Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Hangversenykritikai archívumunkból

 

 


 Alba Regia Szimfonikus Zenekar - 2015. augusztus 6. Székesfehérvár

 
Ahogyan az a szakma nyilvánossága előtt nyilván már széles körben ismert: az alapításának 100. évfordulóját 2013-ban ünnepelt székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar az idei év elején hosszú történetének új korszakába lépett. Az eseményeket nyomon követő érdeklődők az elmúlt hónapokban fontos változásokról értesülhettek, melyeknek nyomán a város a Vörösmarty Színházról leválasztva új, önálló szervezeti formában működteti tovább a fokozatosan javuló infrastruktúrális háttérrel, immár új próbatermekkel rendelkező zenekart, mely júniusban megtartotta első, egyelőre a vonós szólamokra vonatkozó próbajátékát is. Tovább:

 
Nemzeti Filharmonikusok - 2015. Martonvásár, július 18.
 
1958. június 22-én, a Beethoven-szobor leleplezésekor adtak először zenekari hangversenyt a martonvásári Brunszvik-rezidencián, s azóta haladó hagyománnyá vált, hogy nyaranta – általában három koncertből álló – hangversenysorozattal tegyék változatosabbá a nyári zenei kínálatot. A gondozott park különleges atmoszférát áraszt – s ehhez nem kis részben járul hozzá, hogy tavának kis szigetére, a természetvédelmi terület különleges fái alá kell zarándokolni a zenehallgatásért. Kis séta, melynek során fokozatosan eltűnik a mindennapok világa – a kis híd ugyan nem az, amelyen Bartók Cantata profanájának szarvasai áthaladtak, de amikor a zeneszigetre lépünk, megváltozunk. Pásztor János szobrát keressük, mintegy néma köszöntésképp – s e szobor „felügyeli” a Beethoven-művek előadását. Hol a naplemente, hol a mesterséges megvilágítás jóvoltából kap különleges jelentőséget – máskor épp az árnyékból való kitűnése jelent élményt. Az idők folyamán elsötétült az egykor ragyogó fehérségű kő, talán majd valamely kerekszámú évforduló alkalmából megtisztítják… Tovább:

 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - 2015. június 19.


Orosz estet adott évadzáró koncertként az Erdélyi Miklós-bérlet hatodik estjeként a Zeneakadémián a MÁV Szimfonikus Zenekar, s ez a műsorválasztás telitalálat volt. Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét nyitányát követően a méltán közönségkedvenc Csajkovszkij nyitányfantázia, a Rómeó és Júlia következett, szünet után pedig Sosztakovics V. szimfóniája. Hasonlóképp telitalálat volt a karmesterválasztás, Irwin Hoffman irányításával ugyanis különleges életkedvvel és energiával játszott a zenekar. Az idős dirigens 2005-ben vezényelte az együttest, s azóta – s ez korántsem hangzatos szólam – mind a muzsikusok, mind a közönség örömére időről-időre visszatér. Bármennyire megfejthetetlen is, érdemes kutatni ennek a kapcsolatnak a titkát. Ez, érzésem szerint, abban rejlik, hogy Hoffman régi időket idéző karmester-attitűddel él, valami különleges „természetességgel”, amely teljességgel megsemmisít olyan kételyeket, problémákat, amelyek az idők folyamán később uralkodtak el a pódiumon, valamint a színpad és a nézőtér között. Tovább:

 



A Nibelung gyűrűje a Budapesti Wagner-napok 10. évében


„A szeretet mértéke a ráfordított idő” – ez a némiképp falvédő-szöveg ízű meglátás rámutat arra a különleges kapcsolatra, amely Wagner zenéjét immár évszázados távlatban a mindenkori közönséghez fűzi. Azt akár egyetlen hangjának ismerete nélkül is mindenki tudja róla, hogy „hosszú” – habár az idő relativitását ki-ki a saját életében is megtapasztalhatja.
Viszont talán épp ez a „hosszúság” jelent kihívást a Wagner-zenével ismerkedőnek: aki alkalmasnak bizonyul egy-egy művének végighallgatására, a sikeres próbatétel után óhatatlanul is másként viszonyul a wagneri muzsikához. Mert szinte lehetetlen kivonni magát bárkinek is e zene hatása alól. Persze, az első találkozás élménye meghatározó – ám a folytatás sem közömbös! Tovább:

 




Óbudai Danubia Zenekar - 2015. június 8.
BMC

A három estből álló Mendelssohn-bérlet befejező programja, amely (Fanny és Abraham után) a Felix címet kapta, két kompozíciót ígért: a bizonyos szempontból kamaraműnek tekinthető Oktettet és az a-moll, „Skót” szimfóniát.
Bizonyos szempontból kamaramű a két vonósnégyest foglalkoztató Oktett, hiszen faktúrájából időről-időre az derül ki, hogy a szerző alapvetően vonós kamarazenekari hangzásban gondolkodik. Ebből a meggondolásból remek választás, hiszen a zenekari vonós-szólisták is alapvetően zenekari faktúrában gondolkodnak, s a tényleges szólisztikus lehetőségek leginkább a zenekari szövet áttört szerkezetére emlékeztetőek. A legtöbb szólisztikus feladat a zenekar koncertmesterének, Mező Péternek jutott, aki ezúttal a primus inter pares szituációt élvezte elsősorban, amiből adódóan kamara-partnereinek önállóan kellett gondoskodniuk az anyag szálai mentén a teljes szőttes kialakításáról. Az Oktett „bizonyos szempontból” kamaramű jellegéből adódóan semmiképp sem lett volna felesleges a karmesterrel való felkészülés (vagy ha ez megtörtént, akkor a faktúra változásait részletezőbben tudatosító közös munka), s akkor a szerző műveire jellemző klasszikus szépségideál, a harmonikus alaptónus differenciáltabban jutott volna kifejezésre. Tovább:

 


Pannon Filharmonikusok - 2015. május 22.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Hangversenyterem


A szokásos nyitány–versenymű–szimfónia dramaturgiát némiképp módosítva valósította meg a Pannon Filharmonikusok azon a hangversenyen, amelyen az együttes karmestere, Vass András (1979) Carl Maria von Weber, Richard Strauss és Dmitrij Sosztakovics egy-egy művét vezényelte a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Nyitány, dalciklus és szimfónia szólalt meg ezúttal, a műsor középpontjában egy olyan ritkán hallható, halt dalból álló sorozattal, amelyet Strauss ének–zongora változatban ötvennégy évesen komponált, jóval később azonban elkészítette a szimfonikus zenekari kíséretes változatot is: egyet 1933-ban hangszerelt meg, a további ötöt 1940-ben. Az op. 68-as Hat dal azonban nemcsak azért érdekes, mert keletkezésének története az érett és kései Strauss életének három pillanatába is bevilágít, fontosabb, hogy annak a Clemens Brentanónak a verseire készült, akire – talán indokolatlanul – szinte kizárólag az Achim von Arnimmal közösen jegyzett népdalgyűjtemény, A fiú csodakürtje, annak is elsősorban mahleri megzenésítései révén emlékezünk, pedig Schumann és Brahms daltermése is magán viseli inspirációja nyomát – és mint a jelen példa mutatja, a Richard Straussé is. Tovább:

 


 

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara - 2015. május 20.

A rádiózenekar, mint olyan, megkülönböztetett típusa a zenekaroknak; egykor olyan muzsikusokból hozták létre, akiknek az együttese stúdiófelvételek készítésére volt alkalmas, akár kevés próbával. Tehát, újrajátszható, vagyis sokszor meghallgatható interpretációval tudtak hű képet adni a művekről. A gyorsan változó időben sok mindenben változott a helyzet, s ennek megfelelően a rádiózenekar feladatai is módosultak. Ami változatlan: a magyar zenei gyakorlatban az MR együttese oroszlánrészt vállal a legfrissebb hazai zenekari művek megszólaltatásában. Sajnos, ez a megszólaltatás kevés alkalomra korlátozódik, tehát nem ritkán egyszeri eljátszás kedvéért kell megtanulniuk a legnehezebb szólamokat is. Viszont, épp a ritka megszólaltatás következtében, kényszerűen etalon-értékűnek kell tekintenünk a játékukat, hiszen kortárs zenekari darabok esetében legritkább esetben van lehetőség különböző interpretációk összevetésére. (Tehát, remek előadással esetleg értékesebbnek, míg távolságtartó-értetlen hozzáállással érdektelenebbnek tüntethetnek fel egy-egy darabot.) Tovább:

 


 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - 2015. május 16.
Olasz Kultúrintézet

Zeneakadémiai hangversenyük másnapján délelőtt az Olasz Kultúrintézetben ugyanazt a műsort szólaltatta meg Kesselyák Gergely vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar.
Két teremnyi közönség gyönyörködhetett tehát Pusker Júlia csodálatos hegedűhangjában, kiforrott muzikalitásában. A fiatal szólista neve örvendetesen ismertnek számít – az egy-egy zenekar holdudvarához tartozó koncertlátogatók sokasága tapsolhatott neki az elmúlt bő évtizedben. Pusker Júlia számos szimfonikus és kamarazenekarunkkal fellépett már, örökre beköltözve valamennyi hallgatója szívébe-emlékezetébe. Noha 2011 óta Londonban tanul Pauk György vezetésével, továbbra sem szakadt meg a kapcsolata a hazai zenei élettel – tavaly például Pauk György mesterkurzusának nyitókoncertjén is fellépett. A hangverseny első része az ő bűvöletében telt. Szólójával Csajkovszkij Emlék című három tételes kompozíciója és Ribnyikov Capricciója csendült fel, az első pillanattól az utolsóig az odaadó-lelkes figyelem légkörében. Pusker Júlia játékát hallgatva nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy egykor a híres énekmester Porpora évekig kizárólag technikai gyakorlatokkal edzette növendékeit, akik viszont ily módon nehézségeket nem ismerő művészként bármilyen műveket a legmagasabb színvonalon tudtak előadni. Nos, Pusker Júlia nem technikai gyakorlatokon, hanem zeneiskolai tananyagon és értékes kompozíciókon nevelkedett kora gyermekkora óta, de közben mégis valamiképp szert tett egy olyasfajta biztonságra, amely lehetővé teszi számára, hogy mindig kizárólag a kifejeznivalóval foglalkozhassék. Ezt leginkább játékának a dinamizmusából lehet lemérni, abból, hogy ugyanolyan biztonsággal és természetességgel indítja a virtuóz frázisokat, mint a legbensőségesebben daloló lassú melódiákat. Olyan érzetet kelt hallgatóiban, mint az ízesen mesélő, vagy épp utolérhetetlenül átlényegülő színész – örökérvényűnek fogadjuk el az általa okozott emlékezetes pillanatokat. A Csajkovszkij-mű (kiváltképp szélesebb körű ismertségnek örvendő harmadik tétele, a Melódia) sem egyszerűen passzív gyönyörködésre késztette a közönséget, hanem egyfajta intellektuális érdeklődést ébresztett, amellyel nemcsak végigkísértük a tételeket, hanem nyomon követtük a (kisebb-nagyobb léptékű) formai történéseket is. Tovább:


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2015. május 13.
 
Aki először látogatott a Klebelsberg Kultúrkúriába, korántsem érzi túlzásnak az intézmény elnevezését. A színházteremig vezető folyosókon jelenleg fotókiállítás kínál érdekes látnivalót, olyat, amellyel gyorsan elrepül a hangverseny szünete is.
A mintegy 300 fő befogadására alkalmas nézőtér csaknem teljesen megtelt – könnyű kitalálni, hogy a tömegközlekedéssel csak viszonylag hosszadalmasan megközelíthető épület elsősorban a közelben lakók számára biztosítja az élő előadások élményét, habár a jóelőre megtelt parkoló arra enged következtetni, hogy sokan megkedvelték ezt a – programfüzetük tanúsága szerint – rendkívül gazdag-változatos programokat kínáló rendezvényközpontot. Tovább:

 



 Nemzeti Filharmonikusok - 2015. május 8.

Művészetek Palotája, Bartók Béla Hangversenyterem
 
Legalább két olyan zeneszerző van, akinek pályáját jelentősen befolyásolta a mecénásnak is tekinthető Nagyezsda Meck zenei ízlése és értékítélete. Nevét legtöbben Csajkovszkij életrajzából ismerik (a romantikus kapcsolat, amely az anyagi támogatáson túl erős lelki kapcsolatot is jelentett, ám olyannyira platonikusan, hogy – ha hihetünk a történetileg továbbhagyományozott anekdotáknak, személyes találkozás nélkül). A fiatal Debussy zongorakísérőként az ő közvetítésével bővíthette zeneirodalomismeretét. Már csak ilyen szempontból is érdekes a Csajkovszkij-Debussy est – de ezúttal többről volt szó.

Tovább:




 
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara - 2015. május 6.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Hangversenyterem


Korán tartotta évadzáró hangversenyét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Ám aki egy kissé utánagondol, alighanem magától is rájön, mi lehet ennek az oka. A látszatra valóban korai redőnylehúzás után az együttesnek „a redőnyök mögött” minden évadban olyan jelentős feladat jut osztályrészül, mint a felkészülés a Müpa júniusi ciklusára, a Budapesti Wagner-napokra – ez pedig időigényes, zenekart próbáló munkaprogram: mindezek tudatában már nem is tűnik olyan korainak a május eleji évadzárás.
    A hangversenyt a Magyar Rádió Zenei Együttesei a Müpában rendezték meg, olyan műsorral, amely mindenben illett a piros betűs alkalomhoz. A Rádiózenekar élén tavaly ősz óta dolgozó Kovács János vezényletével két művet hallottunk – két olyan kompozíciót, amely több különféle szempontból is frappánsan párhuzamba és/vagy ellentétpárba állítható. Zombola Péter Passiója az egyik, Beethoven 9. szimfóniája (d-moll, op. 125 – 1824) a másik. Az előbbi vadonatúj kompozíció, az utóbbi 191 éves klasszikus. Az előbbi magyar szerző alkotása, az utóbbi a nyugat-európai zene egyik meghatározó alakjáé. Az előbbi ősbemutatóként hangzott fel, az utóbbi a zenetörténet egyik legnépszerűbb, gyakran hallható sikerdarabja. Az előbbi Krisztus szenvedésének történetét mondja el, az utóbbi az ember öröméről szól – no és persze istenkeresésről (überm Sternenzelt / Muß ein lieber Vater vohnen), szeretetről, testvériségről (alle Menschen werden Brüder, / wo dein sanfter Flügel weilt). Az egyik szakrális alkotás, a másik kultikussá lett az idők folyamán – de mindkettő nagy súlyú, erőteljes és terjedelmes zene, amely alkalmas arra, hogy egy ünnepinek szánt, cezúra szerepű hangversenyen az esemény jelentőségét nyomatékosítsa. Tovább:

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar - 2015. április 25.


Megannyi óriásplakát hirdette főváros-szerte A Vörös szoba álmát, Fekete Gyula zongoraversenyének magyarországi bemutatóját. A pekingi ősbemutató karmestere, Janos Acs (Ács János) vezényelte ezen az esten a Győri Filharmonikus Zenekart. Szólistaként az a Claudia Yang működött közre, aki a kompozíció megírására felkérte a zeneszerzőt. Mint a műsorismertetőből megtudhattuk, A Vörös szoba álma egy Kínában népszerű televíziós sorozat zenéjének témáira épült, tehát Wang Liping kínai zeneszerző muzsikáját dolgozta fel Fekete Gyula ebben a terjedelmes, négytételes alkotásban. Tovább:

 


 

Szegedi Szimfonikus Zenekar - 2015. április 24.

 „Hangverseny Csontváry inspirációjára készült művekből” – ezzel a kissé pontatlan címmel hirdette a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorfüzete a Vigadóbeli hangversenyt. Hiszen maga a festő aligha tehette ezt, némely festménye viszont annál inkább! Felcsillanhatott azok szeme, akik még emlékeznek Decsényi János hangulatos-szép tételeire, amelyek bizony rég nem szerepeltek koncertek műsorán. Aztán csakhamar kiderült, hogy korai volt az öröm: az 1967-es kompozíció nem szerepel a műsoron. A Magyar Művészeti Akadémiával közös program ugyanis kizárólag a társaság tagjainak darabjait tartalmazta – miként az MMA által terjesztett szórólap feltüntette. A fesztiválközönség ily módon kevésbé lett tájékoztatva. Az viszont mindenképp öröm, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar is lehetőséget kapott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon való szereplésre; s főképp, hogy kortárs magyar zenekari est is színesítette a már-már áttekinthetetlenül gazdag kínálatot. Tovább:

 


 

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar - 2015. április 19.

1997 óta folyamatosan nagy népszerűségnek örvend a Zuglói Filharmónia Pastorale sorozata, amely kisgyermekes családokra számító programként indult, változatos műfaji kínálattal. A muzsikus- és közönségnevelésben egyaránt példaadó intézmény, Záborszky Kálmán „zenebirodalma” hangverseny- és operalátogatóknak egyaránt kínál különböző fajsúlyú, ám mindig a maga keretei között színvonalas produkciókat. Nemegyszer osztottam már meg e folyóirat olvasóival is azt a – pedagógus számára különlegesen katartikus – élményemet, hogy ide nemcsak hallani, hanem hallgatni járnak a felnőttek, s ebbe a légkörbe hihetetlen empátiával nőnek bele az apróságok. Ellentétben a legtöbb ifjúsági rendezvénnyel, ahol szinte nagyítóval kell keresni egy-egy jólnevelten viselkedő gyereket, itt épp az ellenkezője kirívó: egy-egy duzzogó apróság, aki dackorszakának tüneteit, vagy épp szülő-zsaroló kísérleteit éli ki. Tovább:

 


 

 Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2015. április 13.

Magyar Állami Operaház

A neves lengyel karmester, Antoni Wit (1944) e sorok írója számára a közelmúltig valóban csupán egy név volt: bárhogy próbáltam kutatni emlékeim között, nem sikerült felidéznem olyan budapesti hangversenyt az elmúlt évtizedekből, amelyen hallottam volna őt. Ha itt járt, akkor úgy látszik, nem voltam jelen a fellépésén – vagy ha jelen voltam, és netán még írtam is róla kritikát, akkor bizony a találkozás aligha lehetett jelentős, mert az emléke ezek szerint az évek során teljesen elenyészett. (Pedig hány olyan hangversenyt hallottam, akár negyven-egynéhány esztendeje is, amelynek kapcsán ma is mindent fel tudok idézni, még azt is, hol ültem akkor a Zeneakadémia nagytermében – igaz, ezek Menuhin, Ojsztrah, Ricci, Fournier, Richter, Rampal, Schreier, Bernstein, Abbado, Matacic, vagy épp Kocsis, Ránki, Schiff, Perényi nevéhez fűződnek…) Fellapoztam Kroó György kritikáinak két kötetét is, és ezek névmutatóiban sem bukkantam Antoni Wit budapesti fellépéséről szóló beszámolóra. Mindezek után aligha csodálható, hogy elmaradásomat pótolni igyekezvén magam ajánlkoztam: szívesen meghallgatnám a Zenekar kritikusaként a hetvenegy éves lengyel karmester koncertjét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén. Tovább:

 


 

 Budafoki Dohnányi Zenekar - április 12.

 
Igazai csemegét kapott, aki április 12-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kínálatát választotta. A Budafoki Dohnányi Zenekar „A szerelem arcai” címmel hirdetett sorozatának ez a harmadik estje „A frivol” címet kapta – méltán. Két ritkán hallható kompozíció csendült fel: Petrovics Emil Lysistratéja és Orfftól a Catulli Carmina.
Gondos előkészítés, mégis kissé felemás végeredmény, ami a művek előzetes megismertetését illeti. A magyar koncertlátogató őszinte hálával fogadja a librettókat, azonban a külföldi – akár Arisztophanész vígjátékának ismeretében is - aligha tud mit kezdeni Petrovics művének szövegével. A Carmina Burana esetében pedig csak azok jártak sikerrel, akik a szünetben előre elolvasták a szöveget, hiszen – lévén szcenikus megjelenítés – közben ilyesfajta tájékozódásra nem volt mód. (Ezúttal nem lett volna felesleges a kétnyelvű libretto kézbeadása.) Tovább:

 

Nemzeti Filharmonikusok - 2015. április 10.
 
„A tavasz ünnepe”-ként hirdetett Budapesti Tavaszi Fesztivál zenekari nyitóestjére április 10-én került sor. Két „harmadikat” kínált az előzetes program (Rachmaninov d-moll zongoraversenyét és Schumann Esz-dúr, „Rajnai” szimfóniáját), a tényleges műsor viszont, igen hatásosan, Liszt Ünnepi indulójával kezdődött. Az eredetileg Goethe születésének centenáriumára készült kompozíciót ezúttal Kocsis Zoltán hangszerelésében hallhattuk. Így tehát a fesztiválközönség azon rétege, amelyik eddig Kocsist zongoraművész és karmester minőségben tartotta számon, lényeges információval gazdagodhatott napjaink egyik vezető muzsikusának munkásságát illetően. Tovább:
 

 
 
Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2015. április 2. - Művészetek palotája
 
2013 márciusában különleges koncertet hallhatott a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének közönsége. Vashegyi György és a vezényletével játszó Orfeo Zenekar a Purcell Kórus és énekes szólisták közreműködésével felelevenített egy hagyományt, amely az 1780-as évek párizsi templomaiban volt népszerű: ezekben az években Les deux Stabats (A két Stabat) címmel gyakran adták elő egymás társaságában Pergolesi és Joseph Haydn Stabat Materét (Pergolesiét ráadásul egy különleges, kibővítve átdolgozott alakban). Haydnra különleges hatást gyakorolt Pergolesi Stabat Matere, a maga megzenésítését minden jel szerint elődjének műve által inspirálva komponálta. Pergolesi és Haydn darabja egyformán népszerű volt ezekben az években Párizsban, a két oratórium együttes megszólaltatásával tehát Vashegyi nemcsak a Haydn-kompozícióban megnyilatkozó hatásra mutatott rá, de egy régi, kuriózumszámba menő zenetörténeti gyakorlatot is felelevenített. Tovább:
 

 
Óbudai Danubia Zenekar - 2015. április 2.
 
 
Tudom, mindent meg lehet magyarázni, így az sem kétséges, hogy van magyarázat e koncert programadó címére. Mindenesetre bevallom, ehhez a programhoz aligha szerepelt volna az első 100 tipp között a „Háború és béke”. 
Bartók Táncszvitjét követően Sztravinszkij zongorára és zenekarra komponált Capricciója csendült fel, a szünet után pedig francia félidő következett (Debussy: Iberia, Ravel: Couperin sírja, ez utóbbiból négy tétel a szerző, a maradék kettő pedig Kocsis Zoltán hangszerelésében).
Talán nem túlzás, hogy minden hangversenynek van létjogosultsága, csak az a különbség, hogy kinek/kiknek a szempontjai foglalnak el előkelőbb helyet. Ezúttal nyilvánvalóan a zenekaré volt a legjelentősebb. Kocsis Zoltán irányításával játszani – bármely együttes számára kihívást jelent. Rang, némiképp az elismerés jele, hogy Kocsis vállalja a közös fellépést, ugyanakkor az igényességéről (s nem épp tapintatos-türelmes próba-módszeréről) híres dirigens alkalmi muzsikus-partnereiből a maximumot képes kihozni. Sok szempontból szerencsésnek tekinthető a műsorválasztás is: a Táncszvit régóta szerepel a zenekar repertoárján, hangfelvétel is készült belőle, sőt, egy zeneakadémiai előadását video-felvétel is rögzíti (igaz, időközben jelentősen cserélődött a tagság), a napjaink Bartók-interpretációjában etalonnak számító Kocsis-féle felfogás kivételes többlet-tanulságot jelent. A Sztravinszkij-művel legalább akkora „szerencséje” van a szólista Fejérvári Zoltánnak, aki rövid idő alatt két zenekarral is eljátszhatta e rendkívüli virtuozitást igénylő zongoraversenyt (legutóbb a Pannon Filharmonikusokkal hallhattuk a MüPában, a maraton keretében). Ami hatványozza a hatásfokot: a leginkább egy-egy zenekart kiválasztó hallgatóság további „szelete” értesül kikristályosodó szólista-teljesítményről. S folytathatnánk a méltatást a francia művekkel. Tovább:

 
Duna Szimfonikus Zenekar - március 27.
 

„Párizsban” – ezt a címet kapta a Duna Szimfonikus Zenekar Tavaszi bérletének negyedik estje, s ezt a műsor első és harmadik száma indokolta. Debussy: Egy faun délutánja című kedvelt és Dukas szinte ismeretlennek mondható 1. szimfóniája között viszont angol kortárs szerző kompozíciója csendült fel. Igaz, sokan talán csak a helyszínen, Zelinka Tamás műsorvezető jóvoltából szembesültek a ténnyel, hogy a francia szónak tűnő Bourgeois név viselője angol (Harsonaversenyéről sem derült ki semmiféle „francia vonatkozás”). Tovább:


 




Miskolci Szimfonikus Zenekar - 2015. március 24. - Zeneakadémia

Bartók Béla születésnapjának előestéjén Magyarország és a nagyvilág címmel adott hangversenyt a Zeneakadémián a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az est folyamán Héja Domonkos vezényletével három nagy jelentőségű kompozíció szólalt meg a 20. század hazai terméséből: három olyan mű, amely sorskérdésekre reflektál. Bevezetőül Kodály Fölszállott a páva című variációsorozatát hallottuk (1939), a szünet után pedig egymás társaságában hangzott fel két összetartozó – egy időben, azonos megrendelésre keletkezett és egyszerre bemutatott – alkotás, Bartók Táncszvitje és Kodály Psalmus hungaricusa (mindkettő Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulója előtt volt hivatott tisztelegni 1923 novemberében, a Pesti Vigadóban). Az üzenethordozó, súlyos alkotásokhoz csatlakozott a képet színesítve és gazdagítva a szünet előtt, a Páva-variációk után három hegedűmű: a Hubay-tanítvány Zsolt Nándor (1887–1936) Valse-caprice-a, Hubay Jenő (1858–1937) Larghettója, illetve Ravel Tzigane-ja (1924). Mindhárom szólódarabot Banda Ádám tolmácsolta, a Zsolt- és a Hubay-kompozíció esetében a zenekari kíséretes változat elkészítése is az ő munkája volt. Ez a három mű a modernséget a 19. századi gyökerű, olykor nyíltan romantikus hangvételű megszólalásmóddal, a komoly tartalmakat a reprezentatív-virtuóz hangszerkezeléssel és a szalonzsánerrel ellenpontozta. A Ravel-darab révén pedig áttételesen még Liszt Ferenc is bekerült a koncert összefüggésrendszerébe, hiszen a Tzigane lassú–friss formamodellje és briliáns hangszerkezelése egyaránt a Magyar rapszódiák élményének adósa. Tovább:



Nemzeti Filharmonikusok - március 18.

A rendszeres-gazdag koncertkínálat állandó jelenlétéből már-már szükségszerűen következik, hogy gyakran találkozunk szokatlan-meglepő műsorösszeállításokkal. A gyakorlatban vizsgázó elképzelések némelyike típussá szervesül, míg mások esetében inkább megmaradhatunk a szándékmagyarázat szintjén. Ez utóbbiak közé sorolom a Nemzeti Filharmonikusok Mozart-Bruckner estjét.
Értelmezni könnyű, miszerint a hosszú szimfónia előtt „megérdemel” a közönség valami eleve sikerre számíthatót. És valóban, volt annyira tetszetős az A-dúr zongoraverseny (K. 488), hogy a szünetben alig észlelhetően fogyatkozott meg a hallgatóság. Tovább:




Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2015. március 14. - Művészetek Palotája


Idén ünnepelte a magyar nyilvánosság a Müpa megnyitásának tizedik évfordulóját. Aki jól dolgozik, annak a körülmények is segítségére sietnek: úgy alakult, hogy idén a jubileum napja, március 14-e éppen szombatra esett, s ez lehetővé tette, hogy a Müpa egy teljes hétvégén át tartó, maratoni koncertsorozatot rendezzen minden termében és minden műfajban – a népzenétől és a világzenétől a könnyűzenén és a jazzen át egészen a klasszikus zenéig, amely, mint általában a ház hétköznapjaiban, ezúttal is különlegesen fontos szerepet kapott. A hétvége eseményfolyamából kiemelkedett az első nap estéjén lezajlott hangverseny: ez volt a tényleges protokolláris megemlékezés időpontja, ekkor tartott ünnepi beszédet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben összegyűltek előtt Káel Csaba vezérigazgató, és ezen az eseményen természetesen a Müpa rezidens zenekara, a házban élő és dolgozó Nemzeti Filharmonikus Zenekar lépett fel főzeneigazgatója, Kocsis Zoltán vezényletével, olyan műsort szólaltatva meg, amely arra is alkalmat adott, hogy az NFZ-vel szimbiózisban élő, Antal Mátyás karigazgatása alatt működő Nemzeti Énekkar is pódiumra léphessen. Tovább:
 




Pannon Filharmonikusok -2015. március 13. - Művészetek Palotája

Mesterek emlékezete – ezt a címet kapta a Pannon-bérlet 3. estje, s e műsor keretében egymás társaságába került Karl Amadeus Hartmann, Max Bruch és – kompilációként Richard Wagner zenéje. A „mester”-ség olyanok tudásra utal, akik hosszantartó érvénnyel rendelkező műveket (életművet) alkottak, s akiktől közvetve az utókor is tanul(hat). Rögtön szögezzük le: az összehasonlításnak (főképp összemérésnek) az árnyéka sem merül fel – mindösszesen (s ez nem kevés) az érdekes-értékes hallgatnivalóra irányul a figyelemfelkeltő cím. Az emlékezéshez aktualitást kínáló kerekszámú évforduló is leginkább a 110 éve született Hartmann esetében játszhatott szerepet (Bruch 95 éve hunyt el, Henk de Vlieger „zenekari tisztelgése” épp egy évtizede készült). Tovább:




Óbudai Danubia Zenekar - 2015 március 6, Zeneakadémia,

„Íme, az ember” címmel hirdette meg 4-4 hangversenyből álló őszi és tavaszi bérleti sorozatát az Óbudai Danubia Zenekar – s ha a címmel ebben a kontextusban nehéz is megbarátkozni, a hallgatnivaló rendre közönségbarát.
A tavaszi sorozat második estje a „Szenvedély és varázslat” címet kapta – a közönség pedig tetszetős francia műsort. (Valószínűleg véletlen egybeesés: március 6-án este a Solti Teremben is francia muzsika szólt; a „French Late Night” sorozat keretében Saint-Saëns és Bizet egyfelvonásosai.)
Dukas zenekari scherzója, A bűvészinas a nyitány funkcióját töltötte be – amikoris mind az előadók, mind a hallgatók „belakják” a teret, ezesetben a Zeneakadémia Nagytermét, hogy értőbben-érzékenyebben követhessék a további műsorszámokat. Tovább:

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2015. Február 18.
 Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A vendégkarmester, Carlo Rizzi megbetegedése következtében másik vendég dirigensnek kellett megmenteni a koncertet. Christopher Seaman beugrásával oly módon sikerült ez, hogy az eredetileg meghirdetett program módosult. Így Schumann 4. szimfóniáját nem két Prokofjev-mű követte, hanem a 4. zongoraverseny után a második részben Csajkovszkij 5. szimfóniája csendült fel. (A „Vas és acél” szimfónia elmaradt ugyan, de kétségkívül kárpótolta hallgatóságát a gyakran hallott, népszerű muzsika.)
Ha a falaknak füle lenne – talán furcsállnák, hogy öt nap leforgása alatt négyszer kell hallaniuk Schumann d-moll szimfóniáját (szerdán a Nemzeti Filharmonikusokkal, majd háromszor a Budapesti Fesztiválzenekarral). Ilyen panasza koncertlátogatónak aligha lehet, sőt, aki mindkét vezető zenekarunk interpretációjában végigkövette a kompozíciót, kifejezetten örömét lelte ebben a tobzódásban. Tovább:

 


Az Amadinda és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara - 2015. február 13.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nem hinném, hogy akár az Amadinda, akár a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara babonás lenne. Már csak azért sem, mert vették a bátorságot és péntek 13-ára nem egy óvatos „szendvics-koncert”-et, hanem közös estjük teljes egészére kortárs zenei hangversenyt hirdettek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Igazuk lett, a hatalmas terem annak ellenére is megtelt, hogy az érdeklődő a Bartók Rádióban egyenes adásban is meghallgathatta műsorukat. Igaz, a babonások talán igazolva látták a naphoz kötődő hiedelmet azzal, hogy a meghirdetett ősbemutató – a koncert karmesterének, Vajda Gergely Drums, drums, drums című kompozíciójának első előadása – ezúttal elmaradt. Ez persze nem balszerencse, bármikor előfordulhat, ráadásul a beugró mű is sokat ígérő volt: J. S. Bach C-dúr versenymű két csembalóra és zenekarra (BWV 1061) című kompozíciójának meghallgatására készülődhetett a közönség. Ezúttal természetesen átiratban, melyet Holló Aurél készített két-két vibrafonra és marimbára. Ám a műsorváltozás mintha nem lett volna elég. Még mielőtt elkezdődhetett volna a hangverseny második fele, először egy elkésett hegedűművész keltett nagy derültséget, aki szándéka szerint bizonyára diszkréten szeretett volna csatlakozni a már játékra készen álló zenekarhoz. Ám a közönség, persze, észrevette és tapssal jutalmazta a „besurranó-akciót”. Aztán percekig csak ez volt az „esemény”, mivel a koncert második félideje nem indult el. A közönség egyre türelmetlenebb lett, elsősorban azért, mert nem tudtuk az okot. Végül Vajda Gergely kijött a színpadra és közölte, hogy egy eltűnt szólamot keresnek. A „rendetlen” kottát szerencsére néhány perc múlva megtalálták, így minden akadály elhárult az est hátralévő felét kitöltő Gyöngyösi-mű előadása elől. Tovább:

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2015. február 7.

Méltán részesült viharos tetszésnyilvánításban a Stravinsky-maraton keretében a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az életmű ritkán látszott darabjaiból állították össze a műsort: Kelemen Barnabás szólójával a Hegedűversenyt adták elő, majd A csalogány című operából készült szimfonikus költeményt, A csalogány énekét szólaltatták meg, vezető karmestere, a művészeti vezető tisztét is betöltő Csaba Péter irányításával.
A maraton folyamán többnyire óránként követték egymást a rendezvények (felváltva a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztiválszínházban) – ezúttal azonban már-már „csúszástól” kellett tartani, mert a mindkét műsorszám lelkes fogadtatásának időtartama nem volt bekalkulálva… Az aggályos hallgatók nem is merték kivárni a hangverseny végét, nehogy elkéssenek a következőről (megfeledkeztek arról, hogy az élő rádióközvetítés eleve biztosítja, hogy amíg az egyik program nem fejeződött be, addig nem kezdődhet a következő…). Tovább:

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2015. február 7.
Művészetek Palotája


Vezető vidéki zenekaraink között vállalkozókedvben a Pannon Filharmonikusok jár élen. Ez az együttes rendezett először önálló bérleti sorozatot a MüPában, s időről-időre különböző funkciókban, környezetben újra kipróbálja magát. Az Armel operaverseny és fesztivál keretében kísérő funkcióban, s részben repertoárbővítő szempontokkal a MüPa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös rendezvényén, az évenkénti maratonokon. Tovább:

 




Pannon Filharmonikus Zenekar - 2015. február 6.

Művészetek Palotája

Kizárólag orosz szerzők műveiből állította össze februári budapesti hangversenyének programját a pécsi Pannon Filharmonikusok együttese. El kell ismerni, bátor válogatás volt ez, hiszen a három számból kettő, Sosztakovics 1. gordonkaversenye (Esz-dúr, op. 107 – 1959),  és Stravinsky Petruskája (1910/11, a most megszólalt revideált változat: 1947) 20. századi zene – és bár a 20. századból mostanra „múlt század” lett, a hangversenyrendezők és a muzsikusok egyaránt tudják, hogy megváltozott státusza ellenére e korszak zenéjét a nagyközönség máig sem dolgozta fel teljesen –, a harmadik, Csajkovszkij A vihar című zenekari fantáziája (op. 18 – 1873) pedig ismeretlen ritkaság. Ennek ellenére a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének nézőtere szépen megtelt – és ez nemcsak ezúttal történt így: hasonló tapasztalható a Pannon Filharmonikusok valamennyi budapesti fellépésén. Elmondhatjuk, hogy az utóbbi években (és ez a folyamat már Hamar Zsolt zenei vezetői munkája alatt megkezdődött, majd Peskó Zoltán idejében folytatódott, hogy 2011 őszétől, Bogányi Tibor érkezését követően kiteljesedjék) a pécsi zenekar szilárd közönségbázist épített ki a fővárosban, ami nem csekélység. Tovább:

 




Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2015. február 5.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Nemzeti Filharmonikusok február eleji hangversenyének programját tanulmányozva azon tűnődtem, mennyire volt tudatos a műsor megtervezésekor, hogy éppen a nagy karneválok idejére időzítették a nagyobb részt brazil tematikájú hangversenyt. Az év ezen időszakában, ilyentájt ugyanis a világ Brazíliára veti vigyázó szemeit, hogy innét, a szürke, ködös és hideg északi féltekéről irigykedve vessünk néhány pillantást a riói, vagy az egyre feltörekvőbb Sao Paoló-i karnevál önfeledt szamba-táncosaira. Kocsis Zoltán persze mindig is híres volt arról, hogy műsorait a méltán sokat játszott, nagy klasszikus zeneszerzők mellett értékes, ám a hazai közönség számára még ismeretlen, felfedezésre váró művekkel és komponistákkal színesítse. Legyen az akár egy alig játszott Richard Strauss-alkotás, vagy mint most, a brazilok nagy nemzeti zeneszerzőjének, Villa-Lobosnak (1887-1959) három emblematikus alkotása: a Bachianas Brasileiras no. 3, az Uirapurú című szimfonikus költemény és a Chôros című sorozat no. 10-es darabja. Tovább:




Miskolci Szimfonikus Zenekar - 2015. január 29.
Zeneakadémia

Hangversenyeknek címet adni nem mindig szerencsés – az összefoglaló cím legtöbbször nem illik valamennyi megszólaló műre, máskor pedig mindenestől erőltetettnek hat. A Miskolci Szimfonikus Zenekar legutóbbi zeneakadémiai koncertje azonban olyan címet viselt, amely működött: A jövő zenéjének útjain – olvastuk a műsorfüzet élén, s ez a megfogalmazás nyomatékosította a zenetörténeti kapcsolatot a műsoron szereplő két kompozíció, Richard Wagner ciklusa, a Wesendonck-dalok, illetve Liszt Ferenc Faust-szimfóniája között. Frappáns egybeesés, hogy a két mű szinte egyidős, ugyanazt a zenetörténeti pillanatot jelöli ki két különböző műfaj irányából. Wagner a dalciklust 1857 novembere és 1858 májusa között komponálta Zürichben, ahol a gáláns Otto Wesendonck vendégszeretetét élvezte, és nem mellékesen szerelmes lett a selyemkereskedő feleségébe, akinek öt versét – egyetlen nem-színpadi művében, amelyet ma is rendszeresen előadnak – megzenésítette. Liszt ugyan 1854-ben komponálta a Faust-szimfóniát, de a záró kórus 1857-ben keletkezett, és a mű ősbemutatója is 1857-ben zajlott le Weimarban, a zeneszerző vezényletével. Ami „a jövő zenéjét” illeti: a Wesendonck-dalok Wagner legmodernebb művével, a Trisztán és Izolda stílusvilágával rokon, s két tétele is van, amelynek zenéje az opera „előtanulmányának” tekinthető – maga Wagner is annak nevezte. A Faust-szimfónia a modern téma-transzformációs gondolkodáson alapul, nyitótételének bevezetése pedig az egymást követő, négy ereszkedő bővített hármashangzattal (g-h-esz, fisz-b-d, f-a-cisz, e-gisz-c) tökéletes tizenkétfokú téma – azaz egészen Schönbergig mutat előre. Tovább:




Nemzeti Filharmonikusok - 2015. január 28.

Idei első budapesti hangversenyének műsorát másnap Szombathelyen, a Bartók Teremben is előadta Hamar Zsolt vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az est szólistája, Michael Martin Kofler Ibert Fuvolaversenyének magánszólamát játszotta (egyébként ő a zsűrielnöke annak a Budapesten rendezett nemzetközi fuvolaversenynek, amelynek résztvevői zeneiskolások, középiskolások és főiskolások).
Hamar Zsolt legutóbb augusztusban Martonvásáron vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat – visszatérő vendégkarmesterként érezhetően jó légkört alakított ki az együttessel. Az osztrák fuvolaművész is visszatérő vendég Budapesten; a MüPában 2012-ben a Pannon Filharmonikusokkal lépett fel (akkor Hacsaturján Hegedűversenyét játszotta), de szólista-partnerének mondhatta már a Budapesti Vonósok együttese is. Tovább:




Zuglói Filharmónia Zenekar - 2015. január 27.

Zeneakadémia


A Zuglói Filharmónia Zenekarának január végi zeneakadémiai hangversenye világpremierrel csalogatta a nagyérdeműt: két Bottesini-darab – a Capriccio (JGB 9.11) és a Concerto két nagybőgőre (JGB 9.13) a világon először hangzott el zenekari kísérettel. (Utóbbit a „Bottesini-rajongók” a szerző hegedű-nagybőgő átiratában ismerhetik.) Az eredetileg két nagybőgő-szólistát igénylő kompozíciók teljes zenetörténeti dokumentációjához az is hozzátartozik, hogy a darabok sztárszólistáinak – Járdányi Gergelynek és Rácz Ödönnek – nevéhez fűződik ugyanennek a két alkotásnak a pár nappal ez előtti magyarországi bemutatója is: január 19-én hallhatta először e műveket a magyar közönség az Óbudai Társaskörben, de ott és akkor még „csak” zongorakísérettel.Tovább:

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar - 2015. január 18.
Művészetek Palotája

2013 májusában hallottam a Savaria Szimfonikus Zenekart a Művészetek Palotájában, Madaras Gergely vezényletével. Most a Szimfonikus felfedezések sorozatban ismét a Müpa falai között lépett fel az együttes – a pulpituson ezúttal is a fiatal muzsikus állt, aki 2014 óta a szombathelyiek vezetőkarmestere. Madaras sokoldalú zenész: fuvolát, zeneszerzést és hegedűt tanult a Bartók Szakiskolában, majd a budapesti Zeneakadémián Prőhle Henrik irányításával fuvolaművészként, a bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunst falai között Mark Stringer osztályában karmesterként diplomázott. Megfordult számos nemzetközi rangú dirigens – Pierre Boulez, James Levine, Simon Rattle, Colin Davis, Mariss Jansons, Mark Elder, Fabio Luisi, David Zinman – mesterkurzusán. Hazai munkája mellett külföldi karrierje is jó ideje egyre terebélyesedik: vendégkarmesterként az utóbbi években fellépett a BBC Filharmonikusok, a Skót Királyi Nemzeti Zenekar, a Brüsszeli Filharmonikusok, a Skót Kamarazenekar, a Wroclawi Filharmonikusok, a Manchester Camerata, a London Mozart Players, az Orchestre Dijon Bourgogne, a szentpétervári Állami Ermitázs Zenekar, valamint a torinói Teatro Regio Zenekarának élén (az Orchestre Dijon Bourgogne-nak 2013 óta művészeti vezetője is). Tovább:

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar - 2015. január 16.

Gilbert Varga, a Taipei Szimfonikus Zenekar jelenlegi állandó karmestere a magyar koncertélet visszajáró vendége. Legutoljára októberben láthattuk a Nemzeti Filharmonikusok élén a Müpa nagytermében, de vezénylete már korábban a Pannon Filharmonikusokat és a győri zenekart is. A magyar származású angol dirigens egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, fontosnak tartja, hogy ne csak Budapesten, hanem vidéki zenekaroknál is megforduljon; tekintetbe véve, hogy milyen összhang uralkodott a Győri Filharmonikusok és Gilbert Varga közt, nem meglepő, hogy másfél évvel később ismét az egykori Rába Moziból átalakult Richter-teremben láthattuk viszont. Tovább:


 

Claudel-Honegger: Johanna a máglyán - MÁV Szimfonikus Zenekar, 2014. december 22.


2013. december 29-én volt a Nemzeti Színházban a bemutatója Claudel és Honegger dramatikus oratóriumának, amelyet rögtön decemberben további kilenc előadás követett. Az idei évad Johanna-programjaiban (november-decemberben 3, márciustól májusig további 7 alkalommal) is a MÁV Szimfonikus Zenekar működik közre – a december 22-i előadást láttam-hallottam. Tovább:

 


 


Zuglói Filharmónia - 2014. december 20.


Régi-új koncerthelyszínen, a Pesti Vigadó Dísztermében kerül megrendezésre a Zuglói Filharmónia négy koncertből álló Téli bérlete. A második estre december 20-án került sor, műsorán Bach Karácsonyi oratóriumának első három kantátájával. Tovább ⇒

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - Zeneakadémia, nov. 29.


Ismét „Mesélő muzsika”, ismét a Zeneakadémián! A komolyzene megszerettetésének egyik leghatásosabb módja, hogy a Zene Szentélyébe invitálják a kicsiket (néha a legkisebbeket is), akik először aligha tudják, hol is járnak, de „belakják” a teret, és a későbbiekben otthonosan fognak itt közlekedni. A Mesélő muzsika sorozat nyitó előadására november 29-én került sor, délelőtt és délután is ismerkedhettek a kis hallgatók - mint a műsor címe hirdette - „Királyok zenéi”-vel.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2014. november 29, Olasz Intézet


Az Olasz Kultúrintézet dísztermét igencsak megkedvelte a MÁV Szimfonikusok törzsközönsége – így az idei hét bérletsorozat egyikének helyszíneként továbbra is megmaradt. A Varga László-bérlet tulajdonosai itt négy olyan műsort hallhatnak, amelyek a Zeneakadémián is elhangzanak (két-két program az Erdélyi Miklós- illetve a Lukács Miklós-bérletből való). A várhatóan közkedvelt művek így népesebb hallgatósághoz jutnak el, megerősítve mindnyájukat az élő zenehallgatás örömében, s voltaképp pótolhatatlan élményében.

Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014. november 12.
Művészetek palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája közös produkciójaként két egymást követő napon (12-én és 13-án) került színre a MüPában Richard Strauss balettje, a József-legenda. Az előadás a zenekar Strauss-projektjének része, egyszersmind a Kocsis Zoltán irányította együttes és a Szegedi Kortárs Balett közös produkcióinak vonulatába tartozik. Tovább ⇒

 


 


Óbudai Danubia Zenekar - 2014. november 8.

