Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Finanszírozási körkép

Beszélgetés Kovács Gézával, a Nemzetközi Társaság az Előadóművészetekért (ISPA) elnökségi tagjával, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnökével, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával

A Nemzetközi Társaság az Előadóművészetekért (ISPA) minden évben két kongresszust rendez: az első félévit hagyományosan New York-ban. Ön évek óta elnökségi tagként vesz részt ezeken a kongresszusokon. Milyen tapasztalatokkal jött haza a januári nyitókongresszusról?


 -   Az ISPA-kongresszusok minden alkalommal valamilyen témakör jegyében zajlanak.  Ezúttal egyértelműen az együttműködés volt a legfontosabb témakör, hiszen a gazdasági és pénzügyi válság, ami 2008 ősze óta végigsöpör a világon, többé-kevésbé minden előadó-művészeti intézményt érintett. A már megvalósult, vagy még várható központi elvonások ellenszere pedig sok esetben kizárólag az együttműködés, amely segíthet egyes intézményeket abban, hogy átvészelje ezeket a nehézségeket.

Hogyan érintette világszerte az előadó-művészeti szakmát a gazdasági válság?

 -   2008 decembere óta az Amerikai Egyesült Államokban mondhatni havonta szűnik meg egy-egy kisebb operatársulat, illetve zenekar. Lehet hallani sztrájkoló zenekarokról, valamint arról is, hogy az Egyesült Államokban fontolgatják, hogy az előadó-művészeti intézmények finanszírozását újragondolják. Ott a 19. században jöttek létre azok a nagy intézmények, amelyek a 20. században teljesedtek ki: a New York-i Metropolitan Opera, vagy a nagy szimfonikus zenekarok. Ezeket az intézményeket kivétel nélkül a helyi közösségek hozták létre és tartják fenn. Állami pénz, vagyis központi szövetségi pénz, az Egyesült Államok kultúra-finanszírozásában észrevehetetlenül van csak jelen, az is inkább oktatási célokat szolgál. Ezen kívül van egy, államinak tekinthető zenekar, amely azonban nem tartozik az élvonalhoz: a Washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar, amelyet még Doráti Antal alapított. Az összes nagy, igazi, első osztályú szimfonikus zenekar a helyi közösségek adományaiból, az önkormányzatok és a civil szféra támogatásából tartja fenn magát.

Dél-Amerika viszont egyre inkább felzárkózni látszik….

 -   Egyes latin-amerikai országok valóban felzárkózóban vannak, elsősorban az Abreu-féle „El sistema” következtében. Ennek a módszernek a leglátványosabb eredménye a Venezuelai Ifjúsági Zenekar. Az argentin zenekarok, a brazil zenekarok társadalmi beágyazottsága is azonban sokkal mélyebben gyökerezik, mint más kontinensen. A Bogotai Filharmonikusok igazgatónője mesélte, hogy amikor az önkormányzat csökkenteni akarta a zenekar támogatását, akkor Bogotában tömegtüntetésre került sor, melynek élén felnyírt hajú punkok vitték a tiltakozó táblákat a filharmonikusok megmentése érdekében.


José Antonio Abreu 1975-ben hozta létre ezt, a gyermekek zenei nevelésénél sokkal tágabb perspektívát kitűző módszert, amelynek gyümölcse mostanra látszik beérni…

 -   A venezuelai példáról talán szakmai berkeken kívül is érdemes beszélni, mert ott valóban szegény sorsú gyermekek tízezreinek a megmentését szolgálja a zeneoktatás, csúcsán azzal a perspektívával, hogy a Venezuelai Ifjúsági Zenekarban játszhasson valaki, és ennek a célnak az elérése motiválja a gyerekeket.

Ki finanszírozza ennek a célnak a megvalósulását?

 -   A dél-amerikai zenekarok szinte kivétel nélkül állami, vagy önkormányzati fenntartásúak, tehát közpénzből történik a finanszírozás.

