Megjelent Bartók Concertójának új zenekari kölcsönanyaga

0
101

Bartók Béla műveinek kritikai összkiadása alapján, megjelent az első zenekari kölcsönanyag a zeneszerző egyik legnépszerűbb zenekari kompozíciójából, az Egyesült Államokban keletkezett Concertóból az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó és a müncheni G. Henle Verlag közös kiadásában. Mind a vezénylőpartitúra, mind a szólamok nagy formátumban (25×32,5 cm), kiváló minőségű papíron készültek. Egy garnitúra két vezénylőpartitúrát, 9-8-7-6-5 db vonósszólamot, 4 db ütőszólamot, a többi szólamból pedig 1-1 db-ot tartalmaz. A zenekari anyag a Universal Music Publishing Editio Musica Budapesttől kölcsönözhető. A partitúrát tartalmazó összkiadáskötet, valamint, a mű Henle-féle kispartitúrája pedig megvásárolható.
A közreadás munkájáról, annak körülményeiről az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. főszerkesztőjét, Kerékfy Mártont kérdeztük.

A Concerto a bartóki életmű emblematikus darabja. A zeneszerző legismertebb és világszerte legtöbbet játszott zenekari kompozíciói közé tartozik. Épp ezért különösen örvendetes, hogy a mű partitúrája és zenekari szólamanyaga már a 48 kötetesre tervezett Bartók kritikai összkiadás-sorozat elején megjelenhetett az Editio Musica Budapest és a müncheni Henle kiadó gondozásában.

K.M.: A közreadást Móricz Klára magyar zenetudós gondozta, aki évtizedek óta él az Egyesült Államokban. Pályáját a budapesti Bartók Archívumban kezdte a nyolcvanas évek végén, és akkor kezdett hozzá a Concerto kritikai kiadásának előkészítéséhez, ami az egyik legfontosabb itthoni munkája volt. A közismert jogi problémák miatt azonban 2016 elejéig kellett várni az összkiadás megjelentetésével. Ez természetesen azzal járt, hogy közel két évtized elteltével sok szempontból fel kellett frissíteni a korábbi közreadást.

Milyen forrásokból dolgoztak?

K.M.: A Concerto forráshelyzete viszonylag egyszerű, tekintve, hogy Bartók gyönyörű kézírásával rendelkezésre áll a szerzői kézirat, vagyis az autográf partitúra, amelyből korabeli fénymásolási technikával úgynevezett photostat másolatok készültek. Ezek egyike lett a kiadói metszőpéldány, amelyben különféle kiadói bejegyzések találhatók. Egy másik példányt Bartók magánál tartott, amibe javításokat írt. Ezek mellett készült egy hivatásos kopisták által másolt partitúra is a megrendelő Bostoni Szimfonikus Zenekar számára. Ebből a partitúrából is létezik azonban egy fénymásolat, amelyből Reiner Frigyes vezényelte keletkezése után nem sokkal a Concertót.

Ezeken a – ha úgy tetszik – tisztázatokon túl maradtak-e fenn olyan vázlatok, amelyek betekintést engedtek a kompozíciós folyamatba?

K.M.: Ami különleges a Concerto kapcsán, hogy a teljes vázlatanyaga fennmaradt. Bartók általában nem készített sok vázlatot a műveihez. Többnyire fejben, illetve a zongora mellett komponált, és csak akkor jegyezte le a műveit, amikor már eléggé formát öltöttek. A Concerto komponálása idején azonban nem állt rendelkezésére zongora, ezért minden zenei ötletét papírra vetette. Ennek köszönhetően nagyon részletesen és izgalmasan lehet felfejteni az alkotói gondolkodásmódot. Éppen ezért az összkiadáskötetben jelentős részt foglal el az összes vázlat és fogalmazvány sorrendben történő közreadása, természetesen úgynevezett diplomatikus átírásban. A vázlatokon és fogalmazványokon felül két korabeli hangdokumentum is rendelkezésünkre állt a közreadáshoz. Az egyik a Serge Koussevitzky által 1944 december elsején vezényelt bostoni ősbemutató után még ugyanabban a hónapban készült rádiófelvétel, a másik pedig Reiner Frigyes 1946 február elején készült lemezfelvétele a Columbia lemeztársaság számára.

Amennyire tudom, ezeken a korai hangfelvételeken még az eredeti, rövidebb befejezéssel hallható a mű…

K.M.: Amikor Koussevitzky felvétele készült, még csak az eredeti befejezés létezett. Bartók feltehetően Széll György javaslatára komponálta a bemutató után azt a valamivel hosszabb és hatásosabb befejezést, amelyet azóta mindenki játszik. Már Reiner is az új befejezéssel vette lemezre a művet.

Bartók azonban soha nem hallotta ezzel a második befejezéssel a művet, így nem tudhatjuk, hogy ő vajon melyiket tartotta volna hitelesebbnek…

K.M.: Bartók saját kézírásával maradt fenn a második befejezés, tehát ez teljesen autentikusnak tekinthető. Az sajnálatos, hogy koncerttermi előadását már nem érhette meg.