Zeneakadémia

Ismeretes, hogy a 20. század egyik legnépszerűbb komolyzenei ifjúsági műve Benjamin Britten Változatok és fúga egy Purcell-témára című kompozíciója. A darab eredetileg The Young Person’s Guide to the Orchestra (Fiatalok zenekari kalauza) címmel vált ismertté, és egy hasznos megrendelésnek köszönheti keletkezését. A harminchárom éves Brittent egy évvel a második világháború vége után, 1946-ban azzal a felkéréssel keresték meg: komponáljon zenét egy oktatófilmhez, amely a zenekar hangszereit mutatná be. A rendező neve nekünk ma már nem sokat mond: James Muir Mathiesonnak hívták, skót zeneszerző és karmester volt, de számos film „zenei rendezőjeként” is működött. A szerződtetett zenekart és a karmestert annál inkább ismerhetjük: a Londoni Szimfonikusokról és Malcolm Sargentről van szó. Britten (kortársával, az általa is nagyra becsült Sosztakoviccsal együtt) az egyik utolsó olyan zeneszerző volt, aki a korábbi évszázadok nagyjainak mércéjével mérhető, s mint ilyen, képes volt arra, hogy megrendelésre is kivételes minőséget szállítson. Tovább ⇒

 


 

A King’s Singers és az MR Gyermekkórus - 2014. november 5.
Művészetek palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Zenehallgatás – elvárásokkal


November 5-én került sor erre a különleges koncertre. Különlegességét az adja, hogy ritkaságszámba megy, ha a King’s Singers más kórussal együtt lép fel. (Ha jól emlékszem, Budapesten most először volt erre példa.) Az első részben a világhírű angol együttes lépett fel, a másodikban külön is, meg velük együtt is énekelt az MR Gyermekkórus. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Zenekar - 2014.  november 2.
(Zeneakadémia)

A korábban már méltatott címmel megrendezésre kerülő bérleti sorozat, az „Íme, az ember” második estje, „Végzet” címmel, a Magyar holokauszt – 2014 támogatásával valósult meg. A műsor nyitószáma ősbemutató, Tiszai Péter a holokauszt emlékének szentelte Vonószenekari concertóját. A szerző nyilatkozata szerint „ellentmondásos vizuális élmény” inspirálta, akárcsak a második műsorszámot, Liszt Haláltáncát, amely Farkas Gábor szólójával csendült fel. A terjedelmes első rész a szünet után Beethoven V. szimfóniájával folytatódott. Tovább⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014. november 2.
Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Carlo Montanaro nem ismeretlen a magyar közönség előtt: a bécsi zeneakadémián végzett olasz karmester – Zubin Mehta felfedezettje – annak idején a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon mutatkozott be, majd 2013 áprilisában a Művészetek Palotájában vezényelte a Nemzeti Filharmonikusok élén Verdi ritkán megszólaló operáját, A kalózt. 2015 tavaszán ismét visszatér majd az NFZ élére, hogy április 2-án, nagycsütörtökön megszólaltassa Rossini Stabat Materét, májusban pedig Boito Mefistofeléjét vezényli az Operaházban.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2014. október 31.
(Zeneakadémia)

Az elmúlt években jó párszor volt lehetőségem beszámolót írni a Zenekar kritikai rovata számára a MÁV Szimfonikusok hangversenyeiről, és más sajtóorgánumok megbízásából is számos alkalommal jelen lehettem az együttes koncertjein, úgy gondolom tehát, rendelkezem bizonyos tájékozottsággal e zenekari műhelynek a legutóbbi évadokban (és korábban) nyújtott teljesítményét illetően. A koncerttermek közönségével együtt tanúja voltam annak a fejlődésnek, amely akkor kezdődött, amikor Takács-Nagy Gábor vette át karmesterként a MÁV-zenekar irányítását, és megfigyelhettem, hogyan folytatódott ez az építkező munka akkor, amikor a Franciaországban élő Csaba Péter lépett a zenekar éléről vezetőként távozó, de vendégkarmesterként az együttest továbbra is rendszeresen vezénylő Takács-Nagy nyomába. Imponáló színvonal-emelkedésről volt és van szó, amelynek során a zenekar többször is túllépett korábbi önmagán, ledöntve azokat a korlátokat, amelyekről úgy hittük, teljesítőképességének határait jelzik. Az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy a MÁV Szimfonikusok koncertjeire járni számomra immár nem „feladat”, kritikusi „munka”, hanem örömteli, ígéretes program, amelyre érdeklődéssel várok, s amely mindig élvezetes két órával ajándékoz meg. Mindezt azért bocsátom előre, mert jelezni szeretném, hogy már jó ideje eleve kedvező várakozással készülök a MÁV-zenekar koncertjeire. Az a tapasztalat azonban, amelyet az együttes legutóbbi koncertjén szereztem, minden korábbi kellemes élményemet felülmúlta. Tovább ⇒

 


 

Szegedi Szimfonikus Zenekar - 2014. október 28.

Nemrég olvashattuk egy portói karmester tíz gondolatát az interneten arra vonatkozóan, milyen változásoknak kéne végbemennie a hangversenyéletben ahhoz, hogy a komolyzene világa igazodjon a korhoz, amelyben élünk. Ennek utolsó pontja, hogy minden hangverseny műsorán legyen legalább egy kortárs mű. A Szegedi Szimfonikusok kissé kései évadnyitó koncertjükön valószínűleg akaratlanul, de megfogadták a formabontó karmester tanácsát: Mendelssohn két legnépszerűbb műve mellett két magyar kortársdarab is elhangzott. A zenekar igazgatója, egyben az est házigazdája, Lukácsházi Győző feltette a kérdést: mi a kortárs zene? Válasza rá az volt, hogy minden zene, ami ma születik, beleértve a komoly és könnyű műfajokat is. De vajon mikor alakult ki, hogy egy hangversenyrendezőnek mentegetőznie kell, ha kortárs darabot merészel a műsorra tűzni? És egyáltalán, ha nem tudnánk egy mű keletkezési évét, honnan állapítanánk meg, hogy ez valóban az elmúlt néhány évtized zenéje, vagy esetleg hetven-nyolcvan év is eltelt az ősbemutató óta? Mitől lesz „fogyasztható” a zene? Mindezen kérdések megválaszolása egy egész könyvet kitölthetne, így most csak a Szegedi Nemzeti Színházban elhangzott darabok tükrében szemlélhetjük a problémát. Tovább ⇒

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2014. október 27.
(Operaház)

Mindenszentek és Halottak napja táján hagyományosan számos együttes tűz műsorára gyászmisét, így ebben az évben is sűrűn csendült fel Budapest hangversenytermeiben mind Mozart, mind Verdi Requiemje. Ez utóbbit két egymást követő napon tűzte műsorára a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, elnök-karnagya, Pinchas Steinberg vezényletével. A szólisták közül csak a szoprán volt magyar (Boross Csilla betegen is vállalta az első előadást, de a másodikat le kellett mondania), Clémentine Margaine, Stuart Neill és Roberto Tagliavini társaságában. Tovább ⇒

 


 

Új magyar daljáték Zuglóban - 2014. október 19.

A virágzó-gyümölcsöző zuglói zenei élet Záborszky József munkásságának köszönhető, s erre a tudatos zenei látókör-szélesítésre idén, a Zuglói Filharmónia fennállásának 60. évfordulója táján szerencsére széleskörű figyelem irányul. Jó lenne, ha a jogos elismerés és csodálat mellett sokan tekintenék követendő példának zenei-pedagógiai életművét (természetesen, a mai körülményekre, adottságokra és lehetőségekre „transzponálva”). Tovább ⇒

 


 


Budafoki Dohnányi Zenekar - 2014. október 18.
(Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)

Az egzotikus, A profán, A frivol és A magasztos – ezt a négy szempontot választották ki A szerelem arcai című bérleti sorozat négy műsorához. A Művészetek Palotája és a Budafoki Dohnányi Zenekar közös rendezvénysorozata abba a vonulatba tartozik, amelynek korábbi, nagy figyelmet és érdeklődést felkeltő eseményeit a filmzene-koncertek jelentették és jelentik. Hollerung Gábor vérbeli ismeretterjesztőként a komplex élmények irányába nyit – ha kell, mozit, máskor színházat vagy épp balett-termet csinál a pódiumból, kihasználva a helyszín-kínálta lehetőségeket. Ezáltal több kapcsolódási pontot talál a hallgatók számára, hogy a zenehallgatás élménnyé váljék, személyessége által. Mert kiszámíthatatlan ugyan, hogy a sokszáz rendszeres vagy alkalmi hallgató előzményként milyen kulturális élményekkel rendelkezik, de az biztos, hogy lesz érintkezési pont. S ha netán nem lenne, akkor ezalkalommal kerül sor a társművészetek egymást erősítő hatásával való szembesítésre. Tarthatnánk „kézenfekvőnek” is az ötletet – de a kivitelezés (a program kitalálása, a közreműködők kiválasztása, felkérése időpont-egyeztetésekkel, próbák, stb.) hihetetlen mennyiségű előmunkálatokat feltételez, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek – ráadásul, nem mehetnek a tényleges szakmai-művészi munka rovására. És minél gazdagabb, sokrétűbb a program, annál több a háttérmunkálat…Tovább⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014.október 15.
(Zeneakadémia)

Fischer Annie születésének centenáriumi évében előadóművészeink sokasága tiszteleg a korszakos jelentőségű zongoraművész emléke előtt. Gyakran visszatérő mottó a „Fischer Annie 100” megannyi  szóló, kamara- és zenekari rendezvénynél, amelyek műsora több-kevesebb kapcsolatba hozható Fischer Annie egykori repertoárjával.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014. október 8.

Az október 3-tól 19-ig tartó CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (a CAFe mozaikszó: Contemporary Arts Festival) színes-változatos programkínálatában a Nemzeti Filharmonikusok estjén ritkán hallható művek is felcsendültek. Első olvasásra furcsának tűnt a műsor első része: John Adams és Hindemith egy-egy művének egymásutánja. Műsorösszeállításokon fanyalogni meddő dolog, érdemesebb inkább azt találgatni (függetlenül attól, hogy mi volt a műsor összeállítóinak a szempontja), milyen összefüggés(ek) fedezhető(k) fel a darabok között. A második rész további segítséget nyújt ahhoz, hogy közös pontot találjunk. Adams amerikai, Hindemithnek az Egyesült Államokban komponált első műve ez a Gordonkaverseny (amely annyiból „harmadik”, hogy az 1940-es kompozíciót megelőzte az 1916-ban készült Gordonkaverseny Op. 3, valamint a Kammermusik-sorozat 3., gordonkára és zenekarra szánt darabja, Op. 36. No. 2), Dvořáknak pedig a Szláv táncok az első olyan alkotása, amelyet nemcsak Európában, hanem Amerikában is nagy tetszéssel fogadtak (még hároméves amerikai tartózkodása előtt írta). Tovább ⇒

 


 

Zuglói Filharmónia - 2014. október 4.
(Budapesti Kongresszusi Központ – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)

Már a Ferenciek terén sejteni lehetett, hogy ezen a szombat délutánon különleges esemény zajlik valahol Budán. A 112-es buszt szinte megrohamozták és zsúfolásig megtöltötték az utasok, de így is sokan voltak, akik csak a következő járatra fértek fel. A budapesti Kongresszusi Központnál aztán majdnem mindenki leszállt, és szélesen hömpölygött a tömeg az épület bejárata felé. A jeles esemény pedig – amire a szélrózsa minden irányából a sok ember igyekezett – az idén 60. születésnapját ünneplő Zuglói Filharmónia, valamint a hozzá szorosan kötődő Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola együtteseinek hangversenye volt. Tovább⇒

 


 

MÁV Szimfonikusok - 2014. szeptember 23.
(Zeneakadémia)

Sportnyelven szólva már az évadnyitó hangversenyen „begyújtotta a rakétákat” a Csaba Péter vezényelte MÁV Zenekar, és teljes bedobással indította az együttes az idei szezont. Vonzó és nagyszabású műsort választottak, ráadásul a nyitány-operaáriák-szimfónia szerkezetű program szólistájának egy világsztárt, az amerikai születésű Helen Donath-ot sikerült megnyerni. Mielőtt a koncert érdemi része elkezdődött volna, azt is megtudhattuk, ki nyerte el idén a zenekar muzsikusai közül az Évad zenekari művésze, illetve a Kiváló zenekari művész megtisztelő címet. Előbbit Párkai Krisztina fuvolaművész kapta, utóbbit pedig Szalai László hegedűművész. Az elismerés azért is egyedülálló és értékes a díjak és címek világában, mert a díjazottakat az együttes titkos szavazással, munkájukat közelről ismerve, „belülről” értékelve választotta meg.Tovább⇒


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2014. szeptember 22.
(Operaház)

Az Operaház 2014/2015-ös évadnyitánya rengeteg változást hozott az idén 130 éves intézmény életébe. Ezek egy része váratlan helyzetek elé állította az Opera vezetőségét is – például a nagyszabású ingyenes szabadtéri nyitógálát az időjárás miatt kénytelenek voltak az Operaház falain belül megtartani. Többnyire azonban értesülhettünk már korábban az újdonságokról, így arról is, hogy Kovács János helyét, aki 1987 óta az Operaház vezető, 2001-től pedig a Filharmóniai Társaság első karmestere volt, Pinchas Steinberg vette át. Az ő vezényletével zajlott az első zártkörű előadás (Parasztbecsület és Bajazzók), majd az első szimfonikus koncert is az Operában, amelynek színpadán első ízben láthattuk a dirigenst a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén. Tovább⇒

 

 Óbudai Danubia Zenekar - Honvéd Férfikar - 2014. szeptember. 16. -Zeneakadémia

Már címükkel is figyelemfelkeltő, a fantáziát hatásosan megmozgató hangversenyekkel készült az idei őszi évadra az Óbudai Danubia Zenekar. A bérlet négy estjének főcíme – Íme, az ember – sokat sejtet, egyben összekötőkapocsként is szolgál a koncertek között. Olyan zeneműveket állítottak egymás mellé, melyek a lehető legteljesebben mutatják meg az Embert. A zenekar évadnyitó estjének alcíme például a benne rejlő izgalmas ellentétekkel hívogatott. A Pokol és Menny címke arra az emberi természetben rejlő drámára, az egyén önmagával folytatott belső harcára kívánt rámutatni, amit Liszt két monumentális műve, a zongorára komponált h-moll szonáta (1853) és a Faust-szimfónia (1,mknjnnmn854), a romantika kolosszusai mutatnak meg. A nyitókoncert telt házát ezért is már jó előre borítékolni lehetett. No, meg azért is, mert ritka alkalom részesei lehettünk ezen az esten: egyazon művész, Vásáry Tamás játszotta a szonátát és vezényelte a szimfóniát. Rekordteljesítménynek is beillett vállalkozása, a két mű „főszerepének eljátszása”, mely mind fizikailag, mind szellemileg külön-külön is rendkívül nagy terhet ró az előadóra. Nemhogy túl a nyolcvanon, de fele, vagy negyedannyi idősen is.Tovább...

 

 


 

Zuglói Filharmónia - Zeneakadémia, 2014. szeptember 14.

Korántsem  csupán címében volt ünnepi az a hangverseny, amellyel a Zuglói Filharmónia 60. születésnapját ünnepeltük, hanem azzá tette a muzsikálás szeretetének átható ereje, a zenekari játék szuggesztivitása.
A nézőtér 7. sorában idős bácsi ül – amikor virágcsokorral köszöntik, hirtelen öregúrrá változik. Ő az „István-birodalom” életre álmodója és megteremtője, Záborszky József, aki számára minden bizonnyal még többet, mást jelentett ez az est, mint a közreműködőknek vagy a hallgatóságnak.
Ő a 60 év minden titkának tudója; a háttér-munkálatoktól a fényes pódium-sikerekig. A következő „legérdekeltebb” a fia, aki örökébe lépett, Záborszky Kálmán, aki 14 éves korától részese (különböző minőségekben) ennek a zenevilágnak. Tovább...

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar - szeptember 7. MÜPA
Beszámoló egy rendhagyó koncertről

Korántsem a „hivatalos”, egyébként rendszeresen használatos információforrásokból lehetett tudni a MüPában szeptember 7-én megrendezett hangversenyről. Az intézmény programjairól jóelőre hírt adó műsorismertetők közül az augusztus 20. és szeptember 30. közötti időszakról tájékoztató kis füzet is csak a műsornaptárban adott hírt a Bartók Béla Hangversenyterem kínálatáról, a szereplők és a szerzők feltüntetésével: Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor, valamint Bartók, Beethoven. (Közelebbit a neten sem igen lehetett megtudni.) Érthetően, hiszen a jegyek pillanatok alatt elkeltek, ékesen bizonyítva: megvan a haszna annak a jelenségnek is, hogy a rendszeres hangverseny-látogató közönség megoszlik a zenekarok mentén. Hollerung Gábor 60 – hirdette a szórólap, s a zsúfolásig megtelt terem voltaképp azt demonstrálta, hogy nemcsak megértésre, de elismerésre talált a karnagy-karmester több évtizedes, következetesen megvalósított szándéka.

Tovább...

 


 

Nemzeti Filharmonikusok  - 2014. szeptember 4.


Milyen lehet ideális esetben egy nemzetközi zenei verseny nyitókoncertje? Először is szerencsés, ha szólistaként fellép az eseményen a rendező ország képviseletében egy jelentős művész – természetesen olyan, aki a versengés területét képviselő hangszeren játszik. Az sem mindegy, milyen versenyművet ad elő: fontos és értékes kompozíció legyen, de nem baj, ha olyan, amelynek háza táján elkél a népszerűsítés. Végül a versenymű társaságában megszólaló szimfonikus alkotások képviselhetik a rendező ország saját zenekultúráját, ízelítőt kínálva az odasereglő külföldieknek abból, mit és milyen színvonalon alkottak a vendéglátó nemzet szerzői, mire büszke a rendező ország, ha saját zenetörténeti múltjáról van szó.

Tovább...


 

Nemzeti Filharmonikusok - Martonvásár, július 26.


Régi hagyománya van a Martonvásári kastély parkjában (jelenleg az Agrártudományi Kutatóközpont parkjában) rendezett nyári zenekari hangversenysorozatnak. A szép környezet (és az atmoszféra, amit a Beethoven-életrajz ismerői empatikusan újrateremtenek a maguk számára), megunhatatlan. Ez az a vidéki helyszín, ahová szívesen zarándokol időről-időre a szakmabeli is, aki az évad során alig-alig jár hangversenyekre. Ide öröm-zene-hallgatásra jön a mindenkori közönség, kikapcsolódni Beethoven (voltaképp bármely) műveinek hangjainál. Értelemszerűen a műsor többnyire az életmű ismert(ebb) zenekari műveiből alakul, s hagyománya van annak is, hogy a Nemzeti Filharmonikusok (folytatva elődjük, az Állami Hangversenyzenekar hagyományát) egy vagy több koncerten a Nemzeti Énekkar társaságában lépnek fel. Így történt július 26-án is, amikor Kocsis Zoltán vezényletével az Egmont-nyitány és a VI., Pastorale szimfónia után a Karfantázia csendült fel, melynek igényes zongoraszólóját Jandó Jenő játszotta.

Tovább...

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2014. július 20


A nyári élőzene-hallgatás népszerű lehetőségét a templomi koncertek kínálják. Az általában szünet nélkül rendezett programok időtartama alig haladja meg az egy órát, kivéve, ha egyetlen monumentális mű kerül előadásra. A fővárosi zenekedvelők nagy örömére, a CMI, a Concert Masters International négy alkalomból álló, ingyenes kínálatából háromnak a helyszíne a Mátyás templom lett. Ezek közül az első kettő kóruskoncert, a harmadikon viszont, július 20-án, a Duna Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Dvořák Stabat Matere csendült fel.

Tovább...

 


 

Óbudai Danubia Zenekar - 2014. június 15. (Budapest Music Center)


A zenekritikus néha tudathasadásos állapotba kerül – például amikor „beszélgetős koncertről” ír. Szakmabeli lévén, úgy vélem, ezek nem a magamfajtáknak szólnak, hanem a laikus közönségnek, amely nem eléggé tájékozott, s ezért igényli a bevezetést, a magyarázatot. Kritikusként tehát nem volna csoda, ha messze elkerülnék minden beszélgetős eseményt, ennek mégis a fordítottja történik: az utóbbi években mind gyakrabban fordulok meg effajta rendezvényeken. Részben azért, mert érdekel, ki hogyan terjeszt ismeretet. Részben azonban azért is megyek manapság sűrűbben beszélgetős koncertre, mert az utóbbi években megszaporodott az ilyen események száma. Miért? Mert a koncertszervezők érzik, hogy baj van – vagy ha nem is van, de előbb-utóbb lesz: ha nem vesszük figyelembe, hogy a tömegkultúra rohamos térnyerése a nagyközönséget hasonlóan rohamos tempóban idegeníti el a klasszikus zenétől, s a koncertteremben ülők már korántsem mind értők. Meg kell értetni velük a komoly zenét, mert a megértés birtokbavétel, s akinek birtoka van, szereti is a birtokát. Birtokba kell tehát adni a komoly zenét, egyre többeknek, hogy ötven és múlva is legyen közönség – ezt a célt szolgálják a beszélgetős koncertek.

Tovább...

 MÁV Szimfonikus Zenekar  - 2014. május 30. (Zeneakadémia)

Pierre Pierlot, Heinz Holliger – nagy nevek az oboajáték legutóbbi fél évszázadának történetéből. Pierlot hajdan a vele egykorú Jean-Pierre Rampallal muzsikált együtt – immár egyikük sincs az élők sorában. A hetvenöt éves Holliger ma is aktív: a BMC-ben tavasszal hallhattuk kitűnő koncertjét a Fesztiválzenekar élén, akkor azonban „csak” karmesteri és zeneszerzői minőségében volt jelen – oboája, ha elhozta, tokban maradt. Nagy múltú oboás Hansjörg Schellenberger (1948) is, hiszen 1977 és 2001 között közel negyedszázadot töltött a Berlini Filharmonikusok kötelékében, Karajan (1977–89), majd Abbado (1989–2001) alatt s ebből huszonegy éven át (1980–2001) ő volt a szólóoboás. Hangszerének egyik legjobbja, aki, mióta közel másfél évtizede búcsút mondott egykori anya-együttesének, szólistaként, kamaramuzsikusként és karmesterként járja a világot. (Schellenberger nem hangszerére ráunva, idősödő fejjel vedlett át karmesterré: már a Müncheni Zeneművészeti Főiskolán is tanult vezénylést.) E hármas minőségében érkezett a MÁV Szimfonikusokhoz is: az együttes karmestere, Csaba Péter két koncertre hívta meg: az elsőn szólistaként szerepelt, egy oboaversenyt tolmácsolva, a másodikon két kamaraműben hangszerrel kezében fúvós együttest vezetett, két szimfonikus kompozíciót pedig karmesterként irányított. Beszámolóm az első estről szól. Tovább...

 




MÁV Szimfonikus Zenekar - 2014.  május 17.


Egymást követő két napon, két különböző helyszínen szólaltatta meg, Takács-Nagy Gábor vezényletével, Perényi Miklós szólójával, Schumann és Dvořák műveiből összeállított műsorát a MÁV Szimfonikus Zenekar. Én a második, az Olasz Intézetben rendezett programot hallottam.
Úgy tűnik, sokat profitál az együttes abból, hogy nem egyetlen játszóhelyre koncentrálódnak a fellépései. Többször hallottam az együttest az Olasz Intézetben, többé és kevésbé emlékezetes produkciókkal. Ezek sorában azok közé tartozik ez a hangverseny, amelyeknél erősen érződik a játékosok akusztikai kontrollja.
Tény, hogy egy-egy zenekari muzsikus a maga hangszere mellől korántsem ideális módon hallja a kialakuló hangképet - mégsem mindegy, hogy milyen érzékenységgel hagyatkozik a karmester irányítására. Takács-Nagy Gáborral összeszokottan muzsikálnak (nagyrészt az ő érdeme a vonóskar ugrásszerű színvonal-növekedése), bármilyen stílusú művek szereljenek a műsoron. Az is tény, hogy – mint bármely zenekarunk számára – kivételes élmény Perényi Miklós szólóját kísérni. Tovább...

 

 




Nemzeti Filharmonikusok - 2014. május 15.

Emlékezetes élménnyel búcsúzhattak az idei évad zárókoncertjén a Ferencsik-bérlet tulajdonosai. Immár hagyományos a nagy apparátust felvonultató műsor, és a vizuális produkció – de a két kompozíció egyszersmind két külön zenei világra nyitott ablakot. Durkó Zsolttól, akinek áprilisban volt születése 80. évfordulója, utolsó műve került előadásra. A jelenések könyvének margójára – ezt a címet kapta az oratórium, amelynek bemutatóját már nem érte meg a szerző. Vélhetően nemcsak e miatt az életrajzi körülmény miatt esett e műre most a választás. Egyfajta szellemi végrendelet, amennyiben Durkó maga állította össze a szövegkönyvét, Károli Gáspár fordítása alapján, a Biblia különböző részeiből. A számára legfontosabb gondolatok sorjáznak tehát, s e személyesség meghatározó a zene érzelmi töltését illetően. Már a bemutató idején feltűnt Durkó „hangváltása”, valamiféle konkrétan nehezen megragadható közvetlenség. Közrejátszik ebben az a szabadság, amellyel az egyes gondolatok időbeli kifejtését taglalja; oldottan sorjáznak a különböző terjedelmű formarészek. S ami könnyíti, egyben nehezíti is követését, hiszen egyszeri-egyedi konstrukcióról van szó. Mintha a szerző engedett volna a rá jellemző távolságtartásból, a szöveg megoldja a dallamok nyelvét. Ócsai Annamária, Horváth István és Bognár Szabolcs, valamint a Nemzeti Énekkar működött közre, s bár az előadáson érződött a lelkiismeretes felkészülés, mégsem volt könnyű követni a szöveget. Ezúttal még csak nem is a kivetítés lett volna az ideális megoldás, hanem inkább a műsorismertetőhöz mellékelt olvasnivaló. Mert aki a szövegre (is) figyel, zenei történésekről (utalásokról, megfelelésekről) marad le – míg a zenei anyagra való koncentrálás, a szövegi közlés figyelmen kívül hagyása épp a mű szellemének mondana ellent. Tovább...

 




Óbudai Danubia Zenekar - 2014. május 28.


A Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral tavaly (a MüPában) már megszólaltatta Vashegyi György Mendelssohn korai oratóriumát, a Paulust. Most a Zeneakadémián részben megváltozott előadással csendült fel a mű. A korhű hangszereken játszó Orfeo helyett az Óbudai Danubia Zenekar vállalkozott arra, hogy partneréül szegődik a Purcell Kórusnak. A szólisták közül ismét fellépett Szutrély Katalin és Kálmán László, a címszereplőt pedig ezúttal az a Blazsó Domonkos alakította, akinek a korábbi előadásban csupán kisebb szóló-szerep jutott.  Tovább...

 




Győri Filharmonikus Zenekar - 2014. április 29.
Zeneakadémia



Viszonylag kevés helyen hirdették a Győri Filharmonikus Zenekar zeneakadémiai hangversenyét, mégis telt házat vonzott az esemény. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt annak, hogy az est szólistájaként a világviszonylatban is híres Cyprien Katsaris lépett pódiumra. Az idén hatvanhárom éves ciprusi-francia zongoraművész régi ismerőse a magyar közönségnek, hiszen közel félévszázados pályafutása során többször játszott már Budapesten. Tovább...

 


 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - április 24.

A Szőke Tibor-mesterbérlet idei sorozatának 3. estjén szerepelt első ízben külföldi énekes szólista. A nemzetközileg elismert fiatal énekesnő, Jekatyerina Lekhina áriaestjeként hirdették, jogosan hiszen ő volt az est sztárja (a szó minden pejoratív felhangja nélkül). Aki végigtekint a műsoron, aligha keveselli, hogy két színpadralépése között többnyire volt egy zenekari részlet (betétszám). Rendkívüli koloratúr-készség és gyakorlat kell ahhoz, hogy győzze a különböző stílusú, más-más nyelven komponált áriákat. Lekhina azok közé a kisszámú fiatal énekesek közé tartozik, akikről már az első hang megszólaltatása előtt rendíthetetlen eltökéltséggel tudjuk, hogy színpadra termettek. Nemcsak vonzó külseje, remek alakja miatt, hanem azért, mert sugárzik róla, hogy imád énekelni, hallgatóság előtt szerepelni (s eközben jelenlétét sohasem érezzük hivalkodónak). Megszólaltatott egy-egy áriát Thomas-tól (Philine-ét a Mignonból), Bellini: Az alvajárójának címszerepéből (Amináét). Rimszkij-Korszakov operájából, Az aranykakasból a császárnőt idézte meg, majd az Éj királynőjének áriájával zárult a program első része (e szerepet alakította talán a világ legtöbb rangos operaházában). A szünet után oldottabban-közvetlenebbül vállalkozott a hallgatóság szórakoztatására. Kivételes élmény az előadásában Adél kacagódala (A denevérből), s ahogy a Tavaszi hangok című Johann Strauss-keringőben varázsol felhőtlen boldogságot a terembe. Massenet Manonjának részletét hallgatva kedvünk támad az egész opera meghallgatására, s a Candide-beli Bernstein-ária tette kerekké a programot – gondoltuk volna, ám szerencsére másképp lett: fáradhatatlanul tolmácsolta (a Nemzeti Hangversenyterem közönségének tomboló tetszésnyilvánítását kiváltva) azt a dalt, amelyet átiratok sokasága is népszerűsít: A csalogányt (Alabjevnek szokás leginkább magyarul írni a szerző nevét). Koloratúr-készségét csodáljuk, s hanganyagának tónusát – de elragadtatást leginkább azzal vált ki hallgatóságából, hogy már-már dalolás-jellegű közvetlenséggel szólaltatja meg a legigényesebb énekelnivalót is. Sztárként tündököl – ugyanakkor képes sugárzó zeneiségével („mosolygó hangjával”) a muzsikára irányítani a figyelmet. Tovább...

 


 

Kodály Filharmonikusok Debrecen - 2014. április 12. Zeneakadémia

Budapest zenei életében mindig izgalmas színfoltot jelent vidéki zenekaraink budapesti vendégszereplése, ami nagy esemény az adott együttes életében is. Fellépésük igazi sikere pedig az, ha maradandó élményt tudnak adni a közönségnek. A debreceni Kodály Filharmonikusok elmondhatják: hangversenyük kétséget kizáróan ilyen este volt. Tovább...

 


 

Óbudai Danubia Zenekar - 2014. április 12, BMC

A sikeresnek bizonyult Mozart-sorozat folytatásaként, a következő háromrészes sorozatot Beethoven muzsikájának szentelték (Lázadó – Remete – Költő tematikával). A nyitókoncert műsora érdekesen alakult: három nyitányt hallottunk, valamint az Eroicát.
A BMC hangversenyterme rendkívül hamar beilleszkedett a budapesti zenejátszó helyszínek közé, a közönség elfogadta, s otthonosan mozog benne. S talán túl otthonosan érzi magát a műsorvezető Eckhardt Gábor, aki már-már klubhelyiségekben elfogadható közvetlenséggel tálalja mondanivalóját. Tény, hogy a műsorvezetős rendezvényeken a „müezzin” arra hivatott, hogy a zenét a közönséghez, a közönséget a zenéhez közelítse. Indokolt tehát a személyes tónus – mégis, nem árt, ha egy pillanatra sem feledkezik meg mondandója tárgyáról, tehát a (tiszteletreméltó) személyekről, szituációkról. Engem például kifejezetten zavar az olyan – bármennyire is korrekt – adatközlés, hogy „Beethoven háromszor futott neki a Fideliónak”. És azt sem veszem jó néven, ha valaki poénkodik Prométheusszal (illetve a sassal). Talán annak is része van ebben, hogy kedves olvasmányom Mesterházi Lajos remeke, A Prométheusz-rejtély. Ugyanakkor elismeréssel adózom a vetített anyagot illetően, becsülöm a nem kevés munkát, amellyel létrehozhatóak az ilyesfajta érdekes, gyakran új információkat kínáló képsorozatok. Tovább...

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014. április 10.

„Nagymesterek fiatalkori művei” alkották az est műsorát – értesülhetett, aki megpróbált utánajárni, vajon milyen meggondolásból kerülhetett egy programba Csajkovszkij Szláv indulója, Szkrjabin fisz-moll zongoraversenye és Mozart C-dúr, úgynevezett Koronázási miséje. Mindenesetre, kevés közös nevező található e három mű között… Tovább...

 


 

Zuglói Filharmónia - 2014. március 22.

Különleges csemegét kínált közönségének a Zuglói Filharmónia Pastorale-sorozatának második előadása: a Zuglói Zeneház ezúttal adott először otthont 20. századi magyar operának. Telitalálat már a műsorválasztás is, Ránki György időtálló remeke, a Pomádé király új ruhája. Meseopera, amely leköti a legkisebbek figyelmét is - ugyanakkor örökérvényű tanulságai a felnőttekhez (is) szólnak. Értékét-minőségét sejtteti kimeríthetetlen gazdagsága, melynek köszönhetően immár hat évtizede bizonyul megunhatatlannak. Tovább...

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság - 2014március 10. – Magyar Állami Operaház.

Kizárólag orosz szerzők kompozícióiból összeállított esttel lépett közönség elé a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara az együttes Kodály-bérletének negyedik hangversenyén – ahogyan a programfüzet címoldala jogos büszkeséggel hirdette, a zenekar működésének 161. évadában. Az eredeti műsor még Borogyin Igor hercegének nyitányát hirdette nyitószámként – ehelyett a vendégkarmester, Ion Marin (1960) egy sokkal népszerűbb, ám magát nem egykönnyen megadó másik hasonló műfajú darabot vezényelt: Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitányát. Ezt az 1930-as évek képviseletében Prokofjev 2. hegedűversenye (g-moll, op. 63) követte Baráti Kristóf (1979) szólójával, a szünet után pedig két évtizedet visszalépve az orosz zenetörténetben, Stravinsky balettje, A tűzmadár töltötte ki a második részt. Tovább...

 


 

Nemzeti Filharmonikusok – 2014. március 8.

Emlékezetes hangversenyként könyvelhetjük el az „Ötórai bérlet – megváltozott kezdéssel” sorozat 4. estjét. Emmanuel Pahud fellépése önmagában eseményt ígért – de szerencsére többről lett szó! Glinka népszerű nyitánya (Ruszlán és Ludmilla) immár szokványosnak tekinthetően fergeteges lendülettel szólt (Kocsis Zoltán muzsikusai az évek során szinte hozzászokhattak ahhoz, hogy szólamtudásuk kritériuma ez), de hála elsősorban a gyönyörű hangon játszó csellószólamnak, a gyors tempó nem ment a kifejezés rovására.Tovább...

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014.Március 2. – Művészetek Palotája,  a Nemzeti Filharmonikusok próbaterme.
A hangszerek lelke – gyermek-hangversenybérlet 5-8 évesek részére.

A gyerekek bevonása a klasszikus zenei életbe sokféleképpen történhet. A legjobb persze az, ha maguk is zenélnek – erre valók a zeneiskolák, amelyekből szerencsére Magyarországon seregnyi működik. De nem mindenki tanulhat hangszert. A kevésbé aktívabbaknak ott az iskolai ének-zene oktatás – válaszolhatná valaki kellő cinizmussal, figyelmen kívül hagyva az elkeserítő visszaesést, amely ezen a területen idehaza az elmúlt negyedszázadban történt. Nem, természetesen nem elég, amit a gyerekek az általános iskolai vagy gimnáziumi énekórákon magukba szívhatnak: a komolyzenei előadó-művészet világának kell vállalkoznia arra öntevékenyen, hogy minden lehetséges eszközzel magához vonzza a gyerekeket. Ma már a legtöbb magyarországi szimfonikus zenekarnak van saját ifjúsági programja, olyan évadokra bontott „cselekvési terv”, amely foglalkozik a legfiatalabbakkal, speciálisan e célból létrehozott programokkal téve vonzóvá a klasszikus zenét a felnövekvő generációk számára. Mindez persze nem önzetlenül történik: a gyerekek a jövő közönsége, és ha ma nem teszünk meg mindent azért, hogy megértsék és szeressék a klasszikus zene kincseit, holnap a koncerttermekben üres lesz a nézőtér. Tovább ...

 


 

Óbudai Danubia Zenekar – 2014. február 23.

Befejező koncertjéhez érkezett a három programot kínáló mini-sorozat. Gyermek, Isten és Ember címmel hirdették meg a Mozart-esteket, az Óbudai Danubia Zenekar új művészeti vezetőjének, a dirigens Hámori Máténak az ötletét valósítva meg. A „tematikus” műsor, mint olyan, nem újdonság, s nyilvánvalóan fontos szempont ebben a közreműködők kiválasztása. Az sem, hogy a gazdag koncert-kínálat szinte alapkövetelménnyé teszi a frappáns közönségcsalogatást. Persze, nem hátrány, ha ténylegesen fedi is a tartalmat… Tovább...

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2014. február 13.

Senki sem állíthatja, hogy bármely tekintetben is „vaskalapos” lenne a Nemzeti Filharmonikusok koncertszervezése. De ha tud lenni „Ötórai bérlet – megváltozott kezdéssel”, akkor talán érdemes lett volna idejekorán gondolni arra, hogy a rendkívül hosszú programot ne a szokásos fél nyolcas kezdési időponttal játsszák. Aki akár csak egyszer is megélte, hogy egy rendezvényen azért kelljen aggódnia, hogy vajon eléri-e az utolsó közlekedési eszközt, tudja, hogy akár ott se lett volna – nincs az a remekmű és az a zseniális előadás, amely feledtetni tudná az aktuális problémát. A nem-szakmabelinek nem kötelessége tudni, hogy milyen terjedelműek a műsorszámok, s bizony, nem kevesen voltak, akik a helyszínen szembesültek a ténnyel: hosszú estének néznek elébe. Mert korántsem véletlenül (vagy spontán ötlettől vezérelve) mondogatták sűrűn – hogy valamennyi látogató meghallja – a jegyszedők, hogy hosszú lesz a műsor… A kompozíciókat és az előadást egyaránt minősíti, hogy kevesen törekedtek a biztonságos közlekedésre, alig néhányan akarták biztonságosan elérni az utolsó járatokat. Akiket viszont ottmarasztalt az előadás, utána megadták a tiszteletet a művészeknek, kifejezve hálát és elismerést. Mert mindkettő kijárt nekik. Tovább...

 


 

Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar - 2014. február 19.
(Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)


A Budafoki Dohnányi Zenekar és karmestere, Hollerung Gábor felettébb érdekes kérdést boncolgatott Zene plusz bérletének harmadik hangversenyén, melyet Ungaresca címmel hirdettek meg. Az est központi témája – a könyvtárnyi irodalom ellenére – egy máig megfoghatatlan, meg nem válaszolt kérdést járt körül. Nevezetesen, hogy vajon mitől érzünk magyarnak (vagy magyarosnak) egy kompozíciót. Hiszen már azt is nehéz meghatározni, hogy voltaképpen mit tekintünk magyarnak. Odasorolhatjuk-e például a 18-19. századi verbunkos dallamokat? A korszak egyik kiváló kutatója, Szabolcsi Bence szerint a verbunkosban a nyugat-európai zene elemei éppúgy megtalálhatók, mint a szláv és a balkáni zene jellegzetességei és téveszme ezt a régi magyar nemesi muzsikából származtatni. Vagy egy másik példa: mennyire tekinthető autentikusan magyarnak az a táncmuzsika, amit a gyermek Kodály a galántai cigányoktól hallott és jóval később ezekre emlékezve írta meg egyik legnépszerűbb zenekari kompozícióját, a Galántai táncokat? Aztán itt vannak a külföldi zeneszerzők is, akik számára elsősorban különleges koloritot, színes hangzást jelentett az általuk magyarnak hitt zenei alapanyag. Haydn G-dúr trióját (Hob. XV:25) „Cigány”-trióként is szokták emlegetni, mely sejtetni engedi, hogy a bécsi klasszika korában alkotó zeneszerző (aki harminc évet töltött a magyar Esterházy hercegek szolgálatában) nem népdalgyűjtő úton találkozott azokkal a dallamokkal, ami a mű 3. tételét Rondo all’ongarese-évé avatta, hanem nagy valószínűséggel cigányzenészek játékát hallva kaphatott ihletet egy ilyesfajta „egzotikus” tétel megírására. És itt van a nagy romantikus, Hector Berlioz. Már eleve homály fedi, milyen feldolgozásból ismerte meg a mi híres Rákóczi-nótánkat, ami aztán a legnépszerűbb része lett a Faust elkárhozása című drámai legendájának. A Rákóczi-induló néven ismertté vált részlet az 1846-os pesti bemutató óta az egyik legmagyarabbnak tartott zenemű, mely azóta is minden magyar számára a nemzeti függetlenség egyik jelképe. E néhány rövid példával csupán érzékeltetni akartam, mily sokféleképpen lehet megfogalmazni és értelmezni a magyar (vagy annak vélt) zene fogalmát.  Tovább...

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2014. február 21.
(Duna Palota)

A Duna Szimfonikus Zenekar Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) egy figyelemfelkeltő, csípős megjegyzésével hirdette Tavaszi bérletének 2. hangversenyét. A nagy orosz komponista „nem rokonszenvezünk egymással” kijelentése kortársához, Johannes Brahmshoz (1833-1897) fűződő hűvös viszonyát tárja elénk. A mondatot ismerve mi lehetne tehát frappánsabb, mint a két művész alkotásaiból összeállítani az est műsorát. Már csak azért is, mert így mintha egy zenei párbaj meghallgatására invitálnák a közönséget: döntsön a nagyérdemű, jogos-e az orosz mester pikírt véleménynyilvánítása. Hiszen a fenti megállapítás természetesen nem emberi kapcsolatukra vonatkozott, hanem egy felettébb szubjektív értékítélet volt a zeneszerző-Brahms munkásságáról. Csajkovszkij egy másik mondatával még a fentinél is tovább fokozta német kollégája szapulását: „Dühít, hogy ezt az önhitt középszert zseninek kiáltják ki.” Kérdés, mit ismerhetett tőle, minek alapján mondott ilyen szigorú ítéletet. Igaz, másokkal szemben sem fogta vissza magát. Händelt negyedrangú muzsikusnak tartotta, Bachot szívesen játszott, de szerinte nem volt lángelme, Beethovent elismerte, ám nem szerette, Wagner zenéjét pedig kifejezetten unta. Még jó, hogy Mozartot istenítette, Gluckhoz vonzódott és volt néhány Haydn-mű, mely elnyerte tetszését… Tovább...

 


 

 Nemzeti Filharmonikusok - 2014. január 30.

Emlékezetes zenei élményekkel gazdagította hallgatóit e koncert. Az első részben – remek ötlet, gondosan előkészített realizálással – szinte „egybekomponáltan” csendült fel Sibeliustól a Valse triste és a d-moll Hegedűverseny. A zenekar főigazgatója, Kovács Géza két nyelven tájékoztatta a közönséget, hogy a művészek egyvégtében kívánják megszólaltatni az első rész műsorát, s mivel a szólista a Valse triste utolsó ütemei alatt észrevétlenül foglalta el helyét (a tételt a zenekari hegedűsök mögött ülve hallgatta), sikerült a terv. Így a Valse triste atmoszférateremtőül szolgált a hegedűversenyhez. Tovább⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2014. január 26.

Hagyományosan az utolsó januári hétvégén került sor, immár 26. alkalommal a Mini-Fesztiválra. Mint a kortárszenei rendezvényeknek általában, kialakult a szakmai törzsközönség-magja, amelyhez az aktuális program iránt érdeklődők – jó esetben maradandóan – csatlakoznak. Az idei kínálat az operakedvelők számára kínált ritka csemegéket (Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith) című operájának magyarországi bemutatójával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, s Bozay Attila: Az utolsó öt szín című, három tanítványa által befejezett művéből készült operafilm vetítésével a MüPa előadótermében). A Magyar Zeneművészeti Társaság és a Művészetei Palotája közös produkciója a Mini-Fesztivál, kamaraestjének azonban más helyszín, a BMC – Budapest Music Center – adott otthont. A záróest hagyományosan zenekari koncert, amelyre (korábbi gyakorlatot követve) a Fesztiválszínházban került sor. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2014. január 25.

A megváltozott kezdési időpont ellenére is szép számú érdeklődő hallgatta Mahler VII. szimfóniáját az „Ötórai bérlet” második rendezvényén. Meglepő volt viszont, hogy néhányan úgy pattantak fel helyükről a záróakkordot követően, jóllehet, még kilenc óra sem volt, mintha legalábbis az utolsó buszt/villamost akarták volna elérni. Annál is inkább, mivel a mintegy nyolcvan percnyi muzsika nem múlhatott (volna) el nyomtalanul, valamennyi „reflexióidőt” még egy impulzusokban szegény előadás is igényelt volna – márpedig erről koránt sem volt szó! Tovább ⇒

 


 

Kodály Filharmonikusok - 2014. január 19.

Keresi helyét még mindig a „Szimfonikus felfedezések” címre átnevezett, annakidején „Szimfonikus zenekari körkép” címmel életre hívott sorozat. A résztvevő együttesek számának csökkenésével a „körkép”-jelleg szűnt meg, az a ritka lehetőség, hogy a fővárosi közönségnek „házhoz jöjjön” az ország megannyi rangos zenekara. A meghívott kiválasztottak mostanra teljesen szabad kezet kaptak a műsor összeállításában; megszűnt az a korábbi kritérium, hogy műsorra kell tűzni egy 20. vagy 21. századi, lehetőleg magyar kompozíciót. Maradt viszont a fiatal tehetség felfedezésének illetve megismertetésének lehetősége. A Szimfonikus felfedezések programjait idén tematikusan két csoportba sorolták: „Korok randevúja”, illetve „Hullámok és újhullámok”. Az előbbibe került a Kodály Filharmonikusok Hommage a Beethoven estje.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2014. január 16.

A Szőke Tibor-mesterbérlet idei első koncertjének műsora két részre tagolódott; az első félidő kínált ritkaságokat, a másodikban pedig biztos sikerre számítható szimfónia kapott helyet, Beethoventől a IV. (B-dúr). A mesterbérlet estjein hagyományosan neves-rangos szólista is szerepel – ezúttal Rost Andreát sikerült megnyerni Berg hét korai dalának, s Korngold A halott város című operájából Marietta dalának előadójául. Az est karmestere a zenekarral 2010 óta rendszeresen dolgozó Kesselyák Gergely volt.

Tovább ⇒

 
 

 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2013. december 23

Teljes balettzene bábokkal – így hirdette a műsor a karácsony-tájt már-már hagyományossá vált zenei programot, Csajkovszkij megunhatatlannak tűnő muzsikáját, A diótörőt. A Magyar Állami Operaház rendszeres kínálata mellé felzárkózó MüPa, a teltházas látogatottságot illetően, nyilvánvalóan valós igényeket elégített ki (ugyanezt a műsort négy nappal később megismételték).
Nem divatról van szó, ahhoz túl régóta tart, ugyanakkor az érdeklődés kiegyenlítettsége mégiscsak elgondolkodtató. A keretes mese-történet önmagában kevés vonzerőt rejteget, kiváltképp a mai, ugyancsak másfajta mesékhez (?) szokott (?) gyerekeknek, fiataloknak. A bemutató óta töretlen népszerűségnek örvendő muzsika felhőtlen kikapcsolódást ígér, a látványvilág pedig időről-időre meglepetésekkel kecsegtet.Tovább⇒

 

 

Nemzeti Filharmonikusok  -  2013. December 18. - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Téli esték Brahmsszal: ez a címe annak a négy hangversenyből álló sorozatnak, amellyel a Nemzeti Filharmonikusok együttese emlékezett meg a zeneszerző születésének 180. évfordulójáról. A ciklus gerincét a négy szimfónia és a négy versenymű adta, bevezető számként elhangzott a két nyitány, a Haydn-variációk, illetve A párkák éneke. A négy koncert közül hármat Kocsis Zoltán, egyet Kovács János vezényletével hirdetett az NFZ. Ez a kritika a második estről szól, amelynek műsorán előbb a Tragikus nyitány (d-moll, op. 81 – 1880)  hangzott fel, majd a d-moll zongoraversenyt (d-moll, op. 15 – 1859) hallottuk, végül a szünet után a 2. szimfóniát (D-dúr, op. 73 – 1877) vezényelte Kocsis Zoltán.Tovább ⇒

 

 

 

A MÁV Szimfonikusok a Musikverein Aranytermében - 2013. december 12.
Hallás és hallgatás – akusztikai változatok egy vendégszereplés ürügyén

Ki ne „ismerné” a híres bécsi hangversenytermet – ha máshonnan nem, akkor a hagyományos újévi koncertközvetítésekből? A látvány – hála a nívós felvételkészítő stáboknak – megunhatatlanul gyönyörködtető, s a zenével együtt szinte elvarázsolja a nézőt-hallgatót. Az első helyszíni élmény azonban sajátos minőséget képvisel – ezt élhettem meg december 12-én, a MÁV Szimfonikus Zenekar lépett fel az Aranyteremben. Ugyanakkor, az érzékszervi tobzódás nem vonta el a figyelmet a lényeg, a felcsendülő muzsika élvezetétől, értékelésétől. Tovább⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2013. December 8., 11.00
(Művészetek Palotája, Fesztivál Színház)

A jó gyermekopera ritka kincs, hiszen kevesen akadtak a zenetörténetben, akik értettek a műfajhoz. És persze maga a műfaj nagyon sokáig nem is létezett. Képzeljük el Verdit vagy Wagnert, amint gyermekeknek szánt színpadi művet komponál… Vagy Monteverdit! Ugye lehetetlen? Mozart történetesen ezt is tudta, írt gyermekoperát, címe A varázsfuvola, sőt van egy másik is: Szöktetés a szerájból. Félretéve a túlzást és a tréfát, e sorok írója persze tisztában van azzal, hogy a két említett mű nem a kicsiknek készült, de azzal is, hogy már egy általános iskola alsó tagozatába járó 7-8 éves is meg tud barátkozni ezek tartalmaival, miközben a Don Carlos, a Trisztán és Izolda vagy a Pillangókisasszony jelképes ajtaja zárva marad e korosztály előtt. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar - 2013. december 8.

