Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Bartók szellemében - 90 éves a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Bartók szellemében - 90 éves a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Interjú Kovács Gézával, a Magyar Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával a Nemzeti Filharmonikus Zenekar létrejöttének 90. évfordulója alkalmából


Ebben a székben általában Önt arra szoktam kérni, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar jelenéről, vagy éppen jövőbeni terveiről nyilatkozzon, most kivételesen mégis azt kérem, hogy a zenekar fennállásának 90. éves évfordulója ürügyén elsősorban a múltról beszélgessünk. Milyen szellemi-társadalmi közegben jött létre a fennállása során többször átszervezett Nemzeti Filharmonikus Zenekar jogelődje, a Székesfővárosi Zenekar?

–  A századforduló és az Osztrák-Magyar Monarchia gazdag szellemi kisugárzása olyan vonzó zenei életet teremtett Budapesten, amely Dohnányit és Bartókot egyaránt arra késztette, hogy ne a földrajzilag közelebb fekvő Bécsben, hanem Budapesten kezdje meg felsőfokú zenei tanulmányait. Mivel a fellendülést hozó néhány békés évtized után az I. világháború minden tekintetben mély és pusztító károkat okozott az országnak, ezt ellensúlyozandó született meg a volt belügyminiszter, későbbi kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó híres programja, ami a kultúrfölényt hirdette meg. Ez azt jelentette, hogy mind az oktatás, mind a kulturális élet jelentős fejlesztésben részesült, és valószínű, hogy amikor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar gyökereit keressük, akkor valahol itt kell ezeket a gyökereket megtalálni, hiszen 1923-ban, amikor megalakult a főváros közalkalmazottaiból, köztisztviselőiből a rendkívül ambiciózus Bor Dezső vezetésével a Székesfővárosi Zenekar, akkor ebben a szellemi, politikai és történelmi közegben került sor az első hangversenyre.

A Székesfővárosi Zenekar kezdetben tehát nem hivatásos muzsikusokból állt…

–  A zenekar a korban nyilván rendkívül népszerű házimuzsikálás talaján azt az öröm utáni vágyat volt hivatott kielégíteni, amit az együttes muzsikálás okoz, ez azonban nem mindig jár együtt a hallgatóság maradéktalan örömével. Ne feledjük azonban azt sem, hogy egy olyan korszakban alakult meg a Székesfővárosi Zenekar, amikor jogászok, mérnökök, köztisztviselők civil tanulmányaikkal párhuzamosan végezték el a Zeneakadémiát is. Az Operaházban annak idején nem egyszer több doktor volt a színpadon és a zenekari árokban, mint a nézőtéren. Nyilván ennek is volt köszönhető, hogy a Székesfővárosi Zenekar csakhamar félhivatásos majd teljesen professzionális együttessé nőtte ki magát, amely nélkülözhetetlenné vált a főváros zenei életében. Elég csak arra a Zeneakadémián készült híres fényképre gondolni, amelyen a fiatal Ferencsik János vezényli Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét, a Bartók-házaspár Amerikába való távozása előtt. Arra az időre azonban már számtalan hangverseny, magyar és külföldi művészekkel történt közös fellépés volt az együttes háta mögött. Ráadásul az akkori legmodernebb technika, a rádiózás is azonnal magához vonzotta ezt a zenekart, aminek következtében rendszeres közreműködője volt a Rádió élőben sugárzott hangversenyeinek.

Mi tette lehetővé ezt a rohamos színvonal-emelkedést, vagyis hogy a zenekar néhány év leforgása alatt amatőr együttesből a főváros professzionális hangversenyzenekarává avanzsált?

