Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
David Daniels: Daniels' Orchestral Music
 
A zenekar mindennapjainak szürke eminenciása – David Daniels: Daniels' Orchestral Music

Szükség lenne még egy rövid, frappáns darabra a teljes estét betöltő műsorhoz? Vagy éppen egy kevéssé ismert barokk mű kellene a koncert elejére? Kiválóak a zenekar fafúvósai, milyen nekik írt versenyművekkel mutathatjuk meg ezt a közönségnek? Tematikus hangversenyhez és évfordulós megemlékezéshez kellenének ötletek – és még sorolhatnánk a kérdéseket és kívánalmakat, melyekkel egy zenekar művészeti vezetője vagy karmestere, egyáltalán, az évad műsorának megtervezője naponta szembesül. Ezekre a kérdésekre is választ adhat David Daniels – a zenekari repertoárt több szempontból áttekintő – könyve.
Sok helyen olvashatjuk, hogy manapság meglehetősen beszűkült a zenekarok repertoárja, melynek persze sokféle oka lehet, nemcsak az anyagi lehetőségek szabta határok: így például a kényelmesség, a kották elérhetősége és beszerezhetősége, a zenekar korlátozott létszáma és hangszerparkja, vagy – horribile dictu – az, hogy a műsor tervezője nincs tisztában a lehetőségekkel. David Daniels könyve éppen azért született, hogy a zenekar műsorának összeállítója minél gyorsabban és hatékonyabban tudjon tervezni azokkal a paraméterekkel, melyekkel együttese rendelkezik. A fentebb említetteken kívül a kinek szól a könyv megválaszolásánál a szerző ajánlása mindennél beszédesebb: a Philadelphia Orchestra már nyugdíjban lévő főkönyvtárosa (Clinton F. Nieweg) mellett „a világ minden zenekari könyvtárosának, akik csendes anonimitásban dolgoznak, de munkájuk elengedhetetlen a zenekarok, a muzsikusok és a közönség számára.”
No, de ki is az a David Daniels? Csak szerényen – igencsak vaskos könyvének utolsó oldalán – ad magáról némi háttér-információt. Zenetörténészi tanulmányait a Boston University-n végezte, majd a University of Iowa-n szerzett doktori fokozatot zenekari irodalomból és vezénylésből.  Huszonnyolc évig tanított Michiganben az Oakland University-n, miközben az Egyesült Államok számos zenekarát vezényelte, többek között Detroitban, Bostonban, Illinois-ban, South Carolinában, sőt eljutott Venezuelába is. Az idők folyamán terjedelmessé lett Daniels' Orchestral Music című könyve többszempontú listáinak-adatainak összeállítása 1968 nyarán kezdődött, amikor is a zenekari repertoár egy szolid terjedelmű kézikönyvét tervezte megírni. Az elkövetkezendő évtizedekben – ahogyan a szerző fogalmaz – a könyvvel való foglalkozás „csalárd módon” befészkelte magát Daniels életébe. A kötet 5. kiadása 2015-ben látott napvilágot, éppen tíz évvel a 4. kiadás után. A szerző nyilatkozata szerint ez az utolsó általa szerkesztett kötet, melynek alapja Daniels és az amerikai OLIS (Orchestra Library Information Service) adatbázisainak összeolvadásával jött létre, még az 1990-es évek elején. A súlyra is jelentékeny könyv mellett – természetesen előfizetés ellenében – a neten is elérhető a kiadvány webes applikációja (OrchestralMusic.com), melynél kihasználják a technika adta nagy előnyt, és időről-időre frissítik az adatokat. 
