MÁV Szimfonikus Zenekar – 2018. december 6. Zeneakadémia

0
77

Fittler Katalin

Orosz esttel örvendeztette meg az Erdélyi Miklós bérlet közönségét a MÁV Szimfonikus Zenekar. Érdemes volt előre elolvasni a műsorismertetőt, mert másképp igencsak meglepődhetett a hallgatóság a nyitó műsorszámtól: Prokofjev Trojkája rendkívül rövid, ám hatásos filmzene-részlet. Ismert művek következtek, Rahmanyinov 2. zongoraversenye, a szünet után pedig Csajkovszkij decemberben sűrűn játszott balettjét, A diótörőt idézték, éspedig nem a szerző által összeállított koncertszvitet, hanem terjedelmesebb összeállítást, a táncjáték cselekményét követő sorrendben, tizenkét részletet.
Moszkvából érkezett az est karmestere és szólistája. Arszentij Tkacsenko fiatal karmester (tavaly fejezte be karmesteri tanulmányait), és máris rendelkezik azzal a magabiztossággal, amelynek birtokában vendégkarmesterként hamar és hatékonyan tud kapcsolatot teremteni alkalmi muzsikuspartnereivel. Nagyon tudja a „szakmát”; nincsenek felesleges mozdulatai, minden gesztusával a zenei kifejezést szolgálja. Pontosabban, gyakorlatilag segíti az általa elképzelt hangzás megszületését, miközben érezhetően átszellemül a zenétől. Vezeti az együttest, arra késztetve a hangszereseket, hogy intenzíven vegyenek részt a folyamatokban, a karakterek megformálásában. Irányításával remekül szólt a zenekar. Valamennyi hangszeres fontosnak érezhette a játszanivalóját, és az intenzív figyelem légkörében rendkívül szép színek, tónusok születtek. A széles dinamikai skála valamennyi szintje élményt adott. A diótörő részletei láttatóak voltak, s olyan hangszerelési ínyencségekre is felfigyelhettünk, amelyekről a látvány esetleg elterelhetné a figyelmet. Tkacsenkónak sikerült elérnie, hogy a játék-öröm a kidolgozott szólamokban szinte állandósuljon. Élvezet volt látni a vonóskart; a vonókezelés differenciáltsága éreztette a hatását a hangzásban is. Parádésan oldották meg feladatukat az ütősök, megcsillantva a humoros fordulatokat. Szokásosan remekeltek a fuvolások, s jól érvényesült a hárfa.
A Rahmanyinov-mű szólistája Alexander Ghindin volt. Erőt sugárzó jelenség, fáradhatatlannak bizonyult. Lehengerlő biztonsággal uralta hangszerét, a plakát-léptékű monumentalitás mellett rendelkezve a meghitt-bensőségesség kifejezőeszközeivel is. Megvallom, néha sokalltam a hangerejét, mintha nagyobb teremhez méretezte volna – ám mindennek ellenére sohasem volt durva a hangzás. Arra kellett gondolnom: talán a felfokozott hangerejével hasonló intenzitást kívánt állandósítani a zenekar játékában. A hatás, természetesen nem maradt el. És választékos ráadásokkal sokrétű pianista-felkészültségéből további ízelítőt adott.
A koncert műsora gyönyörködtetést ígért – várakozásában nem is csalódott a közönség, s ez megmutatkozott abban is, hogy a kellemes légkör kitartott még a ruhatárnál is…

Megosztás