–  Szakmai körökben tudomású, hogy többé-kevésbé munkanélküli zeneakadémistákból 1930-ban létrejött egy - mai szóhasználattal élve -  „szupercsapat”, vagyis Budapesti Hangversenyzenekar néven egy olyan együttes, amelyben mások mellett olyan nagyságok foglaltak helyet, mint Vaszy Viktor, Végh Sándor, Tátrai Vilmos, hogy csak a leghíresebbeket említsem. Fölkészültsége, rendkívül intenzív próbametódusa következtében ez az együttes pillanatok alatt Európa egyik legkiválóbb zenekara lett. Talán az egy Toscanini kivételével a kor valamennyi jelentős karmestere vezényelte az együttest, amelynek megszületésénél egyébként nem véletlenül Weiner Leó, a Zeneakadémia világhírűvé vált kamarazene-professzora bábáskodott. Természetesen nem karmesterként, hanem az együttes játék felülmúlhatatlan mestereként irányította tovább többségében volt tanítványait. A zenekar az emelkedő színvonal ellenére anyagilag egyre kiszolgáltatottabbá vált: éjjelente filmzenét vettek fel, nappal pedig a Városi Színházban próbáltak. Ennek ellenére 1939-re az együttes helyzete teljes mértékben ellehetetlenült. Ezért a Főváros úgy döntött, hogy a Budapesti Zenekart egyesíti a Székesfővárosi Zenekarral. Bár a Székesfővárosi Zenekarból valójában csak nagyon kevesen maradtak ebben a társaságban, a Budapesti Hangversenyzenekarból szinte kivétel nélkül mindenki átkerült az 1940-ben újjászervezett Székesfővárosi Zenekarba. A II. világháború természetesen ezt az együttest sem kímélte. Először zsidó származásúnak mondott művészeitől kellett megválnia, majd egyre színvonaltalanabb koncerteken kellett közreműködnie. Az egyik leginkább árulkodó dokumentum maga a zenekar munkanaplója, amely 1934-től teljes épségben ránk maradt. Ebben szerepel az a bejegyzés, amely szerint 1944 december 16-án a Városi Színházban – a jelenlegi Erkel Színházban – Lehár Ferenc „A mosoly országa” című operettjének előadásán működött közre az együttes. A munkanaplóban ez után szünet következik. Aki túlélte Budapest ostromát, az boldogan jött elő a pincéből a romok közül, hogy az addig gettóba zárt Somogyi László vezényletével azonnal Csajkovszkijt és Bartókot játsszon a félig lebombázott Városi Színház falai között.


Hogyan alakult az együttes sorsa a háború után?


–  A történelem több ízben is nagyon durván átgázolt ezen az együttesen. A zenekar élete 1945 után ismét egyre nehezebbé vált. Ezért, amikor az ötvenes évek elején a Népművelési Minisztérium egy fiatal osztályvezetője, Ujfalussy József, és az együttes koncertmestere, Tátrai Vilmos a fennmaradás esélyeit latolgatta, mindketten arra a meggyőződésre jutottak, hogy csak úgy lehet megmenteni mind a zenekart, mind egy nagyon tehetséges, de akkoriban nagyon nehéz sorsú karmestert, Ferencsik Jánost, ha az éppen azokban az időkben létrehozott Országos Filharmónia átveszi a Fővárostól az együttest. Ezzel a döntéssel egy egészen új korszak vette kezdetét. Ferencsik János számára páratlan lehetőség adódott: évtizedeken keresztül zenetörténetet írt az új nevén Állami Hangversenyzenekar élén.

Mi jellemezte a Ferencsik János nevével fémjelzett korszakot?

–  Egyértelmű, hogy az akkori magyar zenei élet zászlóshajójaként működött ez az együttes. Különösen attól kezdve, amikor 1956-ot követően enyhült a légkör és az együttes előtt megnyílt a nagyvilág. Itt kell megjegyezni, hogy az 1958-tól német nyelvterületen megkezdődött rendszeres turnézás során az osztrák impresszáriót a zenekar elnevezése fejtörésre késztette, hiszen a magyar nyelv sajátossága, hogy a hangversenyzenekart a legmagasabb rendű zenéléssel azonosítja, míg az összes indoeurópai nyelvben a „Konzertorchester”elnevezés a szimfonikus könnyűzenét játszó együttesekhez társul. Ennek következtében a zenekar mai elnevezésének ez az impresszárió, Hans Schlote volt a keresztapja, amikor  külföldön Ungarische Nationalphilharmonie-ként hirdette meg a zenekar fellépéseit.

A Ferencsik-éra lezárultával hogyan változott meg az együttes művészi arculata?

