Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
A hatalomnak újra kellene gondolnia a kultúrához való viszonyát
Különleges programokkal várja a közönséget a következő évadban is a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, s vezetőjük, Kocsis Zoltán úgy véli, a társulatépítés ismét új szakaszába érkezett.  A zongoraművész-dirigens szerint az utóbbi évtizedben az összes hazai zenekar sokat fejlődött, mindegyikben érzi az akaratot és ezért az összesre szükség van. Szerinte a hatalomnak újra kellene gondolnia a kultúrához való viszonyát, és a mostani támogatás-elosztással sem elégedett. Hiszen ha valamelyest még szimpátiával tekintenek az országra, az csakis a kultúrának köszönhető. Kocsis Zoltán májusban ünnepli hatvanadik születésnapját, de úgy érzi, sokkal több az energiája, mint tíz évvel ezelőtt. 
 
- Izgalmas szezontervet hirdettek meg április végén. Hol tart repertoárépítésben a Nemzeti Filharmonikusok?
- Mindenevők lévén mindent csinálunk, és nagyon örülök annak, hogy egy Lajtha-ősbemutatónk is lesz, hiszen ebben a formában, balettként még nem hangzott el A négy isten ligete című balett az országban. Az elmúlt események kritikáiból pedig azt látom, hogy Juronics Tamás személyében megtaláltam azt a koreográfust, akit kerestem. Valószínűleg ugyanolyan érdekes produkció születik, mint a Fából faragott királyfi esetében. De természetesen a nem szokványos repertoár felé is kitekintünk, konzekvensen próbáljuk végigvinni azt a tervet, amelynek célja, hogy Richard Strauss összes olyan operáját bemutassuk Magyarországon, amely még nem hangzott el. Ebből pedig még nagyon sok van, hiszen közéjük tartozik A hallgatag asszony, a Capriccio, a Danaé szerelme, a Feuersnot, a Friedenstag vagy az Intermezzo. Az idei sorozatban két Strauss-opera is szerepel, A hallgatag asszony és a Capriccio. Sikerült olyan szereposztás összeállítani - s ez Bátor Tamás segítő munkáját dicséri -, amely világszínvonalú. Két kiváló baritonnal is dolgozhatok, Kurt Rydl-lel és Franz Hawlatával, nem is beszélve Rost Andreáról. S az is biztos, hogy a zenekarnak óriási erőpróba lesz, különösen A hallgatag asszony, amit húzás nélkül fogunk játszani. Világpremiernek számít ez is, mert nagyon jelentős húzásokkal szokták színre vinni, Sawallisch például harminc percet kihagy a felvételén….  S annyival jobbnak tartom A hallgatag asszonyt, mint az Arabellát, amennyivel jobb a szövege. Talán ez a legkiválóbb szövegkönyv, még a Saloménál is jobb. Elhiszem, hogy nagyon fontos az operában, hogy a zeneszerző és a szövegíró zavartalanul működjön együtt, de darabok sokasága bizonyítja azt, hogy amikor ellentét van a két alkotó között, akkor is remekművek születnek. Ilyen például a Pelléas és Mélisande. A hallgatag asszonynál azonban másról van szó. Stefan Zweig egyszerűen nagyobb formátumú író, mint Hofmannsthal.
 
- Az együttesépítésben milyen szakasznál járnak? Lehet a jót még jobbá tenni?
- Igen. Az utolsó koncertünk, ami az IAMA konferencia apropóján hangzott el, valóban nagyon jól sikerült, stílusos, világszínvonalú produkciónak lehetett a fültanúja a publikum. S még a legutolsó ülőpróbán is tudtam a zenekarnak olyan instrukciót adni, amit valószínűleg rajtam kívül senki sem mondott volna el. A végső megvalósítására vonatkoztak, de nem a bolha körmének a fényesítését jelentették, hanem lényegbe vágó dolgokon történő, icipici igazítást. Akár az a konstruktivista szobrász, aki megvárta, hogy a nyitási időpontban ő lehessen az első, és egy millimétert igazított a kiállított alkotásán... Ha még ötszáz évig élnék, akkor is lenne mondanivalóm. Egyre élesebben kezdem felismerni azt, hogy az előadó-művészetben sohasem lehet semmi teljesen készen. Mindig van munka a darabokon. S egy mű utóéletéhez, a születésétől kezdve minden, a próba, az előadás, a gyakorlás is hozzátartozik. 
 