Akkor hasonló a helyzet, mint Európában…

 -   Európában bizonyos feudális előzmények következtében, most nem az uralkodók és nemesi udvarok, hanem a közpénzeket elosztó államok és önkormányzatok támogatják a szimfonikus zenekarokat, más-más módon és formában.
A legsokkolóbb hír egyébként Hollandiából és Nagy-Britanniából érkezett, mivel holland és brit kollégáink arról számoltak be a New York-i kongresszuson, hogy 20-25 %-os támogatáscsökkentést kell elszenvedniük ebben az esztendőben, ami alatt persze közpénz-elvonás értendő. Ráadásul Hollandiában, ahol jelenleg 14 hivatásos szimfonikus zenekar van, a hatóságok azt jelentették be, hogy terveik szerint év végéig nyolcra csökken ezeknek az együtteseknek a száma. Mindez különösen sokkoló, amikor egy olyan országról beszélünk, amely mindig Európa egyik leginkább kultúra-támogató országaként volt ismert, amely évtizedek alatt a legrokonszenvesebb közpénz-elosztó mechanizmust dolgozta ki: négy évre garantálva a támogatást, teljesen átlátható, nyitott pályázati rendszerben. Most ez a rendszer itt meginogni látszik. Itt is sor került ugyan tavaly novemberben egy tömegmegmozdulásra, „Sikoly a kultúráért” elnevezéssel, amikor egy szombat délután három órakor az emberek Hollandia-szerte a közterekre vonultak és a köz- és kereskedelmi média közvetítésével egyszerre sikoltottak a kultúráért. Félmillió embert tudtak mozgósítani a kultúra érdekében, de úgy tűnik ez a sikoly nem ért el a holland parlamentig. Itt amúgy is deklarált kultúra-ellenességével tüntet egy párt, amely ellenzi a színes bőrűek hollandiai bevándorlását. Mivel az említett párt jelentős politikai tényezővé vált – néhány helyen még polgármestert is adott –, a holland zenekarok joggal tartanak attól, hogy ez a kultúraellenes politika begyógyíthatatlan sebeket okoz Hollandia kulturális életében.

Mi történt Nagy-Britanniában?

 -   Nagy-Britanniában annyiból más a helyzet, hogy a konzervatív kormány, mint az előző konzervatív kormányok általában, a gazdasági helyzetre való hivatkozással kurtítják meg a közkiadásokat és ez legelsősorban rendszerint a kultúrát érinti. A 20-25 %-os támogatáscsökkentés, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy például minden negyedik zenekari tag státusza – és vele a fizetése – megszűnik, vagy az adott együttes költségvetésének negyede tűnik el, valljuk be, rendkívül riasztó.

Úgy tudom, hogy az angolszász kultúrkörben – így Nagy-Britanniában is – erősebbek az Egyesült Államokra jellemző civil öngondoskodás társadalmi gyökerei?

 -   Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a Brit Zenekari Szövetség tájékoztatása szerint Margaret Thatcher kormányzása idején, amikor a legnyersebb támogatás-megvonást szenvedték el a brit kulturális intézmények, azokban az években a szponzori támogatás nem haladta meg a 8 %-ot a zenekarok költségvetésében. Mindez azt jelenti, nem nagyon lehetnek illúzióink, hogy egy-két kivételtől eltekintve a piac nagy többségben át tudja venni a kultúra és esetünkben a szimfonikus zenekarok támogatását.

Milyen a helyzet jelenleg Németországban, ahol az 1990-es évek kezdetétől fokozatosan szüntettek meg, vagy vontak össze jó néhány zenekart?

 -   Németország ebben a pillanatban „boldog szigetnek” tűnik, ahol a szövetségi költségvetés a tartományokra osztja szét a kultúrára és a színházakra zenekarokra szánt összeget, és ott jelentős csökkenésről nem beszélnek, mint ahogy Franciaországban sem.
Nagyon drámai a helyzet ezzel szemben Európa déli országaiban, hiszen a napi hírekből is értesülhetünk róla, hogy Görögországtól Portugáliáig inognak a dél-európai gazdaságok. Portugáliában csak tavaly kétszer csökkentették a kulturális szféra támogatását: év elején 20, majd augusztusban 25 %-kal. Gondoljunk csak bele, hogy ez egy éven belül 45 %-os elvonást jelent a kulturális intézményektől, beleértve a nemzeti színházat és az operaházat is.
Spanyolországban azok a magyar zenekarok, amelyek az elmúlt években ott vendégszerepeltek, megcsodálhatták és élvezhették az elmúlt bő két évtizedben ott felépített csodálatosan szép és tökéletes akusztikájú koncerttermeket. Ma ezekben a koncerttermekben leginkább csönd honol. A spanyolországi kultúra ördögi körbe került: a gazdasági helyzet olyan súlyossá vált, hogy csak a foglalkoztatási rátát említve, 18-20% között mozog a munkanélküliek aránya. A depressziós időszakra hivatkozva a koncerttermeket működtető önkormányzatok nem adnak elegendő pénzt a koncertek finanszírozásához, következésképpen nincs közönség. Ezért az önkormányzat felteszi a kérdést, hogy miért fizessen akár egy centet is, ha úgy sincs érdeklődés.