A kézikönyv gerincét a több mint 1.200 zeneszerző közel 8.500 művének listája adja. A sort Karl Friedrich Abel késő barokk-korai bécsi klasszikus komponista nyitja és Ellen Taffee Zwilich kortárs amerikai zeneszerző zárja. Ilyen mennyiségű információ közlésnél bizonyára nem volt könnyű kiválasztani az egyes szerzőkhöz és művekhez kapcsolódó legszükségesebb, elengedhetetlen adatokat úgy, hogy minél többet megtudjunk egy bizonyos műről, ám mégse váljon adatok átláthatatlan halmazává a munka. Nézzük például Abelt, mit közöl róla Daniels. A zeneszerző neve mellett jobbra, vastagon szedve az alkotó születési és halálozási évszámát olvashatjuk, neve alatt pedig a pontos születési helyet és dátumot (itt már hónapra, napra pontosan), illetve az állampolgárságot (Köthen, 1723. december 22. – London, 1787. június 20., német). Ebből az olvasó máris sok fontos közvetett információhoz is jutott, például, hogy Abel a Bach-fiúk, illetve W. A. Mozart kortársa volt. Gyanakodhatunk továbbá, hogy nagy valószínűséggel ismerhette Johann Christian Bachot is, aki Abelhez hasonlóan szintén Londonban telepedett le. (Ezután már csak egy jó zenei lexikont kell keríteni, amiből többek között kiderül a Bach- és az Abel-család közötti szoros kapcsolat. Többek között az, hogy Abel édesapja lett utódja „a nagy Bach”-nak a kötheni udvarnál; Karl Friedrich Abel tanítványa volt Johann Sebastian Bachnak a lipcsei Tamás-templomban; Londonban pedig a két német honfitárs ¬– Karl Friedrich és Johann Christian – nemcsak baráti viszonyt ápolt egymással, hanem üzlettársak is lettek: elindították a Bach-Abel koncert-sorozatot.) A továbbiakban a könyv Abel négy szimfóniáját listázza: a pontos opusz-számot és hangnemet megadva – ezzel egy sorban a mű előadásának időtartamát,  majd alább közli a pontos hangszerelést, végül a kotta kiadóját. Ha olykor szükséges, Daniels rövid megjegyzést is fűz az illető darabhoz. A F-dúr szimfóniánál (op. 1, no. 5) például azt, hogy az oboák és a kürtök elhagyhatók, vagy fuvolával és klarinéttal helyettesíthetők. Az Esz-dúr szimfóniánál (op. 7, no. 6) pedig nem felejti el megemlíteni, hogy a mű W. A. Mozart másolatában maradt fenn – ennek tudható be, hogy a Breitkopf-kiadó Mozart 3. szimfóniájaként adta ki a darabot, amit aztán a Breitkopfot átvevő Kalmus azóta is Mozart műveként hirdet. Abel után az első oldalon még Michael Abels (1962), Jean Batiste Accolay (1845-1910) és Lee Actor (1952) szerepel, az Abelnél már ismertetett adatokkal szolgálva. Amerikai szerző munkájáról lévén szó, meglehetősen sok, Európában szinte ismeretlen kortárs amerikai szerző neve is szerepel a gyűjteményben. Ilyen például a már említett, fejezetet záró Ellen Taffee Zwilich (1939) is, akinek tizenkét zenekari műve szerepel a könyvben.
A kiadvány további részében függelékek sora kezdődik, melyek különböző szempontok szerint csoportosítják a főrészben már listázott kompozíciókat. Az első terjedelmes függelék (Appendix A) a Kórus címet kapta. Itt különféle mutatók segítségével tájékozódhatunk – minden alcsoportban időrend szerint haladva, ezzel is megkönnyítve a munkát –, ha zenekart és kórust foglalkoztató művet keresünk. (Ha megtaláltuk a számunkra megfelelő darabot, a műre vonatkozó részletes információkért visszalapozhatunk a főszöveghez.) Az első alcsoport azokat a műveket sorolja fel, melyekben a zenekar mellett a zeneszerző két kórusra komponált. A sort Monteverdi Vespro della beata című alkotása nyitja és Rodriguez Forbidden Fire-je zárja. Szintén hasznos kiegészítő információ, hogy a mű szólistáinak hangfaját zárójelbe téve felsorolja a kézikönyv összeállítója. 