- Egy korábbi beszélgetés során azt mondta, azok a zenekarok kapnak egyedi hangzást, amelyek élén meghatározó karmester-egyéniség áll. Milyen hangzást alakított ki az NFZ-nél?
- Egyre gyakrabban hallom vissza a közönség soraiból, hogy az együttes hangzása a zongorázásomra hasonlít. De persze sokkal színesebben szól, mint egyetlen instrumentum, s tulajdonképpen ez volt az egyik oka annak, hogy karmester lettem. De nemcsak erről van szó. Az illető egyéniség akcentuálási, formaalkotási, a logikai, az idővel való bánásmód kategóriájában végrehajtott akciói, a zenéhez való viszonya a döntő faktor, ami meghatározza a zenekar stílusát. Őszintén, a túlzott vendég-karmesterkedést nem nagyon szeretem. Bár nagyon érdekes időről időre, más-más zenei világképekkel találkozni, s ennek is megvan az előnye, flexibilissé teszi az együttest. A muzsikusok kitekintése szélesebb lesz, de úgy vélem, azért mégiscsak egyetlen emberrel kell dolgozni. Gondoljunk a Furtwängler vezette Berlini Filharmonikusokra, a Reiner Frigyes irányította chicagói együttesre vagy Talich Cseh Filharmonikusaira. Ezek olyan társulatok, amelyek hangzás alapján azonnal felismerhetők. S ez az, amitől az ember koncertre jár, tudja, hogy mit fog kapni, de mégiscsak másképp, mint máskor, hiszen mindig a pillanat a döntő. A zeneszerző egy másik napon, másik órában, más napszakban is másképpen adja elő a saját művét. Ezért okoz meglepetést az előadó a pódiumon a közönségnek, főképp, ha őszinte művészről van szó. Ha valaki a pódiumon hazudik, az szóba sem jöhet.
 
- Ön is gyakran vendégeskedik dirigensként más együtteseknél is. Milyennek tartja a hazai zenei palettát?
- Gyakorlatilag a Fesztiválzenekar kivételével – amelynek viszont alapítója voltam - minden magyar zenekart rendszeresen dirigálok. Természetesen különbözőek az együttesek, de más is a feladatuk, ahogy a Fesztiválzenekar is más funkciót lát el, mint a Nemzeti Filharmonikusok. Lehet, hogy a mi társulatunk kevesebb turnéra indul, de a környező országokban és itthon nagyon fontos feladatokat lát el. A többi zenekar is különböző, eltérő attribútumokat lehet felsorolni. A Pannon Filharmonikusok, amely holtversenyben volt és van a Miskolci Szimfonikusokkal a legjobb vidéki zenekar címért, nagyon elnőiesedett. A sokkal több hölgy pedig másfajta hangzást eredményez. Még az amazon természetű nők is másképp állnak a zenéléshez, ez azonban nagyon-nagyon pozitív is lehet. Van, amit férfi sosem tudná úgy játszani, mint ők. Szóval minden zenekarnak megvan a maga hangzása, a speciális repertoárja. S ami nagyon fontos, mindenkinek megvan a maga közönsége is. Ha bejövök a Művészetek Palotájába, azt látom, mindenki koncertjén megtelnek a széksorok. S mindegy, hogy a publikumból mennyi a vatta, mert a zenét hallgató és nem a zenéért fizető emberek számáról van szó. 
 
- Ha megnézzük az utóbbi tíz évet, minden együttes fejlődött?
- Igen, de ez nem is történhetett másképp, hiszen a megszűnés Damoklész-kardja folyamatosan ott lebeg az együttesek fölött. Mindegyik zenekarnál látom azt is, hogy nagyon akar. S minden együttes valamilyen szempontból megújult, vagy állandó megújulási folyamatot tart fenn.

- De akadnak egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő együttes, mint például a Rádiózenekar… 
- Igen, beszéltem az ügyükben még Horváth Ádámmal is, azonban már ő is távozott az MTVA-tól, most ismét Alföldy-Boruss István áll az együttesek élén. De azt hiszem, ha Vajda Gergely felelősen elvállalta a zenekar művészeti vezetői posztját, akkor ő ezt  komolyan gondolja, és nem valamifajta magyarországi kiruccanásnak szánta. Borzalmas a helyzet, de azt gondolom, a hatalomnak újra kellene gondolnia a kultúrához való viszonyát. Mert most úgy tűnik, hogy ezzel a nagy adakozással, az 1, 4 milliárdos támogatással valamit letudtak. Természetesen örülök, hogy visszakaptuk a költségvetésünkből hiányzó 300 millió forintot, de nem volt egészen helyénvaló, hogy egy zenekart megmentettek, a többi pedig nagyon kevés pénzt kapott. Úgy vélem, ezt másképp kellett volna csinálni, de talán mindez még újra gondolható. Nem a Concerto ellen akarok beszélni, hiszen ennek a zenekarnak az érdekében is sokat tettem, de úgy vélem, fontos, hogyha ilyen bőségben nyüzsögnek itthon a tehetségek, és megvan a közönsége a koncerteknek, akkor ne szüntessenek meg zenekarokat. Nemcsak a Rádió van nehéz helyzetben, hanem a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi is. Valahogy úgy érzem, valamilyen oknál fogva mindig ők az utolsók, akik az állami támogatásból részesülnek. Miközben hangsúlyozom, a legfontosabb utánpótlás-zenekart jelentik. A mi muzsikusainak jelentős része jött a Dohnányi Zenekarból. A közönségnevelésben is fontos szerepet töltenek be, nem beszélve arról, hogy kiváló zenészek játszanak a társulatban.  
 