Mi tapasztalható e téren, a gazdasági válságtól szintén súlyosan érintett kelet-európai  tagállamokban, vagyis a volt szocialista országokban?

 -   Lengyelországban a legkiegyensúlyozottabb a helyzet.   Wroclawban egy ottani „Művészetek Palotája” is épül a városközpontban, az Operaház mögött. A mi Müpánkhoz hasonlóan mintegy 1800 férőhelyes hangversenyteremmel szintén ARTEC-terem lesz. A Müpától eltérően ott viszont négy kamaraterem is helyet kap. Az elmúlt év szeptemberében volt az alapkőletétele ennek a makettek alapján nagyon szép épületnek, aminek az átadását  2012-re tervezik. Itt a költségek 80 %-át fedezi az Európai Unió.
Csehországban heves viták voltak, mert a Cseh Filharmonikusok támogatását többé-kevésbé rendezte az állam, viszont az összes többi zenekar önkormányzati fenntartású. Többéves vita végére azonban kerülhet most pont, mivel a Cseh Zenekari Szövetség elnöke, Ilja Schmidt, egy átfogó, közép-európai összehasonlító elemzést készített – többek között magyarországi adatokat is figyelembe véve -,  amelynek tartalmát véleményem szerint a Zenekar olvasóinak is érdemes lenne megismernie. Ez a tanulmány ugyanis téveszméket, illúziókat rombol, miközben bemutatja a már bevált, úgynevezett „legjobb gyakorlatokat”.
Érdekes a helyzet a volt jugoszláv tagköztársaságokban, ahol elsősorban a most csatlakozni szándékozó Horvátországban állt a feje tetejére az intézmények finanszírozása. Annak ellenére, hogy a horvát köztársasági elnök zeneszerző, zenetudós és jogász, a közpénz-támogatás a gazdasági helyzet nehézségei miatt megroppant. Ezzel párhuzamosan a gazdaság átrendeződése miatt több jelentős művészet-finanszírozó cég kivonult a szponzor-piacról, új szponzorok pedig nem léptek a helyükbe.

Európa másik pólusán, a gazdagabb Észak-Európában hogy áll jelenleg a kultúra finanszírozása?

 -   Az északi országokban továbbra is nagyon erős a közpénz-támogatás, bár Svédországban is a parlamentbe került egy húszfős képviselőcsoporttal egy magát demokratának nevező, ám ideológiáját tekintve szélsőjobboldali párt, amely helyteleníti a magaskultúra finanszírozását. Úgy gondolom azonban, hogy az északi stabil demokráciák felkészültebben fogadják az ilyen támadásokat, Hollandia példája nagyon szomorú. Belgiumban is nagyon különös a helyzet, mert az újságokból nyomon követhettük, hogy Belgiumnak hónapokon keresztül nem volt kormánya, következésképpen költségvetése sem.A belga alkotmányos rendszer sajátosságaiból eredően a flamand és vallon kormányzatok, valamint Brüsszel kormányzata meglepően stabilan tudta kézben tartani az intézmények támogatását. Januárban a magyar elnökség alkalmából Brüsszelben adtak két hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok. Ekkor alkalmam volt találkozni azokkal a belga kollégákkal, akik a New York-i kongresszuson nem tudtak részt venni, és ők viszonylag megnyugtató helyzetről számoltak be. .


Végül, mi a helyzet a világ többi kontinensén?

