Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
A felelősség a döntéshozóké...

Egy mondat a (szellemi, vagyis anti-szellemi) zsarnokságról, amely korunkat jellemzi: „Minden annyit ér, amennyi pénzt termel.” – Sajnos
már a kultúra sem kivétel. Amin harminc éve még jókat vitatkoztak bölcsészhallgatók, miszerint áru-e a kultúra, mára eldöntött kérdés.

Szomorú, de így van. A nagy paradigmaváltás korát éljük. A művészet már nem kivételesen tisztelt önkifejező eszköz, a művészek nem az isteni teremtőerő felkent papjai. A művészet totális trónfosztása megtörtént. Nagy írók és nagy festők már nincsenek, legfeljebb jó írók és jó festők. Zseniális muzsikusok sincsenek már, legfeljebb a gyors tempók bűvöletében élő, lélegzet-elállító, vagy izlés-ficamító virtuózok. És akik még mindig a művészetet űzik, azokra a többiek jóindulatú közömbösséggel néznek.

Ami a rádió zenei együtteseivel, és korábban magával a rádióval történt, iskolapéldája a nagy szellemi szerkezetváltásnak a kommercializmusnak. A kulturális szervezeteket, intézményeket gazdasági hatékonyság és takarékosság nevében új vezetők kezdik igazgatni, és addig racionalizálnak, teremtenek „új arculatot”, amíg az eredeti cél értelmét veszti. A rádióban ezt Such György kezdte, most egy kft-ben az ő embere folytatja.

Nincs kifogás, a zenészeknek is be kell állni a pénztermelésbe, a kulturális igény(telenség) kiszolgálói közé.  Húzni kell a talpalávalót Caramelnek. Talán ez áll a hátterében annak is, hogy 2011. december 30-tól az együttesek munkavállalóit a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) áthelyezte egy 12,9 MFt alaptőkével rendelkező reklámügynökségbe munkáltatói állományába, ismételten kizárva őket az előadó-művészeti szervezetként történő nyilvántartásba vétel lehetőségéből.  – így viszont a központi költségvetésben korábban az együtteseknek juttatott egymilliárd forintos céltámogatás simán beleolvadhatott az MTVA költségvetésébe.

A zenei együtteseknél zajló átalakulási időszakról Böröcz István levélben tájékoztatta Szalai Annamáriát, a Médiatanács elnökét, Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert és Cser-Palkovics Andrást, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnökét.    "Biztonságos működés és megújulás - ezek a fő célok" - hangsúlyozza a levél. Zenei szaknyelven ez az „írott” kotta, amely „hangzóként” már más tonalitást mutat.

A „biztonságos működés” keretében a világhírű gyerekkórus karnagyát, Thész Gabriellát – akinek munkakörülményeit évek óta próbálták egyre nehezebbé tenni (például nem engedték betölteni a megüresedett társkarnagyi és kórustitkári pozíciókat) – egyik napról a másikra elküldték. A Liszt-díjas,  Bartók-Pásztory-díjas,érdemes művésznek július közepén az MTVA, huszonhét év szolgálat után váratlanul
felmondott és a felmondási idő alatti munkavégzés alól  felmentette. Az új karnagyok már új helyzetben kezdenek, másfelé lojálisak. .

Ami biztos nem volt szempont a se szó, se beszéd-kirúgáskor, az a műhelymunka folyamatossága, pedig ez elengedhetetlen lenne a művészi színvonal tartásához. Lehet persze „szakmailag váltani”, azonban szerencsésebb lett volna, ha az új karnagyokat szakmai zsűri választja ki, és fokozatosan veszik át a szerepkört, amint Thész Gabriella is tíz évig dolgozott karnagyként az előző művészeti vezető  mellett, mielőtt átvette a vezetést.

Szép-szép az intézményi függetlenség, de akkor ugyan minek létezik kulturális államtitkárság, parlamenti kulturális bizottság? Ha nem szabunk irányvonalakat a nemzeti „vagyontárgyainkat” és kulturális értékeinket kezelőknek, akkor azok önjáróvá válnak, mint egy elszabadult hajóágyú a fedélzeten. Ki kell mondani: az erkölcsi és szellemi felelősséget nem egy vagyonkezelő viseli a magyar kultúra javainak gyarapításában, ő csak az anyagiakért felel. A felelősség a döntéshozóké. A Parlament céltámogatása azt jelezte, hogy a rádió nagy múltú zenei együtteseinek munkája kiemelt jelentőségű az ország kulturális életében. A vagyonkezelőnek ezt minden eszközzel támogatnia kellene, forrásait bővíteni, nem pedig – a hangzatos sajtóhírek mögött – lassan, de biztosan erodálni őket. Lehetőségeik és kapcsolatrendszereik szűkítése, az ide-odaszervezgetés, a nemzetközi és hazai hangversenyéletből való folyamatos kivonás, a tényleges és nívósan gazdag évadprogramok helyett „alibi-fellépések” szervezése, (amelyek az avatatlan szemlélőben a lázas munka benyomását kelthetik), a művészi fejlődéshez elengedhetetlen, katartikus élményt nyújtó klasszis karmesterekkel való közös munkák hiánya, a kortárs zenei felvételek visszaszorítása – mind-mind a lassú leépítés jeleit hordozzák magukban.

A folytonos át-, ki-, és összevissza szervezés – no meg az „arculatváltás” olyan vezetők kezében, akiket az együtteseik koncertjein sem igen látnak, nem kecsegtet jóval. Nem merik kimondani, hogy a közmédiának nevezett megaképződmény nincs tisztában az együttesek tényleges értékével, nemigen tudja mire használni őket (mint szántóvető a versenyparipát), és végső soron azt sem merik kimondani, hogy nincs szükség az együttesekre, hiszen a beolvasztott költségvetési támogatásuk mégsem feledhető. Úgy tűnik, mindent megtesznek, hogy követhetetlenné váljék a nekik szánt pénz útja… A hangzatosan bejelentett, valójában rendkívül szegényes évadprogram egyre távolabb viszi a valamikor jobb napokat látott együtteseket a hajdanvolt, egész házakat megtöltő törzsközönségétől – egészen addig, amíg senki sem lesz már kíváncsi rájuk, legfeljebb „MR2 Szimfonik Live” „nagyon zene” szintjén.

Nem akárki, de Kocsis Zoltán mondta újságunk hasábjain: „Amit a Magyar Rádió zenei együtteseivel csinálnak, az emberhez méltatlan.”

(Simó Anna)


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!