Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Olyan mélypont felé közeledünk, ahonnan csak felfelé van út

Interjú Erdei Péterrel

- Azok a fiatal művészek, karnagyok, karmesterek, akik most itt tanulnak a Zeneakadémián, kinek fognak játszani, zenélni, lesz-e közönségük az elkövetkező években?

- Azt hiszem mindenkinek, aki bármilyen hatással lehet erre, fel kell tennie magának ezt a kérdést. Tudjuk nagyon jól, hogy felnőtt korban csak azok a hatások maradnak elhatározóak és irányt adóak egy ember életében, amelyeket már fiatal korában begyűjtött, illetve az iskolás korban szerzett élmények, indíttatások azok, amelyek egész életre kihatnak. Kodály már 1929-ben a gyermekkarokról írott cikkében megmondta, hogy azt az élményt, amelyet egy gyerek az iskolában kaphat, nem szabad a véletlenre bízni. Azt nagyon komolyan elő kell készíteni és az énektanárnak kell megvalósítani. Azt hiszem ez a legfontosabb kérdés: az élmény. Nagyon sokat foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy a közoktatási rendszeren belül, ahol a közönség megszülethet, az oktatási rendszer tönkre tette a nevelést és a zenei nevelést is. Szerencsére azért van reményt keltő tapasztalatom is. Most járok a végzős zeneakadémisták diplomatanításaira. Minden olyan esetben, ahol egy fiatal, jól képzett tanár működik, ott a kapcsolat a diákok és a tanár között azonnal élő és elhatározó. Ha az egyikük szerelmese az operának, akkor olyan módon tud arról beszélni , hogy magával ragadja a gyerekeket. Ha szépen tud énekelni és ezt meg is mutatja a saját őszinteségével , zenei képzettségével, ez is magával ragadó. Legutóbb egy fiatal tanárjelölt a középkori kottaírásról tartott előadást egy általános gimnáziumban , a számítógép bevonásával . Nem csak énekeltek, elméletet tanultak, hanem a modern technika eszközét is igénybe vették – egyszerűen lenyűgöző volt! Kodálynak megint csak igaza volt, amikor –ha jól emlékszem 1946-ban az amerikai útján - egyik beszédében azt mondta, hogy akkor lesz jó zeneoktatás Magyarországon, ha először jó tanárokat képezünk. Hogyan lehet jó tanárokat képezni? Ez az egyik kulcskérdés. Vagyis szakmai szempontból a lehető legjobb képzettséggel, zenei, történelmi, irodalmi anyagismerettel, ugyanakkor szívvel és a gyerek, a diák szeretetével legyen felvértezve. Őszintén, szeretettel, hittel tudjon tanítani.

- Ön szerint hogyan lehet megközelíteni a normál általános iskolában tanuló mai gyerekeket? Számukra már idegen a komoly zene világa, nem?

-Én azt hiszem, hogy nem. Mi csak azt hisszük, hogy minden egyéb fontos számukra, mert a felszínen bombasztikus erővel kapják mindenütt azt, amiről mi úgy gondoljuk, hogy nem feltétlenül volna szükséges. A gyerek lelke mindig áhítozik a komolyságra, őszinteségre és a megbízható kapcsolatra. Sajnálattal ki kell jelenteni, hogy kontraszelekció uralkodik a pedagógus képzés vonalán. Ez olyan , mint egy járvány. Azt jelzi, hogy nem elhivatottságból kerülnek a pályára emberek, hanem kényszerből. Aki nem szívből csinál valamit, hanem kényszerből, az nem tud maradandó hatású munkát végezni. Itt az alapvető vonzalom hiányzik a téma iránt, ami állandóan serkenti az embert a tanulásra. Vagyis tudjam pontosan , hogy miről beszélek! Amellett legyen olyan szeretet a gyerekek iránt, ami minden körülmények között még a „tékozló fiú” mellé is oda tud állni. Mert a világ tele van tékozló fiúkkal, s a tanár felelőssége az, hogy ezeket ne engedje elveszni. Minden nap, amikor a tanár bemegy az órára, vállán van ez a felelősség. Visszatérve a tanítóképzésre: sajnos az énekkel, művészettel szívesen foglalkozó tanítók kis létszámban kerülnek ki a képző intézményekből. Egyszerűen azért , mert különböző átszervezések kapcsán a zenei alkalmassági vizsga eltűnt a tanítóképzésből. Ha a tanító úgy érzi: nincs eléggé felkészülve, ez gátlásokat épít. Ennek az az eredménye, hogy keveset, vagy egyáltalán nem fog foglalkozni azzal a területtel, ahol bizonytalannak érzi magát. Ráadásul az oktatásirányítás is hozzájárul ehhez, mert mindössze heti egy énekórát engedélyez az úgy nevezett normál tantervű iskolákban. Nem viszi végig a gimnáziumban, hanem megszakítja a 10. osztály után. A hattól tízéves korig tartó időszakot, amikor kialakul a gyerek zenei érdeklődése – épp azt veszélyezteti . Az érettségi előtti két év pedig a felnőtté válás szempontjából igen fogékony kor. Tudjuk a régi példákból: a művészettel való foglalkozás az, ami az embert emberré teszi.