 -   Más a helyzet természetesen Ázsiában, ahol az egyes országok társadalmi berendezkedésétől függően vagy száz százalékos állami vagy önkormányzati tulajdonú zenekarokról beszélhetünk, mint például a kínaiak vagy az észak-koreaiak, akikről persze kevesebbet tudunk. Nagyon színes a japán összkép, ahol magánfenntartású, városi fenntartású, rádió-televízió fenntartású zenekarok működnek.
Különös a helyzet a Dél-Afrikai Köztársaságban, ahol meglehetősen magas színvonalon játszó szimfonikus zenekarok találhatók, elsősorban Johannesburgban, Fokvárosban és Durbanban. Ezek a zenei együttesek sajátos módon úgy próbálnak a nemzeti büszkeség részévé válni, hogy a hatalom átadás-átvétel óta a Dél-Afrikában megszokott kvóta alapján, 40 %-ban lehetőség szerint színes bőrű muzsikusokat kell foglalkozni. Mindez nem egyszerű, mivel a klasszikus zenei képzés ott még nem áll azon a színvonalon, ami megfelelő utánpótlást tudna biztosítani, ezért gyakran találkozunk kelet-európai muzsikusokkal ezekben az együttesekben, amit én is láttam  pár éve Durbanban.

Egy ilyen széles spektrumú kitekintés után, visszatérve a kongresszus témájához, hogyan képzelik az együttműködést, hiszen a világ országaiban nagyon sokféle támogatási rendszer működik párhuzamosan?

 -   Pontosan egy ilyen összegzés után vált számunkra is nyilvánvalóvá, hogy az együttműködés nélkülözhetetlen. Az, amit egyes operaházak az Operaeurope szervezetén belül már évekkel ezelőtt felfedeztek maguknak és gyakorlatukká tettek - hogy produkciókat cserélnek egymás között -, ezt a típusú nemzetközi együttműködést tűnik a legpraktikusabbnak számunkra is erősíteni.

Hogyan vehetnek részt egy ilyen együttműködésben a magyar zenekarok?

 -   A magyar zenei együtteseket, szimfonikus zenekarokat részben-egészben a következő projektek érinthetik. Az egyik egy közép-európai – részben a visegrádi négyek által is finanszírozható – projekt, melyet a Nemzeti Filharmonikusok négy évvel ezelőtt kezdtek el, az „Európa szívében” című projekt keretein belül. Ezt az együttműködést úgy tűnik, hogy most mindenképpen ki fogjuk szélesíteni, mivel lengyel, horvát, szerb kollégák jelezték, hogy szívesen részt vennének benne. Minden valószínűség szerint idén áprilisban, Zágrábban kerül sor egy olyan megbeszélésre és sajtótájékoztatóra, amely ezt a közép-európai zenekari együttműködést hivatott elindítani. 

Ez a gyakorlatban hogyan fog megvalósulni, hiszen egy ilyen együttműködésnek is tetemes költségei vannak: gondolok itt napidíjra, utazásra, szállásra, szállításra…

 -   Az „Európa szívében” elnevezésű projekt első felvonása, amelyet annak idején Václav Riedelbauch zeneszerző professzorral, a Cseh Filharmonikusok akkori igazgatójával, később kulturális miniszterrel ketten gondoltunk el, azon alapult, hogy az egykori monarchia-beli országok a rendszerváltásig hivatalból sok mindent tudtak egymásról. Majd a rendszerváltás után elkövetkeztek azok az évek, amikor többet tudunk Haitiról, mint Csehországról és viszont. Ezért találtuk ki ezt az együttműködést, amelynek a financiális háttere roppant egyszerű volt: a hároméves projekt időtartama alatt, az utazó zenekar fedezte a saját költségeit, és a fogadó zenekar rendezte meg a hangversenyt. Ennek a rendszernek köszönhetően a projekt végére mindenki pénzénél volt. Valószínű, hogy ezt a rendszert folytatjuk a jövőben is, azzal kiegészítve, hogy határozott szándékunk európai uniós és visegrádi támogatást kérni ehhez az együttműködéshez.   

Miben áll a másik projekt, amelyről szintén tárgyalásokat folytattak?