Hullámok és újhullámok – ezt az alcímet kapta az időről-időre módosuló programmal megrendezésre kerülő „Szimfonikus felfedezések” három estje, amelyek közül az elsőn a Budafoki Dohnányi Zenekar, a másodikon a MÁV Szimfonikus Zenekar, a harmadikon pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekar szerepel. Mindegyik koncertnek van külön címe is, a nyitókoncerté „Szimfonikus megjelenések”, s akinek ennyi jó kevés, az további szlogeneket olvashat a koncertjegyen, úgymint „Kapcsolódások – kötelékeink”, valamint „Jelenkorok”.Tovább ⇒


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. december 7. Olasz Kultúrintézet

Brahms-estet kínált közönségének a Varga László-bérlet 2. hangversenye, középpontjában a Hegedűversennyel, éspedig Baráti Kristóf szólójával. Erre az Akadémiai ünnepi nyitányt követően került sor, s a műsor második részében pedig a II., D-dúr szimfónia csendült fel.
Csaba Péter immár 2012 szeptembere óta művészeti vezetője és vezető karnagya a zenekarnak, s úgy tűnik, még mindig nem tudtak „közös nevezőre jutni”. A dirigens remek muzsikus, és lelkiismeretesen végigdolgozza az egyes kompozíciókat, mozdulataival egyszersmind a nézőket is tájékoztatva.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok  - 2013. November 30. - Művészetek Palotája, a Nemzeti Filharmonikusok próbaterme.

Megszoktuk már, hogy kortárs zenei koncerteken enyhén szólva foghíjas a nézőtér, s rezzenéstelen arccal fogadjuk azt is, ha egy közepes nagyságú teremben a 20-21. század zenéjét kínáló műsort csupán két-három tucatnyi elszánt érdeklődő hallgatja. Ehhez az „alapjárathoz” képest legalábbis meglepő – és persze, nagyon is kedvező értelemben az –, hogy a Nemzeti Filharmonikusok Próbatermi vendégség címet viselő kamarazenei bérletének új sorozatában, a 2013/14-es évad első hangversenyén, november 30-án a zenekar munkás hétköznapjainak legfőbb színtere úgyszólván teljesen megtelt. Pedig a próbaterem nem kicsi, a nézőtéren több százan is elférnek, a műsor pedig ezúttal majdnem kizárólag a 20. és a 21. század műveit kínálta. Majdnem, hiszen mégis akadt egyetlen mű – a második részt kitöltő kompozíció, Arnold Schönberg Megdicsőült éj (Verklärte Nacht) című korai alkotása (op. 4), amelynek kottáján még 19. századi évszám, 1899 szerepel a keletkezés idejeként. A többi elhangzott darab azonban – a teljes első rész anyaga – mind-mind 20. és 21. századi zene volt, igaz, sokféle hangvétel, sokféle stílus képviseletében: a szünet előtt Karlheinz Stockhausen, Gerard Brophy, Holló Aurél és André Jolivet műveit hallottuk. Tovább ⇒

 

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar – 2013. november 30. Zeneakadémia

November 30-án került sor a 6 és 10 év közötti korosztálynak meghirdetett „Mesélő muzsika” bérleti sorozat nyitókoncertjére, a Zeneakadémián. „A Zeneakadémia” – ezt a közönségcsalogató címet kapta a program, amelynek előzetesében ezt olvashattuk: „Zenés sétára invitáljuk a legkisebbeket a Zeneakadémia felújított épületébe. A hangversenyen a világhírű intézmény zeneszerző-tanárainak kompozíciói hangzanak el.” Ígéretes kínálat, ráadásul remekül kivitelezve, gördülékenyen és informatívan. Ideális műsorvezetőnek bizonyult Fazekas Gergely, aki értő-avatott idegenvezetőként kalauzolta hallgatóságát, lekötve valamennyi korosztály figyelmét. Kivetített képekkel irányította a közönség figyelmét az épület részletszépségeire, miközben érdekességekkel fűszerezte tényekben-adatokban gazdag mondandóját. Tovább ⇒

 

 
 
 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2013. november 23. Olasz Intézet

Elégedettek lehettek a Varga László-bérlet tulajdonosai a nyitókoncerttel, amely a romantika sokszínűségét, gazdag változatosságát mutatta fel. A gyakorlatban remekül vizsgázott a műsor összeállítása, és a kivitelezésre sem lehetett panasz. „Stílusos” nyitószám volt Liszt legnépszerűbb szimfonikus költeménye, a Les préludes, melyet – Hegedűs Endre szólójával – Chopin f-moll zongoraversenye követett. A klasszikus ciklusok egyik tipikus tételrend-típusára emlékeztetve, a szünet után „lassú tétellel” folytatódott a program. César Franck ritkán hallható műve, a Les Éolides műfaját tekintve a Liszt-műre rímelt, szintén szimfonikus költemény, Rimszkij-Korszakov rendkívül hatásos Spanyol capricciója pedig fergeteges fináléról gondoskodott. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2013. november 21. Művészetek Palotája

Kodály írásai nyomán (is) immár tény, hogy a magyar előadóknak adósságai vannak a francia szerzők műveivel szemben, tágabb értelemben: kevéssé ismerjük a francia muzsikát. Zenetörténeti (recepció-történeti) olvasmányok tanúsága szerint a naprakészség követelményének mind kevésbé tudunk eleget tenni. Annak pedig még kommentárokban is kevés nyoma van, hogy hogyan viszonyul a hazai előadógárda és zenekedvelő közönség az angol zenéhez. Mindenesetre, Britten születésének centenáriuma jó alkalmat kínál a – feltételezhetően jogos - törlesztéshez, s a szerteágazó fővárosi koncert-kínálatot tekintve úgy tűnik, hogy ebben az évben élünk is vele. Különböző koncertszervezők ill. rendezők program-kínálatában találkozunk a 20. századi legjelentősebb angol komponista megannyi művével – számos hazai előadó illetve együttes tolmácsolásában. Kivette részét a centenáriumi ünneplésből az Operaház csakúgy, mint a kisebb-nagyobb apparátust igénylő kompozícióknak pódiumot biztosító megannyi koncert-színhely. Jóllehet, szokás Brittent elsődlegesen operakomponistának tartani, gazdag életműve kínál előadnivalót más műfajokban is.Tovább ⇒

 



Duna Szimfonikus Zenekar - 2013. november 17.  Duna Palota

Igazi élménnyel lepett meg a Családi szimfonikus matinébérlet második rendezvénye. A száz éve született Gál Zsuzsa „Az én zeneszerzőm” sorozata nyomán állították össze a programokat, mintegy hangzó mellékletet kínálva az új kiadásban lemezmelléklet nélkül megjelenő olvasmányokhoz. A Bach-Händel nyitókoncert után most Haydn művészete került reflektorfénybe. A szimfónia atyja cím természetesen kikerülhetetlen, de örömünkre szolgált, hogy korántsem afféle közhely-tudnivalókra korlátozódott a hangzó ismeretterjesztés (sem Zelinka Tamás mondandója, sem pedig a hallgatnivaló). Szerethető műsor állt össze a népszerű és ritkábban hallható mű-részletekből, melyek nem mindig érték el a teljes tétel terjedelmét.Tovább ⇒

 


 

2013. október 31. - Honvéd Férfikar-Óbudai Danubia Zenekar (Magyar Tudományos Akadémia Díszterme)

Mindenszentekhez és halottak napjához közeledve – aktualitásuk miatt – megszaporodnak a gyászmisék a hangversenyprogramokban. W. A. Mozart Requiemje – utolérhetetlen szépsége és nem utolsó sorban a hozzá kapcsolódó legendák miatt is – vitán felüli favorit szokott lenni ebben az időszakban. Az idén is az volt, legnagyobb örömömre: ha lakatlan szigetre száműznének és a zeneirodalomból csak tíz művet vihetnék magammal, ez a Mozart-mű mindenképpen helyet kapna a poggyászomban. A másik gyakran játszott e műfajból Giuseppe Verdié, ami a zeneszerző születésének bicentenáriuma ellenére (vagy éppen azért, mert év közben elég sokszor előadták) most kevesebb figyelmet kapott, bár aki erre vágyott, volt lehetősége élő koncerten is meghallgatni.Tovább ⇒

 

 



  

 2013. október 26. - Nemzeti Filharmonikusok (Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) 

 
 
Az előző évad során, a Nemzeti Filharmonikusok májusi koncertjeinek egyikén George Enescu 2. szimfóniáját hallhatta a közönség, október végén pedig a zenekar örvendetes módon ismét a román zeneszerző Magyarországon elhanyagolt termése felé fordult, ezúttal a 3. szimfóniát (op. 21, 1914–16) szólaltatva meg. Tavasszal a 2. szimfónia Kocsis Zoltán betanításában hangzott fel, ősszel a Harmadikat az amerikai születésű, ám román ősöktől származó Lawrence Foster (1941), Enescu műveinek elkötelezett népszerűsítője vezényelte. A két koncert szerkezete is hasonlított egymásra, a körülmények nemkülönben: a tavaszi est első részében egyetlen zongoraverseny, Brahms B-dúr koncertje került terítékre, rangos külföldi szólista, Gyenyisz Kozsuhin tolmácsolásában, most pedig szintén egyetlen versenymű töltötte ki a szünet előtti műsoridőt, ezúttal Beethoven negyedik, G-dúr zongoraversenye (op. 58 – 1806), szintén nemzetközi klasszis, a brazíliai születésű, ám Londonban élő Cristina Ortiz (1950) szólójával. Tovább ⇒
 

 

  2013.Október 13. - Nemzeti Filharmonikusok  (Művészetek Palotája, Fesztivál Színház) 

 
Minden szülő tapasztalhatja, hogy míg egy hatéves gyermek érdeklődését nem feltétlenül köti le egy húszperces zenekari darab, addig ugyanez a hatéves gond nélkül képes végig követni egy egyórás zenés színpadi művet (esetleg egy szünettel), ha a tartalma neki való, és találkozik az érdeklődésével. Nyilvánvaló a különbség: a szimfonikus zene a maga elvontságával nehezebben megközelíthető világot képvisel, a zenés színpadi alkotás esetében azonban megkönnyíti dolgunkat (a felnőtt dolgát is!) a cselekmény, a szöveg, a színészi játék, a díszlet, a jelmez. Mindez együtt sok oldalról ragadja meg, információkkal és impulzusokkal valósággal bombázza a gyermeki befogadót – vagyis az összhatás magába szippant, s létrejön a legfontosabb: az önkéntes odaadás, szellemi jelenlét, amely a gyermekeket észrevétlenül a művészet körébe vonja.Tovább ⇒
 
 

 

2013. október 13. - MÁV Szimfonikus Zenekar 

 
Az idei, szám szerint 39. „Korunk zenéje” programja az évfordulók jegyében készült. Október 1-je és 13-a között hét hangversenyen, különböző helyszíneken 70, 80, 90 vagy 100 éve született magyar és külföldi zeneszerzők művei csendültek fel. Hallhattunk szerzői estet, olyan programot, amely két ünnepelt műveiből adott ízelítőt, s arra is volt több példa, hogy – megindokolhatóan – más kortárs művekkel „konfrontálódtak” az idei kerekévfordulós szerző darabjai. Két magyar szerzőnek jutott önálló est: Jeney Zoltánnak és Dubrovay Lászlónak, ez utóbbi zenekari estjével zárult a kortárszenei fesztivál (ez volt egyébként az egyetlen zenekari est a sorozatban). Tovább ⇒
 

 
2013.október 13. - Duna Szimfonikus Zenekar
 

 A 100 éve született Gál Zsuzsa népszerű ifjúsági zenei ismeretterjesztő könyvsorozatának címét kölcsönözte vasárnap délelőttönként megrendezésre kerülő „Családi szimfonikus matinébérlet”-éhez a Duna Szimfonikus Zenekar: Az én zeneszerzőm. Az egykor kislemez-melléklettel megjelent kötetek több kiadást megértek, nemzedékek kaptak kedvet ahhoz, hogy alaposabban megismerjék annak a zenéjét, akiről annyit olvastak, hogy már-már személyes ismerősüknek érzik. Később lemezmelléklet nélkül kerültek kiadásra – innen származik az ötlet, hogy hangversenyek keretében tegyék teljessé, zenei illusztrációkkal, az olvasmányokat. A sorozat nyitókoncertjén, október 13-án Bach és Händel életrajzához kínáltak hangzó illusztrációt, felidézve az egykori korongok műsorát. Tovább ⇒

 


 

 2013. október 12. - Nemzeti Filharmonikusok 

 
Túlélő-típusnak bizonyul az operaműfaj – megannyi szempontból rugalmasnak bizonyul, s időről-időre arra inspirálja kedvelőit és ellenzőit, hogy gondolatban, néha akár a filozófiai általánosítás szintjén, foglalkozzanak vele. Ritkaságok iránt érdeklődő korokban kimeríthetetlen bőségszarunak tűnik a méltán vagy méltatlanul elfeledett művek végtelenje. A „mindig valami mást hallani” igénye korántsem újkeletű – sőt! Az operajátszás aranykorát épp ez az igény hívta életre (igaz, a 19. századi „mindig más” egyedei egyazon stílus, mondhatni, zenei anyanyelv keretei között jelentek meg). Napjainkban erősen él a repertoár-igény, s nem ahelyett, hanem mellette, színesítésként kívánunk „mást” is hallani. Tovább ⇒
 

 

 2013. szeptember 29. - Budafoki Dohnányi Zenekar  

 
A Művészetek Palotája rendezésében Témák és változatok címmel hirdettek meg matinékoncerteket 8 és 14 év közötti közönségnek. Mindenképp családi programról van szó, hiszen felnőtt-kísérettel érkeznek a gyerekek, többnyire szülővel vagy nagyszülővel, néha – csoportok esetében – pedagógusokkal. A kezdeményezés külön értéke, hogy tematikája zenei jellegű, tehát a különböző stílusú muzsikák hallgatása során formaismereti tapasztalatokra tesznek szert, éspedig szinte észrevétlenül, az iskolások.
A nyitókoncert azt sejttette, hogy minden kezdet nehéz. A gazdag kínálaton belül könnyen elsikkadhatott ez az újdonság, legalábbis erre vall, hogy a Fesztiválszínháznak csupán a földszintje is elégségesnek bizonyult a hallgatóság befogadására. A másik magyarázat arra, hogy miért nem tódultak népesebb csoportok az ígéretes zenei csemegéhez az érdeklődők, koncertéletünknek abban a sajátosságában rejlik, hogy a zenekari rendezvények publikuma többnyire egy-egy együtteshez kötődik, annak kínálatát követik figyelemmel. Még a rendszeres hangversenylátogatók között is kevesen vannak, akik képesek tájékozódni a hazai zenekari életben; átfogó hangzó élmények híján (leginkább e gyakorlatra vezethető vissza az évek során különböző címmel meghirdetett, az országos zenekari életről a MüPában körképet kínáló rendezvénysorozatok kiegyenlítetlen, javarészt alacsony látogatottsága is). Tovább ⇒

 


 

2013. szeptember 26. - Duna Szimfonikus Zenekar (Duna Palota)

 
A hangversenyezés gyakorlatához az utóbbi száz évben sok olyan konvenció tapadt, amely a régebbi korokat nem feltétlenül jellemezte. Ezek a megrögzött szokások nem csupán az öltözködés, a pódiumon való viselkedés területén követelnek meg bizonyos formákat a kizárólagosság érvényével, de többnyire a koncertek szerkezete és műsora is merev sémákhoz igazodik. Ilyen sztereotípia, hogy egy hangverseny vagy szólózongora-est legyen (de akkor nem szerepelhet a programon sem dal, sem hangszeres kamaramű), vagy kamarakoncert (de akkor nem illik szólóprodukciót beiktatni, zenekari alkotás pedig számításba sem jöhet), vagy szimfonikus zenekari esemény (de akkor a műsorban nincs helye szólóhangszeres vagy kamarazenei számnak). Tovább ⇒

 


 

 Nemzeti Filharmonikus Zenekar -  Április 20.  

(Művészetek Palotája, a Nemzeti Filharmonikusok próbaterme.)

 
Már többször is alkalmam nyílt beszámolni a Nemzeti Filharmonikusok hasznos sorozatáról, amely Próbatermi vendégség címmel a 2012/2013-as évadban másodízben vonzotta a közönséget a Művészetek Palotájának VI. emeletére, az együttes tágas és világos próbatermébe. Ezekkel a – mindig szombaton megrendezett és mindig 18.00-kor kezdődő – kamarazenei estekkel az NFZ olyan nemzetközi gyakorlathoz csatlakozott, amelyet a mai magyar szimfonikus zenekari palettán a legtöbb jelentős együttes ápol, ráadásul Kocsis Zoltán muzsikusai esetében a projekt mögött meghúzódó elgondolás nemcsak zenekar-pedagógiai szempontból hasznos, hanem okos marketingfogás is. Más szóval a kamaraestek hatása nemcsak azért üdvös, mert a zenekari muzsikus számára ez az alkalom az egyéni megmérettetés lehetőségét és a megszokott szimfonikus repertoárból való kilépés üdítő élményét kínálja (önmagában ez is elég volna). Tovább ⇒

 

 


 

MÁV Szimfonikusok - 2013. április 17.

(Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: MÁV Szimfonikusok)
 
Kezdek gyanakodni önmagamra. Nem váltam valamely rejtélyes agymosás következtében, tudtomon kívül a MÁV Szimfonikusok titkos ügynökévé? Már hosszú hónapok óta mást sem írok az együttesről, mint lelkes kritikákat. Mindenesetre tény, hogy a zenekar jó ideje csupa kellemes élménnyel ajándékozott meg, lett légyen az adott estén vagy délelőttön a karmester Takács-Nagy Gábor, Csaba Péter vagy egy külföldi vendégművész. Április 17-én a Művészetek Palotájában az utóbbi konstelláció valósult meg: amerikai dirigens, Irwin Hoffman vezényelte az együttest. Magam még nem hallottam a New York-i születésű muzsikust, a zenekar műsorfüzetéből azonban megtudtam, hogy nem először lép fel a MÁV Szimfonikusok élén: 2005-ben már járt náluk. Tovább ⇒

 

 


 

 Óbudai Danubia Zenekar - 2013. április 12., 13.

 
Immár öt éve nem homályosul az az egészen kivételes operaélményem, amikor két egymást követő napon módom nyílt megtekinteni a bécsi Staatsoperben Verdi Don Carlosának két verzióját (Don Carlo – négyfelvonásos, Don Carlos – ötfelvonásos). Ez is közrejátszhatott abban, hogy – feltűnő naivsággal – elhittem az Erkel Színház négyhónapos „próbaüzemének” programjában az infót: „Don Carlos – Opera öt felvonásban, három részben” (ha figyelmesebb vagyok, észrevehettem volna a programnál feltüntetett időtartamból (3 óra), hogy csakis a négyfelvonásos verzióról lehet szó). Így sem lebecsülendő teljesítmény, hogy szűk öt nap leforgása alatt négyszer kellett eljátszania – a zenekarnak. Erre a kétségkívül megterhelő feladatra való hivatkozással hárítottam az elismeréseket, amelyekkel azt a vállalkozásomat értékelték (szakmabeliek és szakmán kívüliek), hogy egy 24-óra alatt kétszer nézem meg a Don Carlost (március 12-én este az egyik, 13-án délelőtt pedig a másik szereposztással). Hiszen nekem „csak” hallgatnom kellett (jóllehet, a figyelmes zenehallgatás korántsem passzív!), míg a hangszereseknek szólamuk minden hangjáért is felelősséget kell vállalniuk. Tovább ⇒

 

 


 

 Pannon Filharmonikusok - 2013. április 12

(Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Pannon Filharmonikusok)
 
Különlegesen élénk érdeklődés kísérte a Pannon Filharmonikusok áprilisi román–francia–cseh estjét a Művészetek Palotájában. Akik autóval érkeztek, fél órával a koncert előtt azt tapasztalhatták, hogy a mélygarázs megtelt, már csak a szabad téri parkolóban lehet helyet találni. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben körbepillantva pedig nemigen látott üres széket a belépő – ezen az estén talán még zsúfoltabb ház fogadta a Pécsieket, mint amilyen két nappal korábban korunk egyik legnagyobb zongoraművészét, Grigorij Szokolovot. Tovább ⇒

 

 


 

 Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2013. április 11.

(Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Rendező: Nemzeti Filharmonikus Zenekar)
 
A Nemzeti Filharmonikusok fennállásának 90. évfordulóját ünneplő hangverseny éppen április 11-ére, a költészet napjára esett. Nem tudom, véletlen-e vagy nagyon is tudatos műsorszerkesztői koncepciót tükrözött az, hogy a műsor nagy része szorosan kapcsolódott a költészethez. A tartalmas és elgondolkodtató est mindkét félideje vitán felül nagy vállalkozása a Kocsis Zoltán-irányította közreműködőknek. Az első részben két Liszt-zongoraverseny, az A-dúr és a Haláltánc (utóbbi Celanói Tamás 13. században élt ferences szerzetes Dies irae című versére komponált gregorián sequentia parafrázisa), a másodikban pedig Beethoven monumentális utolsó szimfóniája, a Kilencedik hangzott el, aminek 4. tétele Friedrich Schiller Örömódájának (immár az Európai Unió himnuszának is) zenei megfogalmazását foglalja magában. De még a ráadás is költemény-ihlette Liszt-kompozíció volt: a szólista, Enrico Pace az Années de Pèlerinage (Zarándokévek) II. kötetéből választotta a 104. Petrarca-szonettet, ami ráadásul az ő nevével (Pace non trovo…) kezdődik. Tovább ⇒

 

 


 

 Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar - 2013. április 8.

(Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
 
A Budafoki Dohnányi Zenekar születésnapi hangversenyére menvén az az érzésem támadt, mintha maga a természet is ünneplésre hangolódott volna ezen a napon. A hosszú tél, a szokatlan márciusi hóviharok és a húsvéti esőzések után végre megérkezett a tavasz. Az egész napos, ragyogó napfény a hangversenyterem esti programjára is bekúszott. Ez egyrészt a műsorválasztásnak volt köszönhető, másrészt pedig a zenekar játékának. Igaza lett a koncertet rövid beszéddel megnyitó Szabolcsi Attilának, Budapest 22. kerülete (Budafok-Tétény) polgármesterének, aki megelőlegezte, hogy az ünnepelt, az idén huszadik éve hivatásossá váló együttes ad majd ajándékot közönségének. Tovább ⇒

 

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - március 28., Olasz Intézet

Rossini-estet kínált az Erdélyi Miklós-bérlet 4. estje, a vezető karnagy és művészeti vezető Csaba Péter irányításával, melynek második részében négy szólista (Cserna Ildikó, Dobi-Kiss Veronika, Fekete Attila és Palerdi András), valamint a Nemzeti Énekkar működött közre.
Közhely, de igaz: Rossinit hallgatni jó. Elvarázsol dallamaival, hangszerelési effektusaival (elég a híres Rossini-crescendóra utalni), s nem utolsósorban ellenállhatatlan humorával. Azzal a ritka képességgel, hogy képes mosolyt csalni még a gondterhelt hallgató arcára is. Mármint, a maga részéről. Hogy tényleg felragyognak-e az arcok, az a gyakorlatban a mindenkori előadókon múlik. Ha a vezetékben „rövidzárlat” keletkezik, nem jön létre a beprogramozott hatás. De még olyankor is nagyon mérséklődik, ha az előadók „rossz vezetőnek” bizonyulnak, tehát, mérséklik a potenciális hatásfokot. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2013. Március 17.  (Művészetek Palotája, Fesztivál Színház)

A Zenekar hasábjain korábban már beszámoltam a Nemzeti Filharmonikusok 8–12 évesek részére meghirdetett ifjúsági bérlete, A varázslatos Kelet második hangversenyéről. Az a műsor keresztmetszet-formában Mozart törökös tárgyú daljátékát, a Szöktetés a szerájbólt mutatta be a gyerekeknek – az első koncert pedig Varázslatos India címmel a Calcutta Trió tagjainak játékán keresztül ismertette meg az érdeklődőket egy kontinensnyi ország számunkra különleges hangszereivel, hangsoraival, műfajaival. A műsorok moderátora mindkét alkalommal Kovács Sándor zenetörténész volt – s ő tette családiassá az utolsó összeállítás, az Ezeregyéjszaka hangulatát is.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok – 2013. március 14.

Az operabarátok nem kis örömére, egyre több (szimfonikus) zenekarunk vállalkozik operaelőadásokban való közreműködésre. Ebből (is) következően, napjaink zeneéletének egy jelentős szelete a „változatok zenés színpadra” illetve, „változatok színpadi zenére” kategóriába sorolható. A lehetőségek gazdag tárházát aknázzák ki, s ezáltal izgalmas világba kalauzolják a zenebarátokat, akik, miután megtanulták, hogy az operához szervesen hozzátartozik a látvány, e szabályt erősítő kivételek hosszú sorával szembesülhetnek, a koncertszerű előadástól a kétes értékű fél-szcenírozott elnevezésű verziótól a hangversenytermet színpaddá varázsoló csodáig. A műfaj-karakterisztikumoknak ez az elasztikussága sokrétű haszonnal jár, többek között azzal, hogy megint „téma” lett beszélni, véleményt formálni, azaz aktívan odafordulni egy műfajhoz, amelynek élmény-kínálata kimeríthetetlen. Tovább ⇒


 



 

Zuglói Szent István Zeneház -  2013. március 13. (Rendező: Zuglói Filharmónia)


A gyermekek és az ifjúság oktatásával/nevelésével foglalkozó intézmények – bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák, főiskolák és egyetemek – visszatérő feladata a két nemzeti ünnep: március 15. és október 23. méltó megünneplése. A pedagógus évről-évre szemben találja magát a kettős követelménnyel: valami újat kell felkutatni, új zenét, új verset, új levélrészletet vagy egyéb történelmi dokumentumot – de nem elég, ha a változatosság követelményének megfelelünk (hiszen nyilvánvalóan nem lehet minden évben ugyanazt ismételgetni, ez az ünnep lefokozása, elsilányítása volna), az újnak méltónak is kell lennie: eszmeiségében emelkedettnek és tisztának, művészi minőségében magas színvonalúnak. Hát, ez egyáltalán nem könnyű! Már csak azért sem, mert időközben nemcsak az egymást követő tanulókorosztályok ízlése sekélyesedik és fogad be seregnyi kommersz terméket, olyasmit is, ami önmagát felstilizálva nem restell a „nemzeti érték” rangjára pályázni, hanem azért is, mert – nézzünk szembe ezzel – az alacsony bérért dolgozó, agyonterhelt, minden szempontból kevéssé megbecsült pedagógusok társadalma is egyre inkább kontraszelektálttá vált az utóbbi évtizedek során. Tovább ⇒

 

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2013. Március 8.

A versenymű műfajában a magyar zenetörténeti félmúlt számos olyan kompozíciót termett, amely megérdemelné, hogy időről-időre felelevenítsék, ám már fél évszázada vagy még régebben Csipkerózsika-álmot alszik. Ilyen Viski János Hegedűversenye (1947), Dávid Gyula Brácsaversenye (1950), Hidas Frigyes Oboaversenye (1951), Kókai Rezső Hegedűversenye (1952), Mihály András Csellóversenye (1953), Petrovics Emil Fuvolaversenye (1958), Járdányi Pál Hárfaversenye (1959) – és tovább is sorolhatnánk a példákat. Kétségkívül e darabok csoportjában foglal helyet – mégpedig igen előkelőt – Szervánszky Endre (1911–1977) Fuvolaversenye is, melyet a zeneszerző 1952-ben alkotott, és előadóművész-barátjának, a kor legnagyobb magyar fuvolaművészének, Jeney Zoltánnak (1915–1981) ajánlott. Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - március 8.

„A zongora arca” címmel meghirdetett bérleti sorozat szólistája ezúttal Ránki Dezső volt, akinek közreműködésével Mozart c-moll zongoraversenye (K.491) csendült fel a műsor első részében. A szünet utánra Mahler IX. szimfóniája jutott, az a monumentális kompozíció, amely szinte önmagában is elegendő hallgatnivalót kínálna egy hangversenyen. 
Szokás mondani: minden mű egy kísérlet (más kérdés, hogy valamely szerző csak a sikerült kísérleteket jegyzi-e a továbbiakban, vagy pedig valamennyi próbálkozását) – ennek analógiájára azt is mondhatnánk: minden műsorösszeállítás is az! A dolog természetéből adódóan azonban ez utóbbi sokkal kevésbé „mérhető”, hiszen szubjektív szempontok alapján ítéltetik meg. Ezúttal sommásan „túlvállalt”-nak.Tovább ⇒

 


 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar - Március 1.  

A halmozottan szóhoz többnyire mindenki ugyanazt a másik kifejezést: a hátrányost asszociálja – halmozottan hátrányos helyzetű. Érdekes: halmozottan előnyös helyzetű emberekről, intézményekről nemigen szokás beszélni vagy írni. Ez a nyelvi fordulat nem alakult ki – rejtély, miért. Hadd tegyek kivételt: halmozottan előnyösnek éreztem a MÁV Szimfonikusok helyzetét, amikor a zenekar március első estéjén három abszolút közönségcsalogató darabot adott elő, két olyan művész közreműködésével, akikről a kvalitás iránt érzékenyek rendszerint felsőfokon nyilatkoznak. Valóban: az olyan koncert, amelyen Berlioz Római karnevál-nyitányát Liszt Haláltánca és Beethoven 2. szimfóniája követi, kasszasikert ígér, kivált, ha a szólista a fiatal magyar zongoristatársadalom kiválósága, Balog József, a karmester pedig a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, a betegségéből pár hónapja felgyógyult, népszerű muzsikus, Kocsis Zoltán. A kedvező előjeleknek kijáró pozitív várakozással mentem el tehát a zenekar mostanában szokásos koncerthelyszínére, az Olasz Intézetbe – és nem csalódtam. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - Február 28.

Vannak hangversenyek, amelyeknek adnak címet a szervezők, és vannak mások, amelyeknek nem adnak. Akadnak továbbá olyan koncertek is, amelyek éppenséggel viselhetnének valamely egységesítő feliratot, de a rendező, talán a túlzott didaxistól félve, mégsem nevezi nevén a gyereket. Úgyis mindenki rájön, miről van szó… Ez utóbbi csoportba sorolnám a Nemzeti Filharmonikusok legutóbbi estjét, amely bízvást viselhette volna a Bécs arcai címet is. Két színpadi mű zenekari szvitváltozata, egy versenymű, meg egy csokorra való tánc adott ízelítőt abból, milyen sokféleképpen látták és ábrázolták a világot a 18., 19. és 20. század szerzői a zenetörténet talán legfontosabb városában, Bécsben. Tovább ⇔

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - Február 22.


Mit tehet egy zenekar, ha szeretné egy kissé megpaskolni maga körül az élet hullámait? Például rendezhet zeneszerzőversenyt. Ezt tette a Duna Szimfonikus zenekar is. No de a zeneszerzőverseny költséges mulatság! – hangozhat az ellenvetés. Nem feltétlenül. Dunáék történetesen nagy összegű díjak helyett csupán azt ígérték a legjobbaknak, hogy művük megszólal majd az együttes koncertjein. És lám, ennyi elég is volt: a mai ínséges-válságos időkben, mikor kevés a megrendelés, egy fiatal komponista azt is örömmel fogadja, ha a zenéje közönség előtt elhangozhat, és utána a jelenlévők összeütik a tenyerüket.

Tovább ⇔

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2013. Február 22.

Van olyan vélekedés, mely szerint „már az első hangokkal eldől, milyen lesz a koncert”. Nos, a péntek este, majd szombat délelőtt megrendezett Brahms-Schumann program kétségkívül ezek közé tartozott. A Lukács Miklós- és a Varga László-bérlet közönsége egészen kivételes élményhez jutott.
Először voltam tanúja a MÁV Szimfonikus Zenekar és Csaba Péter közös produkciójának, aki 2012 óta vezető karmestere és művészeti vezetője az együttesnek. Nagy várakozással készültem (ez magában rejtette a csak részben indokolt csalódás veszélyét!) – és még nagyobb örömmel távoztam az előadás végén az Olasz Kultúrintézetből. Mint az ismertetőből megtudtuk, ezúttal éppen 100. alkalommal játszotta Brahms B-dúr zongoraversenyének magánszólamát Frankl Péter – ehhez a jubileumhoz is méltó volt az előadás koncepciója. Igen, elsősorban a koncepció, hiszen a szólista rendelkezésére álló hangszer kifejezési lehetőségei igencsak behatároltak – de hogy értő kezek mit tudnak kihozni a lestrapált instrumentumból, annak is ékes példáját hallhattuk. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Zenekar - 2013. Február 16.

Érdekes műsort kínált a „Danubia + Nemzeti bérlet” második, „gyerekeknek és felnőtteknek” meghirdetett matinékoncertje. Az éjszaka zenéi témakör kimeríthetetlenül gazdag, s ebből sikerült olyan programot összeállítani, amely bármely korosztály érdeklődésére számot tarthatott – annál is inkább, mivel a moderátor Eckhardt Gábor vetített képi illusztrációk gazdag változatosságával színesítette összekötő- illetve átvezető szövegeit.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2013. február 3.

(Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Művészetek Palotája, Budapesti Fesztiválzenekar)


Nem vagyok nagy híve a zenei maratonoknak: bár tudom, hogy ez a manapság divatozó hangversenyforma új közönségrétegek toborzására alkalmas, aggályosnak érzem a jelenségben rejlő megalomániát, a mennyiségi tényező egyeduralmát, a „ki bírja tovább” üres versenyszerűségét. A Budapesti Fesztiválzenekar maratonjait azonban kivételnek érzem, hiszen itt minden órában más és más zenekar, illetve kamarazenei csoport váltja egymást, tehát nem a művészek kérkednek az állóképességükkel, a közönség pedig kedvére mazsolázhat: ha úgy tartja jónak, két koncert után egy harmadikat kihagyhat, majd egy negyediket meghallgathat – és így tovább. Tovább⇒

 


 

Szegedi Szimfonikus Zenekar - 2013. Február 2.

A „Szimfonikus felfedezések” októbertől áprilisig tartó mini-sorozatának meghirdetett harmadik, ténylegesen realizálódottként második előadása az „Európai mozaik” keretében a „Francia kapcsolatok” címet kapta. Tetszetős program alakult ki, amely tartalmazott koncerttermekben otthonos művet (Bizet: Az arles-i lány – II. szvit), ritkaságot (Dupré: g-moll szimfónia orgonára és zenekarra), s ezekkel jól harmonizáló magyar kompozíciót (Lajtha László: Mise fríg hangnemben). A Dupré-darabban Kováts Péter működött közre, aki úgyszintén „francia kapcsolatok”-kal rendelkező művész (nemcsak zeneakadémiai diplomával rendelkezik, hanem francia főiskolákon járt improvizáció tanszakra, miközben két város templomaiban teljesített templomi szolgálatot, majd döntőse lett 2007-ben a Párizsi Nemzetközi Orgonaversenynek). Tovább ⇒

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar – 2013.január 27.

(Művészetek Palotája, Fesztivál Színház. Rendező: Magyar Zeneművészeti Társaság, Művészetek Palotája)

Negyedszázados jubileumát ünnepli a Magyar Zeneművészeti Társaság Mini Fesztiválja: idén huszonötödik alkalommal rendezték meg a négy hangversenyből álló, hagyományos január végi sorozatot, amely a kortárs magyar zene jelenéből és közelmúltjából származó darabok közül válogat ősbemutatókkal és újrajátszásokkal, a külföldi kitekintést is vállalva. (A műsorfüzet végén impozáns listát olvashattunk a fesztiválon eddig elhangzott kompozíciókról – a szerzők és címek sora mind a műfajok, mind a szót kapott magyar és nem magyar alkotók vonatkozásában impozáns.) Tovább ⇒

 


 

Zuglói Filharmónia Kamarazenekara - 2013. január 20.
(Zuglói Szent István Zeneház)


Mintha csak a Zenekar 2013/1. számának  „NKA pályáztatás – 2013” cikkére reflektált volna pozitív példával a Zuglói Filharmónia produkciója A Pelikánmadár című új magyar daljáték bemutatásával. A Nemzeti Kulturális Alap egyik alapvető feladatának tartja ugyanis az értékes kultúrát szerető és igénylő közönség utánpótlásának támogatását. Pontosan azt, amit Záborszky Kálmán és „csapata” már évtizedek óta elhivatottan küldetésének tekint.Tovább⇔

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2013. január 18

„A zongora négy arca” – ezzel a címmel hirdették meg azt a sorozatot, amely – mint az évadnyitó sajtóanyagában szerepel – „jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állít a középpontba”. Ennek első estjén így módosult a cím: „A zongora arca: Bogányi Gergely”. Aki mit sem tudott az előzményről, méltán furcsállhatta ezt a képzavart. Pedig kétségtelen a zongora centrális szerepe olyankor is, amikor – hangszerként – meg sem jelent” Három, egyazon generációhoz tartozó, zongoraművész-zeneszerző egy-egy alkotása csendült fel: Raveltől az Alborada del gracioso, Bartóktól a II. zongoraverseny, Szkrjabintól pedig az „Isteni költemény” alcímet viselő III. szimfónia. Mindebből kiderül: Bogányi zongora-arcképe terjedelmében-jelentőségében viszonylag kisméretű lehetett csak.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok Január 20. – Művészetek Palotája, Fesztivál Színház.

A varázslatos Kelet – ezt a címet viseli a Nemzeti Filharmonikusok 2012/13-as ifjúsági bérlete. Három koncert: egy októberben, egy januárban, egy márciusban, s mindhárom valamiképpen a Messzivel, az Idegennel, a Titokzatossal szembesíti a nyolc és tizenkét év közötti korosztályt, azt sugallván, hogy a Messzihez közel is mehetünk, hogy az Idegen rokonszenves is lehet, s hogy a Titokzatost megismerhetjük – az ismeretség pedig már fél barátság. Az októberi koncert India zenéjébe vezette be az érdeklődőket a Calcutta Trió segítségével, a márciusi műsor Ezeregyéjszaka címmel az európai muzsika orientalizmusaiból kínál majd ízelítőt Mozart és Beethoven, Rimszkij-Korszakov és Ravel, Stravinsky és Csemiczky műveiből csemegézve, a januári pedig, amelyről jelen kritika hivatott beszámolni, Mozart daljátéka, a Szöktetés a szerájból keresztmetszetével szolgált. A programok ideje – mi más lehetne – mindig vasárnap, s a Művészetek Palotája Fesztivál Színházát kétszer töltik meg a szüleikkel érkező iskolások: délelőtt tizenegykor és délután háromkor. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikusok - 2013. január 19. (Olasz Kultúrintézet)

Szereti ön Brahmsot? Igen? És Schumant? Vigyázat: nem azt, aki két n-nel írta a nevét, hanem azt, aki eggyel, és a szüleitől nem a Robert, hanem a William keresztnevet kapta. Nem ismeri? Amerikai komponista (1910–1992): az tette híressé, hogy 1945-től 1961-ig Noew Yorkban ő volt a világhírű Juilliard School of Music, majd 1961 és 1969 között a Lincoln Center igazgatója. Műveit nemigen játsszák Magyarországon, most azonban, január 19-én az ő Amerikai nyitányával kezdődött a MÁV Szimfonikusok szombati matinéja az Olasz Intézetben. Jellegzetes amerikai zene a 20. század első feléből, Gershwin korából: harsányság, népszerű hangvétel, a könnyűzenével is kacérkodó stílusvilág, élénk hangszerelés – mindez a harmincas évek végén, a nyitány keletkezésének idején nemcsak korszerűnek nevezhető az igazi progresszió közönségriasztó tehertételei nélkül, de egyszersmind ki is jelöli az utat Leonard Bernstein szimfonikus zenéje, a Szerenád, a Divertimento, a Candide-nyitány könnyen emészthető, szivárványszínű eklektikája felé. Középkorú ukrán vendégkarmestere, Jurij Janko szolidan magabiztos vezényletével a zenekar jól játszotta a hálás darabot: kellőképpen érvényesült a sok markáns rézfúvós effektus, az ütők élénk központozó szerepe, a dús és sodró vonósjáték. Janko pontos, tárgyszerű mozdulatokkal dirigált, felkészült szakember benyomását keltve. Tovább ⇒


 

Nemzeti Filharmonikusok  - Január 8.

Világjelenség a koncertprogramok felhígulása: a zenekarok félnek a közönség elvesztésétől, s ezért egyre könnyedebb műsorokkal igyekeznek elnyerni jegyvásárlóik jóindulatát. Ráadásul válság is van – ez még inkább az óvatosság, a különféle „túlélési technikák” alkalmazásának irányába terel mindenkit. Ilyen körülmények között nem lehet eléggé értékelni a Nemzeti Filharmonikusok bátorságát: az együttes január 8-i hangversenyén csupa 20. századi mű került terítékre.Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar  - 2013. Január 6.


Szokás az évet intenzív zenehallgatással kezdeni. Tartson bármilyen hosszan a szilveszteri mulatozás, a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét meghallgatni. Idén – televíziós közvetítés jóvoltából – Budapest is követte a példát, az operaházban rendezett esti előadás sugárzásával. Zenekaraink is megkezdték (törzs)közönségük invitálását újévköszöntő estjükre, újévi hangversenyükre – ezek a programok a koncertlátogatókat szólítják meg.

Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. dec. 21.


Két mű szerepelt a Lukács Miklós-bérlet 3. előadásának műsorán, az Olasz Intézetben: Rachmaninovtól a Rapszódia egy Paganini-témára, valamint Szkrjabintól a III. szimfónia. Ismertet és ismeretlent ötvözött tehát a program, kielégítve különböző potenciális elvárásokat. Potenciálisakat, vagy inkább eleve elképzelteket, hiszen a közönség (szinte bármely együttes törzsközönsége) korábbi tapasztalatai alapján látatlanban megbízik azokban, akik időről-időre gondoskodnak számára változatos hallgatnivalóról. Tovább ⇒


 

Pannon Filharmonikusok - 2012. november 16.


Az immár 10. budapesti bérletnyitó hangversenyükhöz érkező Pannon Filharmonikusok francia esttel ünnepelték e jeles évfordulót: Honegger, Offenbach, Ravel és Dukas egy-egy művét tűzték műsorukra, sőt, szólistájuk is francia nemzetiségű volt. A gondosan tervezett program darabjai mintha egy bűvös négyzet részei lettek volna: bárhonnan néztük is, úgy tűnt, alaposan átgondolt koncepció szerint követték egymást. Volt a műsornak egy időrendi ritmikája: mindkét félidőben egy 20. században keletkezett művet követett egy 19. századi. Az elhangzott kompozíciók tartalmi összefüggései is szembetűnőek voltak: a koncert első felében a realistább témákat váltotta a szünet utáni két „mesezene”. Mindezt úgy szerkesztve, hogy aki egy hagyományos nyitány-versenymű-szimfónia felépítésű hangversenyt akart meghallgatni, annak sem lehetetett hiányérzete.Tovább ⇒

 

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2012. november 16.


Mióta az „azeri baltás gyilkos” néven elhíresült Ramil Szafarovot Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak, ahol a korábban hazánkban (örmény katonatársa megöléséért) életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt katonatisztet már a repülőtéren – Ilham Aliyev államfő elnöki kegyelmével – szabadon bocsátották, később pedig lakással ajándékozták meg és ünneplésben részesítették, a magyar átlagember felkapja a fejét, ha Azerbajdzsán nevét hallja. Keveset tudunk az azeriekről, s az a kevés az utóbbi hónapokban e népet nem a legkedvezőbb színben tüntette fel. A természetes igény persze az, hogy egy nemzetet sine ira et studio – harag és részrehajlás nélkül – minden oldaláról megismerjünk: lehetőleg a jó, jobb és legjobb oldalairól is. A nácizmus tapasztalata nem feledtette el a világgal Bachot és Goethét, a negyvenéves szovjeturalom nem utáltatta meg az elnyomott Közép-Európa népeivel Csajkovszkijt és Tolsztojt. Ezért aztán a magyar hangverseny-látogatók elfogulatlanabbja számára kitűnő alkalomnak ígérkezett az a novemberi este, melynek előzetesen meghirdetett műsora a Duna Szimfonikus Zenekar fellépését hirdette, az Azerbajdzsáni Nemzeti Opera szólistái, Azer Zeynalov (tenor), Gülnaz Iszmayilova (szoprán), valamint a szintén azeri illetőségű Jalcsin Adigözalov közreműködésével, Kelet zenéje címmel, a mi közönségünk fülének ismeretlenül hangzó nevű Amirov és Niyazi műveiben. Azt már tudjuk, milyen az azeri, ha örményt gyűlöl – most végre azt is megtudhatjuk, milyen, ha vezényel vagy operát énekel. Tovább ⇒

 


 

Zuglói Szent István Zeneház - 2012. november 15.

Aki felelősséggel gondolkodik a kultúra sorsáról, Magyarországon, a rendszerváltozás óta eltelt két évtizedben aggodalommal figyelhette az értékes művészet korábban soha nem tapasztalt térvesztését. Rohamosan romlanak a klasszikus zene, a kvalitásos irodalom, a puszta szórakoztatásnál többet nyújtó filmek, a musicalnél igényesebb színház működési feltételei. Lehet mindezt egyetlen kézlegyintéssel nyugtázni, mondván, a plurális demokrácia és a piacgazdaság kialakulásával a magas művészet „igazi” helyére kerül: kevesek kiváltsága lesz. A dolgokat sorsukra hagyó közöny azonban nem számol a folyamatok dinamikájával. A tendenciák ugyanis általában fokozódnak: ha az elmúlt évtizedekben csökkent a koncertre és operába járók, komolyzenei hanglemezt vásárlók száma, megeshet, hogy újabb húsz év múlva a zenekarok már félig üres széksorok előtt játszanak majd. Magyarországon a gyermekek és kamaszok zenére nevelését negyven-ötven éve még az általános iskola és a gimnázium vállalta.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2012. október 31.

Mozart utolsó zongoraversenyét (B-dúr, K.595) és Schubert utolsó miséjét (Esz-dúr, D.950) kínálta a program, Christian Zacharias szólójával és vezényletével. Az érdeklődést felkeltendő, „a világ egyik legünnepeltebb zongoristája”-ként harangozták be a vendégművészt, aki „egyben karmesterként, fesztivál igazgatóként, zenei gondolkodóként, íróként és média szereplőként is megalapozta hírnevét”.
Napjainkban, amikor a könnyed megszerezhető információáradat ellenére (vagy talán épp a bőség zavarából adódóan?) ki-ki kénytelen tudomásul venni, hogy széleskörűen  tájékozottnak lenni lehetetlenség, látatlanban akár el is hihető a meleg ajánlás, amely kétségkívül jó szándékkal készült, kedvcsinálónak, netán közönségcsalogatónak. Igenám, de könnyen a visszájára fordulhat, ha a jóhiszemű érdeklődő úgy érzi: csalódott. Ezen a hangversenyen is ez történt.Tovább ⇒

 



Budafoki Dohnányi Zenekar - 2012. október 30.