A kórusos műveket számba vevő, második legnagyobb alcsoportnál, a vegyeskaros daraboknál több szempontú besorolás szerint tájékozódhatunk: a művek egyrészt a kórussal együtt szereplő zenekar méretét tekintve kerülnek egy csoportba – így könnyen rákereshetünk nagyzenekart, közepes zenekart, kis zenekart, vonószenekart és vonósok nélküli zenekart igénylő darabokra –, ezeken belül pedig időtartam szerint kategorizál Daniels. Lássunk néhány kiragadott példát. Vegyeskart, nagyzenekart foglalkoztató, húsz percnél rövidebb mű például Verdi Stabat matere, húsz és harminc perc közötti Dvořák Te Deuma; harminc és negyvenöt perc közötti Berlioz-Lélio Symphonie funébre et triomphale című darabja (melyben két tenorra és egy basszus szólistára is szükség van); negyven és hatvan perc közötti Holst First Choral Symphony-ja (szoprán szólistával); végül az egy óránál hosszabb kategóriába tartozik mások mellett Joseph Haydn Teremtés című oratóriuma, melynél gondoskodni kell egy szoprán, egy tenor és egy basszus hangfajú szólistáról is. Ugyanezek a besorolások találhatók a fentebb említett méretű zenekarokra is. Találunk még nőikart, férfikart és gyermekkórust foglalkoztató műveket is. Utóbbinál az első példa J. S. Bach Máté passiója, melyet természetesen már a kétkórusos kompozíciókhoz sorolva is olvashattunk.
A következő függelék (Appendix B) a művekben szereplő szóló-énekhangok szerint osztályoz. Izgalmas lehet például a tíz percnél rövidebb, szopránszólós Bachianas brasileiras no.5 Villa-Lobostól; az alt- vagy mezzoszoprán-szólós, tíz és húsz perc közötti művek listájában szerepel – többek között – W. A. Mozart Ombra felice (K. 255) című koncertáriája; húsz és harminc perc közötti tenorszólós alkotás például Chausson Poème de l’amour et de la mer című kompozíciója; harminc percen túli bariton- vagy basszus-szólót igényel Berlioz Nuits d’été (op. 7) című darabja. Ugyanígy „bogarászhatunk” olyan alkotásokat is, melyek két-, három, négy- vagy még több szólóénekest igényelnek. A szólókat tartalmazó művek utolsó kategóriája a narrátort foglalkoztató műveket listázza, a már ismertetett időkategóriánként csoportosítva, jól ismert, idetartozó példák Schönberg Egy varsói menekültje, Saint-Saëns Az állatok farsangja és Honegger Jeanne d’Arc au bûcher című oratóriuma. 
A harmadik függelék (Appendix C) a szólóhangszeres műveket veszi számba. Az egyes hangszeres alosztályokon belül a már bevett gyakorlatot követi a szerző: a nagyobb kategóriákat ismét időtartam, ezen belül pedig időrendi sorrend szerint csoportosítja. A sor a zongorával kezdődik, melynek tekintélyes listáját a balkézre írt zongoraversenyek követik (nemcsak Ravel műve létezik!), majd a kétzongorás koncertek, továbbá az egy és több csembalóra írt versenyek, az orgonaversenyek, illetve a különböző billentyűsökre írt concertók (mint például Messiaen Trois petites liturgies és Turangalîla-symphonie című alkotása, mindkettő zongora- és ondes martenot szólót kíván). A fentebbi kategóriák mellett Daniels különleges alosztályokat is megnevez: például külön sorolja be azokat a műveket, ahol táncosokat kell szerződtetni (Stravinsky: Histoire du soldat), vagy melyekben hat- esetleg még több szólószólamot írt a zeneszerző (például Vivaldi két oboára, két fagottra és két kürtre írt versenyművei, RV 569 és 574). E függelék utolsó kategóriájába pedig azok a művek kerültek, mikor jazz-szólista után kell nézni (például Leonard Bernstein Prelude, Fugue and Riffs című darabjához egy jó jazz-klarinétosra van szükség).
