Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Alapgondolatok a zenekari játékhoz

A zenekari muzsikus (később szándékosan játékost használok) feladata, hogy a karmester jelzésrendszere által sugallt időben és módon játssza a kottában írt hangjegyeket. A karmester működésének legfőbb célja inspirálni és segíteni.

1. A kottában látott hangok és bejegyzések „halott” dolgok (a kottapapír és bejegyzései anyagszerűek, érzelmileg, szellemileg nem élő, nem eleven dolgok), a muzsikus célja a hangok és a mű életre keltése.
A kottában csak a legminimálisabb, legalapvetőbb dolgok állnak, ezért alázatosan és pontosan mindent el kell olvasni (ez nem könnyű, de ez nem a karmester dolga), tudnunk kell, hogy a lényeg sosincs leírva, a szerző bízik bennünk (legtöbbnyire már „odaföntről”), hogy a spirituális tartalmat átérezve játékunk messze hozzátesz a leírtakhoz. (Természetesen ebben a karmesternek döntő feladata van.)

2. Mivel a zene egy állandóan előreáramló folyamat, melyet alapvetően a harmóniák feszülése és oldása vezérel, ezért a hangokat zenei ívekben, frázisokban kell előadni. A karmester képviseli a szív pulzálását, a játékos által játszott hangok képviselik az állandó véráramlást. Ezért ha a játék statikus (ahol az egyes hangok a fontosak és nem a köztük lévő viszony), ez, mint vérrög, megállítja a folyamatot és ezzel meggátolja a mű életre keltését. Ezért együtt játszani egy zenekarban nem cél, hanem eredmény, a belső vezérlés motorja az állandó folyamatérzés kell hogy legyen.
Ha a zenekari szólamban hosszú hang szerepel, a belső lüktetést tudatosan őrizni kell, ellenkező esetben a hosszú hang utáni „aktív”, gyors játékmód statikus és lomha lesz. Vagyis semmi sem működik vagy folytatódik statikus, merev játékmódból. Ide kötődik szorosan, hogy igazán pregnáns, ritmikus játék csak úgy születik, ha játék közben képzeletünkben törekszünk a határozott, motorikus, belső, eleven ritmusérzetet őrizni. Tehát nem elég a karmestert érzékelni, nézni. Ehhez állandó szellemi (és ehhez természetes módon kötődő fizikai) anticipálás, előkészület szükséges. (Erre két példa a mozgólépcsőre való fellépés előtti előkészület, vagy a váltófutás, ahol a bot átvétele előtt már futni kell.)

3. A minőségi együtthangzás, összecsengés alapfeltétele az azonos játékmóddal játszott szólamok „egybehangzása”. Ebben a folyamatban a koncertmesternek (elsősorban) és a szólamvezetőknek döntő felelőssége van.
A karmester megadja a tempót, a karaktert, a dinamikát, a szólamvezetőknek kell megállapítani, megadni a játékmódot, melyet a szólamban ülőknek fenntartás nélkül követniük kell (csak szünetben vagy szólampróbán szabad „kétségeket támasztani”, esetleg mást javasolni). A vonós szólamvezetőknek egymással mintegy vonósnégyesként (vonósötösként) áramkört kell alakítaniuk és hátrafelé sugallni az impulzusokat.
A vonós szólamokban a hátsó pultoknál játszani sokkal nehezebb, mint elől, és mivel a szólam „testét”, magvas, összeérett hangzását alapvetően segíti, ha „hátrafelé” egyre nagyobb intenzitással játszanak, a szólamvezetőknek világosan és egyértelműen, de a legjobb értelemben véve „látványosan”, az éppen aktuális játékmódot jelezve kell vezetniük.



A csak (karmestert) néző zenekar minőségileg mélyen alatta van a néző és hallgató együtteseknek. A többi szólam hallgatása egyértelművé teszi szerepünket és játékmódunkat. (Nem lehet elégszer a muzsikusok figyelmét felhívni egy döntő dologra: a társakat illetve más szólamokat hallani vagy hallgatni óriási különbség.)