-Azzal , hogy ennyire lecsökkentették az énekórákat, kimondva-kimondatlanul kevésbé értékes tárgynak nyilvánították az ének oktatást. Szüksége van a társadalomnak manapság érzelmileg kiművelt emberekre? Nem inkább parancsvégrehajtó gépek kellenek?

- Sajnálatosan igaz, amit mond. Nagyon sokan, a művészet területén dolgozók úgy érezzük, hogy a mechanizálódás, a gépesítettség  átvándorol az emberi élet minden területére és sajnos egyfajta szemlélet, akár ország- irányító szemlélet is abba az irányba hat, hogy gondolkodás nélküli gépembereket képezzünk. Olyat, aki nem fog ellent mondani, akinek nincs önálló gondolata, hanem végrehajtja az utasítást. Viszont a művészet nem ilyen, mert a művészet a fantázia területét, az érzelmek területét érint. Nem véletlen Kodálynak az a mondása sem, hogy az emberi léleknek van olyan régiója, ahová csak a zene világít be. A zene az a művészeti ág, amely megmozgatja a gondolkodást, elindítja a kreativitást ,az ember teljes szellemi és fizikai kapacitását a nemesebb emberi értékek felé irányítja.

- Nézzünk szét képzeletben a hangversenytermekben. Ön mit tapasztal?

-Sajnos igaz , hogy a színházba, hangversenyre, operára járó közönség korösszetételét tekintve az idősebb generációkat jelenti elsősorban. Ennek egyik oka ez a helyezet, amiről beszéltünk, de nem csak ! Én nagyon sokszor tapasztalom, hogy műkedvelő énekkarok tagjai, akiket országszerte elég jól ismerek –zeneszerető emberek - meggondolják, hogy ki tudják-e adni azt az 1500-3000 forintot egy hangversenyjegyre. Főleg a közalkalmazottak. Ugyanez érvényes a pedagógusokra, az egyetemi ifjúságra is. Más oldalról viszont nagyon érdekes, hogy a „divatkoncerteken” legtöbbször telt ház van. A világsztárok világát éljük. Az a világ köszöntött ránk, amikor csak akkor adom ki a pénzt, ha a szupersztárt tudom meghallgatni. Manapság érezhető, hogy olyan mélypont felé közeledünk, ahonnan csak felfelé van út. Vannak olyan jelek az országban, hogy a fiatal generációt érdekli a saját kortársa. Elmennek egymás koncertjeire, segítik egymást. Ez azért persze még nem túl sok!

Jó harminc évvel ezelőtt tőlünk nyugatra volt ez a helyzet, amivel mi ma szembenézünk. A technikai fejlődés és a II. világháború utáni versenyhelyzet és rohanás eredményezte azt, hogy a nyugati világ megérett arra, hogy újra az ember felé forduljon. Ez az egyik oka, hogy a művészet felé komoly intenzitással visszafordultak , s ezért is oly népszerű Kodály tőlünk minden irányban: Északra, Délre, Távol-Keletre és Nyugatra. Rájöttek az emberek, hogy nem lehet a mechanikus embernevelést tovább folytatni, nem lehet csak az egzakt tudományok versenyéből a következő generációt felépíteni, hanem igenis szükség van a szépre, a jóra, az érzékenységre, az emberi finomságra, sőt ma már a tudósok kimondják, hogy semmi mást nem kéne tanítani, csak a művészeteket, mert mindenütt az nyit kaput. (Zenekar 2007/4)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!