Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Székházgondok a Magyar Rádió zenei együtteseinél



Székházgondok a Magyar Rádió zenei együtteseinél

A Magyar Közlöny 2016. évi 108. számában olvasható, miszerint a kormány szeretné fejleszteni és kulturális célra hasznosítani a Magyar Nemzeti Múzeum környezetét képező épületeket, tereket. A Magyar Rádió volt épületegyütteséből három épület, a Pollack Mihály téri Károlyi-palota (Budapest, Pollack Mihály tér 10.,), az Esterházy-palota - amelyben a rádió Márványterme is található - (Budapest, Pollack Mihály tér 4–6.,), valamint a Bródy Sándor u. 5-7. szám alatt található úgynevezett Stúdiópalota hasznosításával szeptember 30-ig kell elkészíteni az Új Nemzeti Múzeum koncepcióját.

A Pollack Mihály téren található két másik épületet - a rádió irodaépületét és az üzemépületét - a tervek szerint lebontják. A Nemzeti Múzeum kertjének történelmi rekonstrukciójáról is határoztak, ezeken felül határozat készül a Múzeum parkolási szükségleteinek kielégítését közép- és hosszútávon rendező intézkedési tervről.


A bizonytalanság kora akkor kezdődött el, amikor az addig már amúgy is megnyomorított, és létszámában csökkentett rádiózenekar /104 főről 86-ra/ és énekkar /68 főről 47-re/ szinte egyedül maradt a Bródy Sándor utcai épületben. Mert bizony, a közszolgálati televíziók és a rádió összevonása után kísértetkastéllyá változott a Bródy Sándor utca, Pollack Mihály tér, Múzeum utca és Szentkirályi utca által közrefogott nagy terület, melyen hat épület áll, és ezek állapota azóta is egyre romlik. Az archívum maradt még ott, melynek éppúgy nem tudtak helyet biztosítani a Kunigunda utcai komplexumban, mint a zenészeknek, valamint a rádiómúzeum. Magyarán, akik az átszervezést, összevonást, költözést elrendelték, azok nem döntöttek arról, mi legyen ezzel a két műemléki épületet is magában foglaló sok épületből álló nagy területtel, és mi a benne dolgozókkal. Felelős embernek furcsa belegondolni, hogy a Palotanegyed kellős közepén lévő épületegyüttessel kapcsolatban semmi nyilvánosságra hozott terv nem született, mindenesetre a VIII. kerület vezetői sem tudták, mik az elképzelések a vélhetően igen nagy értéket képviselő épületek sorsát illetően. A zenei együttesek tehát ott próbáltak, ahol a korábbi évtizedekben mindig, az énekkari próbateremben, meg a hatos stúdióban. Ám mindenki sejtette, egyszer csak eljön a döntés ideje, és akkor esetleg költözni kell. Aligha szükséges magyarázgatni, hogy a bizonytalanság senkit sem tesz jókedvűvé, és munkájának hatékonyságát sem növeli, de az az igazság, hogy a Magyar Rádió zenei együttesei az utóbbi tíz esztendőben kénytelenek voltak megszokni a bizonytalanságot. A Zenekar olvasói erről éppen elégszer értesülhettek az elmúlt időszakban, hiszen a rádió zenei együtteseinek védelmében nem egy rangos művész emelt már szót, köztük Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Kovács János, valamint számos zeneszerző. Az idő pedig haladt. Ám ezekben a napokban változott valami. Arról értesülhettünk, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum megkapja a volt Magyar Rádió valamennyi ingatlanát. Ennyi hír jutott el hozzánk. Hogy a zenei együttesekkel és az archívummal /kottatárostul/ mi lesz, arról hivatalosan nem esett szó. Persze nem is eshetett, hiszen a konkrét tervek pár nap alatt értelemszerűen még nem alakulhattak ki. Aztán annyit mégis csak hallottunk, úgy tűnik, az együttesek maradhatnak a helyükön, bár ennek hivatalos megerősítése még nem történt meg.
