Nemzeti Filharmonikusok – 2021. december 2. -Pesti Vigadó

0
195

Fittler Katalin

Az idei évadban két bérletsorozatot hirdetett a Nemzeti Filharmonikusok a Pesti Vigadó Dísztermébe; a Pászti bérletben a Nemzeti Énekkar játssza a főszerepet, ám szerepet vállal a Lukács bérlet több programjában is. Ráadásul a december 2-i est dirigense a karigazgató Somos Csaba volt.

A Lukács bérlet elsősorban a Haydn-muzsika rajongóit szólítja meg. Valamennyi műsor afféle „Haydn +”, ahol a „+” korszak- és stílusváltozást hoz, és műfaji meglepetésekkel is szolgál. A december 2-i hangverseny már címében is ezt a „pluszt” harangozta be: Cipolla.
Érdeklődő közönség jutott a sorozat második estjének, a mostoha időjárás (az egész nap szakadó eső) sem tántorította el a hallgatóságot: megtelt a Díszterem, és valamennyi műsorszámnak lelkes tetszésnyilvánítás jutott.

Nem túlzás azt állítani, ismét bebizonyosodott: Haydn szimfonikus termése megunhatatlan. A nyitó műsorszám, a 89. számot viselő F-dúr szimfónia a viszonylag ritkán hallhatóak közé tartozik. Talán a megkülönböztetett népszerűségnek örvendő „szomszéd-mű”, a rendkívül szellemes G-dúr szimfónia árnyékolta be az F-dúr kompozíciót. Mindenesetre, most ez a szituáció is hasznosnak bizonyult: „ismerkedésre” nyílott lehetőség, tehát korántsem az újrahallgatás gesztusa jutott osztályrészül a szimfóniának. A közönséghez hasonlóan, az előadók is hallható élvezettel keltették hangzó életre a frappáns tételeket. Haydn gazdag szimfonikus termése választékosan él a korabeli zenei köznyelvi fordulatokkal, pontosabban, mindig talál lehetőséget arra, hogy ismert gesztusokat módosított jelentéssel hangoztasson, vagyis, olyan közeget teremtsen, ahol a hallgató szinte állandóan számíthat arra, hogy poén avagy vicc következik. Nem harsányan kacagtató, de meghökkentő vagy épp mosolyt fakasztó. A hangszeresek remek „társalgónak” bizonyultak, Somos Csaba irányításával mindenki „vette a lapot”! A terem adottságai hozzájárultak e közvetlen légkör állandósulásához – csak néha tűnt túlságosan is fényesnek (élesnek) egy-egy dinamikai csúcspont.

Amikor azonos szinten foglal helyet a zenekar és a közönség, csökken a látvány-lehetőség intenzitása. Számolnunk kellett ezzel a B-dúr sinfonia concertante esetében, ahol a négy szólista (hegedű, gordonka, oboa, fagott) a vonószenekar első pultjai előtt kapott helyet, és csak kevés néző volt olyan kivételezett helyzetben, hogy a látvány-elemmel gazdagítva élvezze a hangzást. A szólistacsoport tagjai is a Nemzeti Filharmonikusok művészei közül kerültek ki – azonos zenei elképzelések nyomán bontakoztak ki a tételek, amelyek közül a leghatásosabbnak a hegedű-recitativók meglepetés-elemét hordozó rondo-finálé bizonyult.
A szünet után Vajda Jánosnak immár krisztusi korba ért egyfelvonásosa, a Mario és a varázsló következett, sztár-Cipollaként Cser Krisztiánnal, a további szerepekben a Nemzeti Énekkar szólistáival. Az 1988 óta töretlen népszerűségnek örvendő egyfelvonásos „ismertnek” tekinthető, így a közönség számára nem jelentett problémát a térbeli tájékozódás. A színpadi közönség a zenekar mögött kapott helyet (megemelt szinten), míg az egyes epizód-jelenetekre a zenekar előtt került sor (szinte összeérve a nézőtér első sorával). Itt az élmény-felelevenítés, az emlékek aktualizálása jelentette az örömforrást. A nézőt örömmel töltötte el a bennfentesség érzete, és amikor a csoport-jeleneteknél nem mindig volt kivehető a szöveg, próbálta előhívni az emlékek mélyéből, hogy minél részletezőbben legyen részese a cselekménynek. A szuggerálás kifejezési lehetőségei módosultak – Cser Krisztián koncentráló gesztusokkal járult hozzá a TV- illetve operaszínpadi rendezések mozdulatkészletéhez. Itt sál helyett maszk és álarc kapott szerepet a Mario-jelenetben. A Cipolla halála után ismételten elszabaduló tánc-őrület ezúttal kizárólag dinamizmusával hatott. Az egyfelvonásosnak a szereplőkkel egyenrangú partnere volt a zenekar; a kidolgozott előadásban jól érvényesült Vajda János hangszerelése. A Nemzeti Énekkar művészei a tánc-jelenetben önfeledt játék-örömüket juttatták kifejezésre.

Zenés-színházi élmény többletét adta tehát a műsor második része – a hosszas-lelkes tetszésnyilvánítással a közönség kifejezésre juttatta a változatos műsorösszeállítások iránti érdeklődését, „nyitottságát”.

Megosztás