–  Ferencsik János elvesztése mindenkit megrázott a zenei életen kívül is. A zenekar három évig nem is tudta a halála után kialakult űrt betölteni. Végül az akkoriban Magyarországon rendkívül népszerű Kobayashi Ken Ichiróban találták meg azt a karmestert, aki sikert sikerre halmozott, amikor népszerű szimfonikus és oratorikus művek szerepeltek műsoron. Ez a kapcsolat bizonyos mértékben megfáradt, ezért 1997-ben, amikor már csak hetek voltak hátra az Országos – később Nemzeti – Filharmónia gyökeres átalakításáig, és a zenekar, valamint a hozzá társított kórus önállóvá válásáig, akkor született meg a döntés, hogy főzeneigazgatóként Kocsis Zoltán vegye át a két együttes irányítását. Ezzel megint csak új fejezet kezdődött a zenekar életében, ami a mai napig tart. A hazai és a nemzetközi közvélemény egyértelműen a zenekari hangzás csillogóvá, és Kocsis Zoltán zongorázása után egyértelműen pregnánssá és világossá válását ünnepli ebben az együttesben.

Anyagilag hogyan lehet egy ilyen nagy létszámú együttest úgy fenntartani, hogy ne következzen be szükségszerűen színvonalesés?

–  A pénzügyek természetesen mindig meghatározták a zenekar életét, és azt kell mondjam, hogy anyagilag sohasem volt fényes korszaka az együttesnek. Voltak fel-felvillanó pillanatok, de sem a Főváros, és 1952-től kezdődően a magyar állam sem részesítette makulátlanul, a művészi szabadságot nagylelkűen figyelembe vevő folyamatos támogatásban az együttest. Ez a mai napig így van. A gazdasági problémák miatt minden egyes év elkezdése és lezárása komoly keserűséggel és aggodalmakkal jár. Végül „mindig lesz valahogy” alapon mindig sikerül valahogy lezárnunk az évet, de beszélgetésünk pillanatában is éppen azzal kell szembenéznünk, hogy több százmilliós elvonás sújtja a Nemzeti Filharmonikusokat, miközben a Kocsis Zoltán főzeneigazgató által megálmodott művészi tervek hosszú évekre nagyon jelentős költségvonzatot is előrevetítetnek. Ebben a pillanatban azonban még azt sem tudjuk, hogy augusztusban vagy szeptemberben kell – ahogy mondani szokás – lehúzni a rolót, amennyiben nem részesülünk külön kormányzati támogatásban. Ezt én mindenképpen méltatlannak tartom. Úgy gondolom, hogy több nyugat-európai országban meghonosodott szokás szerint a nemzeti alapintézményeknek hosszú távú, de legalább 3-4 évre szóló középtávú garanciák mellett kellene működnie. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt két és fél évtizedben nem akadt olyan kormány, amelyik ezt a hosszú távú garanciát meg tudta volna adni.

Mi jellemzi az Ön által említett művészi koncepciót? A zászlóshajó-szerep nyilvánvalóan magával hoz olyan feladatokat is, amelyek talán kevésbé szolgálják a népszerűbb közönség- igényeket?

–   Ha Kocsis Zoltánnak nem lenne nagyon határozott karakterű művészi elképzelése, alapító okiratunkat elolvasva akkor is azt kellene látnunk, hogy az általános szimfonikus zenekari és énekkari feladatkörön túl, nekünk különleges missziónk a kortárs zene, elsősorban a kortárs magyar zene ápolása, új értékek bemutatása, fiatal tehetségek felkutatása, számukra fellépési lehetőség biztosítása. Ezen felül pedig részvétel nemcsak a fővárosi, és nemzetközi, hanem a vidéki zenei életben is. Ez minden egyes terv elkészítésekor azt a komplex feladatot jelenti számunkra, hogy figyelembe kell vennünk a vidéki városok közönségének zenei ízlését, figyelembe kell venni azt is, hogy a kortárs magyar szimfonikus zeneszerzők szerencsére bőséggel ellátnak bennünket új művekkel, köztük oratorikus alkotásokkal is, valamint hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről rendre kerülnek ki kiválóbbnál kiválóbb, nemzetközi verseny-győztes fiatal művészek, és hogy van egy olyan előadóművészi – ha úgy tetszik – „törzsgárdánk”, melynek tagjai folyamatosan jelen vannak a világ zenei központjaiban. Velük mind-mind kapcsolatot kell tartanunk. Emellett valóban Kocsis Zoltán személyes ízlése is közrejátszik a programok tervezésekor. Vajon kinek jutott volna eszébe Schönberg Mózes és Áron című operáját Magyarországon úgy előadni, hogy a dirigens még meg is komponálja a hiányzó harmadik felvonást? Kinek jutott volna eszébe Richard Strauss német nyelvterületen is alig, vagy egyáltalán nem játszott operáit bemutatni, miközben Szokolay Sándor és Kurtág György művei is szerepelnek a Nemzeti Filharmonikusok repertoárján?