Közben az Emberi Erőforrások Minisztere szakemberek bevonásával, még augusztusban előterjesztést készített a kormány számára a rádió zenei együtteseinek helyzetéről. Ennek tartalma egyelőre nem nyilvános, hiszen a kormány még döntést nem hozott, de annyi már kiszivárgott, hogy a javaslat alkotói leszögezik: „ A Magyar Rádió zenei együttesei háromnegyed évszázadnyi fennállásuk alatt a legmagasabb szinten tudták képviselni a magyar zenekultúrát, egyedüli letéteményesei az új magyar alkotások megörökítésének és népszerűsítésének.” Úgy folytatják, hogy a méltatlan körülmények tovább nem tarthatók, és számos javaslatot is tesznek. Azon persze nem is lehet és szabad vitatkozni, hogy a közrádiózás mindmáig egyik éltető és szerves része a zenei értékteremtés képessége, az értékes művészeti alkotások megörökítése, közkinccsé tétele, amelynek legfontosabb eszközei a saját, erre a célra specializálódott együttesek. S hogy ennek érdekében mit kell tenni, azt tartalmazzák a megoldási javaslatok, melyek egyebek közt érintik a finanszírozási lehetőségeket, a szakmenedzsment feladatait, a működéshez szükséges technikai hátteret (felújított hangszerpark, kottatár, gyakorlók, próbatermek, stúdiók), továbbá az együttesek felkéréseivel, fellépéseivel kapcsolatos autonómiát, no meg még jó néhány fontos kérdést.
Szakmai javaslat tehát már van, most mindenki a döntésre vár. S mivel egy új szereplő, nevezetesen a Magyar Nemzeti Múzeum is belépett az érintettek körébe, megkérdeztük Varga Benedeket, a Nemzeti Múzeum nemrég kinevezett főigazgatóját arról, elkezdődött-e már a tervezés az épületegyüttest illetően, és esett-e szó a zenészek sorsának meghatározó eleméről, a székhely gondokról. A főigazgató kérdésünkre azt megerősítette, hogy a tervezés már elkezdődött. A legendás 6-os stúdió, melynek szerepét, mint a kultúrának elkötelezett ember, maga is fontosnak tarja, a jelen elképzelések szerint megmarad, fel is újítják, és a Márványtermet is magában foglaló, műemléki védelem alatt álló Esterházy palota egy részét ugyancsak használhatnák az együttesek. Azt már csak én teszem hozzá, hogy valószínűleg nincs túl könnyű helyzetben az új főigazgató, hiszen az irányítása alá tartozó intézményről amúgy is új koncepció kialakításán dolgozik, mely hamarosan a kormány elé kerül, ám ezt most ki kell bővítenie a volt rádió területének ingatlanfejlesztési elképzeléseivel. Azt is megtudtuk tőle – és ez a Palotanegyed lakóit különösképpen érdekelheti – hogy a rádió volt elnöki épülete, mely amolyan kakukktojásként „zöldellik”, és rontja az elegáns Pollack Mihály tér képét, lebontásra kerül, és helyébe parkot telepítenek. És még egy információ, de ez már nem csak a zenészeket érinti, 2019 végére kellene a Bródy Sándor utcai régi, és ma már történelmi épületből végleg kiköltöznie a rádiósoknak. (Mint ismeretes, a Magyar Rádió művészeti együttesei által használt helységek a szimfonikus zenekar  tekintetében a 6-os stúdió, zenekari hangszertárolók, öltözők, szólampróbatermek, a felnőtt kórus tekintetében pedig az Esterházy-palota emeleti részén elhelyezkedő szólam és összpróbatermek, a kamara koncertekre használt Márvány terem és nem utolsó sorban a Stúdiópalotában elhelyezkedő kottatár.)  Ennél sokkal többet egyelőre nem mondhatunk. Tehát a közeli hetekben kell eldőlnie annak, zavartalanul próbálhatnak-e, és meddig a rádió zenei együttesei az eddigi helyükön, hiszen a gépészeti szolgáltatások egy részét biztosító üzemépületeket lebontásra ítélik. Az együttesek – alapfeladataik ellátására is megfelelő – elhelyezésére Budapest területén jelenleg nincs más mód. A döntés során nyilván figyelembe kell vennie a Kormánynak a két érdek (A Nemzeti Múzeum és környéke fejlesztésének, valamint a Magyar Rádió művészeti együtteseinek, úgyszintén a Kormány előtt fekvő fejlesztési tervének) összeegyeztethetőségét, anélkül, hogy bármelyik sérüljön. Mi történik majd az átalakítások alatt a zenészekkel, no és ami a legfontosabb, de már nem a Nemzeti Múzeumra, és az építkezés lebonyolítóira tartozik, mi lesz a –Dohnányi Ernő által 1943-ban megálmodott- nagy múltú és jobb sorsra érdemes rádiós zenei együttesekkel?   Marad-e a bizonytalanság, vagy végre megnyugtatóan rendeződik a 10 esztendeje tartó méltatlan vesszőfutásuk?                                                                                                                                                         Kondor Katalin
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!