 -   A másik projekt, az egy olyan speciális oktatási csereprojekt lenne, melynek lényege, hogy fiatal, a zenei felsőoktatási intézményekből éppen kikerülő zenekari tagokat cserélnénk egymás között Európában, ezáltal is szélesítve az ő horizontjukat. A csere feltétele, hogy a pályakezdő fiatalnak már legyen állása egy zenekarban. Azonos szólamokat cserélnénk, több zenekar között, így egyik zenekar „állománya” sem „csorbulna”. Valami olyasmihez tudnám hasonlítani ezt a kezdeményezést, mint annak idején a mesterlegények kötelező vándorlása volt.  A fiatalok egy másik ország, egy másik zenekar, egy más életforma tapasztalatait veszik át, és evvel gazdagodva jönnek haza. Ugyanakkor a fogadózenekarnak is előnyére válhat ez a kezdeményezés, hiszen egy új színnel jelenik meg a palettáján, másfajta iskolát, másfajta játékmódot ismer meg. Most éppen azon dolgozunk, hogy ez az együttműködés is megvalósuljon. Az ISPA tehát ilyen módon tudja segíteni tagjainak munkáját.

Az ISPA elnökségi tagja után, most a Zenekari Szövetség elnökét kérdezem: Ön szerint idén hogy alakul a magyar zenekarok finanszírozása?

 -   A magyar előadó-művészeti közpénz-támogatás az Előadó-művészeti törvény hatályba lépése óta jóval áttekinthetőbb, jóval tisztább, ráadásul stabilabb is. Mindez olyan nehéz időkben, mint amilyeneket már évek óta tapasztalunk, nagyon nagy támaszt jelent. Szó sincs arról, hogy ez a törvény tökéletes lenne. A Zenekari Szövetségben is elkészítettük módosító javaslatainkat, és reméljük, hogy fogadókészségre találunk e javaslatokat illetően is.
Az Előadó-művészeti törvény elsősorban – sok más európai modellhez hasonlóan - az önkormányzati fenntartású együtteseket támogatja. Kritériumokat állít fel a zenekarok számára, amelyek a mai napig vitákat gerjesztenek, hogy vajon helytállóak-e. A Zenekari Szövetségnek lennének ötletei, hogy jók legyenek ezek a kritériumok. Ennek a törvénynek sajnálatos módon azok a zenekarok a kárvallottjai, amelyek egyáltalán nem, vagy csak nagyon csekély mértékben működnek együtt önkormányzatokkal.

Gondolom, hogy a törvénynek ez a kitétele elsősorban a fővárosi zenekarokat hozza hátrányos helyzetbe…

 -   Ezek kivétel nélkül fővárosi zenekarok, tekintve, hogy a vidéki zenekarok mindegyike önkormányzati fenntartású. Nem véletlen, hogy az ő helyzetük kimondottan stabilnak tekinthető. A fővárosi székhelyű zenekarok közül van négy olyan, amelynek nagyon komoly nehézségekkel kell szembenéznie. Ezek közé tartozik a Concerto Budapest, a MÁV Szimfonikus Zenekar, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar és a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar.

Milyen finanszírozási problémákkal küzdenek ezek az együttesek?

 -   A Concerto Budapest esetében a korábbi főszponzor, a Magyar Telekom bejelentette, hogy szponzorálási politikájában más irányvonalat kíván követni, és egy – úgy gondolom korrekt – decrescendóval – a támogatás folyamatos csökkentésével hagyott fel részben vagy egészben az együttes szponzorálásával, miután a székházat a zenekart működtető alapítvány tulajdonába adta. Ugyanakkor érthető, hogy az együttes nem talál a maga számára olyan jelentős önkormányzati finanszírozást, mint a pécsi, vagy a szegedi, vagy bármelyik másik, megyeszékhelyen működő zenekar. Emiatt valóban súlyos problémákkal küszködik, hasonlóan a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekarhoz, vagy az Óbudai Danubia Zenekarhoz, hiszen azok az önkormányzatok, amelyekkel ezeknek az együtteseknek közhasznúsági megállapodása van, meglehetősen szűkös mértékben tudják támogatni őket. Emiatt, részben a már hivatkozott törvény értelmében is, a központi támogatás is meglehetősen csekély.

Mi a gond a MÁV Szimfonikusoknál?