Úgy tűnik, a dialektika jegyében neveli együttesének közönségét Hollerung Gábor. Mindig érdekes-ötletes műsorösszeállításaival megfigyelési szempontként adja, hogy a hallgató észrevegye a különbözőkben az azonosság-mozzanatokat, s ezáltal persze érzékenyen reagáljon a hasonlókban lévő árnyalatnyi eltérésekre is. A ZENE PLUSZ… film sorozat keretében ezúttal Händel muzsikáját és klasszikus filmzenéket sorolt egymás után. Tovább ⇒

 


 

 

Budapesti Filharmóniai Társaság - 2012. október 29.

Mindenszentek és Halottak napja környékén hagyományosan többször csendülnek fel a zeneirodalom méltán nagyra értékelt Requiemjei. Az idei évadban Verdi remeke hangzott el többször is fővárosunk különböző hangversenytermeiben, más-más előadók tolmácsolásában. A Magyar Állami Operaházban kétszer került műsorra, két egymást követő napon (először Rost Andrea, majd Sümegi Eszter énekelte a szoprán-szólót). A bérleti hangverseny látogatói csak a szereposztást tartalmazó szórólapot kaptak, az operaházi rendezésű  programot a „különleges események” közé sorolták (annak programajánlójából megtudhattuk, hogy e gyászmise „illőn megszólaltatva szétfeszítheti a templomi kereteket”).Tovább ⇒

 


 

Kodály Filharmonikusok - 2012. október 28.


Szimfonikus felfedezések – tavalyról ismerős a Szimfonikus körkép utódaként kitalált sorozatcím, amely több-kevesebb hazai zenekar egy-egy koncertjét foglalja össze, melyek műsorán legalább egy (20-21. századi) magyar mű is szerepel. Most folytatódik a cím: kitekintések. A debreceni közreműködők estjének egyéni címe: Klasszikus magyarok. Körültekintést sejtet mindez: hadd találjon mindenki valamit, ami neki érdekesnek, testreszabottnak (stb.) tűnik. Hasonló stílusú a négy koncerthez tartozó ismertetőfüzet stílusa is, melyből megtudjuk, hogy a Kodály Filharmónia koordinálja Debrecen zenei együtteseit, s hogy mindeme munkát 2011 májusa óta Somogyi-Tóth Dániel irányítja, akinek a vezetésével kidolgozták a zenekar új arculatát. A menedzser-típusú irányítás nem ritka jelenség újabban, azonban a közönségszervezés hatékonyságát illetően semmi változás nem történt. Sőt. Talán csak a legelső MüPa-beli vendégszereplésekor volt ilyen gyér a zenekar koncertjének a látogatottsága.Tovább ⇒

 


 

Zuglói Filharmónia - 2012. október 14.

Szellemes névadással Stephanus-bérletként hirdette meg a zeneirodalom remekműveit műsorra tűző koncertsorozatát a Zuglói Filharmónia. Új név, a régi szándékok, szempontok megőrzésével. És a színvonaléval is, természetesen. Miként a műsorvezetőtől megtudtuk, 59. évadát kezdi az Istvánosok zenebirodalma, ahol a Záborszky-famíliának köszönhetően generációról-generációra öröklődik-hagyományozódik a zene és a muzsikálás szeretete. Ahol a legínségesebb időkben sem kell tartani utánpótlás-gondoktól. Tovább ⇒

 

 


 

Kodály Filharmonikusok – Debrecen - 2012. október 9.

Az idei Korunk Zenéje fesztiválon egymást követték a szellemesen kitalált műsorú, koherens szerkesztői elképzelést tükröző hangversenyek. A nyitóesten a kiválóan játszó MR Szimfonikusok két irodalmi ihletésű mű (Eötvös Péter, Vajda Gergely) keretébe foglalva három versenyműszerűen formált, kétbrácsás kompozíciót adtak elő (Horváth Balázs, Hollós Máté, Dargay Marcell) – mindhárom a Rivka Golani–Bársony Péter előadópáros megrendelése nyomán keletkezett, a békevágy kifejezésének szolgálatában. A szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar estje (melyről a Zenekar e számának hasábjain foglalhattam össze benyomásaimat) a magyar kortárs zene közelmúltját (Szőllősy, Bozay, Ligeti) és jelenét (Bella, Horváth Márton Levente) konfrontálta egymással, megmutatva, hogy mind négy-öt évtizede, mind ma a kompozíciós gondolkodásmódok sokfélesége határozta, illetve határozza meg a zeneszerzést. A debreceni Kodály Filharmonikusok hangversenye (Olasz Intézet, október 9.), amelyről az alábbi bekezdések szólnak, a nyitóesthez hasonlóan „kettős rímet” alkalmazott: egyfelől a koncert során elhangzott négy mű közül kettő, a nyitó- és a záró szám egy-egy színpadi alkotásból nyerte szvitformájú koncerttermi alakját, másfelől a négy darab közül három kapcsolódott valamiképpen a 2011-es Liszt-bicentenáriumhoz. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar – 2012. október 6.

A 2012/13-as évadban új művészeti vezető áll a MÁV Szimfonikus Zenekar élén a kolozsvári születésű hegedűművész és karmester, Csaba Péter (1952) személyében. Az együttműködést már az előző évad végén előlegezte az együttes pompás De Falla–Ravel műsora, amelyről beszámolhattam a Zenekar hasábjain, most pedig az ősz beköszöntével hivatalosan is kezdetét vette a közös munka. Már a nyári francia-spanyol program is azt sejtette, hogy Csaba Péter igen markánsan és koncepciózusan gondolkozik a repertoárról, s hogy ez a gondolkodásmód folytatja és időben kiterjeszti a 19. és 20. század műveire azt a két évadon át zajlott, eredményes alapozó munkát, amelyet az együttessel továbbra is kapcsolatban maradó korábbi művészeti vezető, Takács-Nagy Gábor végzett el, mindenekelőtt a bécsi klasszikusokon csiszolva az együttes játékát. Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar – 2012. október 4.

A nagyközönség és a muzsikus szakma jól tudja, hogy a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekart régi kapcsolat fűzi a kortárs zenéhez, mégis ámulattal hallgattam az együttes koncertjét a budapesti Olasz Intézetben, a Korunk Zenéje fesztiválon (október 4.). Elismerésre késztetett az a magától értődő természetesség, amellyel a muzsikusok a kortárs magyar szimfonikus zene legkülönfélébb stílusvilágú művei felé fordultak, lett légyen szó az első rész három, már elhunyt szerzőjének (Szőllősy András, Bozay Attila, Ligeti György) évtizedekkel ezelőtt keletkezett, ám zenekari játék szempontjából ma is jelentős feladatot reprezentáló alkotásairól, vagy a fiatal szerzők (Bella Máté, Horváth Márton Levente) szünet után elhangzott új kompozícióiról. Persze mindez nem történhet meg jó karmester nélkül. Az általam eddig nem ismert Sándor Szabolcs munkáját mindvégig rokonszenvvel figyeltem: vezénylését vonzóvá tette a látványos elemeket nélkülöző, ám pontos ütéstechnika, a darabok lényege felé forduló muzsikusi magatartás.
A koncert kettős értelemben is örömöt szerzett. Egyrészt azt sugallta, Magyarországon nincsenek többé úgynevezett „vidéki” együttesek, egy bizonyos színvonaligény ma már mindenütt a muzsikusi önérzet meghatározó eleme. Másrészt azt engedte remélni, hogy az utóbbi évtizedekben felnőtt újabb zenészgenerációk számára a kortárs repertoár már a korábbinál sokkal könnyebben megközelíthető és birtokba vehető: talán az oktatásnak, talán egy észrevétlenül bekövetkezett szemléletváltásnak köszönhetően mintha ledőlt volna egy fal, amely korábban az új műveket a zenekari muzsikustársadalom zömétől elválasztotta. Ma már csak professzionizmus van: előttünk a kotta, lejátsszuk. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar – 2012. szeptember 22.

Japán-magyar barátságkoncert keretében került műsorra Beethoven IX. szimfóniája szeptember 22-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A MÁV Szimfonikus Zenekarhoz a Wien-Gifu Kórus és a Budapesti Ifjúsági Kórus csatlakozott, valamint szólistaként Szabóki Tünde, Ban Kazuko, Fekete Attila és Sawawaki Michiharu. A karmester tisztét Hiramitsu Tamotsu töltötte be.
Nem példa nélkül való, hogy karmester-zeneszerző a saját művét is műsorra tűzi, tehát nem okozott meglepetést a műsorfüzet pontosított programja, miszerint a szünet előtt Tamotsu három (rövid) darabját halljuk. Azt viszont példa nélkül valónak tartom, hogy kinyomtassák az előre megtervezett ráadást (Tamotsu további darabját) – ami ily módon az Örömódát követően kerül előadásra. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - június 16.

Ugyanazzal a műsorral búcsúzott a Lukács Miklós-bérlet és a Varga László-bérlet közönségétől pénteken este és szombaton délelőtt az Olasz Kultúrintézetben a MÁV Szimfonikus Zenekar. Vezető karmesterként két év után Takács-Nagy Gábor is búcsúzott – szerencsére ez a búcsú sem végleges, hiszen a tervek szerint a jövő évadban három alkalommal visszatér, vendégkarmesterként.
Miként a műsorismertetőben Fenyő Gábor rámutatott, a műsorösszeállításban is felfedezhetők búcsú-mozzanatok: Mozart utolsó operájának, a Titus kegyelmének a nyitányával kezdődött a program, amely Mozart és Brahms utolsó szimfóniájával folytatódott (Jupiter ill. IV., e-moll). Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikusok - 2012.  június 9.

Mint arról korábban a Zenekar olvasói is értesültek, Takács-Nagy Gábor a 2011/12-es évad végén búcsút vett a MÁV Szimfonikusok muzsikusaitól (igényessége, hite, lelkesedése a fellépések hangzó tanúsága szerint sokat segítette előre a fejlődés útján az együttest), s ősztől új vezető, az erdélyi születésű, ám immár huszonkilenc esztendeje Franciaországban élő Csaba Péter veszi át az irányítást. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a MÁV-zenekar egy-egy hangversenyre rendszeresen felkínálja a koncertmesteri széket olyan vendégeknek, mint Kelemen Barnabás vagy Baráti Kristóf, máris kirajzolódik egy tudatosnak tetsző, és igen figyelemreméltó koncepció: jelentős vonósokra bízni a MÁV Szimfonikusok irányítását. Ezt csak helyeselni lehet, hiszen a vonóskar – fa- és rézfúvók ide, ütők oda – a zenekar teste-lelke.Tovább ⇒

 

 



Budapesti Wagner-napok/ Tannhäuser - 2012. 06 02.

Idén júniusban hetedszer rendezték meg a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Wagner Napokat. Az események törzsét a harmadszor s egyben utoljára színre kerülő, Hartmut Schörghofer megálmodta Nibelung gyűrűje tetralógia adta, a négy estét pedig új produkcióként foglalta keretbe az 1845-ben komponált „romantikus opera”, a Tannhäuser, a magyar közönség által korábbi produkciókból már ismert Matthias Oldag inszcenálásában. A német rendezői színház képviselője ez alkalommal találkozott először Wagner-művel, s a darabot a Regietheater szellemét képviselve, posztmodern átértelmezésben kínálta a közönségnek. Koncepciója szerint a Tannhäuser wartburgi dalnokversenyének résztvevői a televízió korszakának elkényeztetett sztárjai.

Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar - 2012. május 20.

Haydn monumentális oratóriuma, A teremtés afféle újévi programmá vált az elmúlt évek során. Valószínűleg ettől független, hogy viszonylag ritkán hallhattuk az évadok „rendes” műsorában – mindenesetre, ezúttal örömmel fogadtuk az évközi kínálatot. Az újévi előadások érdekességét a – részben vagy egészében – külföldi előadógárda jelentette, a mostaniét pedig az, hogy a „Kép – zene” projekt keretében ezúttal vizuális élménnyel társult. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok - 2012. május 19.

Egy zenekar menedzsmentje számára már az is különleges próbatétel, ha egy sok hónappal korábban lekötött hangverseny szólistája egy héttel a tervezett koncertidőpont előtt beteget jelent, s akkor kell új közreműködő után nézni. Hát még, ha mindez egyetlen nappal az esemény előtt történik! A Nemzeti Filharmonikusok munkatársai tudomásom szerint május 18-án reggel értesültek arról, hogy a 19-i NFZ-est meghívott vendége, Rahmanyinov 3. zongoraversenyének szólistája, Borisz Berezovszkij mégsem utazik Budapestre. Egyetlen nap állt az együttes illetékeseinek rendelkezésére, hogy a helyzetre megoldást találjanak. Erőfeszítésüket páratlan siker koronázta: a szöuli születésű, Párizsban élő Kun-Woo Paik nemcsak arra vállalkozott, hogy a hirtelen érkezett felkérést követően azonnal csomagol és a magyar fővárosba utazik, de arra is, hogy szombaton este az eredetileg meghirdetett műsorszámmal lép a Müpa pódiumára. Vagyis nemcsak beugrót sikerült találni, de még a tervezett műsort sem kellett módosítani – mindez pedig alig több mint huszonnégy óra leforgása alatt rendeződött el.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. május 16.

Remek hangversennyel búcsúzott a Szőke Tibor mesterbérlet záróestjén hűséges közönségétől az együttes. A hűségesektől, ugyanis ezúttal szép számmal láthattunk üres helyeket. És ilyen teljesítmények hallatán joggal sajnálkozunk, milyen kár, hogy a koncertélet szervezésének decentralizálása nemcsak az egyes zenekarok törzsközönségének kialakulását eredményezte, hanem olyan szelekcióhoz vezetett, amely nehezíti az áttekintő tájékozódást. Ebből következően a fővárosi bérletesek az általuk választott zenekar hangzását tekintik A(z élő) zenekari hangzásnak, anélkül, hogy egy szélesebb zenei palettán el tudnák helyezni választott előadóik munkáját-teljesítményét. Ez a kényszerű elzártság teszi indokolttá, hogy recenzensek – akik legalábbis budapesti viszonylatban madártávlatból tudják áttekinteni a kínálatot - időről-időre megkíséreljék ezt. Tovább ⇒

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar - 2012. május 5.

Nem bánta meg, aki szombat esti programnak Kovács Anikó „Vivalditól Beethovenig” címmel meghirdetett (érdemes lett volna feltüntetni: zenekari) hegedűestjét választotta. A Győri Filharmonikus Zenekar működött közre a hegedűművész pályájának 20. évéről megemlékező jubileumi koncerten, s bizonnyal a kölcsönös megelégedés hívta életre a mostani együttes fellépést. Olyan koncertet hallhattunk, ahol az első perctől az utolsóig érződött, hogy az előadók: játékosok. Kis túlzással úgy jellemezhetnénk: örömzenélés tanúi lehettünk. Kamarazenekar-léptékű vonóskarral érkezett a zenekar, s a viszonylag kis létszám szerencsésen együttjárt a magvas hangzással. A műsor második számaként Mozart háromtételes C-dúr szimfóniája csendült fel (K. 338), tavaszi frissességgel. Szokás szeretni Mozartot, s szokás hangsúlyozni, mennyire „nehéz”, igényes feladat a Mozart-művek megszólaltatása. Most ilyesminek nyoma nem volt, a klasszikus arányosság érzetével szólt a zene, harmonikussan, a fináléban vidáman. Ha nyilvános főpróba, a II. tételt érdemes lett volna újraindítani. A Beethovennek szentelt második rész az F-dúr románccal kezdődött, a nyitószámban, Vivaldi d-moll kettősversenyében Kovács Anikó partnere az elsősorban vonósnégyes-primáriusként ismert Rigó Tamás volt, a műsor súlypontját jelentő zárószámban, a Hármasversenyben szólistaként Fenyő László (gordonka) és Jandó Jenő (zongora) szerepelt Kovács Anikó partnereként. Az est dirigense Berkes Kálmán volt. Tovább ⇒

 

 



MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. május 4.
  
Visszagondolva az elmúlt évek koncertjeire: nem panaszkodhat a MÁV Szimfonikusok hűséges hallgatótábora, nemcsak sok, hanem gyakran igen értékes, jelentős szólistákat ismerhet meg a bérleti sorozatok estjein. Kiváltképp vonósokban, főképp hegedűsökben gazdag a vendéglista. Éppen ezért érthető, hogy Robert Bokornak is nagy bizalmat előlegeztünk. Elhamarkodottan. A két évtizede Svájcban élő macedón hegedűs több zenekar koncertmestere, életrajza szerint kamarazenél és tanít, s amellett 2010 óta a Belgrádi Filharmonikusok művészeti vezetője. Ugyanott vezető karmester a sanghaji születésű Muhai Tang, az est dirigense. Eme információk alapján azt vártuk volna, a két vendég „összeszokottan” muzsikál. Távolról érkezett művészek fellépésekor természetes gesztus, hogy a zenekar megszólaltat egy darabot a vendég hazájának zenei terméséből – ezúttal Liu Yuantól hallhattuk, nyitányként, a Train toccatát.Tovább ⇒

 


 

Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus - 2012. május 3.

Idei bérletsorozatának záróestjére amerikai programot hirdetett a Zuglói Filharmónia, Bernstein, Anderson és Gershwin művekkel ill. műrészletekkel. A szokásosnál is nagyobb apparátust foglalkoztatott; a kórushoz a Hunyadi János Általános Iskola nagykórusa társult, s a zenekar létszáma is jelentősen nőtt (örvendetes, hogy ennek ellenére nem köszöntek vissza más zenekarokból ismerős arcok, kisegítőként). Mint általában, ezúttal is minden „ki volt találva”. A műsorközlő (Zelinka Tamás) a vezénylő Dénes Istvánnal beszélgetett, ami azt tette lehetővé, hogy a műismertetéseken túl felidéződjenek zenei életünk közelmúltjának emlékezetes pillanatai (Dénes István annakidején az Erkel Színházi előadásokon előbb zongorázott a Porgyban, majd vezényelte az operát). Szivárványos színpadképről gondoskodott a kórus színes pólókban-ingekben-blúzokban, s az élőkép néha meg is mozdult, amikor a felnőtt dalosok önfeledten átadták magukat a ritmikus muzsikának (a példásan fegyelmezett általános iskolai kórus egyébként kotta nélkül énekelt). Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar - 2012. május 1.

Az „Énekel az ország 2012” immár hagyományt folytat – az ország különböző részeiből gyűlnek össze kórusok, s a zenei tábor foglalkozásainak eredményéről koncert keretében adnak számot. Ha csak rövid időre is, de felvillan a Kodály-megálmodta Éneklő Magyarország - vagy legalábbis valami hasonló. Idén a hosszú hétvége ideális alkalmat kínált, s a Munka Ünnepén derekasan megdolgoztak a résztvevők, élükön a fáradhatatlan Hollerung Gáborral. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán több mint 400 kórusénekeshez (és szólistákhoz) társult a Budafoki Dohnányi Zenekar. Olyan műsorral léptek fel, ami méltán számított az előadók és a hallgatóság érdeklődésére. Ugyanakkor az is mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem kizárólag zenehallgatás, értsd, a konkrét műsor meghallgatásának szándékával érkezett a közönség.Tovább ⇒

 

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. április 25.

Ismét Rahmanyinov c-moll zongoraversenye, ezúttal R. Strauss Don Juanja és Beethoven c-moll szimfóniája között. A szólista Xiayin Wang, a dirigens Irwin Hoffman. Aki mindkét alkalommal hallotta a versenyművet, tanúsíthatja: jóllehet, gyorsabb volt a 20-i előadásnál, sokkal hosszabbként, terjedelmesebbként érzékeltük. Ez afféle puzzle-hangkép volt, ahol jól észlelhetők kontúrok, többé-kevésbé szabályosan és csupán részben igazodva a kifejeznivalóhoz. Az energikus művésznőnek erőssége a virtuóz ujjtechnika, aminek legtöbb hasznát a zárótételben vette. Addig viszont kirívóan érvényesültek azok a szakaszhatárok, amelyek a gyakorlás fázisában helyénvalóak voltak, ám eldolgozásukra azóta sem került sor. Ráadásul, a zongoristát gyakran az ujjai irányították; némely szakaszokban elszaladtak, s ilyenkor aggódnunk kellett: sikerül-e mielőbb találkoznia a zenekarral.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok – 2012. április 20.

Változatok romantikára – így jellemezhetnénk röviden a programot, jóllehet a három mű mintegy háromnegyed évszázadot ível át. Furcsa belegondolni, hogy Berlioz Benvenuto Cellinije egy évtizeddel Schubert halála után készült, s mindössze 13 évvel fiatalabb a „Nagy” C-dúr szimfóniánál, Rahmanyinov II. zongoraversenye pedig egy évvel a századforduló után készült (1901-ben). Érzések, érzelmek, többé-kevésbé elementárisak, hatásos formai keretek között. Tovább ⇒

 

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2012. április 21

 
Az elmúlt években a magyar közönség sorra megismerhette a világszerte sikereket arató, új finn karmesteriskola legfontosabb képviselőit: járt Budapesten Jukka-Pekka Saraste, Sakari Oramo és Esa-Pekka Salonen – már csak Osmo Vänskä hiányzik a listáról (ő, ha jól tudom, még nem vendégszerepelt hazánkban). A felsorolt neveket nemcsak a finn származás köti össze, de az is, hogy valamennyien a helsinki Sibelius Zeneakadémián tanultak, s mind az elismert karmester-pedagógus, Jorma Panula neveltjei. Akárcsak a náluk valamivel fiatalabb Olari Elts, aki nemrég a pécsi Pannon Filharmonikusok élén lépett fel a Művészetek Palotájában. Fellépés helyett írhatná a kritikus úgy is, hogy bemutatkozott, mostani magyarországi látogatása azonban nem az első volt, hiszen az idén 41 éves művész 2008-ban már vezényelte Marschner A vámpír című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban – akkor is a Pannon Filharmonikusok együttese volt a szimfonikus partner. Tovább ⇒

 

 


 

 


Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012.  április 16.
 
Műsorváltozás következtében hallhatták az Erkel- és Mahler-bérlet tulajdonosai J. S. Bach János-passióját. Példaadó az a körültekintés, amellyel ennek ellenére gondoskodtak a közönség tájékoztatásáról. Amit oly gyakran kénytelen hiányolni kritikus, és nélkülözni hallgató, most rendelkezésre állt: kellő mennyiségben kétnyelvű szövegkönyv (ráadásul olyan volt a megvilágítás, hogy használni is lehetett!).
Bachnak ezt a rövidebb terjedelmű, ugyanakkor drámaibb szenvedéstörténetét lehet már-már elidegenítve, távolságtartással megszólaltatni, amikor pusztán a mű szakralitása hat – vagy pedig a barokk korban szinte konkrét jelentéstartalommal felruházott fordulatokat értően interpretálni, kisebb-nagyobb formarészekből felépítve a monumentális épületet. Bármelyik szélsőséges megoldás (vagy köztes verzió) mellett kötelezi el magát az előadógárda, teljesítményük elsődlegesen azon mérhető le, hogy milyen hatást gyakoroltak a hallgatóságra. Tény, hogy ismert a történet, meglepetés-elemet aligha várhatunk – de ha csupán a szó mechanikus értelmében történik reprodukció, a megrendülés elmarad.
Ami magát a hatást illeti, érzelmi töltését talán csökkentette a szövegértésre fordított figyelem – ez is magyarázza a mérleg serpenyőinek az ingadozását. De ha valaki – viszonylag alapos műismeret birtokában - nem foglalkozott a szöveggel, akkor sem jött létre katarzis. Tovább ⇒

 


 
 
 
Óbudai Danubia Zenekar - 2012 április 14.
 
A Danubia + Nemzeti bérlet záróestje Itáliai barangolást ígért, műsorán Rossini: Semiramis-nyitányával, Paganini: D-dúr hegedűversenyével és Respighi Róma-trilógiájának két darabjával (Róma kútjai és Róma fenyői). Az élet úgy hozta, hogy módosult az „útiterv”, a lengyel-magyar alapítású Bem József díj átadása alkalmából, s a megjelent rangos vendégek tiszteletére egy Chopin-noktürn is elhangzott (az átirat-készítő kiléte titokban maradt). Több apróság adott okot bosszankodásra (a zenekar nevének kétszeri hibás említése, s a szólista neve a konferáláson túl az immár szokásosan gyenge színvonalú ismertetőt tartalmazó szórólapon is hibásan szerepelt). Ami a hallgatnivalót illeti, ott kevesebb okunk lehetett a panaszra. Hatásos volt a Rossini-nyitány előadása, ugyanakkor messze elkerülték a hatásvadász megoldások csábításait. Szalai Antal szólójával Paganini I. hegedűversenye is nélkülözte a hivalkodást. Tovább ⇒

 

 


 
 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012.  április 12. 
 
Papíron tetszetősebb volt az Olasz Kultúrintézetben rendezett est programja, mint végighallgatva. Az első részben vállaltan-tudatosan jazz-hatásokat éreztető művek szerepeltek (Sosztakovics 1. jazz-szvitje, valamint Giampiero Sobrino szólójával Copland Klarinétversenye), a szünet után a Copland-művel csaknem egyidejűleg készült esz-moll szimfónia csendült fel, Prokofjev 111. opusza. A karmester Kesselyák Gergely mindhárom szám előtt szükségét érezte, hogy megszólítsa közönségét. Míg ez az első részben frappánsra sikeredett, sajnos, a szünet után nem élt azzal a lehetőséggel, hogy másfajta zenehallgatásra készítse fel közönségét (mégis köszönettel tartozunk neki az elmondottakért, mert hatásosabban közelítette a hallgatóságot a műhöz, mint az írott műsorismertető). Tovább ⇒
 
 
 

 

 

 

Nemzeti Filharmonikusok - 2012.  április 6.
 
Úgy tűnik, a Nemzeti Filharmonikusok törzsközönsége annyira Kocsis-rajongó, hogy legfeljebb olyankor hagy ki egy-egy koncertet, ha vendégkarmester jön. Így Matthias Bamert sem tapasztalhatta meg, milyen érzés fellépni a zsúfolásig megtelt Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ráadásul, a műsor iránt aligha lehetett ellenérzéseket táplálni; Prokofjev Rómeó és Júlia balettzenéjéből bármilyen szvit-összeállítás tetszetős, Arnold Schönberg zenekari átirata pedig Brahms zongoranégyesének sajátos-egyedi „olvasata”, mindazonáltal hangjaiban megőrzi a brahmsi muzsikát. Tovább ⇒

 


 

 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. március 29.
 
Francia est az Olasz Intézetben, az Erdélyi Miklós bérlet keretében. Francia karmester vezényelt, Alain Paris, a Debussy Kis szvitje és Dukas C-dúr szimfóniája között felcsendülő Saint-Saëns zongoraverseny szólóját Bogányi Gergely játszotta. Hagyományosan olvasmányos ismertetőszöveg, és hagyományosan valami távolságtartás a francia muzsika remekei iránt. Mintegy évszázada van már annak, hogy Kodály rámutatott hangversenyéletünknek arra a lemaradására, amellyel nagy távolságból követi csak a francia zenei termést. A helyzet azóta sem sokat változott, már ami a francia zene értését illeti. Kisszámú darab tartja helyét a repertoárban, de a nagy ritkán felcsendülő francia darabok megmaradnak kuriózumnak, egzotikumnak. Tovább ⇒

 


 
 
 
Óbudai Danubia Zenekar - 2012. március 28.
 
Az ország történelmével függ össze, hogy a magyar hangversenyműsorokban sok évtizeden át a német-osztrák repertoár egyeduralma érvényesült. Ma már sokkal szélesebb a skála: Budapesten és vidéken bőségesen megszólalnak más nemzetiségű – szláv, olasz, francia, angolszász – zeneszerzők művei is. De persze még mindig bőségesen akadnak felfedezésre váró földrajzi területek. Így például Észak szerzői iránt hagyományosan közönnyel viseltet a magyar koncertrendezés. Ezen a helyzeten igyekezett változtatni az Óbudai Danubia Zenekar, amikor a Nemzeti Színházzal közösen rendezett bérletén belül meghirdette Észak-Európa című estjét. Három nemzetet képviselt a műsor, két népszerű és egy ritkaságnak számító kompozíció szólalt meg a színház nagytermének dobogóján: a műsor első részében a finn Jean Sibelius (1865–1957) Finlandiája (op. 26, 1899/1900) és a norvég Edvard Grieg (1843–1907) a-moll zongoraversenye (op. 16, 1868) az ismert és kedvelt 19. századi műveket, a szünet után a dán Carl Nielsen (1865–1931) 5(1865–1931) 5. szimfóniája (op. 50, 1922) a 20. századi ritkaságokat képviselte. Tovább ⇒
 
 
 

 
 
 
Duna Szimfonikus Zenekar - 2012. március 25.
 
Korántsem csupán a Mesélő muzsika közönségének jelentett különleges élményt a Millenáris Teátrumban rendezett bemutató (pontosabban, a szórólap információja szerint, a Grimm meséje nyomán készült mű új változatának bemutatója). Csemiczky Miklós: A brémai muzsikusok című meseoperája került színre (Szöveg: Varró Dániel, Dramaturg: Györgyfalvay Katalin, Rendező: Almási Tóth Sándor). A szerepeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera-tanszakának hallgatói játszották, közreműködtek a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei, a díszlet-jelmezkészítésben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Szakos hallgatói. A Duna Szimfonikus Zenekar játszott, a Nemzeti Énekkar Férfikara énekelt, a karmester Sándor Szabolcs volt. Tovább ⇒

 


 

 

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus 

 

 
A Tavaszi Fesztivál keretében, a Belvárosi Szent Mihály-templomban fellépő zuglói együttesnek minden bizonnyal nagy konkurenciát jelentett az ugyanebben az időpontban meghirdetett, Mihail Pletnyov dirigálta Orosz Nemzeti Zenekar vendégjátéka, ám akik Záborszky Kálmán együttesét választották (sokan voltak, akik így döntöttek), katartikus zenei élménnyel lettek gazdagabbak az est végére. A műsoron Lajtha László Három Mária-himnusz (op. 65) című, női karra és orgonára írott műve, majd Joseph Haydn 1782-ben komponált Missa Cellensis - köznapi nevén "Mariazelli" (Hob. XXII: 8) - miséje szerepelt. 

 

 


 

 


Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012.március 25.
 
Vasárnap délelőtt nyilvános főpróba keretében hallgathatták a Mendelssohn-művekből összeállított programot a Kodály-bérlet tulajdonosai az Operaházban. Nehéz eldönteni vajon ők jártak jobban, vagy másnap este a Dohnányi-bérletesek. A gyakorlatban remekül vizsgázik a vezetőségnek az a tudatos koncepciója, hogy ahhoz a régi dicső korszakhoz kíván visszatérni, amikor „a zenekar élén a legnagyobb karmesterek és szólisták váltották egymást”. Ezúttal Christopher Hogwoodnak köszönhettük a nagy élményt. A régizenélés világszerte elismert angol nagymestere leggyakrabban a saját együttesével lép fel – ezúttal vendégkarmesteri minőségben adott mesterkurzust értő zenélésből és zenehallgatásból (mert a kettő rendkívül szorosan összefügg). Napjaink koncertéletében a művészek „alaptípusához” tartozik a par excellence vendégkarmester, akinek a teljesítményét szinte a megtett kilométerekben is lehet mérni; akinek munkája mindig rövid-távú, minimális próbák után kell maximális hatásfokú előadást produkálnia. 

 


 

 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. március 9.
 
A Lukács-bérlet 3. estjének első részében Nagy Róbert volt a főszereplő, aki Hidas Frigyes Fantáziájának és Dohnányi D-dúr hangversenydarabjának szólóját játszotta. A Bécsi Filharmonikus Zenekar szólócsellistája az utóbbi művet a Művészetek Palotájában is előadta. Most, az Olasz Kultúrintézet kétségkívül meghittebb légkörű termében, mindkét darabot briliáns kamaraművészi produkcióként szólaltatta meg – mentesen a már-már kötelező szólista-attitűdtől, szólamára kizárólag a nemes tónussal irányítva a figyelmet. A kamara-jellegnek ugyanakkor ellentmond az interpretáció egésze; a zenekar mintha tudatosan háttérré vonult volna vissza. Bágyasztó légkörben zajlott ez a félidő – jóllehet, nincs széles határsáv az előadók és a hallgatók között, mégis, nem érződött a muzsika születésének közvetlensége! Minden korrektség ellenére, szinte háttérzenévé személytelenedett mindkét mű. Szépek, addig gyönyörködtetőek, amíg szólnak – s hamar a feledés homályába süllyednek. Tovább ⇒

 


 
 

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar  - 2012. március 9.
 
Színes és sokrétűen változatos – talán így lehetne röviden summázni a Budafoki Dohnányi Zenekar március 9-i hangversenyét. Első látásra kevés közös vonás fedezhető fel a kissé heterogénnek tűnő program műsorszámai között, ám a különböző műfajok és különböző zenetörténeti korszakok mégis jól megfértek egymás mellett. Sőt, a hangverseny előrehaladtával egyre inkább az a benyomásom támadt, hogy a művekből áradó ünnepélyesség, fény és ragyogás az összekötő kapocs. Az est „fényét” emelte a két kiváló szólista, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás közreműködése is. A műsor sokszínűségének gyakorlati oka is volt, ahogy azt Hollerung Gábortól, az est karmesterétől megtudhattuk. Tovább ⇒
 

 
 
Miskolci Szimfonikus Zenekar - 2012. március 3
 
Zeneszerzők legnagyobb bánata, ha nem játsszák a műveiket. A második legnagyobb bánat: ha bemutatják az új kompozíciót, de a darab csak egyszer hangzik el, azután eltűnik a süllyesztőben. Ez a mai kortárs zenei előadói gyakorlat legfőbb betegségtünete: az új alkotások nem kerülnek bele a zeneélet vérkeringésébe, nem válnak a repertoár részévé. Vajon melyik kortárs darabnak jut osztályrészéül olyan jó sors, amilyen Gyöngyösi Levente 2. szimfóniájának jutott? Ezt a művet megrendelője, a Miskolci Szimfonikusok alig több mint négy héttel a január végén lezajlott Budapesti ősbemutató után (Mini Fesztivál, Müpa Fesztivál Színház, január 29.) már másodszor is eljátszotta, ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, s már a harmadik megszólaltatás dátumát is kitűzték!  Tovább ⇒
 
 

 
 
 
Pannon Filharmonikusok – 2012. március 2.
 
Vendégkarmesterrel lépett fel a zenekar a Pannon-bérlet második estjén, a rendkívül energikus Pawel Przytocki vezényletével. A műsor első részében Michael Martin Kofler szólójával Hacsaturján D-dúr fuvolaversenyét szólaltatták meg. A szólistát „a világ egyik legkeresettebb fuvolavirtuóza”-ként harangozta be a műsor előzetese, s talán ez is hozzájárult a – kétségkívül irányítható, mesterségesen gerjeszthető – felfokozott érdeklődéshez (diák-hallgatóság is volt, szép számmal). Kofler kétségkívül remek technikával rendelkezik, virtuozitása a rendkívül gyors játék tisztaságában és ritmikusságában mérhető leginkább. Tovább⇒

 

 


 

 Savaria Szimfonikus Zenekar, 2012. február 29

(Csengery Kristóf)
 
Nem először rendezi meg a Művészetek Palotája misszióértékű hangversenysorozatát, a Szimfonikus felfedezéseket. A koncepció most is világos: kortárs magyar zene – lehetőleg ősbemutatóval – és ritkaságok a magyar és/vagy nemzetközi repertoárból. Ennek a kettős követelménynek a teljes (négy koncertből álló) idei sorozat valamennyi estje közül a február 29-én lezajlott második hangverseny műsora felelt meg leginkább. Ezen ugyanis a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar nem is egy, hanem mindjárt két kortárs magyar művet adott elő – igaz, „csak” az egyik, Tóth Péter zenekarra és mezzoszopránra fogalmazott Petrarca-megzenésítése volt ősbemutató, a másik produkció egy „régi”, 1994-es keltezésű opust elevenített fel, Kocsár Miklós Gordonkaversenyét. Két mai magyar művet is előadni egy olyan hangversenyen, amely egyébiránt nem par excellence kortárs zenei sorozat részeként zajlik: nem kis bátorság kell ehhez! S hogy a második rész is mindenestől a felfedezés jegyében teljék, a szünet után Kocsár Balázs vezényletével Sibelius Magyaroszágon ritkán hallható 5. szimfóniája hangzott fel. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Óbudai Danubia Zenekar - február 28.

(Fittler Katalin)
 
Ismét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben köszönthettük –  a rendező Stúdió Liszt Kft. felkérésének köszönhetően – az ifjúsági zenekarból „kinőtt”, tagságát illetően sokat változott zenekart. A GrandDuo hangverseny műsora csemegének ígérkezett, Csajkovszkij két méltán közkedvelt versenyművével. A D-dúr hegedűverseny szólistája Szabadi Vilmos volt, a b-moll zongoraversenyé Hegedűs Endre. Héja Domonkos vezényelt.Tovább ⇒

 

 


 

 

Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012. február 25

(Csengery Kristóf)
 
A német származású karmester, Christoph Eschenbach (1940) mostanában együttműködésben áll az Operaházzal: nem sokkal azután, hogy január 8-án, egyik legkedvesebb művészpartnere, a zongoraművész Tzimon Barto közreműködésével Brahms–Schönberg-műsort vezényelt a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén, nemrég, február 25-én újra visszatért a zenekarhoz, ezúttal Mozart–Csajkovszkij-programmal. (Hozzátehetjük, hogy aki rákattint a Magyar Állami Operaház honlapjára, meglepő módon még a társulat tagjainak névsorában is ott olvashatja a világhírű művész nevét.) A koncert a kései művek jegyében zajlott: a Mozart-félidő a Varázsfuvola-nyitány (K. 620, 1791) és a Jupiter-szimfónia (K. 551, 1788) előadását kínálta, a Csajkovszkij-műsorrészben pedig az 5. szimfóniát hallottuk (op. 64, 1888). Frappáns párosítás, kivált, ha arra gondolunk, milyen rajongó odaadással csodálta Mozart életművét Csajkovszkij. Tovább ⇒

 

 


 

 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - február 22.

(Fittler Katalin)
 
A Szőke Tibor mesterbérlet 2. estjén szólistaként a bolgár Svetlin Roussevet, karmesterként pedig a magyar és francia szülők gyermekeként született ausztráliai Nicholas Miltont ismerhettük meg. Üde színfoltként ma élő ausztrál szerző, Graeme Koehne darabjával kezdődött a műsor. Az Elevator Music könnyen befogadható (tonális, néhol film- ill. rajzfilmzenékre emlékeztető, ritmikájában tánc-karaktereket idéző) muzsika, hálás feladatot ad az ütősöknek, s kiválóan alkalmas arra, hogy „megszólítsa” a hallgatóságot, mintegy közösséggé kovácsolva. Mert az élénk zenére kell figyelni, s a lelkes tetszésnyilvánítás tapsa aktivizáló hatású. Tovább ⇒

 

 


 

 

  Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus -  2012. február 19.

(Kovács Ilona)
 
Bár maratoni hosszúságúra sikeredett a Szimfonikus felfedezések sorozat keretében a Záborszky Kálmán irányította Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hangversenye, kár lett volna bármit is kihagyni az igen igényesen szerkesztett, magyar zeneszerzők műveiből összeállított műsorból. Az ifjú muzsikusokból - javarészt zenei szakközépiskolásokból - álló együttes előadásában az est első felében Erkel Ferenc Hunyadi nyitánya és Dohnányi Ernő Konzertstück (op. 12) kompozíciója, a szünet után pedig Csemiczky Miklós Supra firmam petram misztériumjátéka, végül a Galántai táncok, Kodály Zoltán egyik legismertebb műve hangzott el. A szerzők és művek között legalább annyi párhuzamot fedezhettünk fel, mint amennyi különbözőséget, ezért is volt izgalmas egymás mellett meghallgatni e kompozíciókat. A legszembetűnőbb közös tulajdonsága valamennyinek, hogy ha különböző mértékben is, de magukban hordozták a múlt, a jelen és a jövő üzenetét. Mindegyikben ott kavargott a múlt, mégis inkább a jövőbe vetett hit és bizakodás szólt ki belőlük. Tovább ⇒

 


 

 

Budafoki Dohnányi Zenekar - február 18.

(Fittler Katalin)
 
Változatos, mondhatni vegyes műsort kínált (a műsorváltozás nélkül és azzal együtt egyaránt) az Olasz Intézetben rendezett est, mégis egységesnek hatott. A dirigens Hollerung Gábor inspiráló irányításán túl azzá tette a zenekar megbízható felkészültsége. Ha mégis volt csúcspontja a koncertnek, az a szólistának, Kelemen Barnabásnak köszönhető. Rossini Korinthosz ostroma nyitánya és Mozart c-moll miséje között Sibelius Hegedűversenyét hallhattuk a közreműködésével. Mint a műsorközlőtől megtudtuk, nemcsak Budapesten, de Magyarországon is most játszotta először a finn szerző egyetlen hegedűversenyét. Számos külföldi előadás után tehát számára „magyarországi bemutató” rangja lehetett tehát ennek a koncertnek, s talán ennek is része volt az emelkedett hangulatban. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Nemzeti Filharmonikusok - február 16.

(Fittler Katalin)
 
Méltán előzte meg nagy várakozás a különleges programot kínáló estet; Csajkovszkij közkedvelt Hegedűversenyét követően Ravel-operát hallhattunk (A gyermek és a varázslatok). A versenymű szólistájaként Patricia Kopatchinskajában felkészült hegedűst ismerhettünk meg, azonban közreműködésével korántsem jelentett élményt a remekmű. A fiatal hegedűs nemcsak gesztusaiban excentrikus, hanem – ha szabad ezt a fennkölt szót használni – művészetfelfogásában is. Számára a kompozíció nem több és nem más, mint lehetőség valamiféle önérvényesülésre. Versenyművek szólistájaként nem szokás kottából játszani – nos, ő kiteszi a kottát, s honlapjáról vett indoka szerint azért, hogy amíg játszik, „a teljes szabadságot” tapasztalhassa. „Meg akarom kérdezni, mit mond nekem éppen abban a pillanatban” – írta. Tovább ⇒

 

 


 

 

MÁV Szimfonikusok - 2012. február 8.

(Csengery Kristóf)
 
A Zenekar olvasói a lap előző számából tudják, hogy a MÁV Szimfonikusok karmestere a következő évad kezdetétől Csaba Péter lesz. Akárcsak elődje, Takács-Nagy Gábor, ő is hegedűművész. Úgy látszik, a zenekar vonzódik a karmesteri feladatot vállaló vonós muzsikusokhoz, ezt a feltevést látszott megerősíteni az a koncert is, amelyet az együttes kamarazenekara február 8-án a Festetics palotában adott. Itt ugyanis Kelemen Barnabás vállalta a dirigens szerepkörét. Pontosabban az első rész két száma, Mozart D-dúr divertimentója (K. 136) és A-dúr hegedűversenye (K. 219) előadásakor a koncertmesteri pult mögül irányította a MÁV Szimfonikusok nagyobb kamarazenekart vagy kisebb szimfonikus együttest kitevő vonósait, a második részt kitöltő romantikus mű, Csajkovszkij Vonósszerenádja azonban már karmesteri pálcával a kezében, a pulpituson találta. Ez az utóbbi produkció azért is kivételesnek tekinthető, mert legjobb tudomásom szerint ez volt Kelemen Barnabás karmesteri bemutatkozása – ebben a minőségben most először láthatta-hallhatta őt a közönség. Tovább ⇒

 

 


 

Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012. február 5.

(Csengery Kristóf )
 
Tanulóéveimben el-eljártam az érdekesnek ígérkező koncertek próbáira. Műhelytitkok izgattak: mit mond a karmester a felkészüléskor, hogyan formálódik keze alatt a produkció? Ilyen értelemben a délelőtti work in progress legalább olyan érdekes volt, mint az esti előadás. Idővel ezek az élmények sajnos elmaradoztak. Kritikusként örülök, ha eljutok minden hangversenyre, amelyről írnom kell, de azt már képtelenség volna megoldanom, hogy a próbákon is jelen lehessek. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Miskolci Szimfonikus Zenekar - január 29.

(Fittler Katalin)
 
Idén 24. alkalommal került sor a Magyar Zeneművészeti Társaság hagyományosan január utolsó hétvégéjére szervezett rendezvénysorozatára. Öt 20-21. századi mű, közülük kettő premierként, egy pedig budapesti bemutatóként – ezzel a kínálattal invitálta a közönséget záró hangversenyére a Mini-Fesztivál, amelynek immár negyedik éve ad otthont a MüPa Fesztivál Színháza (második éve társrendezője is a sorozatnak a vendéglátó intézmény). Kézenfekvő megoldásként kínálkozott a zenekar-választás, hiszen ily módon lehetőség nyílt annak a műnek, Gyöngyösi Levente II. szimfóniájának fővárosi bemutatójára is, amelynek megírására a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kovács László karmester kérte fel a zeneszerzőt. Érdemes írásban is rögzíteni azt az örvendetes változást, ami az utóbbi időben (évadokban) megfigyelhető: ugrásszerűen megnőtt a megrendelések száma a zenekari műveket illetően. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 Duna Szimfonikus Zenekar -  2012. január 27. 

(Kovács Ilona)
 
A Duna Szimfonikus Zenekar 2012-es Tavaszi bérletének hangversenyein jelentős helyet foglalnak el a bécsi klasszikus zeneszerzők alkotásai. A sorozat első estjén - Antal Mátyás vezényletével - kizárólag e korszak nagyjainak műveiből állt össze a műsor. Haydn G-dúr szimfóniája (no. 88) és Beethoven Ah, perfido! hangversenyáriája (op. 65) mellett stílusjegyei alapján még a szünet után felcsendülő Schubert 5. (B-dúr) szimfóniája is e korszakhoz tartozónak tekinthető. A nagy klasszikus triászból ezen a koncerten éppen W. A. Mozart hiányzott, pedig e napon emlékezhettünk a salzburgi mester 256. születésnapjára. (A zenekar a komponistának szánt „születésnapi ajándékát” két héttel később nyújtotta át a c-moll adagio és fúga (K. 546) előadásával.) Bár a műsorlapon nem szerepelt Mozart neve, szelleme mégis jelen volt: mind a Metastasio szövegére komponált Beethoven-ária, mind pedig a Schubert-szimfónia Mozart letagadhatatlan hatását mutatja a huszonhat éves Beethoven, illetve a mindössze tizenkilenc éves Schubert kompozíciójában. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 

  

 Óbudai Danubia Zenekar - január 21.

(Fittler Katalin)
 
A tavalyi gyakorlatot követve, idén is „Danubia + Nemzeti bérlet”-tel jelentkezett a zenekar, s a nyitókoncertnek a Latin-Amerika címet adták. Hogy a Bizet Carmenje nyomán ütőkre és vonószenekarra készült Carmen szvit (Rogyion Scsedrin műve) mennyiben tekinthető latin-amerikainak, voltaképp költői kérdés. E megbízható sikerszám után a Corpus Harsonakvartett közreműködésével Vinicio Meza Versenyműve ritkaság-értékével hatott, Villa-Lobostól a Bachianas Brasileiras sorozat népszerű 5. darabja pedig (énekhang, nyolc cselló kíséretével) a ritmusok és hangszínek kavalkádja után a melódiát helyezte a figyelem középpontjába. Az est második részében Piazzolla zenéje szólt, hét tétel Kerek István átiratában, melyekben a zenekarhoz énekszólam és/vagy kvartett társul. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Pannon Filharmonikusok - 2012. január 20.

(Csengery Kristóf)
 
A kétszáz esztendős Pannon Filharmonikusok legutóbbi évei változásokban gazdagon teltek. A zenekar közel egy évtizeden át (2000 és 2009 között) Hamar Zsolt vezetésével működött – ez az időszak jelentős fejlődést hozott. Következett két fontos év, melyet a Pécsiek kedvéért külföldről hazaszerződött, nemzetközi presztízsnek örvendő Peskó Zoltán neve fémjelzett, nemrég pedig a szintén külföldi tapasztalatok után Magyarországra visszatérő Bogányi Tibor lett az együttes karmestere. Az utóbbi három évben tehát három vezető adta egymásnak Pécsett a kilincset. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Nemzeti Filharmonikusok – január 12.

