Savaria Szimfonikus Zenekar 2021 január 21. – Bartók terem

0
26

Január 21-én a szombathelyi Bartók teremben Vajda Gergely vezényletével adott online hangversenyt a Savaria Szimfonikus Zenekar. A kiadós és hagyománykövető műsor nem emlékeztetett a mostanában – érthető módon – gyakori „kétharmados” online programokra: első részében egy nyitány és egy versenymű, a kiadós (és manapság egészségvédelmi célokat is szolgáló) szünet után pedig egy szimfónia következett. A középpontban nem jelentéktelenebb – és könnyebb – mű, mint Bartók 2. zongoraversenye állt, Fejérvári Zoltán szólójával.

A hangverseny egész karakterét a derűs nyugalom határozta meg: ez valamiképpen mindvégig ott bujkált a stilárisan egészen különböző művek hősi vagy drámai karakterű pillanataiban is. Talán Vajda és Fejérvári egyéniségéből eredt ez az összbenyomás? Vagy az előadók tudat alatt is arra törekedtek, hogy az élő közvetítést figyelő mintegy 300 fős közönség (budapesti online koncert esetén is szép szám) pandémia alatti lelki szükségleteit kielégítse? Nem tudom – de így mindenesetre egyéni karakterű, izgalmas és érdekes koncert tanúi lehettünk.

A nyitószám, Borogyin Igor hercegének nyitánya éles és világos színekkel, és olyasféle – majdnem azt írtam: barokkos – áttetszőséggel szólalt meg, amelyet éppenséggel nem 19. század végi zenekari kompozíciókkal szoktunk asszociálni.
A Bartók-zongoraversennyel kapcsolatban először is meg kell jegyeznünk, hogy a szombathelyi koncertterem viszonylag szűk pódiumán a szólóhangszert kényszerűségből körülfolyta a vonóskar. Ennek a sajátos elrendezésnek a hatását persze csak a helyszínen lehetett volna igazán felmérni. Különösebb hangzásképbeli problémákat – a terem jó akusztikájának és a kitűnő hangmérnöki munkának köszönhetően – ez a koncert online hallgatója számára nem okozott, viszont mégiscsak újfajta szemszögből mutatta be a művet azáltal, hogy a hatalmas súlyú zenei anyagot játszó zongora nem a „kísérő” zenekarral szembeállítva, hanem mintegy az együttes legfontosabb tagjaként vett részt az előadásban. Ebben a helyzetben Fejérvári játékának fölényes könnyedsége és gördülékenysége, gyakran játékossága, amelyben folyamatosan jelen volt a zongorázás, a muszkuláris teljesítmény öröme, harmonikusan ötvöződött a Vajda által hasonló szellemben dirigált zenekarral. S ez a zenekar önmagában is kitűnő, szinte hibátlan és nem egyszer imponáló teljesítményt nyújtott; a műben fontos szerepet játszó rézfúvósok teljesítményét pedig feltétlenül ki kell emelni.

Ebben az előadásban, amely gondosan és szuggesztíven különböztette meg a karaktereket, és a sötét, drámai színeknek is megvolt a maguk súlya, valahogyan mégsem volt fenyegető a keménység, az élek és érdes felületek mégis le voltak kerekítve kissé. A II. tétel főrésze jobban emlékeztette a hallgatót a 3. zongoraverseny Adagio religiosójára, mint egyébkor, a vonóskar színgazdagsága és az álmodozó karakter harmóniát és megnyugvást sugárzott. A Presto középrész vibráló virtuozitása és intenzitása, Fejérvári élesen világító trillái pedig itt is egy rendíthetetlen nyugalmú folyamatot díszítettek, amelyet követően a visszatérés – finom és érzékeny, halk timpani-ütésekkel – különösen szuggesztíven és szívszorítóan hatott. A Fejérvári boszorkányos virtuozitásával fűszerezett zárótétel lendülete, temperamentuma és ruganyossága a bartóki ritmikai erőt és néptánc-ihletést derűvel és ragyogással ötvözte; végül azután Vajda remekül felépített tetőpontra vezetve fejezte be a tételt.

Dvořák kissé terjedelmes, de minden ízében „szép” 8. szimfóniája szólalt meg a koncert második felében. Az amúgy is mosolygós Vajda Gergelyt talán sohasem láttam annyit mosolyogni, mint ebben a kiegyensúlyozott és harmonikus darabban. A nyitótétel előadása a hangsúlyozott gesztus- és beszédszerűséget színgazdagsággal párosította: különösen a csellószólam éneklő melódiái voltak emlékezetesek, no meg az induló-szakasz derűsen katonás karaktere és az egész tétel feltartóztathatatlan hömpölygése. Az elkoptatott, de pontos „bensőséges” jelző illik legjobban a lassú tételre, a fafúvók és az első hegedű puha és simogató szólóival, az egész előadás érzelemgazdagságával. Különösen meggyőző volt a Scherzo néptánc-kavalkádjának széles-kedélyes, hangulatos alaptempója, és a finoman kidolgozott szólamok precíz megszólaltatása. De leginkább a zárótételben adózhattunk elismeréssel Vajdának és a szombathelyi zenekarnak azért a bravúrért, hogy a karneváli és körtánc-hangulat életteli megteremtése mellett a tétel szívhez szólóan érzelmes oldalát maradéktalanul fel tudták idézni. Volt oka Vajda Gergelynek itt is a mosolygásra.

 – Malina János –

Megosztás