 -   A MÁV Szimfonikusok esetében mindig arról a gyönyörű idealista gondolatról kell beszélnünk, amelynek következtében az a zenekar a háború után létrejött.

Mi volt ez a gondolat?

 -   Nem más, mint az, hogy egy hatalmas méretű állami vállalatnak nemcsak személyeket és árut kell szállítania, hanem kultúrát is. Ez a gyönyörű hagyomány tartotta fenn az elmúlt évtizedekben a MÁV Szimfonikusokat. Most, hogy a MÁV finanszírozása kapcsán elég határozott kormányzati döntésekről lehet hallani, a MÁV szimfonikusok vezetőségének nagyon erős és ügyes lobby-tevékenységére van szükség ahhoz, hogy megmaradhassanak MÁV-szimfonikusoknak.

Több, korábban is központi fenntartású fővárosi zenekar egzisztenciája is megrendült azonban az elmúlt években….

 -   Valóban. Nem említettük még a Rádió zenei együtteseit, amelyek jövője – úgy gondolom –  továbbra is bizonytalan.

Miért gondolja ezt, hiszen a nemrégiben hatályba lépett médiatörvény rendelkezik a zenei együttesekről?

 -    Szakmai körökben lehet olyan – hivatalosan eddig meg nem erősített – híreket hallani, amelyek ezeknek az együtteseknek a fenyegetettségéről szólnak. Úgy gondolom, hogy akár a Rádió berkein belül, akár – részben – a Rádión kívül, de stabil foglalkoztatásra lenne esélyük, és stabil fenntartásra is, akkor örülnünk kell, mert egy hatalmas múltú és nagyszerű zenei intézmény megmaradásáról beszélhetünk. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert az egyik szakmai pletyka – amely az internetes portálokon olvasható, és fórumozók már vitatják is  – az, hogy ha az Erkel Színház újranyitására sor kerül, akkor elképzelhető, hogy a Rádió zenei együttesei részben vagy egészben odaköltöznének. Ez azért örvendetes fejlemény, mert a közmédia átalakítása során nem lehet pontosan látni, hogy milyen mértékben lenne szükség a zenei együttesek szolgáltatásaira a közmédiumok számára. A Rádió aranykorában e tekintetben a zenei együttesek napról napra készítettek Z-felvételeket, kortárs műveket rögzítettek szalagra, fennmaradó idejükben pedig koncerteket adtak, turnékon vettek részt és lemezfelvételeken is működtek közre. Mindezek következtében nagyon megbecsült közszereplői voltak a nemzetközi zenei életnek.

A Rádió korábbi vezetése már sokat tett ezen együttesek kivéreztetésére…

 -   A Rádió előző vezetősége véleményem szerint gyalázatos módon rövidítette meg ezeket a nagyszerű testületeket. Nagyon rossz hangulatot váltott ki, de legfőképpen megszüntetett egy nemzetközi rangú, kiváló oratóriumkórust. Jelenlegi létszámát tekintve ugyanis a kórus megmaradt része nem tudja vállalni nagy létszámot igénylő oratóriumok előadását.
Összefoglalva tehát, tisztázatlan a Rádió zenei együttesek funkciója, és a magam részéről pártolok minden olyan megoldást, amely ezeket a kitűnő művészeket és ezeket a kitűnő együtteseket biztonságba tudná helyezni.

Úgy tudom a világhírű Gyermekkar léte is fenyegetett, pedig az ő „fenntartásuk” igazán nem kerül sokba…

 -   Igen, még nem említettük az „angyalokat”, akik a kevés, világszínvonalú gyermekkórus tagjai és a Wiener Sängerknaben fiúkarával együtt emlegetik őket. Ennek az országnak büszkének kellene lennie arra, hogy rendelkezik egy ilyen egészen rendkívüli és kitűnő gyermekkórussal. Valóban érthetetlen lenne, ha Kodály szülőhazájában egy ilyen gyermekkart bármilyen módon megnyirbálnának, mert az, hogy megszüntessék, az fel sem merül bennem. Ráadásul az ő esetükben anyagi nehézségekre hivatkozni több, mint nevetséges, hiszen a gyerekek nem kapnak honoráriumot. Minimális költséggel jár a kórus fenntartása, erkölcsi és szellemi hozadéka viszont az ország számára felbecsülhetetlen. 