Reveláció volt néhány éve a Pelléas és Melisande című Debussy-opera emlékezetes előadása is, ami nem számított ugyan a szó szoros értelmében „felfedezésnek”, viszont az előadás a maga nemében mégis reveláció volt.

–  Most már nem titok, hogy a Kocsis Zoltánnal több, mint másfél évtizede tartó szakmai kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy valamikor 1996-ban, még a Budapesti Fesztiválzenekar művészeti vezetőjeként, arra való hivatkozással, hogy a Fesztiválzenekarnál különféle akadályok merültek fel, a konkurens együttes, vagyis az Állami Hangversenyzenekar és az Állami Énekkar Kocsis Zoltán vezényletével mutassa be Arnold Schönberg Gurre-dalok című művét, amelyet Magyarországon még nem adtak elő. Ferencsik Jánosnak volt ugyan egy felvétele, amit viszont Pozsonyban, az ottani együttesekkel készített. Tehát a mi együttműködésünk is egy különleges művel kezdődött, amely adósságot törlesztett.  Ez a két tényező, a különlegesség és az adósságtörlesztés kezdettől fogva folyamatosan jelen van az immár főzeneigazgatóként a Nemzeti Filharmonikusokat irányító Kocsis Zoltán elképzelései között, amelyeknek azonban csak egy töredékét tudjuk megvalósítani. Nem kell bizonygatnom, hogy milyen tetemesek „A hallgatag asszony” vagy a  „Capriccio” bemutatásának költségei mondjuk egy Haydn- vagy Mozart-szimfónia előadásához képest. De ugyanez elmondható volt a Pelléas és Melisande, a Mózes és Áron esetében is, és még számtalan hasonló tervünk van.

Hogyan fogadja az NFZ közönsége ezeket a különlegességeket?

–  Magától értetődik, hogy az egyes nagy korszakok, amelyek egyben nagy történelmi korszaknak is számítanak, rendre megváltoztatták a közönséget. Az ismert kritikus, Pándi Marianne mondta annak idején, hogy ő pontosan tudta, hogy a Zeneakadémián melyik napon ülnek a közönség soraiban zömében orvosok, melyik napon zömében mérnökök, és mely napokon zömében pedagógusok. Aztán Kobayashi művészeti vezetése alatt a zeneirodalom legnépszerűbb zenekari és oratorikus művei szólaltak meg többnyire, ami természetesen megváltoztatta a közönség összetételét. Ráadásul ez az időszak volt az -1987-től 1997-ig -, amikor Közép-Kelet-Európában lezajlott egy rendszerváltozás, ami a társadalmat is átstrukturálta. Ennek következtében a korábbi évtizedekben a komoly zenei koncertek törzsközönségének számító középosztály – elsősorban mérnökök, pedagógusok, orvosok – élete is megváltozott. Egyre nehezebbé váltak a mindennapjai éppen ennek a rétegnek, és emiatt marketing- és PR-eszközöket kellett egyre erősebben és intenzívebben bevezetnie minden előadó-művészeti intézménynek, amelyik hozzánk hasonlóan klasszikus értékeket közvetít. Mindez ránk is vonatkozott, ennek megfelelően igyekeztünk például a műsorpolitika változásával fiatalokat bevonni a kortárs zene, a kapcsolódó műfajok révén, és olyan közönségréteget is, amely ezeket a különlegességeket fogadja örömmel. Ha koncertrendező kollégáknak beszámoltam arról, hogy például a már említett Mózes és Áron bemutatóra készülünk, akkor csaknem részvétüket fejezték ki. Ehhez képest telt házat vonzott az előadás. Nem mondom, hogy minden esetben tömegek ostromolják a jegypénztárakat, amikor ritkán vagy még soha nem játszott ismeretlen művek szerepelnek a programon, és ahogy a marketing mondja, információzajos környezetben kell egyre szűkülő költségvetés mellett eljutnunk a hallgatókhoz és motiválni őket arra, hogy jegyet vásároljanak olyan művekre, amelyek nem biztos, hogy kizárólag felhőtlen szórakozást garantálnak számukra. Ráadásul Magyarországon is teret nyert az a fajta zene, amelyet Nyugat-Európában mondjuk André Rieu-vel vagy Richard Cleydermannal tudnék jellemezni. Ez a műfaj azt az illúziót kínálja, hogy tartalmas szellemi táplálékhoz jutunk, holott rendszerint csak desszertet szolgálnak fel. Tehát annak a fajta közönségnek az iránytűjét, amelyik némi érdeklődést mutatna a klasszikusnak vagy komolynak mondott zene irányába, nagyon sokszor eltérítik ezek a könnyű, habos szimfonikus csemegét kínáló produkciók. Nekünk ilyen körülmények között kell megtartani a közönséget, sőt új közönséget építeni. És beszélgetésünk idején, 2013-ban azt is végig kell gondolnunk, hogy ez az esztendő a mi szakmánkban arról lesz híres, hogy Budapesten újra megnyílik a kétezer főt befogadni képes Erkel Színház, és mindannyiunk örömére októberben megnyílik a felújított Zeneakadémia is. Emellett nem tudjuk még, hogy pontosan mikor, de valamikor meg fog újból nyílni a Pesti Vigadó is. A Kongresszusi Központot már nem is említem, hiszen itt már csak nagy ritkán kerül sor szimfonikus koncertekre. Tehát az a közönség, amely akár akarta, akár nem, de nagyzenekari koncertre a némi kárpótlást nyújtó Olasz Intézet mellett csak a Művészetek Palotájába tudott elzarándokolni, egyszerre nagyon sok lehetőség közül választhat majd. Mindez számunkra nagy kihívást jelent. Ennek ellenére készülünk a következő évadra, amint ezt kilencven éve mindig ilyen tájt tesszük, és nagyon nagy tisztelettel és szeretettel gondolunk azokra az elődökre, akik ezt a páratlan és rendkívüli kilenc évtizedet megírták a magyar zenetörténetben és a magyar kultúrhistóriában, folyamatos jelenlétet biztosítva a nemzetközi zenei életben is. Nagyon örülünk, hogy még olyan muzsikusok is élnek és itt vannak közöttünk, akik valamikor a negyvenes években csatlakoztak az együtteshez.