A negyedik függelék kizárólag a tisztán zenekari műveket veszi górcső alá (tehát a versenyműveket és a kórust igénylő műveket nem). A lista nyitóoldalán egy hasznos táblázat segíti a visszakeresést: ez mutatja meg a különböző hangszeres kombinációkat, a legegyszerűbbtől a legnagyobb hangszerparkot igénylő kompozíciókig, a táblázat alján megemlítve a meghatározatlan hangszerelésű műveket és a többzenekaros alkotásokat is. A lista egyes darabjai ismét időrendi sorrendben követeik egymást a barokktól a kortárs művekig. Ha egy-egy kategória több mint tizenöt darabot foglal magában, akkor időtartamok szerint is csoportosított a könyv szerzője. Ez a függelék különösen akkor hasznos, ha tudjuk, milyen paraméterek között keresünk művet. A táblázat és a lista segítségével pillanatok alatt rátalálhatunk például olyan 19. századi, kettőzött fafúvókat és „szerény” számú rézfúvót igénylő darabokra, melyek nem hosszabbak mint húsz perc. Rendkívül jól használható a könyvnek ez a része azon zenekarok számára is, melyek korlátozott hangszerparkkal rendelkeznek, így könnyen kikereshetők azok a művek, melyeket „külsős” művészek nélkül is műsorra tűzhetnek.
Az Appendix E oldalait akkor érdemes fellapozni, ha a tervezett programba egy meghatározott hosszúságú művet keresünk. Ez a függelék kizárólag zenekari darabokat listáz (szólisták, kórus, valamint egyéb közreműködők nélkül), időtartam szerint csoportosítva, kezdve az öt perces vagy annál kevesebb időt igénybe vevő daraboktól az egy órát meghaladókig. Az egyes kategóriákat nemzetek szerinti alkategóriákba is besorolta a szerző, így amerikai, kelet-európai, francia-belga, német-osztrák, olasz, orosz, spanyol-latin-amerikai, angol és egyéb nemzetek komponistáinak művei közül válogathat az érdeklődő. És ahogy azt már korábban megszokhattuk, az egyes alkategóriákba besorolt alkotások itt is többé-kevésbé kronológiai sorrendben találhatók. 
A hatalmas zenekari repertoár egy kis – bár kétségkívül fontos – szeletére fókuszál a következő függelék: azokat a műveket ismerteti, melyek általában az ifjúsági koncertek kedvelt műsorszámai. Ezek lehetnek mesével előadott zeneművek (egy jól ismert példa erre Prokovjev Péter és a farkas című darabja), leíró zenék ( minden bizonnyal a legnépszerűbb e kategóriában Saint-Saëns Az állatok farsangja című kompozíciója). Ismeretterjesztő műsorokba illeszthetők a zenekar hangszereit bemutató kompozíciók (lásd Britten Young Person’s Guide to the Orchestra, op. 34), vagy a zenét különböző nézőpontokból bemutató kompozíciók (néhány kiragadott példa: Victoria Bond: Mi a lényege az ellenpontnak?; Russell Peck: Játék a stílussal; Lucas Richman: Légy zeneszerző!).
Nagyon hasznosak az Appendix G oszlopai: a könyvben szereplő zeneszerzők fontos évfordulóit sorolja. Feltételezem, hogy ez a rész az internetes változatban folyamatosan frissítve olvasható. 