4. A karakterekről
A muzsikus elsőrendű feladata a műből áradó érzelmi-spirituális tartalmat világosan és meggyőzően a hallgató felé sugározni.
Az ötfajta alapkarakter, és az ezekhez tartozó játékmód: dolce, espressivo, risoluto, grazioso, sotto voce.
A dolce és az espressivo karakterek alapvetően éneklő-cantabile részeknél szerepelnek. A dolce puha, lágy, kedves, álmodozó hangulatot jelent, míg az espressivo felfokozottabb (szenvedélyesen kifejező, vágyakozó), forróbb hangulat, mint a dolce. Ennél a játékmódnál hevesebb-felindultabb eszközökhöz nyúlunk. Ez az intenzitás a fúvósoknál fókuszáltabb-intenzívebb levegő-befúvással jár, míg a vonósoknál mélyebben kell a húrban játszani. A jobb kar és a bal kéz billentése erősebben érzi a nehézkedés érzetét.
A grazioso és a risoluto főleg ritmikusan fontos részeknél jelentkezik. A grazioso bájos, kecses, elegánsan táncos karakter. A risoluto határozott, népies, földhöz közeli, ritmikus játékmód. A grazioso könnyed-leggiero energiabefektetéssel játszandó, a risoluto keményebb-hevesebb, több mássalhangzót tartalmazó  játszásmódú. Vonósoknál a grazioso inkább a közép és felső fél vonóval játszandó, míg a risoluto főleg az alsó félvonóval és kápa közeli helyeken. (Sok lefelé vonással.)
Szélsőséges karakterek –hirtelen betörő harag, szerelem, depresszió, halálfélelem stb. – szélsőséges vonóhelyeket igényelnek – csúcs, kápa. A kényelmes vonóhely illetve vonásnem az ilyen részeknél kerülendő, mert tompítja az erős-szélsőséges hatást.
A sotto voce (és pp) résznél nem szabad hallani saját játékunkat. A zenekar csak így ér el csendhez közeli, szinte suttogó hatást.

5. A differenciált játékról
A hagyományosan szépnek mondott játék nem mindig kívánatos, a szerző nem kéri, kérheti az állandó szépséget, örökös jelenléte értéktelenné tenné.
Vonósoknál a megszólaló hang, hangzás alapvetően a három vonókezelési „alapfaktor” kombinációjától függ: a vonósebességtől, a karsúlytól és a vonó és a húr találkozási pontjától (a lábtól való távolságtól). A negyedik fontos tényező az alkalmazott vonóhely és vonóhossz, azaz a vonóbeosztás.
A balkéz döntő tényezői a kiemelten fontos helyeknél azonos ujjrend és húr, a billentés ereje, energiája, illetve a billentés szöge (tisztán, artikuláltan „kalapáló”, főleg ritmikusan fontos meneteknél ujjheggyel, míg éneklő, meleg dallamoknál, kiemelten fontos hangnál sok hússal kívánatos érkezni. Alapvetően kerülendő az automatikusan, banálisan egyforma vibrátó. Ez az elem a színezést segíti, intenzitása a non vibrátótól a poco vibrátótón át a széles vibrátóig, sebessége a non vibrátótól a lassú vibrátón át a gyors vibrátóig terjedjen.

Nagyon sokszor alacsony fekvés (1. fekvés) és sok üres húr kívánatos, ha erős fényű, pozitív sugárzást kér a karmester, vagy például trombitaszerűen kell játszani, vagy éppen éles, sugárzó fúvós szólamot kísérünk.

Fúvósjátéknál a megszólalás, hangindítás biztonsága alapkövetelmény. A szólamokban a szerző (a legtöbb esetben) nem differenciálja a dinamikai árnyalatokat, arányokat (például mindenkinél f szerepel). Azonnal érzékenyen reagálni kell, egyfajta kamarazenészi vénával meghallani, kinél van a vezető szólam, ki az, aki harmóniaként megtámaszt, vagy éppen döntő fontosságú harmóniai váltás főszereplője, ki az, akinek éppen a ritmikai motor a fő szerepe, vagyis milyen játékmód (és ezáltal dinamikai árnyalás) alkalmazandó.

Az akcentusok képezik a zenélés savát, borsát. Úgy érünk el igazán kívánatos sforzatót (kiemelést), ha előtte és utána tudatosan halkítjuk kissé a dinamikát.

Az előzőekhez szorosan kötődik, hogy a dinamikai jelzések nem karakter-, csak decibelértékűek (ami nagyon relatív fogalom), például lehet p és pp drámai, fenyegető jellegű, míg f és ff sok esetben örömszerű, felszabadult stb., ezért érzékenyen, azonnal játékmóddal reagáljunk a dinamikai jel mögött meghúzódó spirituális karakterjellegekre.

A dinamikai fokozatokra legjobb példa kapcsolatunk különböző korú gyermekeinkkel. Minél kisebb a gyermek, illetve a dinamikai fok, annál inkább igényel gondoskodást, törődést, figyelmet, és minél inkább emelkedik az életkor, illetve a dinamika, annál inkább küldjük a szabadság felé. Az alacsony dinamika elég sok energia-befektetéssel játszandó (elkerülve így az üres p-pp hangzást), a magas dinamika felszabadult energia-befektetést igényel (nagy sebességű, nagyvonós játék például, elkerülvén a nyomott, beszorított f-t, ff-t).