Milyen az együttes kapcsolata a Művészetek Palotájával?

–  A Művészetek Palotájával 2005 január 8. óta szoros az együttműködés. Ezen a napon volt az a legeslegelső teszt-hangverseny, ahol zenekar és zenerajongók együtt hallhattuk, hogy milyen is lesz az a koncertterem, amelynek megépülését évtizedek óta vártuk. Azóta is rezidens együttesként éljük itt az életünket. A múltban is és a jövőben is számos közös produkciónk volt és lesz a Művészetek Palotájával, amit mi teljesen természetesnek tartunk. A hangversenyteremről szólva szerényen, de mégiscsak leplezetlen büszkeséggel mondhatom el, hogy annak idején én írtam le először, hogy ezt a hangversenytermet Bartók Béláról kell elnevezni, és elégtételül szolgál, hogy megjelent ez a felirat a koncertterem homlokzatán, a nagyvilág számára is hirdetve egyik legnagyobb zeneszerzőnk hazai megbecsülését. Bartókhoz egyébként is több évtizede bensőséges kapcsolat fűzi a Nemzeti Filharmonikusokat. Legutóbb 2006 óta, Magyarország talán legmakulátlanabb nemzeti terméke, a Bartók Új Sorozat CD-összkiadás is erősíti ezt a tradíciót Kocsis Zoltán művészeti vezetésével. Ami azért rendkívül fontos számunkra, mert - amint már utaltam rá -, Bartókhoz ennek a zenekarnak legalább annyi köze volt, mint mondjuk a Concertót bemutató együttesnek. A harmincas évek végén Bartók többször működött együtt a zenekarral. Ferencsik János révén, aki nemcsak hazafias kötelességének, de személyes elkötelezettségének tartotta Bartók életművének propagálását, az ő művészeti vezetése idején a bartóki tradíció ápolása az együttes egyik legfontosabb feladata volt. Amikor megszületett a Bartók Új Sorozat terve, és a lemezek sorra jelentek meg, rendre nemzetközi díjakra érdemesítve a felvételeket, mi nagyon büszkén és boldogan vettünk részt és veszünk részt a továbbiakban a zenekart és az énekkart érintő Bartók-művek lemezre rögzítésében. Visszatérve a Művészetek Palotájával való együttműködésre a komolyzenei lemezpiac jelenlegi globális válsága nem gátol meg bennünket abban, hogy tovább álmodjunk, hiszen tavaly előtt jelentünk meg a piacon Kocsis Zoltán „Kis karácsony, nagy karácsony” című nagy zenei kirándulásával, és már most megszületett az elhatározás, hogy a Művészetek Palotájával közösen Csajkovszkij Diótörőjét is szeretnénk DVD-n megjelentetni a Budapest Bábszínház közreműködésével. Az sem titok, hogy boldogok lennénk, ha a Bartók Új Sorozat keretében Bartók színpadi művei nemcsak audio-, hanem DVD-felvételen is megjelenhetnének.

