Duna Szimfonikus Zenekar – 2018. november 9.

0
82

Kaizinger Rita

Duna Palota

Az orosz és a német romantika népszerű alkotásaiból választott hármat a Duna Szimfonikus Zenekar, őszi bérletsorozatának „Mesterművek ereje” címmel meghirdetett hangversenyére, amelyre november 9-én került sor a belvárosi Duna Palotában. A műsorválasztás rejtett összefüggéseket sejtet, ha meggondoljuk, hogy a 19. században a német kultúra befolyása – elsősorban a cári család házassági kapcsolatai révén – legalább olyan meghatározó volt az orosz elit körében, mint a franciáé. A műsor első felében két közkedvelt kompozíció, Muszorgszkij Egy éj a kopár hegyen című szimfonikus alkotása, valamint Csajkovszkij rokokó témára komponált variációsorozata hangzott el, az idei év Fischer Annie-ösztöndíjasa, Dolfin Balázs gordonka szólójával, Antal Mátyás vezényletével. Mint Antal Mátyás rövid programismertetőjében – amit „beugrással” Zelinka Tamás helyett tartott – utalt rá, a Muszorgszkij-mű címe eredetileg „Szent Iván-éj a kopár hegyen” volt, újabb finom áthallásként az est második felében szereplő zeneszerzővel, Felix Mendelssohn Bartholdyval, aki köztudomásúan a világ legszebb szentivánéji tündér – vagy boszorkány? – zenéjét komponálta.
Antal Mátyás a magyar zenei élet egyik megkerülhetetlen szereplője. Több mint fél évszázada van a pályán, verzatil tehetségének köszönhetően különböző, de szorosan egymásra épülő feladatokat lát el, olykor párhuzamosan. Muzsikus család szülötteként azon kevesek közé tartozik, akik két, egymásra kevéssé épülő szakirányon szereztek diplomát a Zeneakadémián. Fuvolaművészként és karvezetőként, és mindkettőt maximálisan kamatoztatta. Zenei pályafutását 22 évesen a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a későbbi Nemzeti Filharmonikusok fuvola szólamában kezdte. Zenekari művészi karrierje befejeztével újabb több mint negyedszázad következett ugyanannál az együttesnél, az Állami – majd Nemzeti – Énekkar karigazgatójaként. 2018 júniusától pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karmestereként kamatoztatja gazdag tapasztalatait, a neten olvasható visszajelzésekből ítélve, a város zeneszerető közönségének legőszintébb örömére.
A koncerten nyitószámként felhangzó boszorkányszombatot lendületesen és jó formai arányérzékkel szólaltatta meg pálcája nyomán a Duna Szimfonikus Zenekar alapjában véve kis létszámú együttese, hitelesen idézve meg a mű egyszerre démoni és misztikus karakterét.
Csajkovszkij Változatok egy Rokokó témára című hangversenydarabját elsősorban a pályakezdő csellisták tűzik szívesen műsorukra. Nemcsak a repertoár szűkössége miatt, hanem azért is, mert a zenekarral kísért, egybekomponált mű alkalmas egy nagyobb megterhelést jelentő gordonkaverseny kiváltására. Csajkovszkij Karl Juljevics Davidov, a pétervári cári zenekar szólócsellistájának játékától megihletve komponálta a variációsorozatot, akit egyik kritikájában egyenesen a „csellisták cárjának” nevezett. A virtuóz, hét változatból álló kompozíció látszólagos könnyedsége ellenére nem kevés nehézséget rejt magában, nemcsak technikailag. Mindenekelőtt a „rokokó” hangvétel áll távol a zeneszerző saját zenei idiómájától, ezért nem könnyű feladat a mű mindenkori szólistájának, hogy érvényre juttassa személyes hangját az „álöltözetben”. Valójában csak az ötödik variáció nagy kadenciájának szenvedélyes kitörésében szólal meg először saját nyelvén a zeneszerző, majd a rákövetkező moll változat pengetett kíséretes, elégikus románcában és a scherzót idéző virtuóz utolsó variációban. A 21 éves kora ellenére már több rangos nemzetközi és hazai díjat, valamint ösztöndíjat elnyert Dolfin Balázs biztos stílus- és arányérzékkel felvértezve oldotta meg a kényes feladatot. Erőteljes, magvas, szép, meleg tónusú gordonkahangon, plasztikus dallamíveket rajzolva tolmácsolta a teljes kompozíciót. Az első négy variációban könnyed játékossággal, klasszikusan mértéktartó formálással, míg a már említett nagy kadencia után bensőségesen, visszafogott szenvedélyességgel. A virtuóz szakaszokat csiszolt technikájának köszönhetően maradéktalanul uralta. A közönség jogosan elragadtatott tetszésnyilvánítását egy Bach Sarabande-tétellel köszönte meg.
Az est második felében Mendelssohn V. Reformáció szimfóniája szerepelt a programon. Mendelssohnnak ez a ritkábban hallható szimfóniája – magasabb sorszáma ellenére – a két népszerű szimfónia, a „Skót” és az „Olasz” melléknevű előtt keletkezett, sorrendben másodikként, a fiatal zeneszerző vallási filozófiájának zenei credójaként. A koncert első felében elhangzott két mutatós darab parádés tűzijátéka után azonban kifejezetten jó választásnak bizonyult a meditatívabb jellegű szimfónia műsorra tűzése. A Duna Szimfonikus Zenekar elsődleges ismertetőjegye nem a hangzás, hanem a zene iránti feltétlen odaadás. Pregnáns ritmusok, lekerekített dallamívek, egyöntetűen és egyenletesen kijátszott futamok jellemzik előadásmódjukat. Nincsenek rossz helyen megnyomott hangsúlyok, elkent frázisok, nincs megúszás. A zenekar valamennyi tagja ugyanattól a felelősségérzettől vezérelve nyújtja a tőle telhető maximumot a teljes estén át. Ettől olyan élvezetesek és teltházasak a hangversenyeik. Örömmel muzsikálnak, és ez az öröm átragad a közönségre is. Lehet, hogy a próbákon ez nincs mindig így, de a koncerteken fásultságnak nyoma sincs. Természetesen a Duna Palota neorokokó színházterme mindig felveti a hangzásarányok kérdését, amikor nagyobb apparátust foglalkoztató kompozíciót játszik az együttes. Így volt ez most is, kiváltképp a nyitó- és a zárószám esetében. Ilyenkor a karmesteren múlik a döntés, hogy visszafogja-e a rézfúvósokat a többi szólam érvényesülése érdekében, vagy hagyja az együttest a mű kívánalmainak megfelelően játszani. Antal Mátyás a jó megoldást választotta: hagyta a zenekart játszani.

Megosztás