Mitől függ az Erkel Színház újranyitása? Ez egy ötlet, vagy konkrét tervek és elképzelések is ismertek erre vonatkozóan?

 -   Hogy mi lesz az Erkel Színházzal, arról elsősorban nyilvánvalóan a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékeseit kell megkérdezni, illetve az Operaházhoz kirendelt miniszteri biztos tudna tájékoztatást adni. Én mindössze annyit tudok, ami a nyilvánosság előtt eddig megjelent, illetve Horváth Ádám miniszteri biztos úrral egy korábbi beszélgetés során szóba került az Erkel Színház is. Ő akkor arról tájékoztatott, hogy neki személy szerint is, de a kormányzatnak is ambíciója, hogy újra megnyíljék az Erkel Színház. A jelenlegi tervek szerint részben népoperai jelleggel, részben az eredeti állapotot  –  értve ez alatt a hatvanas-hetvenes évek állapotát – visszaállítva, koncertteremként is működne. Én ezzel az elképzeléssel messzemenően egyetértek. Azt ugyan jelenleg nem látom, hogy pénz honnan lenne ennek a tervnek a megvalósítására, de ha megvalósul akkor az mindannyiunk örömére fog történni.

Úgy emlékszem, hogy a kilencvenes évek elején egy japán befektetőnek voltak hasonló tervei az épülettel…

K.G. Igen. Amit tudhatunk az Erkel Színház közelmúltbeli hányatott sorsáról, az először egy japán befektető volt a kilencvenes évek elején, amely projekt dugába dőlt. Ezt követően szintén egy befektetői csoportról lehetett hallani az elmúlt években, mely csoport úgy vette volna birtokába az Erkel Színházat, hogy ott nagyon jelentős átalakításokat végzett volna. Gyakorlatilag egy nagy bevásárlóközpont, egy pláza épült volna ott föl, amelyben az Erkel Színház megmaradt volna, mint részegység, évente bizonyos számú előadási lehetőséggel, a Tháliához hasonló befogadó színházként. Úgy tudom, hogy ezek lettek volna a tervek, de azután ezek is szertefoszlottak. Jelenleg – legutóbbi információim szerint – ez a bizonyos népopera-koncertterem projekt látszik a horizonton. Mi több, még arról is beszélt a miniszteri biztos úr, hogy a tervek szerint nemcsak a Rádió zenei együttesei, hanem más fővárosi zenekarok is munkához juthatnának ott. Mindez a lehetőség a jelenleg kissé hektikus fővárosi zenekari palettát is valamivel harmonikusabbá tenné.

A politikai döntéshozók – gazdasági szakemberekre hivatkozva – mindig azt szokták ellenérvként felhozni, hogy egy ekkora főváros nem tud eltartani ennyi professzionális zenekart…

 -   Elsősorban akkor merül fel ismételten ez a kérdés, amikor a fővárosi költségvetésből kétmilliárd forintot vesznek el a kultúratámogatásból, amikor patinás színház megszűnése van napirenden, amikor ki-ki a maga sajtóeszközeivel lármázza fel a közvéleményt, azt hangoztatva, hogy tőle mennyi pénzt vesznek el. Én úgy gondolom – ahogy ezt 10-15 évvel ezelőtt is gondoltam -, hogy amíg a fővárosi zenekarok koncertjeire megtelnek a koncerttermek, addig nem szabad ezt a kérdést feltenni. Kollégáimmal nem győzzük újra és újra hangsúlyozni, hogy Magyarországnak kulturális élete, és ezen belül is a zenei élete, az egyik leginkább makulátlan exportcikke, és az a szolgáltatása, amely az ország megítélését a legrokonszenvesebbre képes formálni. Ugyanakkor ez a terület, ha az ország, vagy a főváros, vagy bármely város költségvetését tekintjük, akkor egészen eltörpül más, egyéb kiadásokhoz viszonyítva. Vagyis ezeken a költségeken spórolni, egyet jelent az országról korábban kialakult pozitív kép rombolásával. Igaz ez Budapestre, igaz ez minden településre, és igaz ez az egész országra. Én ennek fényében látom a fővárosi zenekarok finanszírozását, és úgy gondolom, hogy nincs az a nehéz idő, ami nyomatékos indokot szolgáltathatna a kulturális, és vele a zenei élet sorvasztására.

