Óbudai Danubia Zenekar – 2021. október 26. Zeneakadémia

0
11

Malina János

Makszim Riszanov vezényelte az Óbudai Danubia Zenekart október 26-án a Zeneakadémián. A koncert műsora üdítően színes volt: egy vonósszimfónia C. Ph. E. Bachtól, két kortárs hölgykompozíció Angliából, illetve az Egyesült Államokból, befejezésül pedig Prokofjev 2. Rómeó és Júlia balettszvitje; szép és sokoldalú kihívás bármilyen zenekar számára. Ezúttal azonban óhatatlanul is Riszanovra figyeltünk, aki ugyan karmesterként is rendkívül aktív, és a Danubia Zenekarral sem most találkozott először, elsősorban azonban mégiscsak kiemelkedő tehetségű brácsaművészként és nagyszerű kamarazenészként ismerjük.

C. Ph. E. Bach H 653-as jegyzékszámú, háromtételes e-moll szimfóniája tipikus példája annak a fajta meglepetésekkel és éles váltásokkal teli, impulzív stílusnak, amely hangszeres műveit általában is jellemzi, s amely oly nagy hatást gyakorolt többek között Joseph Haydnra. Ez az egyszerre beszédszerű és töredezett, megállásokkal tagolt zene igen jól harmonizált Riszanov erélyes, kissé szögletes, ám hallatlanul precíz mozdulataival, feszült és beszédes szüneteivel. A lassú tétel napfényes színei, idillikus nyugalmat sugárzó hangulata nem kevésbé hatott meggyőzően. Majd újabb váltással visszatért a meglepetésekkel teli, groteszkre hajló, „szálkásabb” C. Ph. E. Bach-i hang, miközben feltűnt, hogy az ideálisnál talán nagyobb létszámban felálló vonósegyüttes milyen precízen, egységesen játssza a szeszélyes pontozott ritmusokat, ezáltal mégiscsak megőrizve a hangzás karcsúságát.

A következő darab az Angliában élő, bolgár születésű Dobrinka Tabakova Szvit régi stílusban című játékos kedvű, brácsára, vonószenekarra és csembalóra komponált sorozata volt, amelyet Riszanov számára írt; ősbemutatóján is maga játszott és vezényelt. Az archaizáló, kedves, hol groteszk, hol pedig érzelmes, táncos vagy fájdalmas zsánerdarabokban hálás brácsaszólók találhatók, sőt, az első tétel felvezetéseképpen Riszanov egy dobot püfölve vonult fel a dobogóra; a csembalistának is jutott csörgődobolnivaló. Hallottunk egy szép csellószólót is, és a „Holdfényes rózsakert” című tétel igazán elbűvölő zenekari színeit érzékenyen, szépen szólaltatta meg a zenekar.
A szünet után egy ugyancsak jól hangzó, bár nyelvileg nem archaizáló, a múlt zenéjére azonban mégiscsak utaló, rövidebb kompozíció következett, immár teljes szimfonikus zenekarra: Missy Mazzoli Sinfonia (for Orbiting Spheres) című darabja. A talán kissé filmzeneszerűen, némi IMAX-os beütéssel, de kétségtelenül színes fantáziával megírt, érdekes effektusokat alkalmazó, valóban kozmikus tereket elénk idéző darab előadását ismét precíz kidolgozottság, remek színérzék jellemezte.

A legnagyobb művészi erőpróbát ‒ karmester és zenekar számára egyaránt ‒ azonban mégis Prokofjev 2. Rómeó és Júlia szvitjének (op. 64ter, nem pedig, ahogyan a programban áll, op. 64 no. 2) megszólaltatása jelentette. Nos, amit hallottunk, sokkal inkább jutalomjáték volt, mint erőpróba. A legnagyobb dicséret, amivel az előadást illethetem, az lehet, hogy nyilvánvalóvá tették, milyen elemi erejű, invenciózus és mélységesen drámai Prokofjev balattzenéje ‒ olyan kompozíció, amely a század legnagyobbjainak hasonló jellegű zenéi mellett is helytáll. Riszanov kifejezetten nagy formátumú karmesterként tartotta kézben az előadást: remek tempókat és karaktereket hallottunk, s míg a tetőpontokon minden finomkodás nélkül juttatta érvényre a zene hatalmas energiáit, mégpedig úgy, hogy az akcentusok, a nagy hangerő sem kezdte ki a hangzáskép tisztaságát, a libbenő-pucki tánctételben vagy a lírai pillanatokban a lehető legfinomabban, rezzenésszerű, ám kifejezően árnyaló kézmozdulatokkal végezte el a megszólalás finomhangolását. A zenészek számára is maximális támogatást nyújtó, „előzékeny” karmesteri magatartást pedig a zenekar tökéletesen szinkronizált hangindításokkal, szépen formált szólókkal, kiegyensúlyozott rész-hangzásokkal hálálta meg.

Az élettel teli, szuggesztív Prokofjev-interpretáció erős várakozást kelt a hallgatóban aziránt, hogy ezzel a karmesterrel és ezzel a zenekarral minél több jelentős súlyú modern és kortárs ‒ vagy akár klasszikus ‒ kompozíció előadójaként találkozzon.

Megosztás