(Fittler Katalin)
 
Nagy örömmel számolok be a Klemperer-bérlet 5. estjéről, mert egészen kivételes élményben volt részem. Wagner Tannhäuser-nyitányát és Sosztakovics I. zongoraversenyét követően Richard Strauss 30. opusza (Also sprach Zarathustra) egészen különleges előadásban csendült fel. Szokás tudni a műről, hogy villámcsapásként hatott annakidején a fiatal Bartókra, aki épp szerzői válságot élt meg, ismert a mű programszerű tartalma a szerzőnek a partitúrába bejegyzett utalásai nyomán, s az a szerzői nyilatkozat is, amely arról tanúskodik, hogy Strauss nem szándékozott filozofikus zenét írni. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – január 8.

(Fittler Katalin)
 
Ígéretes programmal kecsegtetett a Dohnányi-bérlet 4. estje: Brahms B-dúr zongoraversenye az első részben, a másodikban pedig g-moll zongoranégyese, Arnold Schönberg zenekari átiratában. A „jó bornak is kell a cégér” meggyőződést követve, fantasztikusan beharangozta az ismertető a közreműködő vendégművészeket, a dirigens Christoph Eschenbachot, s a szólista Tzimon Bartót. Veszélyes vállalkozás, hiszen a szuperlatívuszok kopnak, s hitelüket-vesztetté válhatnak a sűrű alkalmazás következtében. (Sajnos, az életrajzi tényanyag sem informál önmagában a minőségről, az értékről, hiszen a világjáró koncertező művészek korában a legtöbben eljutnak a legtöbb helyre, tehát ugyanannál a rangos zenekarnál különböző kvalitású szólisták is megfordulhatnak… - egyszer.) Tovább ⇒

 

 


 

 

December 3. - Duna Szimfonikus Zenekar

 
Ezzel az esttel ért véget a 2011-es „Szimfonikus felfedezések” kétszer négy estből álló sorozata, s kétségkívül: méltó búcsú volt, amely megerősíti visszamenőleg a rendezvény ilyen formában való létjogosultságát, s indokolttá teszi a folytatást. A Duna Szimfonikus Zenekar megrendelésével értékes művet hívott életre, Gyöngyösi Levente Zongoraversenyét. Az ősbemutató ünnepi alkalma egyúttal személyes légkört is árasztott: a szólista Balog József volt (mint a szerzővel készített interjúból is megtudtuk, diáktársa Schweitzer Katalinnál), tehát fiatal előadóművészünk kapott reprezentatív fellépési lehetőséget. Tovább ⇒

 

 


 

 

 November 24. - Nemzeti Filharmonikusok

 
Két ritkasággal kényeztette hallgatóit a Ferencsik-bérlet 3. estje. Janáček Glagolita miséjét követően Debussy ritkán hallható kompozíciója, a Szent Sebestyén vértanúsága csendült fel. Két félidő – két világ!
Úgy alakult, hogy az utóbbi években Janáček muzsikáját műfajonként fedezhetjük fel; az Operaház a Jenůfa színrevitelével jeleskedett – most pedig oratorikus főművére került sor. Az Ünnepi mise: reprezentatív kompozíció, kevés templomi együttes vállalkozhat megszólaltatására, így elsődlegesen a koncerttermekben otthonos. A késői kompozíció erőtől duzzadó, ugyanakkor a szerző nyilatkozata alapján bizonyosra vehető, hogy ezúttal nem a hit ereje munkált. Janáček - más műveihez hasonlóan – ezúttal is apró elemekből építkezik, s ezekből nagy kiterjedésű felületet hoz létre. Vélhetően a szövegnek is nagy szerepe van abban, hogy ezek a felületek általában karcosak, sprőd jellegűek. Ebből következően egy-egy lírai mozzanatnak rendkívül megnő a hatása. Mivel ezúttal csak a tételcímek jelentek meg feliratként, a hosszú szövegű misetételekben csupán azok próbálkozhattak meg a tájékozódással, akik latinul vagy magyarul tudják a miseszöveget. A fordítás hiánya mellett is szólhat érv: ily módon a zenére összpontosult a figyelem, igaz, annak árán, hogy a szólisták és a kórus szólamai színárnyalatokká minősültek. Kovács János vezényletével olyan interpretációt hallhattunk, amelyet pregnáns ritmusképletek uraltak – ám néha metrikus bizonytalanság érződött, némi összerendezetlenség a nagy apparátus különböző hangszercsoportjai között. Tovább ⇒

 

 


 

 

 

November 20. - Pannon Filharmonikusok
 
Méltán előzte meg nagy várakozás a Pannon Filharmonikusok estjét, amelyet „Bogányi Tibor vezető karmester bemutatkozó, szezonnyitó hangversenye a Müpában” címmel hirdettek meg. Bogányival, akkor még vendégkarmesterrel, már többször fellépett a zenekar, mindannyiszor lelkes tetszéssel fogadták produkciójukat. A zongora mellől, vagy hegedűszólistaként irányító dirigens mind gyakoribb jelenség a pódiumokon – csellista ritkán vállalkozik hasonló feladatra, kiváltképp nagyzenekarral. Akár látott valaki ilyet, akár nem, könnyű felmérni a kontaktus-teremtés mostoha körülményeit: először is, az együttes jelentős részével lehetetlen szem-kontaktust teremteni, hosszas szünet után belépő szólamokra különleges figyelmet fordítani – sőt, együtt-induláskor még a beintés, valamint a tempó megadása is speciális megoldást követel. Éppen ezért, örvendetes, hogy Dohnányi rövid (alkalomra készült) darabja, a Szimfonikus percek után máris felcsendült Csajkovszkij népszerű műve, a Változatok egy rokokó témára. A műsor második részében, a szerző V. szimfóniájában már nem is vártunk (és nem is kaphattunk) meglepő élményt, ki-ki átadhatta magát a felhőtlen örömű zenehallgatásnak. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 November 18. - Budafoki Dohnányi Zenekar

 
Úgy tűnik, idén november 18-a kedvezett a ritkaságok, különlegességek kedvelőinek: az Universitas-bérlet 2. estjén Martinů vonósnégyesre és zenekarra komponált versenyműve is felcsendült. Vendégkarmesterrel, az osztrák Georg Kugival idehaza is eljátszotta műsorát, mielőtt turnéra indult volna, a Budafoki Dohnányi Zenekar. Eleve sikergyanús program, hatásos tálalásban. Bizet Carmen-szvitjében közbe „kellett” tapsolni, jó volt ismét végigélni a felidézett operarészleteket. A vonósnégyes-verseny szólistája a Németországban működő, lengyel muzsikusokból álló Apollon Musagète Quartet. Energikus játékuk minden bizonnyal inspirálta a zenekari vonósokat. A rendelkezésre álló különleges apparátust kihasználandó, műsorra tűzték Elgar Bevezetés és allegro című kompozícióját is, majd Liszt Mazeppájával búcsúztak a közönségtől (és ráadásként – ezt is betervezték a vendégszerepléshez – Brahms egyik magyar táncával). Tovább ⇒

 

 

 


 

 

November 18. - MÁV Szimfonikus Zenekar

 
Napjainkban mind gyakrabban lehetünk tanúi annak, hogy különböző szokatlan helyszíneken is felcsendül klasszikus muzsika. Olyanokat is megszólítanak a remekművek, akik egyébként messze elkerülik a hagyományos koncerttermeket. Akinek vérévé vált a hagyományos zenehallgatás, néha keservesen megbánja, ha az újszerű kísérletek tanújául szegődik.
A „Múzeumi muzsika” már-már bevett gyakorlat – általában az értékes kikapcsolódás a skála legmagasabb foka, pesszimális esetben dohogást vált ki, sűrűn emlegetve azt a bizonyos asztalra került csizmát. Amiért e fórumon ilyesfajta rendezvényről számolok be: kiszámíthatatlan, megtervezhetetlen eredménye a vállalkozásnak. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 November 17. – Nemzeti Filharmonikusok

 
Ölelkező rímes szerkezetű műsor várta a Klemperer-bérlet 3. estjének hallgatóit: két Te Deum között két hegedűverseny. A szerzők egymásutánját olvasva első látásra furcsállhattuk is, hogy került össze Haydn, Wolf Péter, Korngold és Bruckner. Kétségkívül, nem a szemnek tervezték a programot – annál inkább a fülnek! A Te Deumokban a Nemzeti Énekkar működött közre, nőikara a Wolf-műben is kapott énekelnivalót. Az est legnagyobb élményét kétségkívül a szólista, Baráti Kristóf jelentette, aki perfekciójával újra meg újra lenyűgözi hallgatóságát. Mint a műsorismertetőből kiderül, neki és a Budapesti Vonósoknak köszönhető Wolf Péter Utazás című darabja, amelynek szimfonikus zenekari verziója ezúttal került először közönség elé. Ami a műfajmegjelölést illeti, leginkább az apparátusra vonatkozik, s arra, hogy a szólóhangszernek kitüntetett szerepe van benne. Egyébként inkább szvit-jellegű a hat tétel egymásutánja, amelyek sorrendje még nem szilárdult meg. A felcsendülő verzió, a Jeruzsálem-fináléval, elhitető erejű volt. Hat város illetve tájegység, hangulattal, s többnyire táncos lüktetéssel jellemezve. A viszonylag rövid tételek mindegyike plasztikus, már első hangjaival atmoszférát teremtő. A hangképek színesek, néha harsányak – mindenesetre a szólamok együttese mindig arányosnak hat. Amikor már-már elnyomják a szólóhangszert, az akkor is rögvest módot talál az érvényesülésre – ettől is erősödik a verseny-jelleg a szóló és a tutti között. A vonóspartitúrához illesztett fúvós-szólamok közreműködése gyakran kevert színeket eredményez, néha olyan izgalmasakat, hogy a hallgató szinte zavarba jön: melyik hangszerek játszanak?!  Tovább ⇒

 

 

 

 


 

 

November 14. – Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara


Nehéz lenne megideologizálni e koncert műsor összeállítását – hogy kerül Szőllősy András Trasfigurazionija Rahmanyinov Paganini-témára komponált Rapszódiája elé, amikor a második félidőben Richard Strauss zenéje szól. Ettől még lehet persze jó, találhat kedvező fogadtatásra részleteiben is, nemcsak egészében. Viszont a rendkívül igényes 20. századi kompozíciót nyitószámnak tenni: merészség, akkor is, ha a zenekar képes koncentrálni. A közönség szempontjából könnyen a ráhangolódásnak eshet áldozatul, afféle kifutópálya, amelynek a végén tárul fel a valódi lényeg. Juraj Valcuha nem adott új szempontokat az interpetációhoz, legfeljebb összetartotta a játékosokat. Szőllősy művében szép pillanatokat köszöntünk a rezeseknek, s a vonóshangzás a dinamikus ritmus-patternekkel varázslatos volt. A bőgők játéka néha már-már ritmus-effektusként hatott; mintha nem is adott hangmagasságot szólaltatnának meg. Az előterükben kibontakozó szólisztikus cselló-hoquetus kevéssé tűnt meggyőzőnek. A harang-effektus kísérlet szintjén maradt. Tovább ⇒
 
 
 

 
 
November 12. – MÁV Szimfonikus Zenekar
 
Először hallottam az Operettszínházból az Olasz Kultúrintézetbe való áttelepülése óta a zenekart, s kiderült: aggodalmaim és félelmeim feleslegesnek bizonyultak. A közönség „teljes jogú” koncertteremként fogadta el az új helyszínt, s a zenekar sem bagatellizálta el a délelőtti fellépést. Az új terem kihívást jelentett a karmesternek is, erre vall, hogy különböző ülésrendekkel kísérletezett. Ennek eredményeképp a szokatlanságból erényt kovácsolva, nemcsak intenzív játékra, hanem aktív figyelésre is késztette a hangszereseket. Mert a rutin, a szokás – kétélű fegyver. A magabiztosság, a biztonságérzet vezethet felelőtlenkedéshez („úgyis tudjuk”) – viszont lehetővé teszi, hogy a ténylegesen felszabaduló koncentrációt máshová irányítsák az előadók. Ezen a délelőttön – általánosságban – elégedetten távozhattunk.
Az Esz-dúr „Mozart-félidő”-ben A varázsfuvola nyitányát és a „nagy” Esz-dúr szimfóniát játszotta Takács-Nagy Gábor vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar, a szünet után Brahms II. szimfóniája szerepelt műsorukon. Tovább ⇒

  

 


 

 2011. November 8. - Nemzeti Filharmonikusok

 
Smetana Hazám című szimfonikus ciklusát kínálta a Ferencsik-bérlet második estje, a cseh zeneszerzők és művek iránt elkötelezett dirigens, Libor Pesek vezényletével. Terjedelmét tekintve zóna-adag (még szünettel is) a mamut, illetve maratoni programokon edződött hallgatóság számára. A műsorválasztás jogosultságát az adja, hogy a hat szimfonikus költemény különböző mértékben ismert, s így a ritkábban hallható darabokkal való behatóbb ismerkedésen túl a ciklus egészéről is képet alkothatunk magunknak (ez utóbbi még jobban érvényesült volna, ha egyvégtében, megszakítás nélkül csendül fel a hat tétel). 
Zenei anyanyelvét értőbben tolmácsoltatni érkezett a karmester, ha úgy tetszik, rendezői utasításokkal látni el a mű forgatókönyvét. Kiváló együttesről lévén szó, a „kozmetikázást” tekinthette fő feladatának, s biztos lehetett abban, hogy „bőrgyógyászati” beavatkozásokra nem lesz szükség. Azt a bizonyos „anyanyelvi pluszt” legkönnyebben a Moldvában észlelhette a hallgató, a komolyzenei örökzölddé minősíthető, ám gyakran elcsépelt tételben. A többször felhangzó vezető dallam formálásának nyomon követéséhez nem szükséges különösebb zenei felkészültség. Van olyan elképzelés, amely mindig változatlan szépségében ragyogtatja fel a melódiát, máskor interpretációs szabadság érződik. Az emelkedő dallam tetőpontján hangismétlés szerepel. E két hang egymáshoz való viszonya karakterformáló hatású. Más a motívum hangulata, ha az első súlyosabb (a megérkezés, a csúcspont tényét rögzítendő), ha mindkettő hangsúlyos (befolyásolja a folytatást, egyenletes lépő menetet indít be), ha játékmódjukkal a fennsík tágasságát sejtetik, s még lehetne sorolni a lehetőségeket. De hasonlóképp fontos az is, hogy valamennyi újbóli megszólaltatás „jelen idejű” legyen, akkor is, ha a zenei képalkotást tekintve másmilyen megvilágításba került. Tovább ⇒
 

 


 

 

2011. Október 31. - Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

 
Két nappal később: más helyszín, más karmester, más koncertmester – más műsorral. A „Szimfonikus felfedezések” programjába ezúttal igazi ritkaság is került, ráadásul, a műsorösszeállításban tudatos gondolati megtervezettség is érezhető. Annál bosszantóbb, hogy sem a négy koncert közös ismertetőfüzetéből (amely ezúttal minősíthetetlenül semmitmondó!), sem egyéb forrásból nem jutottak elemi információkhoz a hallgatók. Sovány vigasz, hogy a hangverseny előtt egy órával Előhang címmel beszélgetésre került sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – régi tanulság, hogy csak kevesek engedhetik meg maguknak, hogy már fél 7-re odamenjenek, meghallgatni az előre kiszámíthatatlan színvonalú rövid beszélgetést. Ezt nem lehet és nem is szabad kizárólagos információs forrásként számontartani! Arra sem lehet hagyatkozni, hogy a MüPa honlapján ki-ki megtalálhatja (legfeljebb utólag!) a viszonylag kielégítő információkat. Tovább ⇒

 

 


 

 

 2011. Október 29. – Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

 
Mivel Christoph von Dohnányi lemondta a két fellépést, módosult az Erkel- és a Mahler-bérlet nyitókoncertjének műsora; így Ligeti Kettősversenye és Brahms Német requiemje helyett Verdi Requiemje került előadásra. A gyakran hallható, méltán népszerű kompozíció megunhatatlan – s amikor ihletett tolmácsolásban csendül fel, elementáris hatást tesz hallgatójára. Így történt ezúttal is, a kiváló vendégkarmesternek köszönhetően. Ion Marin munkásságát a hazai zenebarátok elsősorban felvételeinek köszönhetően ismerik; neve a fővárosi koncertlátogatók közül a Budapesti Fesztiválzenekar közönsége számára sokatmondó. Telitalálat volt a karmester és a műsor „összehozása”: a közelmúltban tokiói zenekar élén vezényelte nagy sikerrel. Tovább ⇒

 

 


 

 2011. október 26. – Nemzeti Filharmonikusok

 
Az ’56-os forradalom előtti tisztelgés és a közelgő Halottak napjának hangulata lengte be a Nemzeti Filharmonikusok október 26-i hangversenyét. A műsorválasztás – ahogy azt már Kocsis Zoltántól megszokhattuk – aktualitása mellett igényes és vonzó is volt. Az est nyitányaként Csíky Boldizsár Gulag című, egytételes zenekari műve, majd Sosztakovics I., Esz-dúr gordonkaversenye (op. 107) hangzott fel, a koncert második felét pedig Mozart Requiemje töltötte ki. Tovább ⇒

 

 

 


 

 2011. október 20. – MÁV Szimfonikus Zenekar

 
Miután előző este a MüPában a „Liszt minden tekintetben” sorozat „Cigányzenétől a rapszódiákig” című koncertjén Mocsári Károlyt kísérve Liszt Magyar fantáziáját játszotta, emlékezetes-szép hangversenyt adott a Szent István-bazilikában a MÁV Szimfonikus Zenekar. Méltán illik e produkcióra, hogy Liszt Ferenc-emlékhangverseny. A Krisztus oratórium részletét (Tu es Petrus) követően a Koronázási mise szerepelt a műsoron, a Szent István Bazilika Kórusa és a Budapesti Kórus, valamint szólisták közreműködésével. A templomi koncertektől jogosan tart közreműködő és előadó egyaránt, mert rendkívül ritkán van lehetőség annyi próbára, hogy az előadók alkalmazkodni tudjanak az akusztikához. Ezúttal a Bazilika Kórusának karigazgatója, Fehér László vezényelt, s az ő „helyismerete” egészen kivételes élményt eredményezett: nemcsak hogy „nem zúgott össze” a hangzás, de kifejezetten élvezetes volt a hangulatokat híven visszaadó hangszínek gazdag palettája. Tovább ⇒

 

 


 

 2011. október 16. – Budafoki Dohnányi Zenekar

 
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont a Zene-Kép sorozat estjeinek, melyek sorában a nyitóhangverseny az együttes immár hagyományos filmzene-koncertjeinek folytatása. A műsor első részében Wagner-muzsikát hallhattunk, a Tetralógia olyan részleteit, amelyeket előszeretettel szokás betétzeneként is felhasználni (Az istenek bevonulása a Valhallába, A walkűrök lovaglása, Erdőzsongás, Napkelte és Siegfried rajnai utazása), a második rész eredetileg klasszikus szerzők műveiből való filmzenéket ígért. Az előzetes beharangozás szerint „a szerkesztők kimondottan olyan műveket válogattak, amelyeknél a megszólaló zenékhez készült képi megfogalmazás a mélyebb megértést szolgálja”. A Wagner műrészleteket követően, a szünet után következett a látvány; a zenekar műsorait reklámozó filmhíradóval főszerepet kapott a vetítővászon. Igaz, a továbbiakban nem kizárólag klasszikus szerzők műveit hallhattuk, de a változatos összeállításra aligha lehet bárkinek panasza. Ráadásul, a Star Wars-rajongó fiatalabb hallgatók nagy örömére, meghívott vendégként megjelent az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége (a színpadon rövid happeningben ketten közülük megpróbálkoztak a vezényléssel is).  Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 2011. október 7. – Savaria Szimfonikus Zenekar

 
A Szimfonikus felfedezések sorozatbeli szereplésre szánt magyar műsor (Kodály, Bartók, Veress) aktualitás következtében módosult, a Visegrádi Négyek tiszteletére összeállított cseh, lengyel, szlovák és magyar programmá. Az eredeti programból maradt Veress I. szimfóniája, az est első része Smetana-nyitánnyal kezdődött (Az eladott menyasszony), a folytatásban pedig Chopin ritkán hallható korai műve, a Rondo a la Krakowiak, továbbá egy Rajter-mű, a Suite symphonique kapott helyet. Maradt a tervezett dirigens (Medveczky Ádám), változott a szólista (Lajkó István lépett fel). A tényleges zenekari „megmérettetés” elsődleges szempontját a protokoll, a reprezentáció vette át. Érződött ez az előadókon is, a kompozíciókra való figyelés helyett a megszólaltatásra került a hangsúly. Tovább ⇒
 
 

 


 

 

2011. szeptember 29. -  Savaria Szimfonikus Zenekar

 
Szokolay Sándor 80. születésnapja tiszteletére rendezett szerzői esttel kezdődött a „Korunk zenéje” 37. évadja. A Savaria Szimfonikus Zenekar, Vásáry Tamás vezényletével négy művet szólaltatott meg az utóbbi két évtized terméséből, egyikük ősbemutatóként csendült fel. A Vásárynak és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szóló ajánlással útjára indított „… ergo sum” című öttételes művel kezdődött a műsor, melyet a dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök emlékére és tiszteletére írott, bibliai igéket és Bornemisza Péter prédikációs szövegeit hangokba öntő Istenes énekek követett, Kertesi Ingrid szólójával. A program legkorábbi darabjában, az 1993 decemberében befejezett Concerto két hegedűre című opuszban Kokas Katalin és Homoki Gábor volt a szólista, majd a sopronpusztai határáttörés huszadik évfordulója emlékére írott Nyitány-fantázia töltötte be a finálé szerepét. 

 

 


 

 

 2011. szeptember 27. – Miskolci Szimfonikus Zenekar

 
Komlósi Ildikó és Marcello Giordani áriaestjét kísérni jött Budapestre a Miskolci Szimfonikus Zenekar, s nem lehet panaszuk e szereplési lehetőségre, hiszen a műsor 13 műsorszámából négyet ők játszottak. Verdi-zene keretezte a műsort, közben Mascagni és Leoncavallo, valamint Bizet kedvelt operájából csendültek fel részletek, Marco Balderi vezényletével. 
Siker, taps volt, közben is és az est végén is – sorjáztak a ráadások, többet követelt ki, mint amennyire az énekesek számítottak (Giordaninak műsorából kellett „ismételnie”). 
A Miskolci Szimfonikus Zenekar leggyakrabban vezető karmestere, Kovács László vezényletével hallható – ilyen szempontból érdekesnek tűnt, hogy ezúttal vendégdirigenssel lépett fel. Sajnos, nem számolhatunk be arról, hogy ezúttal más oldaláról mutatkozott volna be; felkészült produkciót hallottunk - s készséget arra, hogy ténylegesen kísérjék az énekeseket (akár szólistaként, akár duettben). Csalódást jelentett a karmester, aki nem több figyelmet szentelt a részleteknek, mint ami afféle komolyzenei örökzöldeknek kijár. Miután tapasztalhatta, hogy felkészült együttessel van dolga, megelégedett azzal, amit-ahogyan játszanak, igényességnek, saját-elképzelésnek nyomát sem éreztetve. Az énekes számokat is afféle örömzenének fogta fel, bármiféle irányító-összerendező felelősségtudat nélkül. Tovább ⇒

 

 


 

 

 2011. szeptember 26. – Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

 
A Kodály-bérlet nyitókoncertjét követő estén került sor a Dohnányi-bérlet nyitókoncertjére. Az együttest az elnök-karnagyi tisztet idén február óta betöltő Győriványi Ráth György vezényelte. Mesterművek az előző századfordulóról – ezt a címet kapta az ismertetőfüzetben a program, s valóban, ráillik ez a meghatározás a többé-kevésbé ismert kompozíciókra. Richard Strauss szimfonikus költeménye, a Don Juan a nagyság jegyében hangzott fel. Már az indulás sejtette a hős léptékét, és a visszafogottabb dinamikájú szakaszt követően sikerült hatásos fokozással zárniuk a tételt. Amit keveselltünk, az a szuggesztivitásból adódó ellenállhatatlanság; erről a Don Juanról tudomásul vettük formátumát, ám nem keltett elragadtatott érzéseket (sem csodálatot, sem távolságtartó megrendülést). A túlcsorduló életszeretet és magabiztosság képzete talán csak az idők során rárakódott máz – de enélkül kevesebb volt a hős vonzereje, pontosabban az a személyesség, amelyet egyébként iránta érezni kényszerültünk volna.
Dohnányi Konzertstückjét elsősorban a remek szólista, Varga Tamás személye tette érdekes-izgalmas hallgatnivalóvá. Tovább ⇒

 


 

 2011. szeptember 25. – Nemzeti Filharmonikusok

 
Bartók Béla halála évfordulójának előestjén Bartók és Mahler egy-egy művét tűzte műsorra zenekara élén Kocsis Zoltán. Nyitószámként A csodálatos mandarint hallhattuk, „M. Tóth Géza animációs filmjének vetítésével”. Ez a meghatározás, amely a MüPa Műsorkalauzában szerepel, sokkal reálisabb, mint a koncertprogramban olvasható „összművészeti produkció M. Tóth Géza közreműködésével”. Merthogy összművészetről nemcsak a kifejezés wagneri értelmében, hanem egyáltalán nem beszélhetünk. Az „össz” arra utal, hogy (esetünkben: auditív és vizuális) tényezők egymás hatását erősítik. Ehelyett azonban inkább ismételten arról bizonyosodhattunk meg, hogy mennyire elsődleges érzékszervünk a szem. A látvány magára vonja a figyelmet, s ezáltal a hallgatnivaló háttérbe szorul, másodlagossá (háttérzenévé) válik. Második alkalommal láttam M. Tóth Géza animációs filmjét, tehát a rácsodálkozás gesztusával nem kellett számolni – mégis, nehéz volt nyitott szemmel a kompozícióra/előadásra koncentrálni. Mert azt etikátlannak tartottam volna, hogy kizárom a látványt, s csak a zenét hallgatom. Pedig zenei értelemben biztosan jobban jártam volna. Így viszont maradt tanulságnak a két szféra ellenpontozó mivolta; egy szavakkal elmondható „rémtörténet” zenei megjelenítése – és szavakba nehezen önthető, visszatérő látvány-mozzanatokat alkalmazó, ezáltal a megformáltság érzetét keltő, a zenemű cselekményét nyilvánvalóan illusztrálni nem szándékozó animáció. Ez utóbbinál zavaró a Lány-alak „öltöztetős babává” degradálása, s ami nyilvánvalóan hiányzik: az indulatok átélhetősége. Tovább ⇒

 

 


 

Szent István Király Szimfonikus Zenekar

2011. Július 11.

 

 

Az idei évadot szimfonikus zenekari koncertek nyitották: július 11-én a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, 14-én pedig a MÁV Szimfonikus Zenekar adott koncertet.
Először Záborszky Kálmán vezényletével Beethoven-estre került sor, műsorán a Prométheusz-nyitánnyal, Szabadi Vilmos szólójával a D-dúr hegedűversenyre, majd a VI., Pastorale-szimfóniára.
 
 

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 

2011. Június 9.

a Lukács Miklós bérlet 6. koncertjén Bartók-esttel búcsúzott a Budapesti Operettszínháztól a MÁV Szimfonikus Zenekar; a következő évadban az Erdélyi, a Lukács és a Varga sorozatokra az Olasz Kultúrintézetben kerül sor. Baráti Kristóf szólójával a II. hegedűverseny mellett Kocsis Zoltán hangszerelésében az I. román tánc, továbbá az Erdélyi képek, a Két kép és a Táncszvit szerepelt a műsoron, a hangverseny karmestere Kocsis Zoltán volt. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Zenekar

2011. Május 28.

Mese-programmal invitálta a „DANUBIA + NEMZETI BÉRLET” 4., zárókoncertjére közönségét a zenekar. Prokofjev: Péter és a farkas című zenés meséjének mesélő-szerepét Kulka János töltötte be, a kamaraegyüttest foglalkoztató Sztravinszkij-műben, A katona történetében a katonát Stohl András, az ördögöt Bodrogi Gyula, a királylányt Radnay Csilla, a mesélőt pedig a rendező Mátyássy Bence alakította. A karmester Héja Domonkos volt.
Ismételten szembesülhettünk azzal, hogy a mese: veszélyes műfaj. Fokozott mértékben igaz ez a zenés mesére. Könnyen félreérthető, más szempontból pedig nem könnyű végiggondoltan a „lényegét” visszaadni. Legalábbis, ez derült ki a délelőtti előadásból, amelynek közönségében - kis túlzással - 2 évestől 102 évesig minden korosztály képviselve volt. Tovább ⇒

 


 


Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2011.Május 24.

A Liszt-évnek köszönhetően idén nemcsak gyakrabban kerülnek előadásra az ünnepelt művei, hanem egyébként ritkán hallható kompozíciói is szerepelnek a koncertek műsorán. A húsvéti időszakban többször hallhattuk a Krisztus-oratóriumot, s a Nemzeti Filharmonikusok Kelmperer-bérletének 6. (záró) estjén felcsendült a Szent Erzsébet legendája is. Az oratórium két nagy részből áll, mindegyik 3-3 jelenetet sorakoztat fel, a hat tétel egybekomponált kisebb formarészekből épül fel. A két gyermek-szólista intermezzóját leszámítva, hat szólista szerepelt (III. Frigyes császár és az egy magyar nemes szerepét egyaránt Kelemen Zoltán szólaltatta meg), a Nemzeti Énekkar és az MR Gyermekkórusa társult a Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz. Az est dirigense Kocsis Zoltán volt. Tovább ⇒

 


 


Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2011.Május 19.

Izgalmas műsor várta a közönséget a Ferencsik-bérlet évadzáró estjén, pontosabban: szokatlan műsor összeállítás. Az átütő erejű élmény azonban elmaradt. Merészség nyitószámnak választani Ligeti György: Atmospheres című kompozícióját, már csak a közönségre való tekintettel is – így legtöbbet azoknak jelentett, akik képesek voltak elengedni magukat, s hagyták szinte ösztönösen hatni magukra (koncerten talán először) e művet. Hummel: Esz-dúr trombitaversenye lehetőséget kínált a kiváló szólista, Boldoczki Gábor játékának ismételt meghallgatására. Azonban jelzés-értékűnek kellett tartanunk a trombitás „tipródását”, ami egyértelműen sejtette: remek teljesítménye ellenére sem érzi igazán jól magát ebben az előadásban.Tovább ⇒

 

 


 

 


Budafoki Dohnányi Zenekar

2011.Május 15.

Jól felépített program várta az Universitas-bérlet 6. előadásának hallgatóit: Mozart „Párizsi” szimfóniája és Penderecki (fuvolaversenyből átírt) Klarinétversenye után Beethoven Pastorale szimfóniája csendült fel. Hamar Zsolt vezényelt, a versenymű szólistája a Svájcban élő Polgár Éva volt (nem tévesztendő össze a nála egy évvel idősebb zongoristával, aki budapesti tanulmányait követően Finnországban folytatta tanulmányait). Crescendo-formát mutatott a művek fogadtatása; a Mozart-szimfónia sem esett áldozatul a „bemelegítésnek”, összehangolódásnak, a Penderecki-mű igazi csemegét jelentett, majd a Beethoven-szimfónia az ismert-szeretett műnek nemcsak újrahallgatására adott lehetőséget, hanem szinte maradéktalan, belefeledkezős gyönyörködésre is. Bár látszólag akár „szendvics”-műsornak is tűnhetne, a klarinétverseny korántsem értékelhető „töltelékként”, vagy stilárisan kontrasztáló betétnek. Köszönhető a szólistaként és kamaramuzsikusként egyaránt több nemzetközi versenyt nyert szólistának, aki előadásával akkor is maradéktalanul le tudta volna kötni a hallgatóság figyelmét, ha nem tudjuk róla: Polgár László lánya. Az elismerésre méltó pódium-gyakorlattal/biztonsággal rendelkező fiatal klarinétos játékának egyik legimponálóbb vonása az, hogy rendkívül széles dinamikai skálát jár be. Biztonsággal szólaltat meg leheletfinom halk hangokat, ugyanakkor önfeledt tombolásra is képes. Mindezt arra használja, hogy minden frázist, zenei gondolatot megformáltan, s markánsan karakterizálva szólaltasson meg. Úgy tűnik, nincs szüksége „biztonsági hálóra”; a zenei kifejezést tartva szem előtt, mintha nem ismerne technikai nehézséget! Hamar Zsolt átgondolt irányításával a zenekarnak is minden bizonnyal élményt jelentett kísérni a remek szólistát.Tovább ⇒

 

 


 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar

2011.május 3.

 

Legfeljebb szólistája okán kerülhetett a Szőke Tibor Mesterbérletbe (zárókoncertként) ezt a francia est; Debussy hangszerelésében Satie két Gympopédiája után Fauré Pelléas és Mélisande szvitje, majd Milhaud I. gordonkaverseny következett, a műsor második részében Raveltől a Miroirs zongoraciklus általa hangszerelt harmadik darabja, a Bárka az óceánon, valamint Debussytől A tenger szerepelt. A hazai koncertélet több évtizedes, szinte törleszthetetlen mulasztása azt eredményezte, hogy a „francia est”-nek mindig valami különleges ígérete van, sajátos „egzotikumot” sejtet. Mivel jónéhány francia remekmű immár a hazai közönség körében is örökzöldnek számít, érdemes a kevésbé ismert kompozíciókból is meríteni, hiszen ki-ki talál közös pontokat, fogódzót a korábbi zenei emlékképei birtokában. Francia estre persze (mint minden másra) leginkább akkor érdemes vállalkozni, ha az előadóknak van 

„mondanivalójuk”, továbbadnivalójuk, megosztanivaló élményük e zene világából. Különben érdemben az utókornak szánt dokumentációt gazdagítja csupán, lám-lám, milyen koncertélet zajlott egykoron…

Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest

2011.április 29.


A zenekar Richter-bérletének záróestje egyúttal a február és április között meghirdetett „Szimfonikus felfedezések” sorozat negyedik (befejező) est. A Richter-bérlet orosz programot kínált hallgatóinak – Sztravinszkij egykor botrányt okozó remeke, a Sacre (Le sacre du printemps, leginkább meghonosodott magyar címmel a Tavaszi áldozat) mintegy megkoronázása a sorozatnak. A nem beavatottak közül legfeljebb csak a szemfülesek vehették észre, hogy a „Szimfonikus felfedezések” a korábbi „Magyar Szimfonikus Körkép” sorozat (korcs) utóda – országos (szimfonikus zenekari) áttekintésre kevésbé alkalmas, az évad második részében 2-2 vidéki (Győri Filharmonikus Zenekar és Alba Regia Szimfonikus Zenekar) és fővárosi (MÁV, Concerto Budapest) együttes lépett fel a sorozat első részében –, a következő évadban e naptári év folyamán további négy zenekar szerepel még e sorozat keretében. A Concerto Budapest honlapján a Richter-bérlet ismertetőjében még a régi sorozatcím szerepel. A sorozatjelleget meghatározó korábbi kritérium biztosítja a folytonosságot: a műsorban szerepelni kell egy 20-21. századi, vagy régebbi, de alig ismert magyar műnek. További kritérium, hogy az est szólistája is magyar legyen (bármely műsorszámban), az esetek többségében a fiatal(abb) generáció képviseletében.Tovább ⇔

 

 

 


 

 

2011. Április 8. és 15.

Pannon Filharmonikusok


Két egymást követő péntek estén lépett fel a MüPában a Pannon Filharmonikusok, tökéletesen különböző műsorral. 8-án Krzysztof Penderecki vezényletével a szerző II., „Karácsonyi” szimfóniáját és Sosztakovics VI. szimfóniáját adták elő, egy héttel később pedig a Fekete-Kovács-kvintettel készített ”Integro” cím lemez bemutató koncertjére került sor. Két est, két közönség – elenyésző átfedéssel (a történeti zenék hallgatósága bizonyult, „természetesen”, nyitottabbnak!). Üde, mondhatni, pihentető programnak tűnt a Penderecki-Sosztakovics est. A szerző személyes jelenléte (ráadásul, a karmesteri dobogón) nyilvánvalóan inspirációs forrást jelentett, ennek következtében megkülönböztetett figyelem jutott szimfóniájának. Tehát, az a helyzet állt elő, hogy önként-lelkesen játszott az együttes, korántsem csupán „kézre” (tehát, amit a karmester kér!), hanem kedves műsorszámoknak kijáró szeretetteljes figyelemmel, minden motívum/frázis iránt felelősséget érezve. Gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy a hallgató figyelme elkalandozzon – így tehát előadásuk azzal a többlet-eredménnyel járt, hogy a zenehallgatás ezúttal aktív tevékenységgé vált. Az est második részében érezhetően csökkent a (pozitív) feszültség, az aktivitás – de a publikum azzal a jó érzéssel távozhatott, hogy kapott valamit.Tovább ⇒

 


 

 

2011. Április 5.

MÁV Szimfonikus Zenekar


A Lukács Miklós bérlet 5. estjének közönsége Bartók-Pásztory díjjal elismert zenekart köszönthetett. A megbecsülés, a kitüntetés általában jótékony hatású – vélhetően ez is növeli a felelősségérzetet, s a mind magasabb elvárásoknak való megfelelést. A másik inspiráló tényezőt ezúttal a szólista személye jelentette: Perényi Miklóssal együtt muzsikálni: hagyományosan értéke és rangja van ennek! A Takács-Nagy Gábor vezényelte est műsorán Schubert V. szimfóniája, Schumann a-moll gordonkaversenye és Haydn Esz-dúr („Üstdobpergés”) szimfóniája szerepelt. Az Operettszínház színpadán immár otthonosan érezhetik magát – ideiglenes otthonában – a zenekar; mégis, időről-időre kísérletek történnek a szólamok/hangszercsoportok különböző elrendezését illetően. Ez egyben látható jele is annak, hogy ténylegesen akusztikus élményre törekszik a művészeti vezető és vezető karmester tisztet betöltő Takács-Nagy Gábor. Jelenléte, közös munkájuk elsősorban a vonóshangzás iránt támasztott igényességben hozta meg gyümölcsét – a II. szólam minőségi változásán mérhető leginkább az eredmény! Tovább ⇒

 


 

 

2011. Március 20.

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

A Pastorale hangversenysorozat keretében immár hatodik alkalommal került sor zenés színházi programra. Idén Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának rövidített verziója aratott osztatlan sikert, jogosan. A napjainkban gyakori félszecenikus illetve koncertszerű előadásokkal ellentétben, a Zuglói Szent István Zeneházban díszlettel-jelmezekkel játszanak operát, egy-egy hétvége két napján három alkalommal. A Pastorale-bérlettulajdonosokon kívül viszont kevesekhez jut el – sajnos! – ennek a remek gyakorlatnak még csak a híre is (mert szinte „nincs átjárás”, a bérletes általában egyetlen zenekar mellett kötelezi el magát). Korábbi kedvező tapasztalataim után úgy érzem, nem túlzás azt állítani: kinőtte ezt a „belterjes” színpadot az évenkénti produkció. Méltó lenne a tényleges megmérettetésre (alkalmanként akár teljesen ismeretlen közönség előtt) – s minden bizonnyal sokakat örvendeztetne meg a fiatalok igényes előadása. Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 5.

Óbudai Danubia Zenekar


A Danubia + NEMZETI bérlet 2. előadásán a Nemzeti Színház Ármány és szerelem előadásán elhangzó zeneművek szerepeltek. Haydn „Reggel” szimfóniáját Sosztakovics Kamaraszimfóniája követte, majd Molnár Piroska ezúttal nem zongorakísérettel szólaltatta meg Mahler: Gyermekgyászdalok ciklusának egy dalát, befejezésül pedig Mendelssohn Skót szimfóniája csendült fel. A legnagyobb közönségsikert a Sosztakovics-mű aratta, pontosabban annak Gergye Krisztián Társulata általi megjelenítése. Gergye Krisztián koreográfiája lehet érdekes, jó, gondolatébresztő – aki a zenét akarta hallgatni, azt a látványhoz társuló, a táncosok által kiadott hanghatások (effektusok) zavarták (a dobogások kevésbé). A kérdés, hogy az intenzívebb empátia felébresztése többet nyom-e a latba – megválaszolatlan marad, hiszen kizárólag ebben a formában van módunk a kompozíció átélésére.Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 4.

Pannon Filharmonikusok


Gondolatban jól kitalált, zeneileg ötletes, ám a gyakorlatban nem igazolódott műsorösszeállítás – egyúttal az évad egyik „szimfonikus felfedezése” (jóllehet, nem a hasonló című sorozatnak része, hanem a „Kétszáz éve európai” bérletnek a 2. estje). Webern 1. opuszával kezdeni hangversenyt: túlzott merészségnek tűnt, Mahler Gyermekgyászdalaihoz sem lett volna felesleges a kiosztott szöveg-fordítás. Viszont a szünet után meglepetésben lehetett részünk: Bogányi Tibor vezényletével a Pannon Filharmonikusok úgy játszották Dohnányi Ernő II. szimfóniáját, hogy nem csak a művet zárta a szívébe, akinek van füle a hallásra, hanem az interpretáció egyúttal zenetörténeti tanulsággal is szolgált (vélhetően az előadók számára is). Különös időutazás résztvevői lehettünk, amennyiben felidéződött az a zenei világ, amelyben Dohnányi otthonos volt, amelyben jól érezte magát, ahol volt mondanivalója, s számíthatott értő hallgatókra. Kiderült, hogy rendkívül színes zenei világ ez, a kifejezőeszközök arzenálja felmérhetetlenül gazdag - zenei nyelvének szókincse rendkívül nagy, s mivel jelentéstanilag egyértelműen értelmezhető, hatásmechanizmusa kiszámítható. Dohnányi „történetei” a négy tételben lebilincselőek, s hála az előadóknak, az interpretáció méltónak bizonyult a műhöz. Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 3.

Nemzeti Filharmonikusok



Ritkaságokat kínált a Ferencsik-bérlet 4. estje, de leginkább a szólista személye tette vonzóvá a programot. Ljadov rövid Néniáját követően Baráti Kristóf Glazunov a-moll hegedűversenyét játszotta. Az est karmestere Alexander Vedernikov/Vegyernyikov volt.
Ezúttal érdemes volt előre elolvasni a műismertetéseket s összevetni a hallottakkal. A Néniában „szinte végig piano és pianissimo” dinamikát ígért – ebből kiderült: a dirigens elég tágan kezeli a hangerő-jelzések „sáv-határait”. Ha „rabul” nem is ejtette a hallgatót, mindenesetre képes volt megteremteni az ismeretlennek kijáró figyelmet. Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 1.

