Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Hangversenyekről

 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - 2017. február 23.

Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A MÁV Szimfonikus Zenekar budapesti programjából  immár hagyományosan kiemelkedik a Müpa Nemzeti Hangversenytermében rendezett Szőke Tibor-mesterbérlet, amelynek rendezvényein mindig valami többletet kapunk, éspedig nem színben-hangulatban (hiszen a változatos programösszeállítást illetően aligha lehet panaszunk), hanem érdemben-intenzitásban.
A február 23-i koncert színvonala viszont még az előzetes magas elvárásokat is meghaladta.  A  műsor „spanyol” estet ígért – pontosabban, különböző nemzetiségű zeneszerzők által jellegzetesen spanyolnak tartott hangulatok, karakterek zenei megfogalmazását. Tovább:

 



 Miskolci Szimfonikus Zenekar  - 2017. február 7.
Zeneakadémia  
Akusztikus színház
 
Február 7-én a Zeneakadémia Nagytermében adott hangversenyt a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Gál Tamás vezényletével. Műsorukon Wagner Rienzi nyitánya, Brahms a-moll kettősversenye valamint Brahms 3. szimfóniája szerepelt. A kettősverseny szólistái apa és fia, Varga István és Varga Oszkár voltak. Teltház előtt, nagy sikerrel zajlott le a koncert. Tovább:
 
 

 
 
Budafoki Dohnányi Zenekar - 2017. február 18.
MÜPA -Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Ismét opera a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, ismét a kétes értékű „félig szcenírozott” előadásként beharangozva – de szerencsére ismét élményként.
A szokatlant (elsősorban valamilyen szempontokból redukáltat) sejttető „félig szcenírozott” kifejezésről rendre kiderül, hogy értelmét és jelentését vesztette, legalábbis a Müpa vonatkozásában mindenképp. A nagy pódiumról nyilvánvaló, hogy játéktérként speciális adottságai vannak, az pedig nyilvánvalóan „borítékolható”, hogy a Ház igazgatója, Káel Csaba rendezőként kihasználja a lehetőségeit. Tegyük hozzá, a hagyományos, eredetileg is operaszínpadnak tervezett helyszíneken gyakran olyan minimális díszletezést alkalmaznak, hogy a „félig szcenírozott” ilyen szempontból megannyi színpadi előadást „leköröz”. Tovább:

 


 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - 2017. január 26.

Zeneakadémia
 
Népszerű műsort ígért az Erdélyi Miklós bérlet 3. estje: az első részben Kodály két remekével, a Galántai táncokkal és a Psalmus Hungaricussal, a másodikban pedig Csajkovszkij IV. szimfóniájával. 
A Galántai táncokról időről-időre, rendre bebizonyosodik, hogy előadókat-próbáló kompozíció. És, elsősorban, karmestert! A mű sajátos helyzetét az adja, hogy „ismerjük”, de valójában mégsem – s ez egyaránt vonatkozik előadókra és hallgatókra. Magam nem tudok szabadulni attól az elementáris élménytől, amit sok éve a Gulbekian Zenekarnak köszönhettem. 2007-ben ráadásként játszották e művet, a ráadásszámoknak ideális esetben kijáró lelkesedéssel. Egyszerűen frenetikus volt (ebben közrejátszhatott persze a meglepetés ereje, de korántsem csupán az!). „Nagyon szeretjük ezt a művet” – mondta később, keresetlen közvetlenséggel a dirigens Lawrence Foster, és én mindmáig ebben látom annak az élménynek a titkát. Tovább:

 



Győri Filharmonikus Zenekar - 2017. január 22.
Brahms-maraton, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar immár hagyományosnak tekinthető zeneszerző-maratonja először 2008-ban invitálta a közönséget egy teljes napi együttlétre egy nagy zeneszerzővel. Ez a komponista akkor az egyik legnépszerűbb romantikus, Csajkovszkij volt – elmondhatjuk tehát, hogy az első maraton szerkesztői „biztosra mentek”, kiválasztván az egyik legvonzóbb közönség-kedvencet. Pjotr Iljicset a későbbi években Dvořák, Beethoven, Schubert, Mozart, Bartók, Bach és Stravinsky követte, majd 2016 januárjában egyszerre két zeneszerzőnek áldozta Fischer Iván a hónap utolsó vasárnapját: a legendás baráti páros, Mendelssohn és Schumann művészete kínálta ez alkalommal a válogatás alapját. 2017-ben – mintha a szerkesztők csak folytatni kívánták volna az előző esztendőben félbehagyott zenetörténeti gondolatot – Schumann felfedezettje és pártfogoltja, Johannes Brahms következett: a zeneszerző-maraton délelőtt fél tizenegytől este tízig tartó eseményfolyama az ő százhuszonkét opust és további jó néhány, opus-szám nélküli alkotást tartalmazó életművéből igyekezett bemutatni tizenegy koncertben minél több fontos és jellemző darabot – többek közt a teljes szimfóniatermést, azaz a négy nagy zenekari kompozíciót. Tovább:

 

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2017. január 25.

MÜPA - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Pécsett, Budapesten és Miskolcon, három egymás után következő estén hallhatta a közönség Stravinsky I. és II. szvitjét, Alexandra Soumm szólójával Mendelssohn e-moll és Mozart A-dúr (K. 219) hegedűversenyét, valamint a Mozart Haffner-szimfóniáját, Kovács János vezényletével.
A Stravinsky-darabokat (miként a műsorismertetőn is szerepel) kis zenekarra szánta a szerző, ezúttal 10-8-6-6-4 játékosból álló vonóskar közreműködésével csendültek fel. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége komolyan fogadta e szellemes-frappáns karakterű tételeket – vélhetőleg a zenekarnak is része volt ebben. Kifogástalanul játszottak, csak épp már-már közhelyszerűen ismertnek tartva a tételeket, tehát anélkül a többlet nélkül, amely a hangzó kottaképet közvetlen élménnyé tudja tenni a hallgatóság számára. Tovább:

 


Budapesti Dohnányi Zenekar - 2017. jan. 8.

MÜPA - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Miként az életben az( évente visszatérő) ünnepek, úgy a kulturális életben, nevezetesen a zenei életben az évenként megrendezett, azonos típusú hangversenyek játszanak sajátos formai, tagoló szerepet. Egy-egy jólsikerült est arra inspirálja a hallgatót, hogy a következő évben annak utódát válassza a bármennyire is gazdag kínálatból. Máskor a későbbi program lehetőséget kínál „javításra”, azaz, a korábbi, kevésbé sikerültnek a „törlésére”.

Tovább:

 

 

 
 
 
 

Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!