Itthon érzem magam Budapesten

0
56

Kaizinger Rita

Beszélgetés Carlo Montanaróval a Rádiózenekarral való fellépése alkalmából

Hogyan érzi magát újra Budapesten?

C.M.: Nagyszerűen. Ha Budapestre jövök, az olyan mintha haza jönnék.

Most azonban egy újabb zenekarral ismerkedett meg…

C.M.: Igen ma találkoztunk először. Még csak az első két próbán vagyunk túl, sokat kell dolgoznunk, de az máris nyilvánvaló, hogy kiváló együttessel van dolgom.

Engem kicsit meglepett, hogy nem olasz, hanem német-osztrák programmal áll a közönség elé.

C.M..: Gyönyörű, romantikus alkotások szerepelnek a műsoron. Nekem különösen kedves ez a program, mert két zeneszerző-barátról van szó. Schumannról és Brahmsról, akik nem csak pályatársak, hanem az életben is nagyon jó barátok voltak. Ráadásul Brahms nagyon közel áll hozzám, mert csaknem öt évet töltöttem Bécsben, ahol a karmesteri tanulmányaimat folytattam. Brahms is hosszú ideig élt Bécsben. A II. szimfóniát pedig mindig is nagyon szerettem. Csodálatos alkotás. A Schumann-gordonkaverseny pedig véleményem szerint nagyon jól illik hozzá, mert egy nagyon intim, pasztorális hangvételű szimfóniáról van szó, ami a kicsit drámaibb hangvételű második tételtől eltekintve rendkívüli vidám, örömteli zene, főként az ujjongó finálé. A Schumann-koncert pedig nagyon különleges versenymű: meditatív, befelé forduló. A német romantika csúcsairól beszélünk. Nagyon közel áll a szívemhez ez a műsor, amit szerintem hallgatni is nagy élmény. A szimfónia utolsó tétele kiváltképpen extatikus.

Az olasz maestróktól általában olasz program a megszokott elvárás…

C.M.: Én Bécsben tanultam, a közép-európai iskolán nevelkedtem zeneileg.

Hogyan került Bécsbe?

C.M.: Zubint Mehta javaslatára. Az ex-Swarowsky-iskola tagjaival tanultam, többek között Leopold Hagerrel, aki az egyik specialistája a közép-európai, mindenekelőtt az osztrák hagyománynak. Ott éltem, karmesterként azt a levegőt szívtam magamba.

És mi a helyzet az operával, hiszen világszerte rengeteg meghívásnak kell eleget tennie operakarmesterként?

C.M.: Az opera egy más történet. Mivel édesapám operaénekes volt, gyakorlatilag az operában nőttem fel. Ez az olasz felem, mivelhogy olasz vagyok. De zeneileg a képzettségem közép-európai. Érti? Vagyis minden, ami Mahlert, Brucknert, Mozartot, Beethovent illeti. Mindegyikük szimfonikus partitúráit behatóan tanulmányoztam.

A Schumann-koncert szólistájával, Perényi Miklóssal találkozott már?

C.M.: Igen. Fantasztikus csellista. Nagyon nagy művész. Ugyanakkor rendkívül egyszerű. Nagyon tiszta muzikalitással rendelkezik. Rögtön megértettük egymást. De a Youtube-on is megnéztem a felvételeit. A rendkívül mélyreható műismeretén kívül azonnal nyilvánvaló, hogy azon kevés muzsikus közé tartozik, aki még teljes egészében a zene szépségében él. Minden színárnyalatnak, minden hangsúlynak rendkívüli jelentősége van számára.

Mi történt Önnel tavaly február óta, amióta utoljára vezényelt Budapesten? Úgy tudom járt Ausztráliában, majd Berlinben dirigált…

C.M.: Igen, voltam Ausztráliában és az Egyesült Államokban is. Berlinben a Deutsche Operben vezényeltem a Traviátát. Próba nélkül ment két előadás. A zenekar nagyon elégedett volt, de hatalmas volt a közönségsiker is. 2008-ban léptem fel utoljára Berlinben, tíz év után tértem vissza. A következő évben pedig a Nabuccót fogom vezényelni ugyanott.

Tervei a közeljövőre?

C.M.: Innen Varsóba megyek, ahol a Pillangókisasszonyt dirigálom. Utána Seattle következik a Trubadúrral, majd március közepén Sydney, ahol a Werthert vezénylem. Május elején Pármában dirigálom Mozart Requiemjét, majd júniusban ismét Budapesten leszek, ahol Az álarcosbált vezénylem az Operában. Végül Párizs, majd újra Seattle következik, a Rigolettóval.

Ezek szerint a fellépéseinek nagy részét az olasz opera teszi ki.

C.M.: Ebben az időszakban igen. Ugyanakkor a szimfonikus repertoár közelebb áll hozzám. Meggyőződésem, hogy elsősorban a szimfonikus irodalomra születtem.

Az előbb is arra próbáltam utalni, hogy egy olasz karmestertől általában azt várják el, hogy az olasz operarepertoárt dirigálja…

C.M.: Lehet, de ez téves elvárás. Tény azonban, hogy vannak olyan dirigensek, akik valóban nem rendelkeznek szimfonikus repertoárral. Ellenpéldának azonban Claudio Abbadót mondanám, aki elsősorban a hangversenyrepertoárt vezényelte. Ezzel szemben Riccardo Muti, akinek inkább olaszos irányultságú a képzettsége, kevesebb szimfonikus koncertet dirigál, mint mondjuk Karajan vagy Kleiber vezényelt. Ez egy kicsit repertoárfüggő is, hiszen az olasz operarepertoár sokkal tágabb, mint mondjuk a francia, és természetes, hogy ennek kapcsán az impresszárióknak is elsősorban egy olasz karmester jut eszébe.

Budapesttel kapcsolatban mik a közelebbi tervei?

C.M.: Egyelőre még nem tudom. Amint említettem az Operába jövök legközelebb, de szimfonikus koncertekről még nem egyeztettünk véglegesen, bár tárgyalunk róla. Megfelelő időpontot is találnunk kell, hiszen szerencsére eléggé elfoglalt vagyok. De bármikor szívesen jövök vissza, mert nagyszerű muzsikusok és csodálatos hangversenytermek vannak itt. És amint már mondtam, itthon érzem magam Budapesten.

Megosztás