MÁV Szimfonikus Zenekar


A „Szimfonikus felfedezések” második estjének „felfedezettje”, a szó jó értelmében, a zenekar. Kesselyák Gergely vezényletével úgy játszott, mint ha e szerepléssel is bizonyítani akarná, hogy méltó a hamarosan átadásra kerülő Bartók-Pásztory díjra.
Ősbemutatóként Gyöngyössy Zoltán szólójával Madarász Iván Episodi concertanti című kompozícióját szólaltatták meg. A darab fogadtatása bárkit meggyőzhetett, hogy felesleges (és főképp kártékony) a kortárs-kompozíciókat valamiféle egzotikumként misztifikálva kezelni; jutott neki közönségfigyelem annyi, mint bármely történeti műnek, amelyet ki-ki először hall.Tovább ⇒

 

 


 

2011. Február 25.

Győri Filharmonikus Zenekar


„Minden jegy elkelt” – hirdette messziről a felirat a győri Richter-terem koncertszerű Rigoletto-előadásának plakátjain. Előzménye egy olyan Traviata, amelynek híre országszerte  eljutott… A folytatással sem kell szégyenkezniük a rendezvény megálmodóinak, kivitelezőinek!
Kovács János, a Magyar Állami Operaház első karmestere vezényelte az előadást – nehezen hihető a megbízható forrásból származó információ: életében először. Talán ez is hozzájárult ahhoz a csodálatos vibráláshoz, ami a pódiumról áradt - habár inspiráló lénye valószínűleg anélkül is mozgósította volna a Győri Filharmonikus Zenekar rejtett tartalékait. Zsigeri szinten volt igaz minden, amit hallhattunk – s ez nem kevés! Tovább ⇒

 

 


 

2011. Február 22.

MÁV Szimfonikus Zenekar

Rost Andrea áriaestjét hirdette a Szőke Tibor Mesterbérlet 1. hangversenye – s az operakedvelők nagy örömére, valóban az áriák voltak túlsúlyban a műsorban. Donizetti, Massenet és Gounod után a második részben Erkel zenéje szólt, két legnépszerűbb operájának részletei. Rost Andrea fellépése szép számmal vonzott diákokat is – szép számmal hallgatták állva, s aligha bánták meg vállalkozásukat. Inspirálta a szólista személye a zenekart is, Medveczky Ádámnak könnyű dolga volt tehát. A MÁV Szimfonikus Zenekar régen felnőtt az operaénekes-kíséret kényes feladatához, világszerte vizsgázott ilyen minőségében – s most a korábbi tapasztalatokat kamatoztatva, kedvvel muzsikáltak (tehát, tagonként, szólamonként és testületileg egyaránt - figyelemmel, odaadással). Tündökölt a szólista, érezhető elégedettséggel nyugtázva a kevésbé ismert áriák sikerét is. Remekelt Massenet operából kiragadott részletként ismert Meditation-jának hegedűszólistájaként a koncertmester Trejer István is, csodálatos összhangban együttesével (a Bánk bán II. felvonásbeli Melinda-áriához az Operaház-beli előadások viola d’amore szólistáját, Botos Veronikát hívták meg.Tovább ⇒

 


 

 

2011. Február 21. Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Szombaton a MüPában, a Schubert-maraton keretében, majd hétfőn és kedden az Operaházban (a két bérleti sorozat koncertjén) a teljes Rosamunda kísérőzenét megszólaltatta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Fodor Gabriella és a Nemzeti Énekkar közreműködésével. A bérleti koncertek második részében R. Strauss Rózsalovag-keringője és Ravel Bolerója között J. Strauss Császárkeringője és Dvořák Rusalkájából a címszereplő áriája kapott helyet – a hétfői estet hangulatos ráadások zárták.
A műsor előtt Kovács János bejelentette: a pénteken elhunyt Lukács Ervin emlékének ajánlják az általa is rajongásig szeretett Rosamunda előadását. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 20. Budafoki Dohnányi Zenekar

A megérthető zene 4. matinéjának fáradt műsorvezető jutott. Tisztában volt ezzel Hollerung Gábor, ezért a szokásosnál nagyobb figyelemmel, koncentrációval mutatta be az „Angyalok és démonok” program műsorát, Gyöngyösi Levente 1. szimfóniáját. Igenám, de hiányzott az a belülről sugárzó lelkesedés, amely máskor bármiről meggyőzi a hallgatóságot – így inkább csak végighallgattuk, amit ismertetőjében a karmester mondott. S közben sajnáltuk a nyíregyházi Cantemus Vegyeskart, amelynek rövid illusztrációk kedvéért egy óra hosszat kellett állnia a hangverseny első részében. Sovány vigasz, hogy a második részben, amikor elhangzott a mű, csak a II. tételt követően kellett felsorakozniuk a pódiumon… Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 15. Győri Filharmonikus Zenekar

A „Magyar szimfonikus körkép” sorozatot felváltó „Szimfonikus felfedezések” mini-sorozat tavaszi nyitókoncertjén művészeti vezetője, Berkes Kálmán vezényletével Szokolay Sándor, Beethoven és Borogyin egy-egy művét játszotta az együttes (az új kezdeményezés értékelése a 4. estet követően lesz időszerű). A páneurópai piknik és határáttörés 20. évfordulójára Sopron város kért művet Szokolaytól, a Nyitány-fantáziának 2009. augusztusi bemutatója is a Győri Filharmonikus Zenekar nevéhez fűződik. Örvendetes, hogy az annakidején a szerző dirigálásával megszólaltatott műnek hangzó életet biztosítanak, s most a MüPa-beli közönséggel is megismertették. Csemegének szánhatták Beethoven Hármasversenyét (talán már akkor gondolva a zenekart a fővárosba is elkísérő népes győri hallgatóságra – 4 busszal érkeztek -, akiknek így három fiatal művész játékának megismerésére nyílt lehetősége), és sorozatcímbeli felfedezés jogosan vonatkozik a második részben megszólaltatott műre, Borogyin II. szimfóniájára. A „Körképeken” edződött, időközben Budapesten többször fellépő zenekar már megjelenésekor jó benyomást tett a közönségre (a női játékosok többsége azonos anyagból készült, ám személyre szabott fazonú blúzt viselt). Játékukon érezhető volt az alapos felkészülés, a biztos szólamtudás csakúgy, mint a dirigenssel közös elképzelés a művekről. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 13. Budafoki Dohnányi Zenekar

Valószínűleg sokan debütálásként élték meg ezt az estet. A Budafoki Dohnányi Zenekar korábban is megszólaltatott már Mahler-szimfóniát, de a zenekari tagság módosulásából-cseréjéből adódóan talán olyanok is ültek aznap a pódiumon, akik először vettek részt Mahler-mű megszólaltatásában. Ami a konkrét programot illeti, a III. szimfóniát először játszók száma vélhetőleg jelentős volt. Hasonló tendencia érvényesül(hetett) a közönséget illetően is – szép számmal lehettek, akik először hallgatták végig ezt a monumentális művet. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 4. Duna Szimfonikus Zenekar

A Tavaszi bérlet második előadása nemcsak ritkán hallható művekkel, hanem két remek szólista bemutatásával ajándékozta meg hallgatóit. Mendelssohn Hebridák nyitányát követően Csáki András szólójával csendült fel Rodrigo Aranjuez concertója. Szakmai életrajzát tekintve, a 30 éves gitárművész pályakezdete egyértelműen sikeres: időről-időre módosul a nemzetközi versenyeken elért díjainak a száma (jelenleg a tíz I., nyolc II., két III. helyezésnél és számos különdíjnál tart). A különdíjaknak, továbbá a Junior Prima díjnak köszönhetően, időről-időre koncertezik, ám többnyire szólóestek keretében. A versenymű-repertoár kialakításához és bővítéséhez elengedhetetlen a zenekar – s ezért örvendetes, hogy ilyesfajta fellépésre is lehetőséget kapott. Mert fontos, hogy sokoldalúan bontakozhasson ki verseny-szereplései és tanítási gyakorlata mellett előadói habitusa is, hiszen aki akár csak egyszer is hallotta, megbizonyosodhatott arról, hogy Csáki Andrást korántsem a „versenyistállók” díszei között kell számon tartani, hanem remek technikai felkészültségű, érzékeny muzsikusként is. Akár szólódarabot játszik, akár zenekarkísérettel gitározik, jellemzője a tiszta felépítésű formálás, és az, hogy akkor is hallja a harmóniákat, amikor egyszólamú dallamából bontakoznak ki

Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 31. MÁV Szimfonikus Zenekar

Az évad műsortervének áttekintésekor a választékosság volt szembeszökő – habár szinte hagyománya van annak, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar időről-időre szokatlan-váratlan muzsikákkal lepi meg hallgatóit. Azzal nem is lenne baj, főképp, ha arra gondolunk, hogy az ínyencségekhez szokott közönséget előítéletektől mentes zenehallgatásra neveli. Vagy talán mégis, amikor egyre-másra nyilvánvaló hiányérzettel hagyjuk el az Operettszínházat vagy a Festetics-palotát. Amikor a hallottak megmérettek, s könnyűnek találtattak – mármint a közönség szempontjából. Amikor elég volt beülni és várni a szép hangok özönét (és ha „másmilyenek” is jöttek, lehet zavartan körülnézni, csalódottan, boldogtalanul). Az ígéret valahol nagyon mélyen talán minden műsorösszeállításban benne rejlik – de az utóbbi időben zenekarunknál ritkán teljesedik ki. Az 1951-ben komponált Kis szvit tekinthető ugyan kortárs szerző darabjának (Lutoslawski 1994-ben hunyt el), de sohasem volt modern, vagyis valami újat mondani akaró. Néptáncokon alapuló szvitmuzsika, ami leginkább azok érdeklődésére tarthat számot, akik saját környezetében is találkoztak a tételeket ihlető népi táncmuzsikával. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 30. Concerto Budapest



A Karajan mesterbérlet 4. előadásának dirigense és szólistája Sir James Galway volt. Ezt ígérte a meghirdetett program, s a fuvolaművésznek az eddig csupán felvételek alapján lelkes tisztelője utolsó pillanatig azon izgulhatott, hogy bárcsak ne jönne közbe valami. A kérés meghallgatásra talált, s Sir James életnagyságban megjelent a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán. Merészen két versenyművet játszott az első részben (Mozart D-dúr és Mercadante e-moll fuvolaversenyét), majd Schubert h-moll, „Befejezetlen” szimfóniáját vezényelte. Játéka problémát-nem-ismerő volt, magától értetődően megformált frázisok sorjáztak, magvas dallamok és könnyed díszítőanyagok váltották egymást – s hogy valószínűleg nehéz lehet ilyen természetességgel eljátszani e szólamokat, arra inkább csak utólag gondolt az elvarázsolt hallgató. Mert mindent feledtetően jelenidejű, a szó legnemesebb értelmében a pillanat zenéje volt valamennyi hangja, s a belőlük összeálló, különböző nagyságú felületek egymásutánja. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 16. Budafoki Dohnányi Zenekar



Prokofjev-Csajkovszkij műsor, vastapsokkal – tömören ez az Universitas-bérlet 4. estjének mérlege. Dian Tchobanov vezényelte – nem először – a Budafoki Dohnányi Zenekart, az est szólistája a 20 éves, tajvani-amerikai Chun-Wen Huang volt. Dian Tchobanov karmesterként Hollerung Gábor szellemi rokona; túl azon, hogy mozdulatviláguk is hasonló, a folyamatok végigkövetése, a játékosokkal való kapcsolat-teremtés gesztusvilága is azonos tőről fakadt zenei gondolkodásmódról tanúskodik. A Rómeó és Júlia 2. szvitben Prokofjev zenéje minden léptékben karakterizáltan csendült fel, s ami talán még fontosabb: mindig lélegzett a zene, egy-egy új formai-tematikus egység mindig „indult”, nem pedig csupán elkezdődött. Amiben Tchobanov elmarasztalható, az a beintések pontossága – pontosabban, az a szándék, hogy a különböző hangképzésű hangszerek számára egyaránt lehetővé tegye a pontos kezdést. Kellő „aviso” híján néha lehetetlenné vált a pontos hangindítás. Mozdulatvilágának másik problematikus sajátossága, hogy miközben zsigereiben érzi a halk, tündérléptű muzsikát, oly picit mozdul pálcája hegye, hogy az hangulatfestésnek tökéletes, de tényleges-gyakorlati irányításnak kevés! Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 15. Óbudai Danubia Zenekar

Egy naptári év szünet után ismét bérlettel jelentkezett az Óbudai Danubia Zenekar, s szükségből erényt kovácsolva, új helyszínnel bővítve a budapesti koncerthallgatási lehetőségeket. A „Danubia + NEMZETI bérlet” a Nemzeti Színházba invitálja hallgatóit, többszörös haszonnal: a színházlátogatók is kedvet kaphatnak a zenehallgatáshoz, a koncerttermi közönséget pedig színházba csalogatja. A program tovább szélesíti a potenciális érdeklődők skáláját: a Hófehérke és Amerika (valljuk meg, eléggé blőd „plakát”-jellegű) cím Kocsák Tibor, Gershwin és Bernstein muzsikáját ígérte.Tovább ⇒

 


 

2011. január 14. Concerto Budapest

 

A Richter-mesterbérlet második estjén megtöltötte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadát a nagylétszámú együttes (az I. hegedű szólamában messziről öt, korábban vagy máskor koncertmesterként tevékenykedő kiválóságot vettem észre). Keller András vezényletével Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitánya, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye és Sosztakovics V. szimfóniája szerepelt. Ezúttal örömmel regisztrálhatjuk, hogy a nyitány nem esett áldozatul a „bemelegítés”-nek; elismerésre méltóan győzte a zenekar a gyors tempót. Nem tűnt hajszoltnak a muzsikálásuk; ha egyetlen jelzővel kellene jellemeznem, az „önfeledt”-et választanám. Üde hangzásban gyönyörködhettünk, de nyilvánvaló: az előadóknak erre aligha futott az idejéből és a figyelméből.Tovább ⇒

 


 

2011. január 12.  Nemzeti Filharmonikusok 

 

A Ferencsik-bérlet 3. koncertje Dvořák-est volt, műsorán a h-moll gordonkaversennyel és a IX., „Újvilág”-szimfóniával. A hangversenyt a szólista, a 60-as évei végén járó Natalia Gutman tette emlékezetessé. Régi idők emlékét varázsolta a pódiumra; napjainkban a művészek legtöbbje alkalmazkodik a „korszellem” elvárásaihoz, tehát kommunikál a közönséggel (nemegy külföldi szólista szavakkal is hangot ad örömének, amiért játszhatott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben). Gutman nyilvánvalóan azért lépett pódiumra, hogy megszólaltassa Dvořák versenyművét. Meggyőződése szerint a szólistáé a főszerep, ezáltal kikényszerítette, hogy a zenekar kísérje játékát. Tovább ⇒

 


 

2010. December 9.
Nemzeti Filharmonikusok


Már a november 26-i est programján feltüntették a december 9-i koncertnél a „minden jegy elkelt” információt. S akinek jutott, egészen kivételes élményhez jutott! A zene varázshatalmába vetett hitet kaptuk vissza. Verdi Requiemjének ezzel az interpretációjával életreszólóan elkötelezett híveket lehetett szerezni a romantikus zenének. Aki megmártózott a hangzások eme paradicsomi birodalmában, kicsit más ember lett. Napjainkban, amikor a reálisnak tűnőről (is) gyakran kiderül, hogy virtuális – mámorító ennek a fordítottját megélni. Mert nagyképűség lenne azt állítani bárkinek, hogy „így képzeltem” – így ugyanis aligha képzelhette volna bárki. Még utólag is nehéz elhinni, hogy mit hallottunk. Tovább ⇒


 


 


2010. December 1.
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus



A műsort nehéz lenne megideologizálni – de voltaképp nem is szükséges. Egy-egy Bartók és Csajkovszkij-félidő olyan kínálat, ami vélhetően nem vagy-vagy, hanem is-is a hallgatóság érdeklődési területén. Az új Bartók-összkiadás idején a zenekari művek dirigensével, Kocsis Zoltánnal Bartók-műveket előadni: kétségkívül korszakos jelentőségű tett. A Szent István Király Szimfonikus Zenekar kétségkívül méltó egy ilyen eseményre. Hallgatva a fiatalok tolmácsolásában a Táncszvitet és a Cantata profanát, akaratlanul is el kellett gondolkoznom az „időknek” (az idő múlásának) köszönhető változásokon. Bár a „fejlődés” kategóriával szokás visszaélni, ezúttal minden bizonnyal jogos e szóhasználat. Letagadhatatlan és kétségbevonhatatlan a zenekari játékkultúra fejlődése, ha arra gondolunk: alig 9 évtizede szinte lejátszhatatlan nehézségű volt ez a partitúra a korabeli rangos hazai zenekar játékosai számára.Tovább ⇒

 


 


2010. November 29.
Concerto Budapest

 
A Karajan mesterbérlet 3. előadásának műsorán minden bizonnyal Beethoven: G-dúr zongoraversenye volt a „húzó” műsorszám. Bár az utóbbi évadokban több zenekar műsorán is feltűntek Bruckner-szimfóniák, még a legnépszerűbbnek számító VII. sem tekinthető repertoárdarabnak. Ha ennek az estnek a közönsége megszerette, az Keller András és a Concerto Budapest közös érdeme.
Jevgenyij Koroljov szólójával a zongoraverseny előadása hidegen hagyott. Ilyenkor szokás mondani, hogy „elhangzott”. E sorok írójának szívében különleges helyet foglal el kedvenc szerzőjének ez a remeke – ezért talán eleve magas az elvárása. Kevesebbel semmi esetre sem éri be, mint ami legszebb pompájában mutatja be az ismert művet, s ha az előadók értő kottaolvasással képesek hozzátenni valamit a korábbi emlékképekhez, hálás hallgatóra találnak benne. Koroljov kvalitásaihoz nem fér kétség – de a hallottak alapján úgy tűnik, hogy számára ez a zongoraverseny csupán egy tétel a repertoárjában.

Tovább ⇒


 


 

2010. November 26.
Nemzeti Filharmonikusok


„A műsorban elhangzó műveket nemcsak az köti össze, hogy orosz szerzők munkái, hanem az a tragikus körülmény is, hogy valamilyen módon mindkettő létrejöttéhez öngyilkosság kapcsolódik” – erre a MüPa műsorkalauza hívta fel a figyelmet, a bemutató előadások fogadtatásáról a műsorismertető-szórólap tájékoztat. Az est tapssal mérhető sikere a teljesítményekért kijáró tetszésnyilvánításként értelmezhető elsősorban.
Egy szinte ismeretlen és egy viszonylag gyakran hallható kompozíció követte egymást, így a zeneirodalomban többé és kevésbé jártasak egyaránt találtak örvendeznivalót, ráadásul – ha hihetünk a zongoraversenyt követő ováció indulatának - új közönségkedvenc született Denis Kozhukhin, azaz Gyenisz Kozsuhin személyében. Ezúttal vélhetőleg az est karmestere, Kocsis Zoltán is maradéktalanul elégedett lehetett a vendégművésszel. Tovább ⇒

 

 
 


 


2010. November 13.
Duna Szimfonikus Zenekar


Hegedűs Endre Chopin-bicentenárium alkalmából rendezett zenekari zongoraestjén a Duna Szimfonikus Zenekar működött közre, Ménesi Gergely vezényletével. A vonzó programnak és a Stúdió Liszt Productions gondos szervezőmunkájának köszönhetően megtelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Az Andante spianato és nagy polonézt követően az f-moll, majd szünet után az e-moll zongoraversenyt hallhattuk, s természetesen a két ráadásszám is Chopin-darab volt. Tovább ⇒
 

 


 

 2010. November 11.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar


A zeneszerző születésének 200. évfordulója kínált alkalmat, hogy Erkel-est legyen a Ferencsik-bérlet nyitókoncertje. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezúttal a Nemzeti Énekkar nélkül, három szólista (Rálik Szilvia, Pataki Adorján és Sándor Árpád) közreműködésével, Medveczky Ádám vezényletével szólaltatott meg részleteket a magyar nemzeti opera megteremtőjének gazdag – és indokolatlanul ritkán játszott – életművéből. Kívánkozott a gesztus-értékű kezdés a Himnusszal (milyen szép lett volna, ha a közönség aktívan kiveszi a részét e jelképes köszöntésből!), a hivatalos műsorkezdés az Ünnepi nyitánnyal, amelyben könnyen felismerhetőek voltak a Szózat idézett fordulatai, majd ízléses-szép válogatás következett hét operából. Tovább ⇒

 

 


 

 2010. November 9.
MÁV Szimfonikus Zenekar



Vannak koncertek, amelyekre később éveken keresztül példa-értékűként lehet hivatkozni – ezek sorába tartozik a Lukács Miklós bérlet 3. estje. Látványként, kínálatként aligha tűnhetett közönségcsalogatónak – de utóbb kiderült: érdemes volt meghallgatni. Hindemith brácsára és kiszenekarra szánt versenyművének (Der Schwanendreher) szólistájaként Roberto Díazt hallhattuk, s ki-ki meglepve tapasztalhatta, hogy Bruckner IX. szimfóniája nem terjedelmével egyenes arányban tűnik fárasztónak – köszönhetően mind a MÁV Szimfonikus Zenekarnak, mind a vezénylő Kesselyák Gergelynek. A brácsaverseny hallatán csak elismeréssel adózhatunk Hindemithnek, aki műve bemutatójának szólistája volt. A játszanivaló alaposan próbára teszi az előadót, s korántsem csupán speciális technikai szempontokból.Tovább ⇒

 

 


 

2010. október 30.
Budafoki Dohnányi Zenekar


Őszi koncertjei sorában egy alkalommal, az Universitas-bérlet 2. estjén lépett fel vendégkarmesterrel: Guido Mancusival. A Budafoki Dohnányi Zenekar ezúttal igazi koncertlégkört teremtő figyelemmel játszott az Olasz Intézetben (talán elegánsabbak is voltak az átlagosnál – vagy csak a komolyságnak köszönhetően tűnt így?). Kerékfy Márton Passacagliáját remélhetőleg sokáig műsoron tartják – mű és előadók szerencsés találkozásának örvendhettünk, amikor a szerkezet plasztikus érvényesülése fokozza a mű hatását. Ritkán fordul elő, hogy nyitószámként új mű ennyire szuggesztíven szólaljon meg.
Tovább ⇒

 

 


 

 2010. október 29.
Duna Szimfonikus Zenekar


A Téli bérlet 4. előadásának műsorán Brahms-művek szerepeltek, Gál Tamás vezényletével. A Duna Szimfonikus Zenekar megunhatatlan csodája az az elhitető erő, amellyel a viszonylag kis létszámú együttes „bejátssza” a Duna Palota színháztermét. Eljátszom a gondolattal: vajon melyik vezető zenekarunk vállalkozna kislétszámú vonóskarral Brahms-szimfónia megszólaltatására (ebben az esetben a rendelkezésre álló tér maximálja a játékosok számát – s nem hátrány, ha azt is számításba veszik, hogy a legtöbb hangszer megszólaltatásához hely szükséges, ráadásul a muzsikusok dobhártyája könnyen károsodó „munkaeszköz”). Rendkívül szimpatikus az adottságoknak-lehetőségeknek a racionális feltérképezése és mérlegelése, ami azt eredményezi, hogy a Duna Szimfonikus Zenekar törzsközönsége is részesül a szimfonikus zenekari termés értékes darabjaiból. Mert tudomásul kell venni, hogy zenekarainknak megvan a törzsközönsége, s szinte elhanyagolható az „átjárás” mértéke. (Nem lenne érdektelen felmérni, a rendszeres MüPa-látogatók hány százaléka fordult már meg a Duna Palotában.) tovább ⇒

 


 

2010. október 26.
MÁV Szimfonikus Zeneka
r

A magyar-brazil műsorösszeállítást lehet – utólag – indokolgatni (bár voltaképp aligha szükséges!); Liszt-darabok előadása aligha azért érdemel hozsannázást, mert már a Liszt-év előtt felcsendülnek, s abban sincs semmi szokatlan, ha a 2008 óta állandó karmester - brazil lévén - hazája legjelentősebb komponistájának zenéjét propagálja. Az viszont biztos, hogy lélektanilag megalapozatlan egy ilyen program – annak ellenére, hogy az immár rendelkezésre álló négy mű az egyetlen lehetséges sorrendben hangzott fel. Tovább ⇒

 


 

2010. október 21.
Nemzeti Filharmonikusok


Berlioz drámai legendája, a Faust elkárhozása szerepelt a Klemperer-bérlet 2. koncertjének műsorán. Soha testhezállóbb feladatot, mint amilyennek ez bizonyult a monumentális előadó-együttes számára. A Nemzeti Filharmonikusok, a Nemzeti Énekkar, az MR Gyermekkórusa és a Honvéd Férfikar szólaltatta meg, Kocsis Zoltán vezényletével. A szólisták: Vizin Viktória (Marguerite), Rubén Amoretti (Mephistopheles), Giorgio Berrugi (Faust) és Gábor Géza (Brander). Tovább ⇒

  


 

2010. október 12.
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara


A kerek évfordulók szomszédságában természetszerűleg háttérbe szorulnak a többiek – éppen ezért nagy öröm, hogy Beethoven születésének 240. esztendeje műsorválasztási szempont lehetett. Jóllehet, a születésnap decemberi, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara az októberi estjeivel ünnepelt (11-e: Kodály-bérlet 1., valamint 12-e: Mahler-bérlet 2.). A sematikus „nyitány, versenymű – szünet – szimfónia” felépítés ezúttal örvendetesen módosult: az első részt betöltő G-dúr zongoraverseny után az igényes „Ah! perfido” hangversenyária, majd a VII. szimfónia következett. Ránki Dezső szólójával a versenymű aligha okozhatott csalódást – ám a második rész meglepetéseket tartalmazott. Fodor Beatrix, aki operaszínpadon már többször bizonyított, avatott pódiuménekesnőnek bizonyult. Tovább ⇒

 


 

2010.Október 10.

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus

Berlioz Rómeó és Júliáját hirdette – a gyakorlatban bővült – a műsor. Liszt Orfeusz című szimfonikus költeményét játszotta először Bogányi Tibor vezényletével a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, s utána került sor a drámai szimfóniára. Időről-időre elgondolkodhatunk azon, hogy a mai embertől korban-stílusban bizonyos szempontból épp a romantika került a legtávolabbra. A régi korok már-már rekonstruálhatatlan hangzáselképzelései, s a művek iránt támasztott elvárásai szinte kihívást jelentenek az előadóknak – míg a 19. század gyakran kitárulkozó érzelem- és gondolatvilága leginkább csak az operai keretek között talál nyitott fülekre. Megmutatkozik ez abban is, hogy a megák és gigák világában a romantikusok már korántsem meglepő monumentalitás-igénye aligha talál őszinte empátiára.Tovább ⇒

  


 

2010. október 2.
Savaria Szimfonikus Zenekar


A rendező szerv, a Művészetek Palotája „Vásáry Tamás zenekari Beethoven-estje”-ként hirdette, a koncertkalendárium a hagyományos formulával tüntette fel. A „Savaria Szimfonikus Zenekar. Zongorán közreműködik és vezényel: Vásáry Tamás” sztereotípiában a régóta tudomásul vett aránytalanság már fel sem tűnik, miszerint a szólista: közreműködő. De egyik sem szól – érthetően – a láthatatlanul jelenlévőről, az Angyalról, aki ezúttal nemcsak hogy elszállt a pódium felett, hanem kényelmesen elhelyezkedett, s mindvégig ott tartózkodott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 27.
MÁV Szimfonikus Zenekar

A Lukács Miklós bérlet évadkezdő koncertjén a bécsi klasszika nagymesterei egy-egy művel képviseltették magukat. B-dúrban volt az első rész (Beethoven: IV szimfónia, majd Jeremy Menuhin szólójával Mozart K. 595-ös zongoraversenye), D-dúrban a második (Haydn 101., Óra-szimfóniája). Ezúttal erőltetettnek tűnt a dirigens Takács-Nagy Gábor rövid (hangulatkeltő?) bevezetése, főképp, mivel a felcsendülő hangzás nem igazolta teljes mértékben. Örvendetes esemény jelenthetett külön stressz-faktort a MÁV Szimfonikus Zenekarnak: a Magyar Televízió nemcsak hogy rögzítette a hangversenyt, de már a sugárzás időpontját is kitűzték. Ilyesmire régóta nem volt példa – ezért a hirtelen rászakadt felelősség súlya bizonnyal nyomasztó lehetett. Az utóbbi években kétségkívül jelentősen egységesebbé vált vonóshangzás feljogosította az ilyen igényes (és terjedelmes) program összeállítására az évad tervezőit, ugyanakkor érdemes lett volna számolni azzal is, hogy a szólamtudás és az együtt-muzsikálás kettős feladatának egyszerre megfelelni könnyebb a szezon folyamán. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 25.
Nemzeti Filharmonikusok


Bartók halála előestéjének 65. évfordulóján Bartók II. Hegedűversenye, valamint - a Nemzeti Énekkarral közösen, szólisták közreműködésével – két Liszt-mű csendült fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Nemzeti Filharmonikusok az évad kezdetén évről-évre tudatosan tűznek műsorra Bartók-művet (esetleg szerzői estet rendeznek) – az viszont üres propagandaszövegnek hatott, hogy A strasbourgi katedrális harangjai és a 13. zsoltár a Liszt születésének bicentenáriumának, tehát a jövőre aktuális Liszt-évnek a „beharangozója”. A felesleges túlmagyarázgatás arány- és lépték-tolódáshoz vezet(het). Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 23.
Concerto Budapest


Két súlyos kompozíció szerepelt a Karajan mesterbérlet műsorán: Brahms: B-dúr zongoraversenye Ránki Dezső szólójával és Mahler I. szimfóniája. A Concerto Budapest, Keller András irányításával, az intenzív Beethoven-játszást követően maximálisan felkészült arra, hogy a 19. századi partitúrákat értően tudja olvasni: értő biztonsággal tudja megítélni, annakidején mi tűnt újdonságnak, szokatlannak – nemcsak a közönség, hanem az előadók számára is. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 21.
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara


Alliteráló műsor – a Debussy-félidőt Dvořák legnépszerűbb szimfóniája követte (külső bővítésként a szerző azonos hangnemű, e-moll szláv táncával köszönve meg a közönségsikert). Ha Kocsis Zoltán vezényletével léphet fel, bármely zenekarunk „összeszedi magát”, akár esik, akár fúj a szél, az évad bármely részében. Kocsissal muzsikálni: rang, aminek meg kell felelni, s emblematikus művészünk sem tűrne minimalista hozzáállást. Igényes követelése mindig hallható eredménnyel jár. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 17.
Pannon Filharmonikusok – Pécs


„Kétszáz éve európai” – hirdeti a 2011-es évet beharangozó szlogen a Pannon Filharmonikusok évadköszöntő budapesti estjének szórólapján. Az ünnepi koncertet, melynek rangját szólistaként Várjon Dénes fémjelezte, az együttesnél tavaly óta zeneigazgatói és vezető karmesteri minőségben működő Peskó Zoltán vezényelte. Ezúttal érdemes magával a műsor-koncepcióval kezdeni a beszámolót. Schönberg hangszerelésében Bach Esz-dúr prelúdium és fúgája volt a nyitószám (BWV 552), hangnemileg erre rímelt a második részben Beethoven III. szimfóniája – köztük pedig Bartók III. zongoraversenye csendült fel. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 16.
Óbudai Danubia Zenekar


A 19. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál gálakoncertje nem várt, jóleső meglepetést okozott. Már annak is lehetett örülni, hogy kizárólag magyar szerzők műveiből állították össze a programot (kétségkívül, biztos közönségsikerre számító kompozíciókból).
Az évad kezdetén, korántsem a törzsközönségre (tehát eleve elvárásokkal érkező hallgatóságra) számítva, remek formában muzsikált Héja Domonkos vezényletével az Óbudai Danubia Zenekar. Az est szólistája Jandó Jenő volt. Tovább ⇒

 


 

 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2010. szeptember 13.

 

A Filharmónia Budapest Nonprofit Kht. rendezésében Erkel-napokra került sor a Károlyi Palotában. A szeptember 10-e és 13-a között tartott négynapos rendezvénysorozat arra kívánt rávilágítani, hogy a 200 éve született Erkel Ferenc mennyire sokoldalú jelensége volt kora kulturális életének. Eme tanulság azoké lett, akik részt vettek a rendkívül változatos összeállítású program valamennyi eseményén – de kétségtelen: egy-egy est is szolgált elgondolkodtató tanulságokkal.
A zárókoncert vonzó, bár kissé megtévesztő címet kapott: Erkel hősnői. A műsor első részének címe: Melinda és Gertrudis, a másodiké: Szilágyi Erzsébet. Kétségkívül ők álltak a központban – de így kevéssé szervesnek tarthatjuk Bánk népszerű áriáját, illetve a Hunyadi nyitányát és a palotást (amelyek méltán kerültek megszólaltatásra ezúttal is). Tovább ⇒

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar 2010. szeptember 11.

 

Kovács Anikó jubileumi hangversenyét hirdette a koncert kalendárium, a Győri Szimfonikus (!) Zenekar közreműködésével. Az Olasz Intézetben a Győri Filharmonikusok kíséretével, két vendég szólistával lépett fel az 1990-ben, azaz éppen 20 éve diplomázott hegedűművész. Az est karmestere Medveczky Ádám volt.
Bach d-moll kettősversenyében Kovács Anikó szólista-partnere az a Don Weilerstein volt, akinél posztgraduális tanulmányokat folytatott a Cleveland Institute of Musicban. A szólisták közös zenei nyelvének megérzése nem kívánt szakmai felkészültséget a hallgatótól – de az sem, hogy ezt a műsorszámot korántsem előzte meg komoly próbafolyamat. A zenekar csökkentett létszámmal játszott, mindösszesen ennyi vallott arra, hogy van tudomásuk több évtizednyi régizenei gyakorlatról. A „teraszos dinamika” inkább parodisztikus volt, érzéketlenül berobbanó fortékkal, jelentéktelen-halk szakaszokat követően.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. Július 15.

 

Beethoven-estet kínált az idén 20 éves Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál második koncertje. Kollár Imre vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar az Egmont nyitányt, Baráti Kristóf szólójával a Hegedűversenyt, majd a II. szimfóniát tűzte műsorra. Andalító hallgatnivalót kapott a nagyszámú kikapcsolódni-vágyó – hosszantartó zenei élményt azonban nem. A tikkasztó hőség még este is éreztette hatását – a zenekari játékosok bágyadtsága azonban lehetetlenné tette a beethoveni partitúrák gazdagságának feltárulását. Kollár Imre kézben tartotta az együttest – az együtt-játékra sem lehet panasz; csak épp a formai keretek inkább értékelhetőek lettek, mint a bennük-általuk megjelenített tartalom. A fegyelmezett játék (amire nem lehet panasz; sokszor de szívesen hallanánk ilyet!) önmagában nem elégséges ahhoz, hogy élményhez jusson a hallgató! Sík-vetületét kaptuk a grandiózus építményeknek, a „körüljárhatóság” legkisebb reménye nélkül. Megint csak nem történt több, mint hogy a zenekar plusz egy alkalommal eljátszotta, a karmester plusz egy alkalommal dirigálta a műveket (ezúttal a szólista is „csökkentett érzelmi üzemmódban” szerepelt). Tovább ⇒

 


 

Szent István Király Szimfonikus Zenekar 2010. Július 12.

 

20 éves a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. Az idei jubileumi évadban 10 alkalommal kínál különböző műfajú, stílusú, fajsúlyú zenei programot, július 12-e és augusztus 12-e között, hétfő és csütörtök esténként. A nyitókoncerten vezető karmestere, Záborszky Kálmán vezényletével lépett fel a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, az est szólistája Jandó Jenő volt. A műsor felépítése hagyományos, a jól bevált „nyitány, versenymű – szünet után szimfónia” sémát követte – azonban több volt ennél! Már Schubert Rosamunda-nyitánya kellemes meglepetést okozott: érezhetően kidolgozott előadással lepték meg a szabadtéri rendezvény közönségét. Szó sem volt afféle uborkaszezonbeli „lightos” muzsikálásról! A folytatásban is tartották a színvonalat; olyan élvezettel muzsikáltak, mintha nem jóelőre megtervezett programot kellett volna megszólaltatniuk, hanem valamiféle kívánsághangversenyben az ott-és-akkor legkedvesebb darabot adnák elő. Jandó Jenő kétségkívül a legnépszerűbb zenekari szólisták egyike; a legritkább esetben fordul csak elő, hogy ne keressen és találjon „közös hangot” a kísérő együttessel, kamarazenei igényű együttmuzsikálásra inspirálva mindenkori partnereit. Hirtelen beesteledett, mire Grieg a-moll zongoraversenye felcsendült – s a csodálatos környezetben (amelynek varázsa megunhatatlannak bizonyul) még a madarak is elcsendesedtek a gyönyörködtető hangzásokban. Áradt a muzsika, s a hallgatóság boldogan hagyta hatni magára a szépséget. Koncerttermi közönséget megszégyenítő fegyelem – a figyelem koncentrációja nélkül; az oldott belefeledkezés élményével. (Nem „könnyű”, nem is „szórakoztató” – de mindenképp „üdítő” zenét hallottunk.) Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar 2010. Július 8.

 

A 26. Nemzetközi Bartók Fesztivál nyitóhangversenye a szombathelyi Bartók Teremben magyarországi bemutatóval kezdődött. Kurtág György Colindă-Baladă című kompozícióját Daniel Ovidiu szólójával, a Kolozsvári Filharmónia Kórusa és a Fesztivál kamaraegyüttese előadásában, Cornel Groza vezényletével hallhattuk. Gondos szervező- ill. előkészítő munkára vall, hogy a közönség kézbe kaphatta a román szöveget és magyar fordítását – így lehetővé vált, hogy szóról-szóra, tartalmilag is értőn kövessük a művet. A tavalyi ősbemutató énekesei anyanyelvi szinten tolmácsolták a Napfivér-Holdnővér történetét, a kamaraegyüttes 9 tagja minden hangért felelősséget vállalva szólaltatta meg szólamát. Ünnepélyes kezdet – magasra tett mérce! Tovább ⇒

 


 

Magyar Állami Operaház Zenekara 2010. Június 28.

 

Nyárköszöntő címmel, operacsillagok gálájával zárta az évadot a Magyar Állami Operaház. Június 28-án nemcsak a dalszínház közönsége élvezhette a műsort, hanem a rendezvény idejére szabadtérré alakult Hajós utcában a kivetítő közönsége is. Kedvezett az időjárás, sokakat vonzott a ritka lehetőség - az érdeklődők jó előre elfoglalták a székeket. Az operaszínpad persze hasonlíthatatlan élményt adott; nemcsak azért, mert a háttér négy kivetítőjének köszönhetően ötszörös látványban gyönyörködhettünk.
Gálakoncertnél természetesen a sztárok jelentik a „húzóerőt” – mégis, méltatlannak érzem, hogy az egyébként gondosan szerkesztett műsorban sem a zenekar, sem a karmester neve nem szerepel. Mondhatni, „természetes” – de más szempontból az is természetes lenne, hogy kellő megbecsülés illesse azt az együttest, amely elengedhetetlen a koncerthez, s amely játékával úgy biztosít hangzó hátteret, hogy a figyelem maradéktalanul irányulhasson az énekesekre. (Ugyanaz a jelenség, amitől egész évadok során szenved az operabarát: amikor az előzetesekből, programajánlókból éppen csak az nem derül ki, hogy kik énekelnek – akkor sem lenne felesleges, ha nyilvánvaló, hogy előfordulhat változás a szereposztásban.) Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. Június 23.


„Múzeumi muzsikáló délután”-ra invitálta – immár nem csak a bérletes – közönséget a MÁV Szimfonikus Zenekar a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermébe. Június 23-án hétköznap 17 órás kezdettel nyílt lehetőségünk meghallgatni   Beethoven II., majd Sibelius III. szimfóniáját, vendégkarmester, a finn Jukka Iisakkila vezényletével.
A múzeumi koncert: speciális műfaj, ezzel eleve számolhat rendező, előadó, hallgató (s számolnia is kell!). Nem érvényesek a hangversenytermi viselkedés diszciplináris kötelezettségei – oldottabb, lazább a légkör, más fajsúlyú az élmény. Mindazonáltal, a kikapcsolódás jó esetben élménnyel jár.
A múzeumi helyszín sajátos akusztikai környezetet kínál – erre is gondolni kell a program összeállításakor. Mert tény, hogy szinte bármit szinte bárhol el lehet játszani, de nem árt, ha a befektetett munka minél nagyobb százalékban bizonyul hatásosnak. Azt ugyanis a legelvarázsoltabb romantikus lelkületű sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a gyönyörködtető muzsika hangzó életre keltése: munka, felkészülést, figyelmet, energiát igénylő tevékenység, valamennyi közreműködő részéről. És nem árt, ha nemcsak a közönség elégedett, hanem az előadók is. Erre most leginkább a karmesternek volt oka (aki szakmai életrajzába felvehette Budapestet azok közé a városok közé, ahol fellépett). Tovább ⇒

 

 


MÁV Szimfonikus Zenekar - 2010.  Június 9.

A Lukács Miklós bérlet 6. estjén Sibelius – Beethoven - R. Strauss műsorral búcsúzott az idei évadban közönségétől a MÁV Szimfonikus Zenekar. Visszatérő, kedves vendég volt a szólista, Jandó Jenő, karmesterként pedig Csaba Pétert köszönthettük.
Valószínűleg a vendégkarmester személye indokolta a két Sibelius-tétel műsorra tűzését; a vezényletével 1994-ben Finnországban készült Sibelius-lemez az USÁ-ban elnyerte „Az év legjobb felvétele” címet. A Románc és az Impromptu viszont ezen az estén aligha tudott lelkes rajongókat toborozni a leghíresebb finn szerző muzsikájának. Tovább ⇒


 

Concerto Budapest - 2010.  Május 19.

Berg Hegedűversenyét hiába vártuk – módosult a Romantikus bérlet 4. előadásának programja, melyet elhunyt munkatársuk emlékének ajánlottak. Az alkalomhoz illő volt a műsorváltozás: Brahms Tragikus nyitányát követően Karl Amadeus Hartmann Concerto funebre című hegedűversenyét hallhattuk, a szünet után Bruckner IV. szimfóniája csendült fel. Talán a személyes veszteség érzete is hozzájárult, hogy a Concerto Budapest ezen az estén Takács-Nagy Gábor vezényletével szokatlanul sötét tónusú színeket jelenítsen meg.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2010.  Május 13.

Meglepően gyér hallgatóság volt kíváncsi a Klemperer-bérlet 7. estjére – nem tudni, vajon javított volna-e a helyzeten, ha előre kiderül a műsorváltozás. Elmaradt a ritkaság, Vincent d’Indy 5. opusza, a Hunyadi Jánosnak emléket állító szimfonikus költemény, helyette Debussy Három noktürnje csendült fel. Érdekesség így is maradt; Schönbergtől az Előjáték a Genezishez, valamint – ugyanannak a tervezett, több-szerzős szvitnek részeként – Sztravinszkijtól a Bábel. E két tételt Schönberg kantátája követte (Egy varsói túlélő). Az est második részében Saint-Saënsnak az utóbbi időben gyakran hallható, a Nemzeti Hangversenyterem új orgonájának megszólaltatásával mindig élményt ígérő Orgonaszimfóniája kapott helyet. A közelmúlt nagy Schönberg-élménye (Mózes és Áron) után sajnálatos az érdektelenség – annak a jele, hogy a Nemzeti Filharmonikusok hallgató-tábora leginkább az alkalmankénti kuriózumok iránt fogékony. Szeretném remélni, hogy csak a közönség-érdeklődés híján lett túlzottan érdektelen az előadói gárda. Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar - 2010. Május 9.

A Magyar Szimfonikus Körkép idei sorozatában mintha csökkent volna azoknak a hangversenyeknek a száma, ahol elszomorítóan kevesen ültek a nézőtéren. Sajnos, vasárnap gyér közönség jutott a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, akik végül módosítottak meghirdetett imponáló műsorukon, s végül Robert Houlihan vezényletével Dohnányi: Szimfonikus percek című darabja és Kovács Zoltán I. fagottversenye után Brahms IV. szimfóniáját adták elő. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2010. Május 5.

Akik hallották két éve a Csajkovszkij-maratonon, felcsillanó szemmel ismertek rá a szólista nevére: a Szőke Tibor Mesterbérlet 4. estjén ismét köszönthettük Alexander Markovot. Ezúttal Paganini h-moll hegedűversenyét játszotta a MÁV Szimfonikus Zenekarral, Vladimir Ponkin vezényletével. Ez volt az az alkalom, amikor a nyitótételt követően elementárisan felcsattanó taps senkit sem botránkoztatott meg; az is tapsolt, aki tudta, hogy nincs vége a műnek – s ha valaki mégsem, nos, az elismerésre méltó fegyelmezettségről tett tanúbizonyságot. Markovot hallgatva megértjük a 19. századi zeneélet egyik legjellegzetesebb vonását, a szólistakultuszt. A „virtuóz” ugyanis nemcsak olyan valaki, aki többet tud kihozni hangszeréből, felsőfokba srófolva több-kevesebb játéklehetőséget – fenomén. Virtuozitásra lehet törekedni, de virtuóznak: születni kell (mondhatni, alkatilag), ráadásul megannyi „utómunkálatra” van szükség, amit nem szokás nyilvánosságra hozni. A romantikus virtuóz-attitűdhöz hozzátartozik, hogy (Pallas Athéné módjára) egyszer csak teljes fegyverzetben jelenik meg a hangszeres, aki óvakodik akár csak utalást tenni arra, hogy milyen hosszú és göröngyös utat tett meg… Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest - 2010. Április 28.

Ha lenne „a hónap koncertje”, ez a Brahms-est nagy eséllyel pályázna. Úgy látszik, Kocsis Zoltán vezénylete mindig kihívás a Concerto Budapest számára, aktív-lelkes együttes muzsikált valamennyi műsorszámban. Nyilvánvalóan inspiráló volt a remek szólista-páros is, Baráti Kristóf és Fenyő László. A Változatok egy Haydn témára (Op. 56a) valamennyi variációja szólisztikus igénnyel, kamarazenei dinamikai érzékenységgel, s példás ritmikai-metrikai kidolgozottsággal csendült fel. Kétségkívül hangzó életre kelt a partitúra. Még nagyobb élményt jelentett a Kettősverseny, amelynek minden pillanata örömforrásnak számított ezúttal. A szólisták már-már eszköztelen perfekciója lehetővé tette, hogy ne őket csodáljuk, hanem a közreműködésükkel felcsendülő műben gyönyörködhessünk, maradéktalanul. A két remek művész ráadása jelentette az est fénypontját, Händeltől a Passacaglia, amellyel mintha feltérképezték volna a vonósjáték határait. Zúgott a vastaps, méltán – s az elismerés jele, hogy nem kevés CD-jük talált gazdára a szünetben, amelyet teljes egészében kitöltött az autogramkérők rohama. (Számlálatlanul hangzott el a kérdés: nincsen közös CD-jük. Bárcsak eljutna a felvételkészítésben érdekeltekhez…) Tovább

 


 

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus - 2010. Április 25.

A Magyar Szimfonikus Körkép reprezentatív jellege időről-időre arra csábítja valamelyik résztvevő együttest, hogy túldimenzionálja a programot. Ebben az évadban a rendre nagy apparátust megmozgató Zuglói Filharmónia esett ebbe a hibába. Pedig pusztán a műsorterv láttán is sejteni lehetett volna... Mert még ha az előadók bírják is – a közönségre is tekintettel kellett volna lenni. Hiába a korábbi (18 órai) kezdés, a figyelmes zenehallgatáshoz szoktatott publikum tűrőképessége véges.Tovább ⇒

 



Pannon Filharmonikus Zenekar - 2010. Április 23.


Változatlan maradt a „Fővárosi év a fővárosban!” bérlet 4. estjének műsora, jóllehet az európai légtérzárak és az utazási feltételek kiszámíthatatlansága miatt változott mind a karmester, mind a szólista személye. Mendelssohn e-moll hegedűversenyének szólóját Kelemen Barnabás játszotta, karmesterként az évek óta Finnországban élő (ám most épp idehaza tartózkodó) Bogányi Tibornak köszönhettük a műsor második részét, Sibelius nálunk szinte ismeretlen két művét. Tovább⇒

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2010. Április 21.

Tavaszi bérletének 6. estjével vett részt a Magyar Szimfonikus Körkép rendezvénysorozatban a Duna Szimfonikus Zenekar. Olyan programot állítottak össze, amellyel szinte egyedül képviselnek sajátos színt koncertéletünk szivárványos palettáján. A legrégebbi mű Dukas szimfonikus scherzója, A bűvészinas (1897-ből), a többi négy pedig 20. századi. Ettől még nem kerül az együttes a kortárs zene elkötelezett előadói közé – de legalább olyan súllyal esik a latba, hogy a repertoárjuk nem reked meg a „történeti” zenéknél, hanem változatosságra törekszik a gazdag kínálatból. Azért nagyon hasznos ez, mivel így törzsközönsége természetességgel veszi tudomásul a zenetörténet mindmáig tartó kontinuitását, és nem utasítja el eleve, „zsigerből” napjaink alkotásait. (A közönségnevelés feladata másfajta felelősséget ró valamennyi zenekarra, amióta egy-egy zenekarra specializálódott a bérletesek javarésze; tehát megannyi „tanulság” nem tudja kifejteni áldásos hatását, mivel nem jut ki az adott koncertterem falai közül.)
Barber fiatalkori nyitánya, A rágalom iskolája, tetszetős nyitószámnak bizonyult, Hidas Frigyes Adagiója kiváltképp azoknak volt kedves, akik még láthatták „A cédrus” balettet. Az első rész Jereb Ervin Trombitaversenyével érte el tetőpontját, amelynek szólóját – csakúgy mint az ősbemutatón, majd a mű lemezfelvételén – Geiger György játszotta, remekül. Tovább ⇒


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2010. Április 20

A taps nem mérvadó – írtam néhány sorral feljebb, ám e koncert után hadd egészítsem ki: … de alkalmanként sokatmondó lehet. Például – mint ezúttal – vastaps a kortárs mű elhangzása után. Magyar Szimfonikus Körképbeli szereplésére a Szőke Tibor Mesterbérlet 3. estjével nevezett be a MÁV Szimfonikus Zenekar, Kollár Imre vezényletével. Műsoruk mindkét félideje egy-egy érdekességet tartalmazott: először Kovács Zoltán I. szimfóniáját hallhattuk, majd – a Nemzeti Énekkar közreműködésével – Ravel: A gyermek és a varázslat című lírai fantáziáját. Tovább ⇒

 

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2010. április 19.


Minden bizonnyal kellemes meglepetésben volt részük a Kodály-bérlet tulajdonosainak: az 5. est maradéktalan örömet okozott. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ezúttal karmester nélkül, a koncertmester Rolla János irányításával játszott. Mozart B-dúr (K.319) és „nagy” g-moll (K.550) szimfóniája között először lépett fel e zenekarral a fiatal Pusker Júlia. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral már többször játszott – így a koncertmester személye ezúttal is biztonságot jelenthetett számára. A Zeneakadémia 18 éves hallgatójának bontakozó tehetségét évek óta figyelemmel kísérheti a budapesti közönség (szülővárosában, Kecskeméten vélhetően még nagyobb népszerűségnek örvendhet). Most az Operaházban hódított érett muzikalitásával, remek technikai felkészültségével. Mozart mindmáig vitatott hitelességű D-dúr (K. 271a, ill. 271i jegyzékszámú, „Kolb”) hegedűversenyét játszotta, remekműnek kijáró műgonddal és kidolgozottsággal. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar - 2010. március 21.

„Hommage á Simon Albert” – ezt az alcímet kapta A megérthető zene sorozat 4. adása. Az Olasz Intézetben a Budafoki Dohnányi Zenekar Mendelssohn Olasz szimfóniáját játszotta a matiné második részében – az elsőben pedig Hollerung Gábor beszélt Simon Albertről, vele kapcsolatos emlékeiről – s magáról a műről.
Kevés olyan komolyzenei kezdeményezést tudnék említeni, ami olyannyira hasznos, mint ez a beszélgetős-koncert. Hollerung Gábor egyszerre toboroz lelkes közönséget zenekarának és a műsorukon szereplő műveknek. Ilyenkor életbe lép a rendhagyó matematika, amikor az alkotóelemek nem összegződnek, hanem hatványozott a hatásuk, s ez – valljuk meg – nem kevés akkor, amikor mind kevesebb pénz jut a legtöbb háztartásban a kultúrára, s mind kevesebb idő a klasszikus értelemben vett művelődésre (ami egyszerre élmény, kikapcsolódás - ráadásul a tudásanyag gazdagítása, élményszerű formában).Tovább ⇒



 

Concerto Budapest – 2010. március 16.

Lassanként hozzászokunk az új névhez – kiváltképp, mivel a közelmúlt nagysikerű estjeit folytatja, töretlenül. Igaz, a siker néha kétes értékű, mert a közönség a szívével is hallgatja a muzsikát. A Beethoven-bérlet negyedik estjén az István király – nyitány és az Eroica között, Ránki Dezső szólójával Bartók II. zongoraversenye csendült fel. Keller András vezényletével e ciklusban alapvető jártasságot szerezhetnek a Concerto Budapest hallgatói a két nagy „B” zenéjében, hiszen a kétzongorás, ütőhangszeres Szonáta zenekari verziója és a három zongoraverseny a bartóki életmű jelentős szeletét képezi, hasonlóképp, négy nyitány társaságában 4 szimfónia (I., III., V. és VI.) ideális mennyiség ahhoz, hogy bennfentesnek érezhesse magát a bérleti közönség. A ciklus záró estje az előzményekhez hasonló lelkes fogadtatásra talált. Tovább ⇒

 


 

Szegedi Szimfonikus Zenekar – 2010. március 10.