Az úgynevezett kísérőszólamnak rejtett motorként kell segítenie a vezérszólamot, dallamot, úgy, mint egy fűszer, amely megbolondítja az étel ízét. Ezért a dallamot játszó szólam az éppen legkreatívabban cselekvő szólam, a kisegítő szólamokat inkább segítő szólamnak nevezném, melyek a rejtett motor szerepét töltik be, ezért ha a karmester hangosnak találja az egyik segítő-, kísérőszólamot, akkor csak a dinamikát (a decibelt) vegyük le, de a motorszerű segítő játékmódot ne. A 2. hegedűt és a brácsát (akik a motorház belsejében ülnek…) a zenekar motorjának tekintem.

6. Az intonációról
Vonósok esetében nemcsak a bal kéztől függ, hanem a jobb kéztől is. Az azonos módon, azonos színnel játszott hang könnyebben összecseng intonáció szempontjából is.
Fúvósokra ugyanez vonatkozik, nemcsak a hangszíneknek kell összecsengeniük, de a felrakás helyes dinamikai árnyalása nagyban segíti a fúvósharmónia tisztaságát.
Oktávállásokban (főleg vonósoknál) az alsó oktáv melegebb izzású (kissé „zsírosabb”), a felső oktáv fényesebb és „vegetáriánusabb” legyen. Ez a minőségi összecsengésen kívül az intonációt is segíti.

7. Az artikulációk milyensége, a mássalhangzós vagy magánhangzós hangindítás, a hanghosszakra való érzékeny figyelem, mind nagyon fontos. Nemcsak az (együtt) megszólalás első pillanatára és milyenségére kell érzékenyen figyelni, de a záró hangok hossza, gondos, egységes elvétele is döntő fontosságú. Ennek jelzése általában nem a karmester feladata.
A dinamikai szint esésének arányában kell az artikuláció világosságát-ropogósságát növelni. Hasonlóan a színészethez, ahol a hangos beszédnél sokkal artikuláltabb a halk suttogás.

8. A pizzicato játékról
Rengetegféle pizzicato „kéretik” különböző zenei szituációkban.
Alapvető fontosságú karból játszani (mintha vonóval lenne a mozdulat végrehajtva) és nem szárazon, pontszerűen, ujjból (hacsak nem ez a zenei szándék).
A pizzicato csengése, rezgése szempontjából döntő, hogy mennyi hússal történik a pengetés. Ha keményebb hatás kell, lehet ujjheggyel pengetni, de az esetek többségében sok hússal, gömbölyűen kell játszani. Döntő, hogy a balkéz ujjai mennyire nyomódnak a fogólapra, nagyon energikus ff-nál (főleg cselló, bőgőnél, mély húron) a senza vibrátó nagyobbat szól és zeng (nagyon erősen lenyomott balkéz ujjnál).

9. A hangolásról
A hangolás csendben kell, hogy történjék. Magasabb a próbakezdés szellemi és zenei színvonala, ha csend veszi körül a hangolást. Ezért a koncertmester felelős.

A próbán a minőségre való felhívást (szólamvezető vagy koncertmester részéről) nem szabad barátságtalan dolognak tekinteni. Ugyanakkor a felhívás, korrekció, tanács pozitív módon kell, hogy elhangozzon, mert a negatív beszédmódnak nincs építő jellege.

Coda

A próbafolyamat munka, a koncerten felszabadult, kreatív játék a lényeg (ezért próbálunk).

Amit itt felvázoltam, ez a dolgok szellemi háttere. Nem győzőm elégszer hangsúlyozni, ez döntően szellemi munka, a „fejben ott levés” alapkövetelmény.
A fenti dolgokra csak egyénileg jól felkészült zenész képes, a szólamtudás elengedhetetlen alapfeltétel. ( A „blattoló” játékosnak esélye sincs a felvázoltak szerinti zenélésre.)
A zenekari játék (mint mindenfajta zenélés) szellemileg vezérelt játék, tevékenység!

Mivel zenekarban állandóan alkalmazkodni kell a társakhoz, a legjobb, legkönnyebb út egymás állandó segítésével a többiek színvonalát is állandóan javítani.
Aki fáradtan, kedvetlenül érkezik próbára (hiszen emberek vagyunk, ez lehetséges), ne zavarja, húzza le a társakat, tiszteletben kell tartani az igyekvő társat és nem utolsósorban a szerzőt.
Ne felejtsük, előadóművészek vagyunk. Ilyen szépen ezt más nyelv nem fejezi ki!

 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!