Hogyan zajlik az együttes élete a Művészetek Palotáján kívül?


–  A mi együttesünk annyiban különbözik talán sok más társától Európában és a nagyvilágban, hogy nekünk, mint említettem,  alapító okirat szerinti feladatunk, hogy részt vegyünk a vidék zenei életében. Mind a zenekar, mind az énekkar évente 30-35 koncertet teljesít vidéken, térítésmentesen. Más ilyen zenei együttes nincs az országban. Mi erre nagyon büszkék vagyunk, mert úgy gondoljuk, hogy mindenképpen tartozunk azzal a magyar adófizető polgároknak, hogy ha kell, akkor gimnáziumi tornateremben, ha kell, akkor művelődési házban, de nagy örömünkre az egyre szaporodó vidéki hangversenytermekben lépünk fel, és élvezhetjük azt a szeretetet, ami a vidéken élő zeneszerető közönség részéről irányunkba megnyilvánul.

Milyen az együttes külhoni recepciója?


–  A mindenkit sújtó globális gazdasági válság természetesen érinti a zenei piacot is. Mi egy sajátos helyzetben működő előadóművészeti intézmény vagyunk, ugyanis külföldre csak abban az esetben mehetünk, ha üzletileg nyereséges az a vállalkozás, eltekintve attól a nagyon kevés és ritka állami felkéréstől, amikor, mint például a Vatikánba, a magyar állam finanszírozza a kiutazásunkat. Ez annál is inkább különös, mivel hazai és külföldi társ-együttesek jelentős szubvenciót kapnak azért, hogy külföldre utazzanak. Elég, csak a nagyon különleges kínai piacra utalni, ahol magától értetődik, hogy az Oslói Rádiózenekar kiutazását például az oslói kormány finanszírozza. De tudunk magyar együttesekről is, amelyek azért kapnak pénzt – nagyon sok pénzt -, hogy külföldre utazhassanak. Ez a mi esetünkben csak úgy valósulhat meg, ha nyereséges, vagy – szaknyelven szólva – legalább nullszaldós a kiutazásunk, tehát fedezzük a költségeket. Ennek ellenére nagyon rangos fesztiválokra kapunk meghívást. Beszélgetésünk idején éppen egy egészen különleges fesztiválra készülünk Kolumbiába, Bogotába, ahol világsztárokkal lépünk fel a Nemzetközi Beethoven Fesztiválon. Már most készülünk továbbá az idei németországi turnéra, valamint a jövő évben esedékes japán turnéra. Szerencsére még a gúzsba kötött, korlátozott anyagi lehetőségek mellett is rendkívül szívesen fogadják a Nemzeti Filharmonikusokat a nemzetközi zenei piacon. Kocsis Zoltán másfél évtizedes következetes igényessége meghozta a gyümölcsét, amennyiben a zenekart mindenütt a világelsők között jegyzik. Természetes, hogy minden együttes életében vannak hullámvölgyek, de az ő ideérkezése előtt, vagyis a kilencvenes években, ugyanez alig volt elmondható. Tehát az, hogy sikerült a Kocsis Zoltán-féle maximalizmust a megújult zenekarban általános mércévé tenni, az nagyon nagy eredmény és minden vendégkarmestert meglep. Az együttes megbecsültségét jelzi továbbá, hogy amikor Kocsis Zoltán váratlan megbetegedése miatt meg kellett oldanunk a helyettesítését, nem okozott komolyabb nehézséget, hogy világszerte elismert dirigenseket hívjunk meg, mert örömmel jöttek segíteni nekünk, mint ahogy a világ élvonalába tartozó szólisták is örömmel vállalják, hogy közreműködjenek hagyományos bérleti hangversenyeinken. (Kaizinger Rita)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!