A Szimfonikus Körkép keretében nagylétszámú szereplőgárda képviselte a Szegedi Szimfonikus Zenekart, ami a műsor ismeretében érthető. Ugyanakkor kérdéses, hogy megéri-e inkább kevésbé, mint többé összeszokott muzsikusok eredményét a névadó zenekar „számlájára íratni”. Mert ily módon a fővárosi érdeklődő épp azt nem tudja meg, milyen a tényleges Szegedi Szimfonikus Zenekar. A hangütés rendkívül szimpatikus volt: olyan művel kezdték a műsort, amelyet számukra (zenekar és karmestere felkérésére) komponált tavaly Lendvay Kamilló (ugyanis a nagy zenei múlttal méltán büszkélkedő város zenekara akkor ünnepelte hivatásos együttessé válásának 40. évfordulóját). A tavaly szeptember 18-i ünnepi hangversenyről (s a Jazz-szimfónia ősbemutatójáról a Muzsika tavaly novemberi számában olvashatjuk Madarász Iván beszámolóját). Egyszerre jogos és örvendetes, hogy az ünnep elmúltával sem feledkeztek meg a műről, amelynek így vélhetőleg most került sor a budapesti bemutatójára. Tovább ⇒

 


 

Miskolci Szimfonikus Zenekar – 2010.Március 8.

Mindenkinek hallani kellett volna ezt a koncertet, akinek füle van a hallásra! Ezzel egyszerre lehet demonstrálni a Magyar Szimfonikus Körkép sorozat létjogosultságát és értelmét. Hasznát kevésbé – ez viszont legkevésbé az előadók számlájára írható; abban az ügyszeretet és ügybuzgalom (lett légyen bármilyen nemes szándékról és célról) hiányának hungarikuma a vétkes. Hozzáteszem: előre nem lehetett ezt tudni…  Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2010. március 7.

A Fővárosi év a fővárosban sorozat 3. estjén Oliver von Dohnányi vezényelte. A Pannon Filharmonikusok estjének szólistája Hadady László volt. Smetana szimfonikus költeménye, a Haakon Jarl igazi csemegét jelentett a ritkaságok kedvelőinek, Haydn C-dúr oboaversenye a tavalyi Haydn-emlékév értékes pillanataival vetekedett – az est második részében Dvořák Újvilág-szimfóniáját hallhattuk. A 19. századi művekben nagylétszámú együttes játszott, harsányan – a Haydn-műben értelemszerűen kisebb létszámú zenekar kísérte a szólistát. Megcsodálhattuk Hadady László gyönyörű oboahangját – igen, nemcsak az oboisták Stradivarijának nevezett Lorée Royal hangszerét, hanem a művészét, aki mestere az instrumentumnak. (Nem sokat változtatott ezen, hogy oboista-kollégájától megtudtam: a hangszer sajátossága a – lefelé fél hanggal - megnövelt hangterjedelem; a klasszikus szépségideál megvalósítása jelentett elementáris élményt. Hogy a szólista hitt a hangok erejében, hatásában, és bármiféle hozzáadott külsőséges virtuozitás nélkül is képes volt lebilincselni a figyelmet.) A Smetana-tétel dinamikai szélsőségekben gazdag előadása arról győzött meg, hogy a zenekar (jelenlegi formájában-állapotában) ideális közvetítő közeg a komolyzene népszerűsítése érdekében.  Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok – 2010. február 25., március 5.

A Hangszer és pálca – Ferencsik-bérlet 5. estjén szólista minőségben lépett fel a Nemzeti Filharmonikusokkal Jörg Widmann – a sorozat következő estjén, március 5-én saját műveinek dirigenseként. Kocsis Zoltán vezényletével Haydn 104-es D-dúr („London”) szimfóniája, Mozart Klarinétversenye és Brahms III. szimfóniája csendült fel. A klasszikus-romantikus est arról győzhette meg a hallgatóságot, hogy a repertoár sokrétűsége, több stílust felölelő sokszínűsége üdítően hathat a játékosokra. A Haydn-szimfónia csodálatos élénkséggel szólt. Ilyen muzsikáláshoz korántsem elégséges feltétel a szólamtudás, a műismeret, de még csak a stiláris jártasság sem; mert mindaz eredményezhetne lélektelen-rutinos előadást is. Talán épp a tavalyi Haydn-évnek is köszönhető, hogy nemcsak alaposan megismerték/megismertették Haydn szimfonikus termésének megannyi értékes darabját, hanem ráhangolódtak a Mester gondolkozásmódjára, humorára. Játék a szavakkal, de talán rámutat a lényegre: nemcsak megszólaltatták a művet, hanem közvetítették a partitúrába rögzítetteket a hallgatósághoz. (Pontosabban: oly módon közvetítették, hogy a szándék el is jutott mindenkihez!) Értő-empatikus előadás jóvoltából győződhettünk meg ismét az utolsó Haydn-szimfónia remekmű-voltáról. Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2010. február 19.


Ihletett-szép előadás, megrendítő pillanatokkal: így jellemezhető röviden a „Fővárosi év a fővárosban!” sorozat 2. koncertje. Peskó Zoltán vezényletével a Pannon Filharmonikusok Wagner-Bartók estet adtak. Igen, adtak, mert értékes ajándékkal gazdagították a szépszámú hallgatóságot. Már az Előjáték első hangjainál hatalmukba kerített mindenkit az érzelmek-indulatok sajátos atmoszférája, s fogva tartott Izolda szerelmi halála záróhangjának kicsengéséig. A Siegfried-idill is gyönyörűen kezdődött – ám a még zenei hangokkal is kimondhatatlan (épp ezért motívumismétléssel körbejárt) túlcsorduló boldogság-érzés egy idő után mintha letaglózta volna a játékosokat: belefáradtak e szépség tartós felmutatásába.  Ekkor a hallgató körül feloldódott a varázslat, eljutottak füléhez a hangzás esetlegességei (elsősorban a pontatlan indítások). Ideális esetben a varázs nem elkendőzi a zenei esetlegességeket, hanem a perfekten kivitelezett zenei anyag többletét jelenti. Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest 2010. február 15.

 

Alakilag „szendvicsműsor” (két romantikus között egy 20. századi), érdemben viszont csak részben: Lutoslawski Csellóversenye ugyanis egyúttal hídforma középrészeként emelkedett ki a programból. A szólista Perényi Miklósnak köszönhetően őszinte érdeklődés fogadta a kompozíciót (ebben része van az utóbbi évek műsorpolitikájának, s nem utolsósorban a január 11-i emlékezetes koncertnek!), így a szokatlan nem talált tartózkodó fogadtatásra (tegyük hozzá: a korántsem teltházas hallgatóság soraiban). A Concerto Budapest odaadóan játszott Keller András vezényletével – s Perényi szép gesztusa, hogy ráadás-számként is Lutoslawski-darabot választott. Sajnos, a nyitó szám, Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya kevesebb figyelmet kapott az előadóktól, így inkább csak afféle „bemelegítés”, nekikészülés volt a folytatáshoz. A műsor második részében Schubert VII. („Nagy”) C-dúr szimfóniáját hallhattuk. A zenekart csak dicsérni lehet: Keller irányításával játékukból eltűnt még a nyoma is az indifferens hangzásnak. Összeszedett a vonóskar, bár a szólamok színvonala korántsem mondható egységesnek. Tovább ⇒


 

Győri Filharmonikus Zenekar 2010. február 16.

 

A Magyar Szimfonikus Körkép sorozat egyik nagy nyeresége, hogy olyan vendég-szólistákat ismerhetünk meg, akiknek teljesítményére sokáig emlékezünk (s jóesetben nevüket is megjegyezzük). E hegedűművészek sorába tartozik a bolgár Joanna Kamenarska, aki Mozarteum-beli tanulmányait követően a Hamburgi Filharmonikus Zenekar 2. koncertmestere. Ezúttal a Győri Filharmonikus Zenekar koncertmesteri székét foglalta el, s ő volt a szólista Bartók Két portréjának megszólaltatásakor. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. február 17.

 

Operagálát ígért a Szőke Tibor Mesterbérlet 2. estje, Lukács Gyöngyi és vendégei közreműködésével, Kesselyák Gergely vezényletével. Sokat csak ott tudtuk meg: a vendég Alexandru Agache, aki szintén rendkívül népszerű a hazai operabarátok táborában. Az ilyen rendezvényeken hagyományosan zenekari operarészletek tagolják a műsort (melyek, miközben lehetőséget adnak az énekeseknek az „átállásra”, egyszersmind a kísérő-együttesre irányítják a figyelmet). Ezúttal Prokofjev Klasszikus szimfóniájának tételei töltötték be ezt a szerepet, ami ötletnek nem rossz ugyan, de a program kinyomtatását követően már kiderült, hogy a papírforma nem működik a gyakorlatban. A számok felcserélésével próbáltak segíteni ezen a 2. részben, de így is érződött valami kényszeredettség; ráadásul kidolgozottsága sem indokolta az eljátszást. Már a II. tételben csalódást okoztak a hegedűk a magas fekvésekben, a karmestertől függetlenedő csellisták pedig egyenest széteséssel veszélyeztették a Larghettót. Az egyvégtében játszott III. és IV. tétel esetében indokolatlannak éreztem a sarkított tempó-kontrasztot, ráadásul a szabályos periodizálású Gavotte nélkülözte a frázisok indításában is megmutatkozó tagolást. A Finale esetében kiderült: ha indításakor nincs meg a belső egység, a későbbiek folyamán nem tud „összerázódni”. Mindeközben néhány briliáns szólóállás gyönyörködtető perceket szerzett. Tovább ⇒


 

 MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. február 3.

 

Habkönnyű hallgatnivaló, két órában – ez a MÁV Szimfonikus Zenekar február 3-i estje dióhéjban. A zenekar felől tekintve jelentősen eltérő a kép: rájuk komoly feladat hárult, mind technikailag, mind zeneileg. Mert az örökzöld műsorok azt a veszélyt rejtik magukban, hogy a hallgatónak megannyi korábbi élménye (azaz, összehasonlítási alapja) van, nemritkán felvételek alapján, s ezekkel is fel kell venni a versenyt. Ilyen számokból állt a műsor egy része – ráadásul jutott kuriózum is, ritkaság. Ezúttal (a szokásostól eltérően) bosszúságot okozott az ismertetőfüzet, ugyanis nem az elhangzás sorrendjében szerepeltek benne a műsorszámok; s ez annál is súlyosabb hiba, mivel a sorrend-változásra műsorközlő sem hívta fel a figyelmet. Amikor Dvořák Karnevál nyitánya után felcsendültek a Polovec táncok első hangjai, a legnaívabb és -szórakozottabb hallgató is észrevette, hogy valami nincs rendben. A folytatás felismerésében sokat segített, hogy Milhaud művének, az Ökör a háztetőnnek hegedűszólistáját feltüntette az ismertető – s végülis összeállt a tényleges műsor-sorrend a fejekben. Tovább ⇒

 


 

 Debreceni Filharmonikus Zenekar 2010. január 31.

 

A 22. Mini-Fesztivál négy hangversenye (hagyományosan január utolsó hétvégéjén) 20-21. századi magyar kompozíciókból kínált válogatást. A zárókoncertet január 31-én a Debreceni Filharmonikus Zenekar adta, a Kodály Kórus közreműködésével, Kocsár Balázs vezényletével. Az est műsorának ismeretében értékelhetjük a debreceni évad programjának gondos-körültekintő összeállítását: e műsorból Tóth Péter Téli regéjét novemberben, Durkó Zsolt Altamiráját pedig decemberben játszották el odahaza. Tóth Péter műve kiérlelten szólt, az Altamira újrahallgatása pedig ismételten meggyőzte a hallgatókat arról, hogy időtállóan értékes kompozícióról van szó. Hallhattunk két ősbemutatót is: Máté Győző szólójával Király László darabja (Elegy for Cathy) aligha jelentett komoly nehézséget a zenekarnak. A szerzői műismertető elolvasása után (információi alapján) aligha lehetünk biztosak abban, hogy Bánkövi Gyula művének partitúráját maradéktalanul életre keltették, azonban így is érződött, hogy invenciózus, hangszínekben gazdag kompozícióról van szó. Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - Pécs 2010. január 29.

 

A koncertszezon második részére tartogatta immár hagyományos budapesti bérleti sorozatát a Pannon Filharmonikusok – Pécs, az a nem-budapesti zenekar, amely elsőként vállalkozott bérleti sorozat rendezésére a Művészetek Palotájában. Az idei évben frappáns címmel hirdethették meg a sorozatot: „Fővárosi év a fővárosban”, hiszen Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. Januártól öt alkalommal, havonta lépnek fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – e sorozat nyitókoncertjével neveztek a Magyar Szimfonikus Körkép sorozatba. Akkor még Liszt, Kurtág, Bartók és Dohnányi egy-egy művét szándékoztak megszólaltatni; s miután kiderült, hogy technikai akadályai vannak a Kurtág-opusz műsorra tűzésének, úgy módosították a programot, hogy Liszt Les Préludes-je maradt az egyetlen magyar (habár 20-21. századinak aligha nevezhető) műsorszám. Tovább ⇒

  


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. január 27.

 

Elismerésre méltó, hogy alapító karmesterére mesterbérlettel emlékezik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A Szőke Tibor Mesterbérlet, melynek a MüPa ad otthont, nyitókoncertjére Kocsis Zoltánt hívta meg szólistának. Közreműködésével Bartók I. zongoraversenye Mozart: Lucio Silla nyitánya és Beethoven II. szimfóniája között csendült fel. A műsorösszeállítás (mint bármely program) elemezhető, magyarázható, mentegethető – ehelyett azonban érdemesebb a hangzásra koncentrálni. Úgy tűnik, kezd beérni az a többéves zenekarnevelő munka, amely a vonóskarra irányul. Tovább ⇒

 


  

Budapesti Filharmóniai Társaság 2010. január 25.

 

A Magyar Szimfonikus Körkép sorozat hatodik estjének műsorán Szőllősy András, Dohnányi Ernő és Johannes Brahms egy-egy műve szerepelt. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának január 25-én a MüPában megszólaltatott műsora másnap a Magyar Állami Operaházban került előadásra. Vélhetőleg a zenekarnak is élményt jelentett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (megnövelt) színpada, ahol térélményt adott a nyitószám. Szőllősynek az 1972-ben Pest, Buda és Óbuda egyesítésének centenáriumára komponált Musica per orchestrája (mely az életmű legjelentősebb darabjai közé tartozik) rendkívül nagy apparátust foglalkoztat. Ez az előadás is megsejtetett valamit abból az újfajta eufóniára törekvésből, amelyet Szőllősy egészen speciális úton járva szándékozott elérni. Tovább ⇒

 


 

Debreceni Filharmonikus Zenekar 2010. január 17.

 

Úgy tűnik, kezdenek ráérezni a Magyar Szimfonikus Körkép sorozatban rejlő lehetőségekre a zenekarok, pontosabban, akik a műsorokért felelősek. Ahány est, annyi ötlet a felépítésben – s a 20-21. századi magyar mű mindinkább szerves része egy-egy programnak. A Debreceni Filharmonikus Zenekar, kihasználva a lehetőséget, hogy – a vidéki városok közül kizárólagosan – Debrecennek van hivatásos kórusa, a város Kodály Kórusával lépett fel. Kocsár Balázs vezényletével Tóth Péter új művét, a szerző által koncert-kórusoperának nevezett „A helység kalapácsá”-t adták elő, valamint Sztravinszkijtól az Oidipus Rexet. Az első: ősbemutató, a második pedig tiszteletre méltó vállalkozás – tehát, vélhetően valamennyi résztvevő számára emlékezetes élményt jelenthetett a felkészülés és a szereplés. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2010. január 16.

 

Zenetörténeti jelentőségű eseményre került sor január 16-án a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében: Kocsis Zoltánnak köszönhetően először csendült fel a világon befejezett formában Schönberg híres torzója, a Mózes és Áron. A tavaly júniusban a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében lezajlott, kétségkívül megkésett magyarországi bemutató inspirálta Kocsist arra, hogy hangokba öntse a III. felvonás Schönberg által megírt szövegét. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. január 13.

 

A (részleges) közlekedési sztrájk ellenére szép számmal jelentek meg érdeklődők az Olasz Kultúrintézetben rendezett Villa-Lobos esten. A budapesti Brazil Nagykövetség támogatásának köszönhetően a MÁV Szimfonikus Zenekar bérleten kívüli hangversenye ingyenes volt – ritka jelenség a fővárosi gazdag kínálatban.
Tavaly november 17-én volt Villa-Lobos halálának 50. évfordulója, így ez a program a nemzetközi megemlékezés-sorozat jelentős eseménye; az előadás „hitelességét” a karmester és a szólista személye szavatolja: a zenekar 2008 szeptembere óta állandó vendégkarmestere, Rodrigo de Carvalho vezényelt, a zongorára és zenekarra komponált Momo précoce magánszólamát a jelenleg Nagy-Britanniában élő Cristina Ortiz játszotta. Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest 2010. január 11.

 

A Magyar Szimfonikus Körkép sorozat második estjén (amely egyúttal a Concerto Budapest – „lánykori nevén”: Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar - Romantikus-bérletébe is tartozik) az a sajátos, mondhatni, szokatlan helyzet állt elő, hogy a műsor csúcspontja egyértelműen a kortárs-kompozíció lett. Ezúttal mintha megfordult volna a többéves gyakorlatban már-már általánosnak tűnő tapasztalat: nem egy többé-kevésbé hagyományos műsorba kellett bepasszírozni egy kortárs magyar művet, hanem mint igazgyöngynek, foglalatról kellett gondoskodni. Az immár közkinccsé lett remek, Kurtág György műve, az Op. 34a, Új üzenetek zenekarra. A foglalat: Brahms két műve (a d-moll zongoraverseny és a II. szimfónia), röviden úgy jellemezhetjük, „D-ben”. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Zenekar 2009.  december 17

 

Az Óbudai Danubia Zenekar karácsonyi koncertje valóban felvillantotta a közelgő szeretet-ünnep atmoszféráját. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet egészen különleges légkör árasztotta el: nemcsak a hallgatók között alakult ki az a bizonyos „áramkör”, hanem hasonló működött a színpadon is. Kovács János vezényletével örömzenélés folyt, s ehhez remek partnernek bizonyult a Debreceni Kodály Kórus, a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa, valamint a három szólista: Szabóki Tünde, Fekete Attila és Fokanov Anatolij. Ilyen ihletett koncerteket leginkább ifjúsági együttesként adott egykor a zenekar – aztán mintha feladta volna annak az igényességnek az állandóságát, amely rendszeresen ébren tartotta nem csak a munkájuk illetve teljesítményük, hanem a művészetük iránti érdeklődést. Tovább ⇒

 

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2009.  december 15.

 

„Le a kalappal, uraim, karmester van jelen” – a Schumann-idézet eme parafrázisát a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának december 15-i koncertje hívta életre, amikor Lukács Ervin vezényletével IV. szimfóniáját hallgattam. A műsor második részében hallhattuk, a dirigens kotta nélkül vezényelt, a zenekar pedig felszabadultan, kifejezésteljesen muzsikált. Addigra fokozatosan „beállt” a mérleg; a korábbiak során felmért „hiányosságok” és „többletek” immár ismertek voltak, s a figyelem önkéntelenül is a zenére, a játszanivalóra koncentrálódott. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar  2009.  december 14.

 

Magyar szerzők műveiből állította össze a Lukács Miklós bérlet 3. estjének műsorát a MÁV Szimfonikus Zenekar. Takács-Nagy Gábor vezényletével Dohnányi: Ruralia Hungaricája, Weiner: II. hegedűversenye, Bartóktól a Kossuth – szimfóniai költemény és Kodálytól a Galántai táncok szerepelt. Az est szólistája Szalai Antal volt. Szomorkásan örvendezem: voltaképp elszomorító, hogy koncertéletünkben ritka jelenségként kell üdvözölnünk az ilyen – mint a gyakorlat is mutatta – hallgatható-szerethető programokat, ugyanakkor felcsillan a remény: tudatos közönségneveléssel le lehet bontani az értetlenségből adódó falakat… Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok 2009. december 10.

 

Nem kevesebbet, mint a mérhetetlen mérhetőségét köszönhetjük Thomas Zehetmairnak, aki a Nemzeti Filharmonikusok Brahms-Csajkovszkij koncertjének szólistája és karmestere volt. A műalkotások és az előadóművészek „mérésére”, különböző szándékkal és céllal, többféle módszert kitaláltak. Brahms Hegedűversenye olyan váratlan lehetőséget kínált a hallgatónak, amely egészen kivételes élménnyé avatta az estet. Bizonyára része van ebben annak is, hogy „nem ezért” mentünk a koncertre. Tovább ⇒

 


 


Budafoki Dohnányi Zenekar  2009. december  9.
 

Az Olasz Kultúrintézetben a Budafoki Dohnányi Zenekar idei utolsó hangversenyének műsorán Mahlertól A fiú csodakürtje ciklus 11 dala, valamint Brahms IV. szimfóniája szerepelt. A gondosan előkészített est méltán talált zajos fogadtatásra. Gádor Ágnes nyersfordításában kézhez kaptuk a Mahler-dalok szövegét, a világítás jóvoltából akár fordításból követve is lehetett hallgatni a művet, s rövid bevezető-ismertető hangzott el mindkét rész elején. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar  2009.  november 30.

 

Kedvező helyszínválasztásnak tűnt, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar új koncertterme a Budapesti Operettszínház lett, az egymást követő estek rendre nagy sikert aratnak. Üde és életerős a hangzás, a dinamikai skála széles, olyan muzsikálást hallunk, amelynek hangulata sokáig elkíséri a hallgatókat. Az Erdélyi Miklós bérlet 3. estjét a mexikói Carlos Miguel Prieto vezényelte, akivel már korábban is játszottak. A műsor megint kedvezett a hegedűmuzsika barátainak: Weber Euryanthe-nyitányát követően Baráti Kristóf szólójával Bruch Skót fantáziája csendült fel, Rimszkij-Korszakov Spanyol capricciójának hegedűszólóját viszont a koncertmester Bodor János szólaltatta meg. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar 2009.  november 29.

 

A megérthető zene című „családi hangversenysorozat” 2. matinéjának szervezői tanultak az első hangverseny tapasztalataiból (s a közönség is); az Olasz Intézetben immár otthonra talált Hollerung Gábor „karmesteri magyarázattal” kísért hangversenye. Hommage a Somogyi László ajánlást kapott „A tébolyult rend” című program, ahol Bartók Concertójának gondoskodott (további) értő hallgatókról az (ismeretterjesztő) előadóként is meggyőző dirigens. Pszichológiailag is remekül volt felépítve: néhány szó Somogyi Lászlóról, hogy azok is megtanulják nevét, valamiféle képet tudjanak maguknak alkotni róla, akik korábban semmit sem tudtak róla; tanulságos, részben példázat-értékű történetek, anekdoták – s máris a zenére irányul a figyelem. Hollerung nagymester abban, hogy közérthetően adjon át lényeges zenei ismereteket, így egészen bizonyosra vehető, hogy minden hallgatójához közelebb került a Bartók-mű. Tovább ⇒

 


 

Telekom Szimfonikus Zenekar  2009.  november 25.

 

Még régi nevén lépett kezdte meg „Bach és a 20. század” című sorozatát a magyar Telekom Szimfonikus Zenekar. November 25-én a Thália Színházban rendezett estjük műsorát Britten, Petrovics Emil és Bach műveiből állították össze. Aki keres, talál – indokokat, hogy mi-mivel-hogyan függ(het) össze. Az összprodukció, Takács-Nagy Gábor vezényletével, felemásra sikeredett. Mindez írható részben a teremakusztika számlájára (az előadók sem érezték át igazán a koncert-légkört: bevonulásaik már-már próbalégkörre emlékeztettek). A kisszámú vonósegyüttest foglalkoztató Britten-művek (Simple Symphony, valamint a Preludium és fúga) koncerten ritkán hallhatóak, megszólalásukat ezért érdeklődő figyelem kísérte. Szinte ismeretlen művek esetében (amikor nincs, vagy alig van hasonlítandó élmény) még nagyobb az előadók felelőssége; pontosabban: ilyenkor a mű iránti felelősségük nagy. Merthogy, a hallgató önkéntelenül is egyenlőségjelet tehet a kompozíció és annak felcsendülő hangzása között. Tovább ⇒

 

 


 

Zuglói Filharmónia 2009. november 22.

 

Olyan koncertet hallhattunk a (Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus) ifjúsági bérletsorozatában, amely méltán formált jogot a felnőtt-közönség érdeklődésére is. Az ifjúságot szólította meg a műsorválasztás, amely könnyen befogadható (ám korántsem könnyű) darabokat kínált. A harangok című Rahmanyinov-kompozíció szerepelt az első részben (Szabóki Tünde, Molnár András és Anatolij Fokanov szólójával), majd Rózsa Miklós műveiből állt össze a második rész programja (Hegedűverseny Liener György szólójával), majd részletek a Ben-Hur zenéjéből. Az est karmestere Dénes István volt. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar 2009 november 21.



A Koncertkalendárium böngészésekor meglepődve olvastuk, hogy ebben az évadban már novemberben megkezdődik a Magyar Szimfonikus Körkép sorozata. Azé a kezdeményezésé, amelynek hasznához aligha fér kétség – s amely még mindig nem találta meg helyét a közönség tudatában. Amikor először kaptak lehetőséget a hazai szimfonikus zenekarok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben sorozatban való részvételhez, azonnal nyilvánvaló volt e projekt nagyszerűsége: fővárosi megmutatkozás  számos vidéki együttesnek is (különösebb szervezési feladatok nélkül) – ugyanakkor kényeztetés a közönségnek (a budapestieknek helyükbe hozzák az országos seregszemlét, mások pedig elkísérhették városuk zenekarát, s így a zenehallgatást összekapcsolhatták az új koncertterem megismerésével). Mindehhez a résztvevőknek egyetlen feltételt kellett teljesíteni: szerepeljen műsorukon egy 20-21. századi magyar mű. Tovább ⇒

 


 

 Óbudai Danubia Zenekar 2009. november 17.

 

Kétszer szólaltatta meg, a Budapesti Monteverdi Kórus közreműködésével, José Cura vezényletével Bach h-moll miséjét november közepén (15-én és 17-én) a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar. A második koncert „címet” is kapott: Búcsú a Zeneakadémiától. Igen, búcsúnak méltó és grandiózus volt – amikor Bach zenéjének univerzuma pillanatokra mégis feledtetni tudja az egyelőre még megszokhatatlant: hamarosan bele kell törődnünk, hogy egy budapesti hangversenytermet ki kell iktatnunk (ideiglenesen - de aki már élt át felújítást, annak vannak elképzelései!) életünkből. Tovább ⇒


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. november 12.

 

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Haydn-Bartók estet adott Kocsis Zoltán vezényletével, Ránki Dezső szólójával. Az első rész D-dúrban volt (No. 93. szimfónia és Zongoraverseny, Hob. XVIII:11), szünet után a Concertót hallhattuk. Hogy miért-hogyan került az „Ének és szimfónia” mottójú Klemperer-bérletbe, ne firtassuk. Azt sem, hogy a kétségkívül megújult formában megjelenő szórólap (ismertető) olvasnivalója miért változott stilárisan (mindkét szerzőről életrajz dióhéjban, a szimfóniáról általánosság, a zongoraversenyről semmi, a Concertóról az együttes korábbi Concerto-előadásainak sikerszériája. No meg pár sor a szólistáról). Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Október 30.

 

Különleges időutazás részesei lehettek a Nemzeti Filharmonikusok október 30-i Mozart-estjének résztvevői. A vendégművész Ariel Zuckermann volt az est dirigense, ráadásul ő játszotta a G-dúr fuvolaverseny (K. 313) magánszólamát is. A második részben a Nemzeti Énekkar, valamint szólistaként Celeng Mária, Schöck Atala, Szappanos Tibor és Rácz István szólójával a Requiem szerepelt a műsoron. Amikor főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán vezényletével játszanak, a hallgatónak az a képzete támad, hogy a zenekar hangzása „jellemző”, azaz akár pusztán hangzás alapján is felismerhető. Ezúttal felismerhetetlenül személytelen hangzással lepték meg közönségüket. Pontosabban: olyannal, amelynek nemcsak előadójára lett volna nehéz tippelni, hanem az előadás idejére is. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Október 25.

 

Az „Álom és zene” matinékoncert sorozatának második rendezvénye báb-balettet kínált a Fesztiválszínházban, Mendelssohn: Szentivánéji álom című kísérőzenéjére. Novák János rendezésében, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház művészei gondoskodtak a látványról (báb, díszlet, jelmez: Orosz Klaudia). A bábszínpadi átirat Fábri Péter munkája, a ma emberéhez szóló, aktuális-szellemes fordulatokban gazdag fordítás Nádasdy Ádám remeklése. Bábosok gyakran gépzenére dolgoznak – ezúttal a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar nőikara (és két szólista) gondoskodott a koncert-légkörről. A produkció dirigense Antal Mátyás volt. Igen, korántsem csupán a kísérőzenéé – az élőzene jelentősen megkönnyítette a bábosok munkáját, akik ily módon kiszabadultak a mechanikus idő szorításából. A Mendelssohn-kísérőzenének leginkább a szvitté formált tételei ismertek – a kórust is alkalmazók zenei élményt jelentettek a felnőtt hallgatóságnak is. Tovább ⇒

 


 

Zuglói Filharmónia – Szent István Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus 2009. Október 18.

 

Sovány vigasz, hogy 6 órakor kezdődött a Zuglói Filharmónia – Szent István Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Mozart-koncertje; a Don Giovanni nyitányát és a Sinfonia concertantét (K.364) követő c-moll mise (K.427) „lefárasztotta” a hallgatóságot. Történt ez az 55 éve alakult István Zenekar jubileumi évadnyitó hangversenyén, a művészeti vezető, Záborszky Kálmán irányításával. A nyitány a bemelegítésnek esett áldozatul – alig tűnt többnek afféle kollektív szólam-felmondásnál. A kettősversenyt elsősorban azok élvezték, akik számára a látvány döntő jelentőségű: saját nevelésű szólisták léptek pódiumra, már megjelenésükkel ünneppé avatva az estet. Kovács Orsolya és Zárbok Zita oly összeforrottan játszotta szólamát, ami önmagában is maximálisan dicséri a zenekari munkát. Más kérdés, hogy minőségi különbséget érezhettünk a hegedűs és a brácsás játékában; a brácsa nem egy „olyan hegedű volt, ami nagyot szólt”, hanem gyakran csupán visszfénye, bár zeneileg kifogástalan árnyéka a hegedűszólamnak. Tovább ⇒

 



Budafoki Dohnányi Zenekar 2009.Október 18.

 

A Budafoki Dohnányi Zenekarnak A megérthető ZENE című sorozata ebben az évadban az Olasz Kultúrintézetbe került át; szerencsére a lelkes és elkötelezett hallgatóság toleránsan vette az akadályokat. Az élet teljessége – ezt a találó címet kapta az Hommage a Pernye András alcímet viselő nyitókoncert, mely Hollerung Gábor bevezető előadását követően Mozart Don Giovannijából az I. felvonás fináléját ígérte.
Szomorú belegondolni, hogy több mint 29 éve hunyt el Pernye András, akinek egykori tanítása mindmáig él és kamatozik. És elképzelhetetlen, hogy november 19-én 81 éves lenne… Tovább ⇒


 

Budafoki Dohnányi Zenekar 2009. Október 14.

 

Ünnepi hangversenyt ígért a 60 éves Vajda János tiszteletére a Budafoki Dohnányi Zenekar bérleten kívüli koncertjének szórólapja – s valóban azt kaptunk! Azok is, akik a szerző eddigi életműve többé-kevésbé alapos ismeretében hallgatták, s azok is, akik esetleg korábban nem találkoztak műveivel. Nekik kifejezetten késztetést jelenthetett arra, hogy „felfedezzék maguknak” a szerzőt. Szerzői estet adni: tiszteletreméltó vállalkozás. Sejteti a közreműködők elkötelezettségét, s ilyen alkalmakkor általában intenzívebb élményhez jutunk, mint vegyes összeállítású esteken. Kiváltképp eredményes, ha az előadók jártasak az adott komponista zenei világában – ami ezúttal is bebizonyosodott. Tovább ⇒

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2009. Október 13. 

 

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Mahler-bérletének nyitó koncertjén az előző esti program szerepelt: Hugo Alfvén: Gustav Adolf-szvitje, Griegtől az a-moll zongoraverseny, valamint Dvořák VIII. szimfóniája. Az est szólistája Bogányi Gergely, dirigense a svéd Johan Arnell volt. Mint a dirigens életrajzából megtudhattuk, többéves együttműködés fűzi e magyar együtteshez – a Kissingeni Nyári Fesztiválok után most otthonában vezényelhette a zenekart. Alfvén műve igazi csemegének ígérkezett: a csaknem fél évszázada elhunyt szerző művei ritkán hallhatók koncerttermeinkben. Miként már az öt tétel címe sejteti, részben programzenéről, részben pedig neoklasszicizáló muzsikáról van szó. Első hallásra megkedvelhető, tetszetős zene, amely dallamos (a popularitás alapfeltételének eleget téve), formai felépítése áttekinthető – tehát atmoszféra-teremtéshez ideális. Ámde – épp a plasztikus struktúrából adódóan – már első hallásra könnyen megítélhető, ha az interpretáció hiányérzetet keltő. Nem szükséges zenei előképzettség ahhoz, hogy ki-ki kitalálja a II. tétel kezdetén a folytatást: a pregnáns ritmikájú kezdőtéma fúgaszerű feldolgozásra remekül alkalmas. Ilyenkor a tempó-ingadozás aligha megengedett; ezúttal viszont „kócosan” sorjáztak a további téma-belépések. A karmester feladata lett volna a szólamok összerendezése. Arnell túlságosan is joviálisnak bizonyult; néha bal kézfeje mozgásával jelezte, el tudna képzelni intenzívebb hangzást, ám alapvetően rábízta az együttesre a kivitelezés megannyi apró árnyalatát. Kiváltképp a visszatérő formai szakaszokat megelőző agogikus lassításoknál hagyta őket magukra, s így az elbizonytalanodott muzsikusok gyakran pontatlanul kezdték a visszatérő szakaszokat is. Talán csak a Menüett-tétel idézőjeles Mozart-reminiszcenciáját nem hagyta elsikkadni. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Október 9.

 

Választékos hallgatnivalót kínált az „Ének és szimfónia” címmel meghirdetett Klemperer-bérlet második estjén közönségének a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, Kocsis Zoltán vezényletével. Tallózás a 20. század zenéjéből: Farkas Ferenc, Eugen Suchoň, Debussy és Rahmanyinov műveiből állt össze a műsor. A cím és a szerzők neve láttán Debussytől bizonnyal a Három nocturne-re tippelnénk elsőként – de hiába; az énekkar csak a nyitószámban szerepelt: Farkas Cantus Pannonicusban, melyet Thomas Christian szólójával Suchon-mű követett: Fantázia hegedűre és zenekarra. A műsor második részében A holtak szigete című, népszerűnek mondható Rahmanyinov-művet Debussytől a Zenekari képek két saroktétele keretezte: a Gigues és a Rondes de printemps. A Farkas-mű éppen fél évszázados – akár jubiláló gesztusnak is tekinthető a megszólaltatása. Suchoňnál hiába keresnénk kerekszámú évfordulót – s a 61 éve készült darab hallgatása közben mindegyre arra kellett gondolnom: nagy ajándék e műnek, hogy itt és most felcsendülhetett. Tovább ⇒

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar 2009. Október 8.

 

Az Alma mater koncertek sorában a Zeneakadémia Nagytermében október 8-án került sor  Várdai István cselló diplomahangversenyére. A műsor gerincét két versenymű adta: Dvořák h-moll csellóversenye és Brahms a-moll kettősversenye, melyben a mostanra már kétségkívül méltán művész-rangot szerzett diplomázónak Baráti Kristóf volt a szólista-partnere. Ezt keretezte a vendég-zenekar „ajándéka”, kezdésként Dvořák két szláv tánca, búcsúzásképp (afféle műsorba-épített zenekari ráadásként) Brahms két magyar tánca. Az est dirigense Berkes Kálmán volt.
Ha a közelmúltban volt protokolláris diplomakoncert, akkor ez volt az. Nemzetközi versenygyőzelmein túl Várdai István az elmúlt évadban idehaza oly gyakran és nívósan szerepelt koncerteken, ami rutinos pódiumművésznek is becsületére válnék. A monumentális műsor önmagában is figyelem-felkeltő – mégis megható az a teltházas érdeklődés, amely az eseményt várta. S ezúttal mélységesen igaz a közhely: várakozásunkban nem kellett csalódnunk!  Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2009. Október 6.


Új ülésrenddel kísérletezik új bérleti sorozatainak színhelyén a MÁV Szimfonikus Zenekar: az Operettszínházban nem I., II. hegedű, brácsa, gordonka elrendezéssel, hanem I. hegedű, gordonka, brácsa, II. hegedű a vonósszólamok ülésrendje, a bőgőkkel hagyományosan a gordonka-szólam mögött. A „hely szelleme” sugallhatta a 7 órai kezdetet, ami az Erdélyi Miklós bérlet nyitóestjén kifejezetten hasznosnak bizonyult. Tartalmas és terjedelmes műsort kínáltak: az első részben Mozart két A-dúr zongoraversenyét az utóbbi időben örvendetesen gyakran fellépő Ránki Dezsővel, a szünet után pedig Bruckner egyik legismertebb szimfóniáját, a VII-t. Az est dirigense az együttes művészeti vezetője, Kollár Imre volt. Tovább ⇒


 

Az Operaház Ének- és Zenekara  2009. Szeptember 27.

 

Ünnepi hétvégét tervezett szeptember 26-ra és 27-re a Magyar Állami Operaház: a jubileum előestjén gálaműsor hangzott el, másnap pedig az 1884. szeptember 27-i nyitóelőadás műsorát idézték fel, koncertszerű előadásban. A 125 évvel ezelőtti esemény emlékét írott dokumentumok őrzik – pedig mit nem adnánk egy bármily kezdetleges hangfelvételért! A 27-i műsort viszont felidézheti az érdeklődő utókor – akkor meglesz a haszna annak, hogy zavaróan munkálkodtak a színpadon a kamerákkal az audiovizuális felvétel készítői. Tovább ⇒

 


 

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar 2009. Szeptember 27.

 

Álom – zene: a most kezdődő évadban e témát járja körül a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, a Fesztiválszínházban tartott matinékoncertek sorozatában. Szeptember 27-én a karmester Kesselyák Gergely vezette a műsort, melyben a zenekar mellett a zongora játszotta a főszerepet. A Matinékoncertek jól illeszkednek a napjaikban oly divatos „családi programok” vonulatába, ahol mindig „zsákbamacska” egy-egy produkció fogadtatása - merthogy kiszámíthatatlan, hogy „milyen” a közönség. Vasárnap, amikor a MüPa megannyi játszóház-jellegű, ill. kézműves-foglalkozásnak is helyet ad, több generáció keresi fel a Fesztiválszínházat. Öröm látni a saját készítményű kincsekkel (festett üveg, dióhéj-katicabogár, kukoricacsutka-baba, stb.) érkező apróságokat, akik szívesen cserélik fel korábbi aktivitásukat – passzivitásra. Most ők a közönség – ez is játék, s ha a szülő uralja a helyzetet, könnyen kialakítható szabály-játék a csendben történő, figyelmes zenehallgatás. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Szeptember 25.

Bartók halála évfordulójának előestéjén került sor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar idei évadnyitó koncertjére. Szeptember 25-én, az „Ének és szimfónia” címmel meghirdetett Klemperer-bérlet első estjének műsorán Haydn és Schubert egy-egy D-dúr szimfóniáját követően Bartók remeke, A kékszakállú herceg vára szerepelt. A kisebb apparátust igénylő szimfóniák időutazása olyan korba vezetett, amikor a komoly- és könnyűzene között szinte még csak szaggatott vonal jelezte a határt; amikor a muzsika egyszerre gyönyörködtetett és jelentett kikapcsolódást. Kocsis Zoltán komoly kontrollra valló (felfokozott) mozdulatokkal biztosította a harmonikus hangzást: változatos karakterű tételek sorjáztak mind Haydn „A reggel” elnevezésű, mind pedig Schubert III. szimfóniájában, s a tételeken belül megannyi szín villódzott, a hangszerelési finomságok érzékeny megjelenítésének köszönhetően. Külön öröm, hogy ezúttal úgy építették fel a ciklusokat, hogy nem hatásvadászóan gyors tűzijáték-fináléval kívánták lelkesült tapsolásra ösztönözni a hallgatóságot. Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar 2009. Szeptember 23.

Anélkül, hogy megvárnánk a  Korunk zenéje 35. sorozatának befejeződését, rögtön a szeptember 23-i est után bátran kijelenthetjük: az idei kínálat (egyik) kiemelkedő eseménye volt a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje. A Katona József Színház remek választásnak tűnt – még a legnagyobb apparátust igénylő műsorszámban is elfértek a játékosok a színpadon, s a tér-kínálta lehetőségeket kitűnően tudták hasznosítani a műsor első részében. Az estet vezénylő Tihanyi László művével kezdődött a program: Epilegomena – Jan Jansson a Tejúton. Jan Jansson immár másodszor szerepel a szerző életművében: a Gyöngyössy Zoltán felkérésére 1987-ben komponált szólódarabot (Jan Jansson utazása Dániából Dániába) követte, ugyancsak a fuvolaművésznek szánva, a fuvola-szólóra és zenekar komponált „kiegészítés”. A zenekar hallhatóan kedvvel szólaltatta meg a szerző értő irányításával a művet – legfeljebb a terem különböző részein elhelyezett muzsikus-csoportok halk játéka sikeredett túlságosan is halkra; olyannyira, hogy a zarándok-ének nem volt felismerhető (élvezhető) a tolmácsolásukban, inkább afféle akusztikus háttérnek tűnt. A színházi környezetben arra gondoltam: talán nem lenne hatástalan, ha fény-effektus (megvilágítás) követné a szólista „útját”, hogy ne csak akusztikusan kelljen keresnünk a fuvolaszóló hangforrását. Tovább ⇒

 


 

 Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Szeptember 20.

Parádés programmal köszöntötte a Beethoven-Bartók bérlet nyitókoncertjének közönségét szeptember 20-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, vezető karmestere, Keller András irányításával: Beethoven Coriolan-nyitánya és V. („Sors”) szimfóniája foglalta keretbe a bartóki életmű egyik központi darabjának, a két zongorára és ütőhangszerekre komponált Szonátának zenekari verzióját (Versenymű két zongorára és zenekarra). Szólistaként Ránki Dezső és Klukon Edit lépett fel, a rendkívül igényes ütős-szólamokat az Amadinda együttes két művésze, Rácz Zoltán és Holló Aurél szólaltatta meg. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar Szeptember 18.

Immár 10. alkalommal lépett fel a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon az Óbudai Danubia Zenekar. A 18. alkalommal megrendezett, széleskörű érdeklődésre számot tartó őszi program záróeseménye volt a gálahangverseny. Alapító és vezető karmestere, Héja Domonkos vezényletével népszerű műsort kínáltak, s érdeklődésre méltán számot tartó szólistát hívtak meg, Bogányi Gergelyt.
Komolyzenei örökzöldek: biztos siker – gondolhatnánk, részben joggal; ám az éremnek két oldala van. A viszonylag ismertnek tekinthető művek felcsendülő interpretációja nem önmagában mérettetik meg, hanem ki-ki óhatatlanul is a korábbi emlékképeivel veti egybe. Több – az előadás tényleges minőségétől független - hatás eredménye tehát a tetszés. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2009. július 9.

A MÁV Szimfonikus Zenekar júliusi szereplései évad-végi kondíciójának "körüljárásához" kínált lehetőséget. A MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, Beethoven IX. szimfóniájának megszólaltatásában vett részt a zenekar. Ezúttal a karmesterre aligha lehetett panasz: Kobayashi Ken-Ichiro fogta össze az előadókat. A Manastuni Daikuwo Utaukai Kórust a Nemzeti Énekkar tagjai erősítették, három japán szólistához tenoristaként Mukk József csatlakozott.
Ismét kaphattunk (ezúttal is pozitív-tanulságos) fegyelem-élményt; a kórus nem a mű közben foglalta el helyét, hanem kezdettől jelen volt. (Hasonló jelenség magyar viszonylatban leginkább a Zuglói Filharmónia Szent István Király-együtteseinek gyakorlatában otthonos; érezhetően nekik sem jelent problémát a színpadi zenehallgatás.) De szép is lett volna, ha a szólisták bevonulása sem töri meg a folyamatot - meg persze az őket köszöntő taps! Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar  2009. július 2.

A Művészetek Palotájában közreműködők voltak Verdi grandiózus Requiemjének, csakúgy, mint a cseh szólisták, egy amerikai amatőr énekkar első turnéján. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Budapest-Bécs-Brünn-Prága koncertsorozattal a Colorado Symphony Chorus, karigazgatója, Duain Wolfe vezényletével. Tovább⇒

 


 

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar 2009. június 7.

Örvendetes jelenség, hogy Kocsis Zoltán karmesterként szinte valamennyi jelentős zenekarunkkal fellép – annak jeleként is értelmezhető, hogy túl a saját együttesén, a hazai zenekari élet alakulásában is felelősséggel vállal részt. Nem kétséges: bármely zenekar tudása legjavát adja, ha ilyen esemény részese lehet – s ily módon, már megjelenése előtt olyan készenléti állapotba hozza az együtteseket, amelyben önmagukon túlmutató produkciók születhetnek. Lélektanilag indokolt ez a reakció, függetlenül attól, hogy valamely zenekar milyen kapcsolatban van vezető karmesterével. A rendszeres munka hatása mutatkozik meg abban, hogy az ilyesfajta kihívásnak hogyan tudnak eleget tenni. Tovább ⇒

 


 

 Pannon Filharmonikusok - 2012. április 21

 
Az elmúlt években a magyar közönség sorra megismerhette a világszerte sikereket arató, új finn karmesteriskola legfontosabb képviselőit: járt Budapesten Jukka-Pekka Saraste, Sakari Oramo és Esa-Pekka Salonen – már csak Osmo Vänskä hiányzik a listáról (ő, ha jól tudom, még nem vendégszerepelt hazánkban). A felsorolt neveket nemcsak a finn származás köti össze, de az is, hogy valamennyien a helsinki Sibelius Zeneakadémián tanultak, s mind az elismert karmester-pedagógus, Jorma Panula neveltjei. Akárcsak a náluk valamivel fiatalabb Olari Elts, aki nemrég a pécsi Pannon Filharmonikusok élén lépett fel a Művészetek Palotájában. Fellépés helyett írhatná a kritikus úgy is, hogy bemutatkozott, mostani magyarországi látogatása azonban nem az első volt, hiszen az idén 41 éves művész 2008-ban már vezényelte Marschner A vámpír című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban – akkor is a Pannon Filharmonikusok együttese volt a szimfonikus partner. Tovább ⇒

 

 


 

 


Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012.  április 16.
 