- Úgy látom, annak ellenére, hogy van saját zenekara, mindegyik együttesért igyekszik tenni valamit. 
- Biztos, hogy ez sokak számára hihetetlen, és ezt álarcnak tartják, de többször elmondtam már: nem akarok numero 1 lenni semmiben. Azt gondolom, a művészet nem erről szól. S nem kívánok hullarablóvá sem válni és azért lobbizni, hogy a más zenekarok megszüntetéséből felszabaduló pénzt megszerezzem magunknak. A legfontosabb azonban az, hogy engem nem is a zenekarok, hanem maga a zene érdekel. S ezért azt gondolom, hogy aki zenével foglalkozik, és azt jól és lelkiismeretesen csinálja, megérdemli az állami támogatást, különösen, ha tehetséges és láthatóan nem szórja el a pénzt másra. Nem látom értelmét az egyéb területekre szánt hatalmas összegeknek, mert azokban a területekben nem vagyunk annyira jók. 
 
- Említette, hogy hiába focirajongó, akkor sem szánna a sportágra ilyen nagyságú állami pénzt…
- A futballra lehet pénzt áldozni, de nem esztelenül. S főleg úgy, hogy jelenleg nincs kilátás arra, hogy Magyarországnak valaha olyan csapata legyen, mint amilyen a harmincas évek végén vagy az ötvenes elején volt. Zenében máshol jegyeznek bennünket. Ha valamelyest még szimpátiával tekintenek ránk, az országra, az csakis a kultúrának köszönhető. Az IAMA konferencián jóval többen voltak, mint bármelyik más ilyen tanácskozáson. S bizonyos tisztelettel, megilletődöttséggel ültek itt, mert pontosan tudják, Magyarország még mindig zenei nagyhatalom abban az értelemben – s ezt a beszédemben is hangsúlyoztam -, hogy nem születik kevesebb tehetség errefelé, mint azelőtt.
 
- Nem lehetne összefogni, hogy legalább zenei téren szülessen egy egységes koncepció, feladat-meghatározás, és ennek alapján osszák szét a támogatásokat?
- Magyarország sajnos képtelen az összefogásra. A két magyar három párt közmondás mélységesen igaz. Kevés az emberekben a kompromisszumkészség, és sokkal könnyebb gyűlölködni, mint figyelembe venni a másik szempontjait. Sajnálatos módon ez mindkét oldalra igaz, akár a jobb, akár a bal oldalt nézzük. Nem értem, hogy miért ne lehetne bal- és a jobboldali értékek alapján találni egy közös nevezőt. Amely vezérfonalként működhetne az országépítésben, a kulturális javak elherdálásának a megakadályozásában. Mondhatnék sokmindent, de önmagában az a tény, hogy Kurtág György egy Bordeaux melletti, eldugott faluban él, elgondolkodtató…

- Májusban ünnepli hatvanadik születésnapját, de azt mondta egy interjúban, hogy sokkal nagyobb energiái vannak, mint akár tíz évvel ezelőtt… A nehézségek váltják ki ezt?
- Azt hiszem, az embert egyszerűen elkapja a gépszíj. Míg a recenziót és az IAMA konferenciára a beszédemet írtam a kezembe került egy olyan Rachmaninov-dal, amelyet Jevgenyij Nyesztyerenko ajánlott nekem. Megnéztem alaposabban, és már el is készültem a hangszerelésével. Nem tudja az ember, hogy mi motiválja, egyszer csak ott találja magát a munka közepén. 
 
- A saját pályáján hol tart?
- Van egy kis szerény karrierem, amivel tökéletesen elégedett vagyok. Ha állandóan reflektorfényben lennék, akkor biztosan nem tudnék olyan hatékonysággal a munkáimra koncentrálni. Jobb, hogy nincs annyi utazás, annyi stressz. Azt hiszem, így eredményesebben tudok fókuszálni a számomra fontos feladatokra. Így minden nap találok három órát arra, hogy gyakoroljak. Például tegnap is nagyon jól esett, hogy dolgozhattam Schubert A-dúr szonátáján…                
R. Zs.   
 

Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!