Érdekes és olykor megmosolyogtató adatokat közöl a H jelű függelék, melyre a szerző szerint akkor lehet szükség, ha tematikus programot szeretne a műsor tervezője. Például ha egy bizonyos nemzet szerzőinek műveit szeretné játszani a zenekar, vagy fekete bőrű zeneszerzők, netán női komponisták műveit tervezik műsorra tűzni. Természetesen egy-egy alkotó több kategóriában is szerepelhet. Így Pártos Ödön és Doráti Antal nevét három helyen is olvashatjuk: a magyar és a zsidó mellett, az izraeli, illetve amerikai zeneszerzők kategóriájában, vagy például Rózsa Miklóst a magyar mellett az amerikai szerzőket felsoroló oszlopban is (e logikát mégsem követi – persze helyesen – Bartók Béla és Dohnányi Ernő besorolása, hiszen nevük „csak” a magyar szerzőknél olvashatók). Megmosolyogtató ugyanakkor, hogy a Strauss-család négy tagja (Eduard Strauss, ifj. Johann Strauss, id. Johann Strauss és Josef Strauss) – bár kétségkívül voltak magyar gyökereik – az osztrákok mellett a magyar zeneszerzőknél is listázva vannak. 
Noha az internetnek köszönhetően a zenekari programok tervezői manapság már számos információt megtalálnak az interneten, mégis – David Daniels szerint – sokszor nem helyettesíthetők azok a régi, jól bevált módszerek, melyek a partitúra gondos tanulmányozásához, az ültetési rendhez, a próbákhoz vagy éppen az előadáshoz nyújtanak segítséget. Az Appendix I hasznos segédanyagokat sorol fel, Könyvek – Intézmények és szervezetek – Online kategóriákban. A Könyveknél az általános zenekari ismeretekkel foglalkozó kiadványok mellett Daniels felsorol néhány kórussal és operákkal foglakozó alapművet is, külön alfejezetet szentelve az ütős szekciónak, továbbá érdekesség, hogy egy, a klasszikus zenében használatos nevek, címek kiejtéséhez útmutatót adó kötetet is ismertet. Az Intézmények és szervezetek és az Online alcím alatt olyan hasznos elérhetőségek szerepelnek, melyek minden bizonnyal jó kiindulási pontot adnak egy-egy kevéssé hozzáférhető kotta beszerzésénél.
Az utolsó előtti függelék (Appendix J) megkülönböztető címekkel, esetleg becenévvel rendelkező kompozíciók „hivatalos” nevének visszakeresésében segít. Például az „1905-ös év” vagy az „1917-es év” Sosztakovics 11. és 12. szimfóniájának mellékneve. Egy másik példa: aki A kilenc csodaszarvas címet ismeri, innen megtudhatja, hogy ez bizony Bartók Cantata profanája, és remélhetőleg így tünteti majd fel a művet a hangverseny műsorfüzetében.
A könyvet záró utolsó függelék - Kiadók és források – bevezetőjében Daniels összeállítója önkritikusan megjegyzi, hogy ennek a résznek az adatai előbb évülnek el, mint ahogyan a papíron megszárad a tinta: saját tapasztalata szerint számos alkalommal kellett egy-egy ellenőrzött adatot néhány héttel később korrigálnia. Nem is csoda, kiadók naponta születnek és szűnnek meg. A nagy, széles margók tehát nem véletlenek: a szerző nagylelkűen helyet hagyott a könyv használóinak, hogy az esetleges változásokat bevezessék a könyvbe. Egyúttal arra kéri az olvasót, hogy tájékoztassák az esetleges változásokról.
A könyv viszonylag könnyen megrendelhető, és talán az internetes előfizetése sem túl drága (a könyvről és az árakról a https://daniels-orchestral.com weboldalakon lehet tájékozódni), ezért is – elsősorban pedig a fentebb leírtak miatt – melegen ajánlható minden zenekarnak, hiszen a mindennapok hasznos, nélkülözhetetlen segítőjévé válhat. (David Daniels: Daniels' Orchestral Music. Lanham, Maryland: Rowman & Littlefield, 2015; XVIII, 883.) 
Kovács Ilona
 

Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!