Élő műsorral ünneplik szombaton a Bartók Rádió napját

0
106

Különleges adásnappal, élő műsorfolyammal és zenei vetélkedővel ünnepli szombaton a Bartók Rádió a csatorna névadója, Bartók Béla születésnapját.

A Bartók Rádió napján 14 órától 19.30-ig a Magyar Rádió Márványtermében és 6-os stúdiójában négy eseményt látogathatnak az érdeklődők, a hallgatók pedig élő adásban követhetik a koncerteket és a vetélkedőt. A programok ingyenesek, a látogatók a műsorkészítőkkel is találkozhatnak a helyszíneken – közölte Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az MTI-vel.
Hozzátette: számukra piros betűs ünnep a Bartók Rádió napja, amelyen kimozdulhatnak a stúdió keretei közül, s élő műsorfolyammal, ingyenes programokkal szórakoztathatják az érdeklődőket.
A Magyar Rádió Márványtermében 14 órától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének növendékei lépnek színpadra mások mellett Beethoven, Haydn és Schumann műveivel, 16 órától pedig zenés vetélkedőn vesznek részt tanáraikkal Játssz ma a 6-osban! címmel.
Az Auer Trió – Fülei Balázs (zongora), Kováts Péter (hegedű), Varga István (gordonka) – koncertjén Haydn C-dúr triója és Beethoven c-moll triója hangzik el, majd a Várallyay Petra Trió – Várallyay Petra (zongora, ének, elektromos hegedű), Berta Zalán (basszusgitár), Szikora Balázs (dob) – ad koncertet.
A Bartók Rádió napját hagyományosan a csatorna névadója, Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató március 25-i születésnapjához legközelebb eső szombaton rendezik meg.
Devich Márton kitért arra is, hogy Bartók Béla születésének 137. évfordulója alkalmából a Bartók Rádió képviselői is részt vesznek a Zenekadémia szervezésében megvalósuló megemlékezésen, amelyen koszorút helyeznek el a zenetudós síremlékénél vasárnap a Farkasréti temetőben. (MTI)

Megosztás