Van egy olyan fővárosi zenekar is, amelyik ugyan nem tagja a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének, viszont annál hangosabb a médiakampány körülötte. A Budapesti Fesztiválzenekar eddig elég jelentős finanszírozásban részesült mind az állam, mind a Fővárosi Önkormányzat részéről, de idén ennek a zenekarnak a támogatása is csökkent.

 -   A Budapesti Fesztiválzenekarról a Zenekari Szövetségnek szűkösek az információi, gyakorlatilag mi is a sajtóban és az interneten megjelent információkból tájékozódunk. Mi azt olvastuk a Népszava január 17-kén megjelent számában, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar az idén kétmilliárd forintból gazdálkodik, tizenkét alkalmazottja van, és takarékossági okokból számlára foglalkoztatja a zenekari művészeket. Nem vagyok jogász, de ha mi ilyet tennénk, akkor bennünket nagyon súlyosan szankcionálnának a színlelt szerződéseket sújtó törvény alapján. Lehet, hogy nekik van valami titkuk, amit nagyon szeretnénk, ha megosztanának velünk, mert akkor jelentősen könnyítenének a magyar zenekarok életén, amennyiben ez valóban törvényesen járható út. Ezek a számok úgy gondolom önmagukért beszélnek. Amikor kitűnő magyar szimfonikus zenekarok 300-500 millió forintból gazdálkodnak, akkor kétmilliárd forint nagyon jól hangzik. Ugyanakkor az ő esetükben is elvi és gyakorlati okokból is azt mondom, hogy minden kultúrától, zenekartól elvett pénz árt az országnak -  közvetlenül, vagy közvetetten-, de az általuk közzétett adatok birtokában talán kisebb sokkhatást gyakorol a sajtóban megjelent mértékű elvonás, mint amit ez egy kitűnő Pannon Filharmonikusok, Miskolci Szimfonikusok, vagy akár a Dohnányi Zenekar működésében okozna.

Nagyon sokszor a minőséget hozzák fel érvként a támogatás mértéke mellett, vagyis hogy a minőségi különbségek indokolják, hogy melyik zenekar milyen arányú támogatásban részesüljön…

 -   Amint az imént a dél-amerikai zenekarok kapcsán említettem, hogy mennyire mély a társadalmi beágyazottságuk, ezt azért el lehet mondani a magyar szimfonikus zenekarok egy jelentős részéről is. Nincs mérce, amivel két szimfonikus zenekar hitelesen összehasonlítható lenne. Ez ugyanúgy igaz a New Yorki és a Berlini Filharmonikusokra, mint bármely szerb, vagy azeri szimfonikus zenekarra. Természetesen léteznek olyan kritériumok, amelyek alapján be lehet nagyjából sorolni zenekarokat tág kategóriákba. Ki meri azonban azt állítani, hogy az a közel száz koncert, amelyet vidéki zenekaraink adnak egy-egy évben - ifjúsági koncert, bérleti hangverseny, megyei vagy regionális turné keretében, és külföldön is -, hogy ezekre nincs szükség. Ugyanis a minőség és mennyiség bonyolult viszonya ezekben az esetekben meglehetősen egyszerű. Azt a száz koncertet, a Miskolci Szimfonikusok, vagy a Pannon Filharmonikusok, vagy a Szegedi Szimfonikus Zenekar helyett, az égvilágon senki nem abszolválná. Amikor a közpénzek elosztásáról van szó, akkor úgy gondolom -, hogy ezt messzemenően figyelembe kell venni. Az Előadó-művészeti törvény is ezt igyekezett méltányolni, amikor a kritériumrendszert meghatározta. Ezért aztán, ha az a kérdés, hogy honnan kell elvenni, hogy egy magasabb minőséget támogassunk, akkor úgy gondolom, hogy a legkevésbé olyan helyről, ahol a kultúra és a művészet – ha nem is végvárai –, de olyan erődítményei vannak, amelyek helyén -  ha a megvont támogatás miatt leomlanának - csak a puszta űr maradna. (K. K. Zs.)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!