieorchester Wien) nyert három fordulós próbajátékot, szintén tavaly végzett növendékeink közül kettőt neves európai egyetemre vettek fel, mások kiváló hazai együttesekben nyertek próbajátékot. A brácsa tanszak mesterdiplomájával az esetek többségében nem okoz nehézséget az elhelyezkedés.

Megosztás