Viszont így nem tudjuk, hogy ezt ő végleges befejezésnek szánta, vagy alternatív lehetőségnek, amelyeket szabadon választhatnak az előadók…

K.M.: A Bartók Archívumban mi is sokat vitáztunk erről a kérdésről, hogy vajon a két befejezés – a rövidebb, illetve a hosszabb – egyenrangúnak tekinthető-e, és hogy van-e választási lehetősége az előadónak, vagy valamelyiket elsődlegesnek kell-e tekinteni. A helyzet nem teljesen egyértelmű. Bár Bartók maga az új befejezés kézirata fölé azt írta, hogy „Alternative ending”, vagyis alternatív befejezés, és az ezzel a felirattal is jelent meg a partitúra első kiadásában, a Concertóval kapcsolatos kiadói levelezésben „new ending”-ről, azaz új befejezésről van szó. Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy Bartók már az első kiadás megjelenését sem érte meg, mert az csak 1946-ban jött ki. Vannak ugyanakkor más, kései Bartók-művek is, amelyeknek alternatív befejezésük van, ezek közé tartozik például a nagy Hegedűverseny is, ahol egyértelmű, hogy választani lehet az első, vagy a második befejezés között. Volt egyébként olyan korabeli kritikus, aki fel is rótta, hogy a zeneszerző miért az előadóra bízza a választást, ahelyett, hogy maga döntene.

A fennmaradt partitúrák bejegyzései, illetve javításai között voltak-e szignifikáns eltérések, amelyek további fejtörésre adtak okot a közreadásnál?

K.M.: Igen, voltak eltérések. Azt kell mondanom, hogy a leghitelesebbnek, vagyis a leginkább a „Fassung letzter Hand”-nak tekinthető levonatnak Bartók saját példánya tekinthető. A karmesteri példányokban természetesen vannak további bejegyzések, de azok nem annyira a kottaszövegre vonatkoznak, hanem inkább a korabeli előadásokhoz kapcsolódnak.

Bartók maga részt vett a próbákon? Erről mennyit lehet tudni?

K.M.: Azt lehet tudni, hogy Bartók ott volt a próbákon, legalábbis egy próbán biztosan, de olyan jellegű karmesteri bejegyzés, ami arra utalna, hogy egyes előadási utasítások Bartóktól származnának, nincs a karmesteri példányokban. Nem is nagyon képzelhető el, hogy Bartók a próba közben instrukciókat adott volna Koussevitzkynek az előadásra vonatkozóan.

Én sem erre gondoltam, hanem inkább arra, hogy a zenekari hangzásélmény esetleg bizonyos helyeken változtatásra késztette volna.

K.M.: Ez elképzelhető, tekintve, hogy a már említett forrásokon kívül léteznek még a kiadó számára készült jegyzékek és listák, amelyek egyértelműen a kiadásra való előkészítés során – és részben bizonyosan a bemutató után – keletkeztek. Ezek olyan javításokat is tartalmaznak, amelyek be sem kerültek az első kiadásba, hanem csak a Bartók Péter által 1993-ban közreadott javított reprint kiadás előszavában, kottapéldaként jelentek meg először. Ezek egyértelműen hangszerelési retusálásnak tekinthetők.

A Bartók Péter közreadásában megjelentetett kiadásokat Önök mennyire tudták figyelembe venni a kritikai kiadás szerkesztése során?

K.M.: Megnéztük, és figyelembe vettük ezeket a kiadványokat, de forrásként természetesen nem tudtuk értékelni, hiszen forrásként csak az jöhet szóba, ami vagy a zeneszerző kézírásával íródott, vagy bizonyíthatóan az ő közreműködésével készült.

Bartók hangszeres művei már nem esnek szerzői jogvédelem alá. Ami azzal jár, hogy egyes korábbi – nem kritikai – kiadások szabadon másolhatók lesznek, miközben a kritikai kiadás zenekari szólamanyaga az Editio Musica Budapestnél elérhető kölcsönanyag marad. Mennyire bíznak abban, hogy a gyakorló muzsikusok ezt a drágább megoldást fogják választani, és nem az ingyenesen letölthető korábbi kiadást választják majd?

K.M.: Nagyon bízunk benne, mert úgy gondolom, hogy nagyon gondosan készítettük elő ezt a szólamanyagot. A kottakorrektúrát Scholz Anna végezte, aki amellett, hogy zenetudós, gyakorló zenekari művész is, és nagy tapasztalata van zenekari szólamanyagok szerkesztésében, a kottagrafikát pedig a Kottamester Bt. készítette, nagy szakértelemmel és felelősségteljesen. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy hibátlan kotta nem létezik. De egyrészt folyamatosan összevetettük a szólamanyagot a meglévő Boosey & Hawkes kiadás szólamanyagával, másrészt nagyon nagy segítséget jelentett, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészei áttanulmányozták a szólamokat. Egy olyan zenekar muzsikusai, akik rengetegszer játszották, és nagyon jól ismerik a darabot. A szólamanyag közreadása során nagyon sokat jelentettek az ő észrevételeik mind a szöveg, mind a forma tekintetében. Sokat kísérleteztünk azon is, hogy mi a megfelelő formátum, a megfelelő rasztrálméret, hogy hova essen a lapozás. Őszintén remélem, hogy ez a gyakorlatban is használható lesz! Ugyanakkor az is igaz, hogy mivel ez a kiadás az összkiadás alapján készült, megkötötte a kezünket, hogy ahol csak lehetett, maximálisan figyelembe kellett venni Bartók notációs stílusát. Például a tizenhatod repetíciókat a Boosey & Hawkes első kiadásában feloldották, vagyis hangjegyekkel kiírták. Bartók azonban ezeket tremolószerűen jegyezte le. Lehet, hogy könnyebb olvasni a feloldott változatot, mi azonban ragaszkodtunk a Bartók-féle írásmódhoz.

– Kaizinger Rita –

Megosztás