Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Megtartotta XXX. közgyűlését a Magyar Zenei Tanács

A Magyar Zenei Tanács 2012. május 22-én az Óbudai Társaskörben kezdte, majd június 14-én az ARTISJUS tárgyalótermében fejezte be idei rendes közgyűlését.


Victor Máté elnök általánosságban megállapította, hogy az egyik fő probléma változatlanul az államigazgatás intézményeivel való kapcsolatépítés nehézkessége. A kulturális tárca – munkája során – egyre kevésbé tart igényt a szakmai szervezetek segítségére, közreműködésére, így azok befolyása a zenei életet meghatározó intézkedések alakulására gyengébb, mint az elmúlt két évtizedben bármikor. E téren új stratégiát kell kialakítaniuk. Az új stratégia jegyében a Magyar Zenei Tanács kezdeményezte a magyar zenei szervezetek összességének egyetlen ernyőszervezetbe tömörülését, a megosztottság felszámolását. Dr. Tóthpál József, a Magyar Muzsikus Fórum elnöke – mint meghívott vendég – felszólalásában az együttműködés minél szorosabb formáit szükségesnek ítélte ugyan, de az egyetlen közös szervezet létrehozását nem tartotta időszerűnek. E kérdés megoldása így továbbra is az ismeretlen távolságú jövő feladata marad.
A közgyűlés törölte tagjai sorából a Magyar Klarinétosok Szövetségét, a Magyar Zeneterápiás Egyesületet, társult tagjai közül az Operart Alapítványt és a Sonare Alapítványt.
Tisztújítás során jelentősen átalakult a Magyar Zenei Tanács vezetősége. Mind Victor Máté elnöknek, mind Kovács Géza alelnöknek lejárt a mandátuma, s az újabb jelölést egyikük sem vállalta. A megüresedett elnöki tisztségre a Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Egyesülete, valamint a Zenész KÖR Zimányi Zsófiát javasolta, akit titkos szavazással a közgyűlés meg is választott a következő három évre. Alelnököt – az alapszabály új változata szerint –az új elnökség választ majd saját soraiból.
A további öt elnökségi tag közül négynek ugyancsak lejárt a megbízatása. Közülük dr. Gyimesi László és Ember Csaba sem vállalt újabb jelölést. Az eddigi elnökségi tagok közül Solymosi Tari Emőkét és Malina Jánost a közgyűlés újra választotta, valamint három új tagot is beválasztott az elnökségbe, Hollós Mátét, Schanda Beátát és Zsoldos Dávidot. (Az elnökségnek tagja még Zsoldos Béla, az egyedüli, akinek mandátuma most nem járt le.)
Gócza Juliannának is lejárt a megbízatása, s mivel újabb periódusra már ő sem vállalkozott, új elnöke lett az Ellenőrző Bizottságnak is Ember Csaba személyében. (Lőrincz Andrea és Fenyő Gábor bizottsági tagok megbízatása érvényben maradt.) (rzs)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!