Győri Filharmonikus Zenekar –2018. május 2.

0
25

Zeneakadémia

Miként lapunk olvasói már az 1. szám címlapjáról értesülhettek, jubileumot ünnepel idén a Győri Filharmonikus Zenekar, hivatásos együttessé válásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból rangos fővárosi szereplésre vállalkoztak. 4 koncert világsztárokkal a Zeneakadémián címmel hirdettek Richter János Hangversenybérletet, fenntartva a lehetőséget, hogy az egyes rendezvényekre jeggyel is jöhessenek az érdeklődők.

Minden bizonnyal jelentős szervezőmunka is kellett ahhoz, hogy szinte teltházas előadás születhessék a sorozat második estjén (az első március 9-én volt, a folytatásra a következő évadban kerül sor, szeptember 25-én és november 5-én). Mint a hangversenyt követően láttam, több csoport is érkezett, láthatóan olyan érdeklődőkkel, akik nem rendszeres látogatói a Zeneakadémiának. Imponáló a hallgatóság magas arányú részvétele, hiszen a jegyárak korántsem tűnnek különösképp közönségcsalogatónak (a legdrágább kategória meghaladja több rangos fővárosi együttesét).

A Zeneakadémia Nagyterme ezúttal „digitális hangversenyteremmé” vált: a kisalföld.hu jóvoltából az internetkapcsolattal rendelkezők odahaza is meghallgathatták a produkciót. Ők abban a többletben részesültek, hogy Szabó Balázs zenetörténész afféle műsorvezetőként ismeretanyaggal láthatta el hallgatóit. Ez viszont igencsak hiányzott a helyszínen: a hallgatók kétféle szórólapot kaptak mindössze, az egyik a bérleti sorozat estjeinek időpontjáról, szólistáiról és karmestereiről tájékoztatott, a másik az aktuális estre vonatkozva közölte ugyanezeket az információkat, a szólista nagyobb méretű fényképeivel mindkét oldalon (az egyik magyarul, a másik angolul tartalmazta az információkat). A műsor viszont egyiken sem szerepelt! Nem kizárt, hogy a hallgatók közül többen utólag is csak annyit tudhattak elmondani, hogy szép hangversenyt hallottak a Zeneakadémián. Mert a Zeneakadémián kevéssé otthonos látogatók aligha szemfülesek annyira, hogy utánajárjanak olyan nyomtatványoknak, amelyekből értesülnek a pontos műsorról.

Nyitószámként indokolt volt Sosztakovics Ünnepi nyitányát választani, hiszen valóban ünnepléssel kívánja emlékezetessé tenni a jubileumi évadot a zenekar vezetősége. A világsztár ezúttal Sergei Nakariakov volt, aki 8 nappal később töltötte be 41. évét. A szakmai közönség számára is érdekességnek számított, hogy szárnykürtön szólaltatja meg Csajkovszkij Rokokó-variációinak magánszólamát. Ő 2010-ben játszotta először az átiratot, amely azóta repertoárjának részévé vált (időközben több hasonlóképp érdekes átirat született, így Catalin Rotaru Bukarestben nagybőgőn játszotta a szólót, Maxim Rysanov pedig saját brácsa-átiratát londoni Promenade Concert keretében mutatta be). A művész teljesítményéhez nem fér kétség, mégis, jó érzés utána újrahallgatni a művet az eredeti gordonkás verzióban (pontosabban, a két egymás mellett élő verzió bármelyikében).

A sztárszólistára irányította a figyelmet a következő műsorszám is, Arban Velencei karneválja, de valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek a legnagyobb fúvós-élményt a ráadásszám, Bach népszerű Airje jelentette. Nakarjakov számára természetesen nem jelent problémát a hangszerek váltása, és ha a tempó lehetővé teszi, gyönyörködtető tónusú, mondhatni, önmagukban is élményt jelentő hangokat képez.

A szünet után a zenekar művészeti vezetője, Berkes Kálmán vezényletével Beethoven VII. szimfóniáját játszotta. Érdekes volt megfigyelni a karmester és a zenekar zenei kapcsolatát a tekintetben, hogy mennyire beérett a gyümölcse annak az igényes munkának, amelyet e pozíciója elfoglalása óta következetesen vitt véghez a dirigens: rászoktatta a játékosokat a részletező-aprólékos kottaolvasásra, tehát a szólamok artikulációs és frazeálási kidolgozottságára. Ahogyan azonban a vonósok hozzászoktak az ilyesfajta minőségi munkához, szinte „magukra hagyhatta” őket a karmester, a kompozíciók felépítésének más szegmenseire irányítva a figyelmet. Ezen a hangversenyen érződött, hogy a fúvósokkal foglalkozik elsősorban – a vonósok, elsősorban a hegedűsök, inkább „jól teljesítettek”, semmint élvezettel muzsikáltak volna. Akkor érződött ez leginkább, amikor Berkes bal kezének egy-egy szélesívű mozdulata hatására kifényesedett a hegedűhangzás! A zenekar jelenlegi állapotában a gordonkaszólam szép színe és a brácsa intenzív tónusa tűnt jellemzőnek.

Miként a hivatkozott Zenekar-beli interjúból kiderül, méltán lehet oka elégedettségre a zenekar vezetőinek és játékosainak. Vannak feladataik, fellépési lehetőségeik, és sikereik is.

A többféle program azonban azzal jár, hogy a játékban a teljesítmény eluralkodik. Minden profi együttest kísért ez a veszély – épp ezért a minőségi munka mellett érdemes figyelni arra is, hogy a játékosok ne elsősorban munkát lássanak a zenélésben. Legyenek képesek mind a próbákon, mind a fellépésekkor arra, hogy első hallgatóiként gyönyörködjenek a születő hangzásban, hogy tudjanak örülni annak, amit játszanak. Perdöntő szerepe van az előadóknak abban, hogy mi jut el egy-egy kompozícióból a hallgatósághoz. És ha megunhatatlanul szeretik a műsorszámaikat, nagyobb lesz a közönség élménye is.(Fittler Katalin)

Megosztás