Műsorváltozás következtében hallhatták az Erkel- és Mahler-bérlet tulajdonosai J. S. Bach János-passióját. Példaadó az a körültekintés, amellyel ennek ellenére gondoskodtak a közönség tájékoztatásáról. Amit oly gyakran kénytelen hiányolni kritikus, és nélkülözni hallgató, most rendelkezésre állt: kellő mennyiségben kétnyelvű szövegkönyv (ráadásul olyan volt a megvilágítás, hogy használni is lehetett!).
Bachnak ezt a rövidebb terjedelmű, ugyanakkor drámaibb szenvedéstörténetét lehet már-már elidegenítve, távolságtartással megszólaltatni, amikor pusztán a mű szakralitása hat – vagy pedig a barokk korban szinte konkrét jelentéstartalommal felruházott fordulatokat értően interpretálni, kisebb-nagyobb formarészekből felépítve a monumentális épületet. Bármelyik szélsőséges megoldás (vagy köztes verzió) mellett kötelezi el magát az előadógárda, teljesítményük elsődlegesen azon mérhető le, hogy milyen hatást gyakoroltak a hallgatóságra. Tény, hogy ismert a történet, meglepetés-elemet aligha várhatunk – de ha csupán a szó mechanikus értelmében történik reprodukció, a megrendülés elmarad.
Ami magát a hatást illeti, érzelmi töltését talán csökkentette a szövegértésre fordított figyelem – ez is magyarázza a mérleg serpenyőinek az ingadozását. De ha valaki – viszonylag alapos műismeret birtokában - nem foglalkozott a szöveggel, akkor sem jött létre katarzis. Tovább ⇒

 


 
 
 
Óbudai Danubia Zenekar - 2012 április 14.
 
A Danubia + Nemzeti bérlet záróestje Itáliai barangolást ígért, műsorán Rossini: Semiramis-nyitányával, Paganini: D-dúr hegedűversenyével és Respighi Róma-trilógiájának két darabjával (Róma kútjai és Róma fenyői). Az élet úgy hozta, hogy módosult az „útiterv”, a lengyel-magyar alapítású Bem József díj átadása alkalmából, s a megjelent rangos vendégek tiszteletére egy Chopin-noktürn is elhangzott (az átirat-készítő kiléte titokban maradt). Több apróság adott okot bosszankodásra (a zenekar nevének kétszeri hibás említése, s a szólista neve a konferáláson túl az immár szokásosan gyenge színvonalú ismertetőt tartalmazó szórólapon is hibásan szerepelt). Ami a hallgatnivalót illeti, ott kevesebb okunk lehetett a panaszra. Hatásos volt a Rossini-nyitány előadása, ugyanakkor messze elkerülték a hatásvadász megoldások csábításait. Szalai Antal szólójával Paganini I. hegedűversenye is nélkülözte a hivalkodást. Tovább ⇒

 

 


 
 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012.  április 12. 
 
Papíron tetszetősebb volt az Olasz Kultúrintézetben rendezett est programja, mint végighallgatva. Az első részben vállaltan-tudatosan jazz-hatásokat éreztető művek szerepeltek (Sosztakovics 1. jazz-szvitje, valamint Giampiero Sobrino szólójával Copland Klarinétversenye), a szünet után a Copland-művel csaknem egyidejűleg készült esz-moll szimfónia csendült fel, Prokofjev 111. opusza. A karmester Kesselyák Gergely mindhárom szám előtt szükségét érezte, hogy megszólítsa közönségét. Míg ez az első részben frappánsra sikeredett, sajnos, a szünet után nem élt azzal a lehetőséggel, hogy másfajta zenehallgatásra készítse fel közönségét (mégis köszönettel tartozunk neki az elmondottakért, mert hatásosabban közelítette a hallgatóságot a műhöz, mint az írott műsorismertető). Tovább ⇒
 
 
 

 

 

 

Nemzeti Filharmonikusok - 2012.  április 6.
 
Úgy tűnik, a Nemzeti Filharmonikusok törzsközönsége annyira Kocsis-rajongó, hogy legfeljebb olyankor hagy ki egy-egy koncertet, ha vendégkarmester jön. Így Matthias Bamert sem tapasztalhatta meg, milyen érzés fellépni a zsúfolásig megtelt Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ráadásul, a műsor iránt aligha lehetett ellenérzéseket táplálni; Prokofjev Rómeó és Júlia balettzenéjéből bármilyen szvit-összeállítás tetszetős, Arnold Schönberg zenekari átirata pedig Brahms zongoranégyesének sajátos-egyedi „olvasata”, mindazonáltal hangjaiban megőrzi a brahmsi muzsikát. Tovább ⇒

 


 

 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. március 29.
 
Francia est az Olasz Intézetben, az Erdélyi Miklós bérlet keretében. Francia karmester vezényelt, Alain Paris, a Debussy Kis szvitje és Dukas C-dúr szimfóniája között felcsendülő Saint-Saëns zongoraverseny szólóját Bogányi Gergely játszotta. Hagyományosan olvasmányos ismertetőszöveg, és hagyományosan valami távolságtartás a francia muzsika remekei iránt. Mintegy évszázada van már annak, hogy Kodály rámutatott hangversenyéletünknek arra a lemaradására, amellyel nagy távolságból követi csak a francia zenei termést. A helyzet azóta sem sokat változott, már ami a francia zene értését illeti. Kisszámú darab tartja helyét a repertoárban, de a nagy ritkán felcsendülő francia darabok megmaradnak kuriózumnak, egzotikumnak. Tovább ⇒

 


 
 
 
Óbudai Danubia Zenekar - 2012. március 28.
 
Az ország történelmével függ össze, hogy a magyar hangversenyműsorokban sok évtizeden át a német-osztrák repertoár egyeduralma érvényesült. Ma már sokkal szélesebb a skála: Budapesten és vidéken bőségesen megszólalnak más nemzetiségű – szláv, olasz, francia, angolszász – zeneszerzők művei is. De persze még mindig bőségesen akadnak felfedezésre váró földrajzi területek. Így például Észak szerzői iránt hagyományosan közönnyel viseltet a magyar koncertrendezés. Ezen a helyzeten igyekezett változtatni az Óbudai Danubia Zenekar, amikor a Nemzeti Színházzal közösen rendezett bérletén belül meghirdette Észak-Európa című estjét. Három nemzetet képviselt a műsor, két népszerű és egy ritkaságnak számító kompozíció szólalt meg a színház nagytermének dobogóján: a műsor első részében a finn Jean Sibelius (1865–1957) Finlandiája (op. 26, 1899/1900) és a norvég Edvard Grieg (1843–1907) a-moll zongoraversenye (op. 16, 1868) az ismert és kedvelt 19. századi műveket, a szünet után a dán Carl Nielsen (1865–1931) 5(1865–1931) 5. szimfóniája (op. 50, 1922) a 20. századi ritkaságokat képviselte. Tovább ⇒
 
 
 

 
 
 
Duna Szimfonikus Zenekar - 2012. március 25.
 
Korántsem csupán a Mesélő muzsika közönségének jelentett különleges élményt a Millenáris Teátrumban rendezett bemutató (pontosabban, a szórólap információja szerint, a Grimm meséje nyomán készült mű új változatának bemutatója). Csemiczky Miklós: A brémai muzsikusok című meseoperája került színre (Szöveg: Varró Dániel, Dramaturg: Györgyfalvay Katalin, Rendező: Almási Tóth Sándor). A szerepeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera-tanszakának hallgatói játszották, közreműködtek a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei, a díszlet-jelmezkészítésben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Szakos hallgatói. A Duna Szimfonikus Zenekar játszott, a Nemzeti Énekkar Férfikara énekelt, a karmester Sándor Szabolcs volt. Tovább ⇒

 


 

 

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus 

 

 
A Tavaszi Fesztivál keretében, a Belvárosi Szent Mihály-templomban fellépő zuglói együttesnek minden bizonnyal nagy konkurenciát jelentett az ugyanebben az időpontban meghirdetett, Mihail Pletnyov dirigálta Orosz Nemzeti Zenekar vendégjátéka, ám akik Záborszky Kálmán együttesét választották (sokan voltak, akik így döntöttek), katartikus zenei élménnyel lettek gazdagabbak az est végére. A műsoron Lajtha László Három Mária-himnusz (op. 65) című, női karra és orgonára írott műve, majd Joseph Haydn 1782-ben komponált Missa Cellensis - köznapi nevén "Mariazelli" (Hob. XXII: 8) - miséje szerepelt. 

 

 


 

 


Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012.március 25.
 
Vasárnap délelőtt nyilvános főpróba keretében hallgathatták a Mendelssohn-művekből összeállított programot a Kodály-bérlet tulajdonosai az Operaházban. Nehéz eldönteni vajon ők jártak jobban, vagy másnap este a Dohnányi-bérletesek. A gyakorlatban remekül vizsgázik a vezetőségnek az a tudatos koncepciója, hogy ahhoz a régi dicső korszakhoz kíván visszatérni, amikor „a zenekar élén a legnagyobb karmesterek és szólisták váltották egymást”. Ezúttal Christopher Hogwoodnak köszönhettük a nagy élményt. A régizenélés világszerte elismert angol nagymestere leggyakrabban a saját együttesével lép fel – ezúttal vendégkarmesteri minőségben adott mesterkurzust értő zenélésből és zenehallgatásból (mert a kettő rendkívül szorosan összefügg). Napjaink koncertéletében a művészek „alaptípusához” tartozik a par excellence vendégkarmester, akinek a teljesítményét szinte a megtett kilométerekben is lehet mérni; akinek munkája mindig rövid-távú, minimális próbák után kell maximális hatásfokú előadást produkálnia. 

 


 

 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2012. március 9.
 
A Lukács-bérlet 3. estjének első részében Nagy Róbert volt a főszereplő, aki Hidas Frigyes Fantáziájának és Dohnányi D-dúr hangversenydarabjának szólóját játszotta. A Bécsi Filharmonikus Zenekar szólócsellistája az utóbbi művet a Művészetek Palotájában is előadta. Most, az Olasz Kultúrintézet kétségkívül meghittebb légkörű termében, mindkét darabot briliáns kamaraművészi produkcióként szólaltatta meg – mentesen a már-már kötelező szólista-attitűdtől, szólamára kizárólag a nemes tónussal irányítva a figyelmet. A kamara-jellegnek ugyanakkor ellentmond az interpretáció egésze; a zenekar mintha tudatosan háttérré vonult volna vissza. Bágyasztó légkörben zajlott ez a félidő – jóllehet, nincs széles határsáv az előadók és a hallgatók között, mégis, nem érződött a muzsika születésének közvetlensége! Minden korrektség ellenére, szinte háttérzenévé személytelenedett mindkét mű. Szépek, addig gyönyörködtetőek, amíg szólnak – s hamar a feledés homályába süllyednek. Tovább ⇒

 


 
 

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar  - 2012. március 9.
 
Színes és sokrétűen változatos – talán így lehetne röviden summázni a Budafoki Dohnányi Zenekar március 9-i hangversenyét. Első látásra kevés közös vonás fedezhető fel a kissé heterogénnek tűnő program műsorszámai között, ám a különböző műfajok és különböző zenetörténeti korszakok mégis jól megfértek egymás mellett. Sőt, a hangverseny előrehaladtával egyre inkább az a benyomásom támadt, hogy a művekből áradó ünnepélyesség, fény és ragyogás az összekötő kapocs. Az est „fényét” emelte a két kiváló szólista, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás közreműködése is. A műsor sokszínűségének gyakorlati oka is volt, ahogy azt Hollerung Gábortól, az est karmesterétől megtudhattuk. Tovább ⇒
 

 
 
Miskolci Szimfonikus Zenekar - 2012. március 3
 
Zeneszerzők legnagyobb bánata, ha nem játsszák a műveiket. A második legnagyobb bánat: ha bemutatják az új kompozíciót, de a darab csak egyszer hangzik el, azután eltűnik a süllyesztőben. Ez a mai kortárs zenei előadói gyakorlat legfőbb betegségtünete: az új alkotások nem kerülnek bele a zeneélet vérkeringésébe, nem válnak a repertoár részévé. Vajon melyik kortárs darabnak jut osztályrészéül olyan jó sors, amilyen Gyöngyösi Levente 2. szimfóniájának jutott? Ezt a művet megrendelője, a Miskolci Szimfonikusok alig több mint négy héttel a január végén lezajlott Budapesti ősbemutató után (Mini Fesztivál, Müpa Fesztivál Színház, január 29.) már másodszor is eljátszotta, ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, s már a harmadik megszólaltatás dátumát is kitűzték!  Tovább ⇒
 
 

 
 
 
Pannon Filharmonikusok – 2012. március 2.
 
Vendégkarmesterrel lépett fel a zenekar a Pannon-bérlet második estjén, a rendkívül energikus Pawel Przytocki vezényletével. A műsor első részében Michael Martin Kofler szólójával Hacsaturján D-dúr fuvolaversenyét szólaltatták meg. A szólistát „a világ egyik legkeresettebb fuvolavirtuóza”-ként harangozta be a műsor előzetese, s talán ez is hozzájárult a – kétségkívül irányítható, mesterségesen gerjeszthető – felfokozott érdeklődéshez (diák-hallgatóság is volt, szép számmal). Kofler kétségkívül remek technikával rendelkezik, virtuozitása a rendkívül gyors játék tisztaságában és ritmikusságában mérhető leginkább. Tovább⇒

 

 


 

 Savaria Szimfonikus Zenekar, 2012. február 29

(Csengery Kristóf)
 
Nem először rendezi meg a Művészetek Palotája misszióértékű hangversenysorozatát, a Szimfonikus felfedezéseket. A koncepció most is világos: kortárs magyar zene – lehetőleg ősbemutatóval – és ritkaságok a magyar és/vagy nemzetközi repertoárból. Ennek a kettős követelménynek a teljes (négy koncertből álló) idei sorozat valamennyi estje közül a február 29-én lezajlott második hangverseny műsora felelt meg leginkább. Ezen ugyanis a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar nem is egy, hanem mindjárt két kortárs magyar művet adott elő – igaz, „csak” az egyik, Tóth Péter zenekarra és mezzoszopránra fogalmazott Petrarca-megzenésítése volt ősbemutató, a másik produkció egy „régi”, 1994-es keltezésű opust elevenített fel, Kocsár Miklós Gordonkaversenyét. Két mai magyar művet is előadni egy olyan hangversenyen, amely egyébiránt nem par excellence kortárs zenei sorozat részeként zajlik: nem kis bátorság kell ehhez! S hogy a második rész is mindenestől a felfedezés jegyében teljék, a szünet után Kocsár Balázs vezényletével Sibelius Magyaroszágon ritkán hallható 5. szimfóniája hangzott fel. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Óbudai Danubia Zenekar - február 28.

(Fittler Katalin)
 
Ismét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben köszönthettük –  a rendező Stúdió Liszt Kft. felkérésének köszönhetően – az ifjúsági zenekarból „kinőtt”, tagságát illetően sokat változott zenekart. A GrandDuo hangverseny műsora csemegének ígérkezett, Csajkovszkij két méltán közkedvelt versenyművével. A D-dúr hegedűverseny szólistája Szabadi Vilmos volt, a b-moll zongoraversenyé Hegedűs Endre. Héja Domonkos vezényelt.Tovább ⇒

 

 


 

 

Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012. február 25

(Csengery Kristóf)
 
A német származású karmester, Christoph Eschenbach (1940) mostanában együttműködésben áll az Operaházzal: nem sokkal azután, hogy január 8-án, egyik legkedvesebb művészpartnere, a zongoraművész Tzimon Barto közreműködésével Brahms–Schönberg-műsort vezényelt a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén, nemrég, február 25-én újra visszatért a zenekarhoz, ezúttal Mozart–Csajkovszkij-programmal. (Hozzátehetjük, hogy aki rákattint a Magyar Állami Operaház honlapjára, meglepő módon még a társulat tagjainak névsorában is ott olvashatja a világhírű művész nevét.) A koncert a kései művek jegyében zajlott: a Mozart-félidő a Varázsfuvola-nyitány (K. 620, 1791) és a Jupiter-szimfónia (K. 551, 1788) előadását kínálta, a Csajkovszkij-műsorrészben pedig az 5. szimfóniát hallottuk (op. 64, 1888). Frappáns párosítás, kivált, ha arra gondolunk, milyen rajongó odaadással csodálta Mozart életművét Csajkovszkij. Tovább ⇒

 

 


 

 

 MÁV Szimfonikus Zenekar - február 22.

(Fittler Katalin)
 
A Szőke Tibor mesterbérlet 2. estjén szólistaként a bolgár Svetlin Roussevet, karmesterként pedig a magyar és francia szülők gyermekeként született ausztráliai Nicholas Miltont ismerhettük meg. Üde színfoltként ma élő ausztrál szerző, Graeme Koehne darabjával kezdődött a műsor. Az Elevator Music könnyen befogadható (tonális, néhol film- ill. rajzfilmzenékre emlékeztető, ritmikájában tánc-karaktereket idéző) muzsika, hálás feladatot ad az ütősöknek, s kiválóan alkalmas arra, hogy „megszólítsa” a hallgatóságot, mintegy közösséggé kovácsolva. Mert az élénk zenére kell figyelni, s a lelkes tetszésnyilvánítás tapsa aktivizáló hatású. Tovább ⇒

 

 


 

 

  Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus -  2012. február 19.

(Kovács Ilona)
 
Bár maratoni hosszúságúra sikeredett a Szimfonikus felfedezések sorozat keretében a Záborszky Kálmán irányította Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hangversenye, kár lett volna bármit is kihagyni az igen igényesen szerkesztett, magyar zeneszerzők műveiből összeállított műsorból. Az ifjú muzsikusokból - javarészt zenei szakközépiskolásokból - álló együttes előadásában az est első felében Erkel Ferenc Hunyadi nyitánya és Dohnányi Ernő Konzertstück (op. 12) kompozíciója, a szünet után pedig Csemiczky Miklós Supra firmam petram misztériumjátéka, végül a Galántai táncok, Kodály Zoltán egyik legismertebb műve hangzott el. A szerzők és művek között legalább annyi párhuzamot fedezhettünk fel, mint amennyi különbözőséget, ezért is volt izgalmas egymás mellett meghallgatni e kompozíciókat. A legszembetűnőbb közös tulajdonsága valamennyinek, hogy ha különböző mértékben is, de magukban hordozták a múlt, a jelen és a jövő üzenetét. Mindegyikben ott kavargott a múlt, mégis inkább a jövőbe vetett hit és bizakodás szólt ki belőlük. Tovább ⇒

 


 

 

Budafoki Dohnányi Zenekar - február 18.

(Fittler Katalin)
 
Változatos, mondhatni vegyes műsort kínált (a műsorváltozás nélkül és azzal együtt egyaránt) az Olasz Intézetben rendezett est, mégis egységesnek hatott. A dirigens Hollerung Gábor inspiráló irányításán túl azzá tette a zenekar megbízható felkészültsége. Ha mégis volt csúcspontja a koncertnek, az a szólistának, Kelemen Barnabásnak köszönhető. Rossini Korinthosz ostroma nyitánya és Mozart c-moll miséje között Sibelius Hegedűversenyét hallhattuk a közreműködésével. Mint a műsorközlőtől megtudtuk, nemcsak Budapesten, de Magyarországon is most játszotta először a finn szerző egyetlen hegedűversenyét. Számos külföldi előadás után tehát számára „magyarországi bemutató” rangja lehetett tehát ennek a koncertnek, s talán ennek is része volt az emelkedett hangulatban. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Nemzeti Filharmonikusok - február 16.

(Fittler Katalin)
 
Méltán előzte meg nagy várakozás a különleges programot kínáló estet; Csajkovszkij közkedvelt Hegedűversenyét követően Ravel-operát hallhattunk (A gyermek és a varázslatok). A versenymű szólistájaként Patricia Kopatchinskajában felkészült hegedűst ismerhettünk meg, azonban közreműködésével korántsem jelentett élményt a remekmű. A fiatal hegedűs nemcsak gesztusaiban excentrikus, hanem – ha szabad ezt a fennkölt szót használni – művészetfelfogásában is. Számára a kompozíció nem több és nem más, mint lehetőség valamiféle önérvényesülésre. Versenyművek szólistájaként nem szokás kottából játszani – nos, ő kiteszi a kottát, s honlapjáról vett indoka szerint azért, hogy amíg játszik, „a teljes szabadságot” tapasztalhassa. „Meg akarom kérdezni, mit mond nekem éppen abban a pillanatban” – írta. Tovább ⇒

 

 


 

 

MÁV Szimfonikusok - 2012. február 8.

(Csengery Kristóf)
 
A Zenekar olvasói a lap előző számából tudják, hogy a MÁV Szimfonikusok karmestere a következő évad kezdetétől Csaba Péter lesz. Akárcsak elődje, Takács-Nagy Gábor, ő is hegedűművész. Úgy látszik, a zenekar vonzódik a karmesteri feladatot vállaló vonós muzsikusokhoz, ezt a feltevést látszott megerősíteni az a koncert is, amelyet az együttes kamarazenekara február 8-án a Festetics palotában adott. Itt ugyanis Kelemen Barnabás vállalta a dirigens szerepkörét. Pontosabban az első rész két száma, Mozart D-dúr divertimentója (K. 136) és A-dúr hegedűversenye (K. 219) előadásakor a koncertmesteri pult mögül irányította a MÁV Szimfonikusok nagyobb kamarazenekart vagy kisebb szimfonikus együttest kitevő vonósait, a második részt kitöltő romantikus mű, Csajkovszkij Vonósszerenádja azonban már karmesteri pálcával a kezében, a pulpituson találta. Ez az utóbbi produkció azért is kivételesnek tekinthető, mert legjobb tudomásom szerint ez volt Kelemen Barnabás karmesteri bemutatkozása – ebben a minőségben most először láthatta-hallhatta őt a közönség. Tovább ⇒

 

 


 

Filharmóniai Társaság Zenekara - 2012. február 5.

(Csengery Kristóf )
 
Tanulóéveimben el-eljártam az érdekesnek ígérkező koncertek próbáira. Műhelytitkok izgattak: mit mond a karmester a felkészüléskor, hogyan formálódik keze alatt a produkció? Ilyen értelemben a délelőtti work in progress legalább olyan érdekes volt, mint az esti előadás. Idővel ezek az élmények sajnos elmaradoztak. Kritikusként örülök, ha eljutok minden hangversenyre, amelyről írnom kell, de azt már képtelenség volna megoldanom, hogy a próbákon is jelen lehessek. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Miskolci Szimfonikus Zenekar - január 29.

(Fittler Katalin)
 
Idén 24. alkalommal került sor a Magyar Zeneművészeti Társaság hagyományosan január utolsó hétvégéjére szervezett rendezvénysorozatára. Öt 20-21. századi mű, közülük kettő premierként, egy pedig budapesti bemutatóként – ezzel a kínálattal invitálta a közönséget záró hangversenyére a Mini-Fesztivál, amelynek immár negyedik éve ad otthont a MüPa Fesztivál Színháza (második éve társrendezője is a sorozatnak a vendéglátó intézmény). Kézenfekvő megoldásként kínálkozott a zenekar-választás, hiszen ily módon lehetőség nyílt annak a műnek, Gyöngyösi Levente II. szimfóniájának fővárosi bemutatójára is, amelynek megírására a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kovács László karmester kérte fel a zeneszerzőt. Érdemes írásban is rögzíteni azt az örvendetes változást, ami az utóbbi időben (évadokban) megfigyelhető: ugrásszerűen megnőtt a megrendelések száma a zenekari műveket illetően. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 Duna Szimfonikus Zenekar -  2012. január 27. 

(Kovács Ilona)
 
A Duna Szimfonikus Zenekar 2012-es Tavaszi bérletének hangversenyein jelentős helyet foglalnak el a bécsi klasszikus zeneszerzők alkotásai. A sorozat első estjén - Antal Mátyás vezényletével - kizárólag e korszak nagyjainak műveiből állt össze a műsor. Haydn G-dúr szimfóniája (no. 88) és Beethoven Ah, perfido! hangversenyáriája (op. 65) mellett stílusjegyei alapján még a szünet után felcsendülő Schubert 5. (B-dúr) szimfóniája is e korszakhoz tartozónak tekinthető. A nagy klasszikus triászból ezen a koncerten éppen W. A. Mozart hiányzott, pedig e napon emlékezhettünk a salzburgi mester 256. születésnapjára. (A zenekar a komponistának szánt „születésnapi ajándékát” két héttel később nyújtotta át a c-moll adagio és fúga (K. 546) előadásával.) Bár a műsorlapon nem szerepelt Mozart neve, szelleme mégis jelen volt: mind a Metastasio szövegére komponált Beethoven-ária, mind pedig a Schubert-szimfónia Mozart letagadhatatlan hatását mutatja a huszonhat éves Beethoven, illetve a mindössze tizenkilenc éves Schubert kompozíciójában. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 

  

 Óbudai Danubia Zenekar - január 21.

(Fittler Katalin)
 
A tavalyi gyakorlatot követve, idén is „Danubia + Nemzeti bérlet”-tel jelentkezett a zenekar, s a nyitókoncertnek a Latin-Amerika címet adták. Hogy a Bizet Carmenje nyomán ütőkre és vonószenekarra készült Carmen szvit (Rogyion Scsedrin műve) mennyiben tekinthető latin-amerikainak, voltaképp költői kérdés. E megbízható sikerszám után a Corpus Harsonakvartett közreműködésével Vinicio Meza Versenyműve ritkaság-értékével hatott, Villa-Lobostól a Bachianas Brasileiras sorozat népszerű 5. darabja pedig (énekhang, nyolc cselló kíséretével) a ritmusok és hangszínek kavalkádja után a melódiát helyezte a figyelem középpontjába. Az est második részében Piazzolla zenéje szólt, hét tétel Kerek István átiratában, melyekben a zenekarhoz énekszólam és/vagy kvartett társul. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Pannon Filharmonikusok - 2012. január 20.

(Csengery Kristóf)
 
A kétszáz esztendős Pannon Filharmonikusok legutóbbi évei változásokban gazdagon teltek. A zenekar közel egy évtizeden át (2000 és 2009 között) Hamar Zsolt vezetésével működött – ez az időszak jelentős fejlődést hozott. Következett két fontos év, melyet a Pécsiek kedvéért külföldről hazaszerződött, nemzetközi presztízsnek örvendő Peskó Zoltán neve fémjelzett, nemrég pedig a szintén külföldi tapasztalatok után Magyarországra visszatérő Bogányi Tibor lett az együttes karmestere. Az utóbbi három évben tehát három vezető adta egymásnak Pécsett a kilincset. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Nemzeti Filharmonikusok – január 12.

(Fittler Katalin)
 
Nagy örömmel számolok be a Klemperer-bérlet 5. estjéről, mert egészen kivételes élményben volt részem. Wagner Tannhäuser-nyitányát és Sosztakovics I. zongoraversenyét követően Richard Strauss 30. opusza (Also sprach Zarathustra) egészen különleges előadásban csendült fel. Szokás tudni a műről, hogy villámcsapásként hatott annakidején a fiatal Bartókra, aki épp szerzői válságot élt meg, ismert a mű programszerű tartalma a szerzőnek a partitúrába bejegyzett utalásai nyomán, s az a szerzői nyilatkozat is, amely arról tanúskodik, hogy Strauss nem szándékozott filozofikus zenét írni. Tovább ⇒

 

 


 

 

 Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – január 8.

(Fittler Katalin)
 
Ígéretes programmal kecsegtetett a Dohnányi-bérlet 4. estje: Brahms B-dúr zongoraversenye az első részben, a másodikban pedig g-moll zongoranégyese, Arnold Schönberg zenekari átiratában. A „jó bornak is kell a cégér” meggyőződést követve, fantasztikusan beharangozta az ismertető a közreműködő vendégművészeket, a dirigens Christoph Eschenbachot, s a szólista Tzimon Bartót. Veszélyes vállalkozás, hiszen a szuperlatívuszok kopnak, s hitelüket-vesztetté válhatnak a sűrű alkalmazás következtében. (Sajnos, az életrajzi tényanyag sem informál önmagában a minőségről, az értékről, hiszen a világjáró koncertező művészek korában a legtöbben eljutnak a legtöbb helyre, tehát ugyanannál a rangos zenekarnál különböző kvalitású szólisták is megfordulhatnak… - egyszer.) Tovább ⇒

 

 


 

 

December 3. - Duna Szimfonikus Zenekar

 
Ezzel az esttel ért véget a 2011-es „Szimfonikus felfedezések” kétszer négy estből álló sorozata, s kétségkívül: méltó búcsú volt, amely megerősíti visszamenőleg a rendezvény ilyen formában való létjogosultságát, s indokolttá teszi a folytatást. A Duna Szimfonikus Zenekar megrendelésével értékes művet hívott életre, Gyöngyösi Levente Zongoraversenyét. Az ősbemutató ünnepi alkalma egyúttal személyes légkört is árasztott: a szólista Balog József volt (mint a szerzővel készített interjúból is megtudtuk, diáktársa Schweitzer Katalinnál), tehát fiatal előadóművészünk kapott reprezentatív fellépési lehetőséget. Tovább ⇒

 

 


 

 

 November 24. - Nemzeti Filharmonikusok

 
Két ritkasággal kényeztette hallgatóit a Ferencsik-bérlet 3. estje. Janáček Glagolita miséjét követően Debussy ritkán hallható kompozíciója, a Szent Sebestyén vértanúsága csendült fel. Két félidő – két világ!
Úgy alakult, hogy az utóbbi években Janáček muzsikáját műfajonként fedezhetjük fel; az Operaház a Jenůfa színrevitelével jeleskedett – most pedig oratorikus főművére került sor. Az Ünnepi mise: reprezentatív kompozíció, kevés templomi együttes vállalkozhat megszólaltatására, így elsődlegesen a koncerttermekben otthonos. A késői kompozíció erőtől duzzadó, ugyanakkor a szerző nyilatkozata alapján bizonyosra vehető, hogy ezúttal nem a hit ereje munkált. Janáček - más műveihez hasonlóan – ezúttal is apró elemekből építkezik, s ezekből nagy kiterjedésű felületet hoz létre. Vélhetően a szövegnek is nagy szerepe van abban, hogy ezek a felületek általában karcosak, sprőd jellegűek. Ebből következően egy-egy lírai mozzanatnak rendkívül megnő a hatása. Mivel ezúttal csak a tételcímek jelentek meg feliratként, a hosszú szövegű misetételekben csupán azok próbálkozhattak meg a tájékozódással, akik latinul vagy magyarul tudják a miseszöveget. A fordítás hiánya mellett is szólhat érv: ily módon a zenére összpontosult a figyelem, igaz, annak árán, hogy a szólisták és a kórus szólamai színárnyalatokká minősültek. Kovács János vezényletével olyan interpretációt hallhattunk, amelyet pregnáns ritmusképletek uraltak – ám néha metrikus bizonytalanság érződött, némi összerendezetlenség a nagy apparátus különböző hangszercsoportjai között. Tovább ⇒

 

 


 

 

 

November 20. - Pannon Filharmonikusok
 
Méltán előzte meg nagy várakozás a Pannon Filharmonikusok estjét, amelyet „Bogányi Tibor vezető karmester bemutatkozó, szezonnyitó hangversenye a Müpában” címmel hirdettek meg. Bogányival, akkor még vendégkarmesterrel, már többször fellépett a zenekar, mindannyiszor lelkes tetszéssel fogadták produkciójukat. A zongora mellől, vagy hegedűszólistaként irányító dirigens mind gyakoribb jelenség a pódiumokon – csellista ritkán vállalkozik hasonló feladatra, kiváltképp nagyzenekarral. Akár látott valaki ilyet, akár nem, könnyű felmérni a kontaktus-teremtés mostoha körülményeit: először is, az együttes jelentős részével lehetetlen szem-kontaktust teremteni, hosszas szünet után belépő szólamokra különleges figyelmet fordítani – sőt, együtt-induláskor még a beintés, valamint a tempó megadása is speciális megoldást követel. Éppen ezért, örvendetes, hogy Dohnányi rövid (alkalomra készült) darabja, a Szimfonikus percek után máris felcsendült Csajkovszkij népszerű műve, a Változatok egy rokokó témára. A műsor második részében, a szerző V. szimfóniájában már nem is vártunk (és nem is kaphattunk) meglepő élményt, ki-ki átadhatta magát a felhőtlen örömű zenehallgatásnak. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 November 18. - Budafoki Dohnányi Zenekar

 
Úgy tűnik, idén november 18-a kedvezett a ritkaságok, különlegességek kedvelőinek: az Universitas-bérlet 2. estjén Martinů vonósnégyesre és zenekarra komponált versenyműve is felcsendült. Vendégkarmesterrel, az osztrák Georg Kugival idehaza is eljátszotta műsorát, mielőtt turnéra indult volna, a Budafoki Dohnányi Zenekar. Eleve sikergyanús program, hatásos tálalásban. Bizet Carmen-szvitjében közbe „kellett” tapsolni, jó volt ismét végigélni a felidézett operarészleteket. A vonósnégyes-verseny szólistája a Németországban működő, lengyel muzsikusokból álló Apollon Musagète Quartet. Energikus játékuk minden bizonnyal inspirálta a zenekari vonósokat. A rendelkezésre álló különleges apparátust kihasználandó, műsorra tűzték Elgar Bevezetés és allegro című kompozícióját is, majd Liszt Mazeppájával búcsúztak a közönségtől (és ráadásként – ezt is betervezték a vendégszerepléshez – Brahms egyik magyar táncával). Tovább ⇒

 

 

 


 

 

November 18. - MÁV Szimfonikus Zenekar

 
Napjainkban mind gyakrabban lehetünk tanúi annak, hogy különböző szokatlan helyszíneken is felcsendül klasszikus muzsika. Olyanokat is megszólítanak a remekművek, akik egyébként messze elkerülik a hagyományos koncerttermeket. Akinek vérévé vált a hagyományos zenehallgatás, néha keservesen megbánja, ha az újszerű kísérletek tanújául szegődik.
A „Múzeumi muzsika” már-már bevett gyakorlat – általában az értékes kikapcsolódás a skála legmagasabb foka, pesszimális esetben dohogást vált ki, sűrűn emlegetve azt a bizonyos asztalra került csizmát. Amiért e fórumon ilyesfajta rendezvényről számolok be: kiszámíthatatlan, megtervezhetetlen eredménye a vállalkozásnak. Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 November 17. – Nemzeti Filharmonikusok

 
Ölelkező rímes szerkezetű műsor várta a Klemperer-bérlet 3. estjének hallgatóit: két Te Deum között két hegedűverseny. A szerzők egymásutánját olvasva első látásra furcsállhattuk is, hogy került össze Haydn, Wolf Péter, Korngold és Bruckner. Kétségkívül, nem a szemnek tervezték a programot – annál inkább a fülnek! A Te Deumokban a Nemzeti Énekkar működött közre, nőikara a Wolf-műben is kapott énekelnivalót. Az est legnagyobb élményét kétségkívül a szólista, Baráti Kristóf jelentette, aki perfekciójával újra meg újra lenyűgözi hallgatóságát. Mint a műsorismertetőből kiderül, neki és a Budapesti Vonósoknak köszönhető Wolf Péter Utazás című darabja, amelynek szimfonikus zenekari verziója ezúttal került először közönség elé. Ami a műfajmegjelölést illeti, leginkább az apparátusra vonatkozik, s arra, hogy a szólóhangszernek kitüntetett szerepe van benne. Egyébként inkább szvit-jellegű a hat tétel egymásutánja, amelyek sorrendje még nem szilárdult meg. A felcsendülő verzió, a Jeruzsálem-fináléval, elhitető erejű volt. Hat város illetve tájegység, hangulattal, s többnyire táncos lüktetéssel jellemezve. A viszonylag rövid tételek mindegyike plasztikus, már első hangjaival atmoszférát teremtő. A hangképek színesek, néha harsányak – mindenesetre a szólamok együttese mindig arányosnak hat. Amikor már-már elnyomják a szólóhangszert, az akkor is rögvest módot talál az érvényesülésre – ettől is erősödik a verseny-jelleg a szóló és a tutti között. A vonóspartitúrához illesztett fúvós-szólamok közreműködése gyakran kevert színeket eredményez, néha olyan izgalmasakat, hogy a hallgató szinte zavarba jön: melyik hangszerek játszanak?!  Tovább ⇒

 

 

 

 


 

 

November 14. – Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara


Nehéz lenne megideologizálni e koncert műsor összeállítását – hogy kerül Szőllősy András Trasfigurazionija Rahmanyinov Paganini-témára komponált Rapszódiája elé, amikor a második félidőben Richard Strauss zenéje szól. Ettől még lehet persze jó, találhat kedvező fogadtatásra részleteiben is, nemcsak egészében. Viszont a rendkívül igényes 20. századi kompozíciót nyitószámnak tenni: merészség, akkor is, ha a zenekar képes koncentrálni. A közönség szempontjából könnyen a ráhangolódásnak eshet áldozatul, afféle kifutópálya, amelynek a végén tárul fel a valódi lényeg. Juraj Valcuha nem adott új szempontokat az interpetációhoz, legfeljebb összetartotta a játékosokat. Szőllősy művében szép pillanatokat köszöntünk a rezeseknek, s a vonóshangzás a dinamikus ritmus-patternekkel varázslatos volt. A bőgők játéka néha már-már ritmus-effektusként hatott; mintha nem is adott hangmagasságot szólaltatnának meg. Az előterükben kibontakozó szólisztikus cselló-hoquetus kevéssé tűnt meggyőzőnek. A harang-effektus kísérlet szintjén maradt. Tovább ⇒
 
 
 

 
 
November 12. – MÁV Szimfonikus Zenekar
 
Először hallottam az Operettszínházból az Olasz Kultúrintézetbe való áttelepülése óta a zenekart, s kiderült: aggodalmaim és félelmeim feleslegesnek bizonyultak. A közönség „teljes jogú” koncertteremként fogadta el az új helyszínt, s a zenekar sem bagatellizálta el a délelőtti fellépést. Az új terem kihívást jelentett a karmesternek is, erre vall, hogy különböző ülésrendekkel kísérletezett. Ennek eredményeképp a szokatlanságból erényt kovácsolva, nemcsak intenzív játékra, hanem aktív figyelésre is késztette a hangszereseket. Mert a rutin, a szokás – kétélű fegyver. A magabiztosság, a biztonságérzet vezethet felelőtlenkedéshez („úgyis tudjuk”) – viszont lehetővé teszi, hogy a ténylegesen felszabaduló koncentrációt máshová irányítsák az előadók. Ezen a délelőttön – általánosságban – elégedetten távozhattunk.
Az Esz-dúr „Mozart-félidő”-ben A varázsfuvola nyitányát és a „nagy” Esz-dúr szimfóniát játszotta Takács-Nagy Gábor vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar, a szünet után Brahms II. szimfóniája szerepelt műsorukon. Tovább ⇒

  

 


 

 2011. November 8. - Nemzeti Filharmonikusok

 
Smetana Hazám című szimfonikus ciklusát kínálta a Ferencsik-bérlet második estje, a cseh zeneszerzők és művek iránt elkötelezett dirigens, Libor Pesek vezényletével. Terjedelmét tekintve zóna-adag (még szünettel is) a mamut, illetve maratoni programokon edződött hallgatóság számára. A műsorválasztás jogosultságát az adja, hogy a hat szimfonikus költemény különböző mértékben ismert, s így a ritkábban hallható darabokkal való behatóbb ismerkedésen túl a ciklus egészéről is képet alkothatunk magunknak (ez utóbbi még jobban érvényesült volna, ha egyvégtében, megszakítás nélkül csendül fel a hat tétel). 
Zenei anyanyelvét értőbben tolmácsoltatni érkezett a karmester, ha úgy tetszik, rendezői utasításokkal látni el a mű forgatókönyvét. Kiváló együttesről lévén szó, a „kozmetikázást” tekinthette fő feladatának, s biztos lehetett abban, hogy „bőrgyógyászati” beavatkozásokra nem lesz szükség. Azt a bizonyos „anyanyelvi pluszt” legkönnyebben a Moldvában észlelhette a hallgató, a komolyzenei örökzölddé minősíthető, ám gyakran elcsépelt tételben. A többször felhangzó vezető dallam formálásának nyomon követéséhez nem szükséges különösebb zenei felkészültség. Van olyan elképzelés, amely mindig változatlan szépségében ragyogtatja fel a melódiát, máskor interpretációs szabadság érződik. Az emelkedő dallam tetőpontján hangismétlés szerepel. E két hang egymáshoz való viszonya karakterformáló hatású. Más a motívum hangulata, ha az első súlyosabb (a megérkezés, a csúcspont tényét rögzítendő), ha mindkettő hangsúlyos (befolyásolja a folytatást, egyenletes lépő menetet indít be), ha játékmódjukkal a fennsík tágasságát sejtetik, s még lehetne sorolni a lehetőségeket. De hasonlóképp fontos az is, hogy valamennyi újbóli megszólaltatás „jelen idejű” legyen, akkor is, ha a zenei képalkotást tekintve másmilyen megvilágításba került. Tovább ⇒
 

 


 

 

2011. Október 31. - Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

 
Két nappal később: más helyszín, más karmester, más koncertmester – más műsorral. A „Szimfonikus felfedezések” programjába ezúttal igazi ritkaság is került, ráadásul, a műsorösszeállításban tudatos gondolati megtervezettség is érezhető. Annál bosszantóbb, hogy sem a négy koncert közös ismertetőfüzetéből (amely ezúttal minősíthetetlenül semmitmondó!), sem egyéb forrásból nem jutottak elemi információkhoz a hallgatók. Sovány vigasz, hogy a hangverseny előtt egy órával Előhang címmel beszélgetésre került sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – régi tanulság, hogy csak kevesek engedhetik meg maguknak, hogy már fél 7-re odamenjenek, meghallgatni az előre kiszámíthatatlan színvonalú rövid beszélgetést. Ezt nem lehet és nem is szabad kizárólagos információs forrásként számontartani! Arra sem lehet hagyatkozni, hogy a MüPa honlapján ki-ki megtalálhatja (legfeljebb utólag!) a viszonylag kielégítő információkat. Tovább ⇒

 

 


 

 

 2011. Október 29. – Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

 
Mivel Christoph von Dohnányi lemondta a két fellépést, módosult az Erkel- és a Mahler-bérlet nyitókoncertjének műsora; így Ligeti Kettősversenye és Brahms Német requiemje helyett Verdi Requiemje került előadásra. A gyakran hallható, méltán népszerű kompozíció megunhatatlan – s amikor ihletett tolmácsolásban csendül fel, elementáris hatást tesz hallgatójára. Így történt ezúttal is, a kiváló vendégkarmesternek köszönhetően. Ion Marin munkásságát a hazai zenebarátok elsősorban felvételeinek köszönhetően ismerik; neve a fővárosi koncertlátogatók közül a Budapesti Fesztiválzenekar közönsége számára sokatmondó. Telitalálat volt a karmester és a műsor „összehozása”: a közelmúltban tokiói zenekar élén vezényelte nagy sikerrel. Tovább ⇒

 

 


 

 2011. október 26. – Nemzeti Filharmonikusok

 
Az ’56-os forradalom előtti tisztelgés és a közelgő Halottak napjának hangulata lengte be a Nemzeti Filharmonikusok október 26-i hangversenyét. A műsorválasztás – ahogy azt már Kocsis Zoltántól megszokhattuk – aktualitása mellett igényes és vonzó is volt. Az est nyitányaként Csíky Boldizsár Gulag című, egytételes zenekari műve, majd Sosztakovics I., Esz-dúr gordonkaversenye (op. 107) hangzott fel, a koncert második felét pedig Mozart Requiemje töltötte ki. Tovább ⇒

 

 

 


 

 2011. október 20. – MÁV Szimfonikus Zenekar

 
Miután előző este a MüPában a „Liszt minden tekintetben” sorozat „Cigányzenétől a rapszódiákig” című koncertjén Mocsári Károlyt kísérve Liszt Magyar fantáziáját játszotta, emlékezetes-szép hangversenyt adott a Szent István-bazilikában a MÁV Szimfonikus Zenekar. Méltán illik e produkcióra, hogy Liszt Ferenc-emlékhangverseny. A Krisztus oratórium részletét (Tu es Petrus) követően a Koronázási mise szerepelt a műsoron, a Szent István Bazilika Kórusa és a Budapesti Kórus, valamint szólisták közreműködésével. A templomi koncertektől jogosan tart közreműködő és előadó egyaránt, mert rendkívül ritkán van lehetőség annyi próbára, hogy az előadók alkalmazkodni tudjanak az akusztikához. Ezúttal a Bazilika Kórusának karigazgatója, Fehér László vezényelt, s az ő „helyismerete” egészen kivételes élményt eredményezett: nemcsak hogy „nem zúgott össze” a hangzás, de kifejezetten élvezetes volt a hangulatokat híven visszaadó hangszínek gazdag palettája. Tovább ⇒

 

 


 

 2011. október 16. – Budafoki Dohnányi Zenekar

 
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont a Zene-Kép sorozat estjeinek, melyek sorában a nyitóhangverseny az együttes immár hagyományos filmzene-koncertjeinek folytatása. A műsor első részében Wagner-muzsikát hallhattunk, a Tetralógia olyan részleteit, amelyeket előszeretettel szokás betétzeneként is felhasználni (Az istenek bevonulása a Valhallába, A walkűrök lovaglása, Erdőzsongás, Napkelte és Siegfried rajnai utazása), a második rész eredetileg klasszikus szerzők műveiből való filmzenéket ígért. Az előzetes beharangozás szerint „a szerkesztők kimondottan olyan műveket válogattak, amelyeknél a megszólaló zenékhez készült képi megfogalmazás a mélyebb megértést szolgálja”. A Wagner műrészleteket követően, a szünet után következett a látvány; a zenekar műsorait reklámozó filmhíradóval főszerepet kapott a vetítővászon. Igaz, a továbbiakban nem kizárólag klasszikus szerzők műveit hallhattuk, de a változatos összeállításra aligha lehet bárkinek panasza. Ráadásul, a Star Wars-rajongó fiatalabb hallgatók nagy örömére, meghívott vendégként megjelent az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége (a színpadon rövid happeningben ketten közülük megpróbálkoztak a vezényléssel is).  Tovább ⇒

 

 

 


 

 

 2011. október 7. – Savaria Szimfonikus Zenekar

 
A Szimfonikus felfedezések sorozatbeli szereplésre szánt magyar műsor (Kodály, Bartók, Veress) aktualitás következtében módosult, a Visegrádi Négyek tiszteletére összeállított cseh, lengyel, szlovák és magyar programmá. Az eredeti programból maradt Veress I. szimfóniája, az est első része Smetana-nyitánnyal kezdődött (Az eladott menyasszony), a folytatásban pedig Chopin ritkán hallható korai műve, a Rondo a la Krakowiak, továbbá egy Rajter-mű, a Suite symphonique kapott helyet. Maradt a tervezett dirigens (Medveczky Ádám), változott a szólista (Lajkó István lépett fel). A tényleges zenekari „megmérettetés” elsődleges szempontját a protokoll, a reprezentáció vette át. Érződött ez az előadókon is, a kompozíciókra való figyelés helyett a megszólaltatásra került a hangsúly. Tovább ⇒
 
 

 


 

 

2011. szeptember 29. -  Savaria Szimfonikus Zenekar

 
Szokolay Sándor 80. születésnapja tiszteletére rendezett szerzői esttel kezdődött a „Korunk zenéje” 37. évadja. A Savaria Szimfonikus Zenekar, Vásáry Tamás vezényletével négy művet szólaltatott meg az utóbbi két évtized terméséből, egyikük ősbemutatóként csendült fel. A Vásárynak és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szóló ajánlással útjára indított „… ergo sum” című öttételes művel kezdődött a műsor, melyet a dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök emlékére és tiszteletére írott, bibliai igéket és Bornemisza Péter prédikációs szövegeit hangokba öntő Istenes énekek követett, Kertesi Ingrid szólójával. A program legkorábbi darabjában, az 1993 decemberében befejezett Concerto két hegedűre című opuszban Kokas Katalin és Homoki Gábor volt a szólista, majd a sopronpusztai határáttörés huszadik évfordulója emlékére írott Nyitány-fantázia töltötte be a finálé szerepét. 

 

 


 

 

 2011. szeptember 27. – Miskolci Szimfonikus Zenekar

 
Komlósi Ildikó és Marcello Giordani áriaestjét kísérni jött Budapestre a Miskolci Szimfonikus Zenekar, s nem lehet panaszuk e szereplési lehetőségre, hiszen a műsor 13 műsorszámából négyet ők játszottak. Verdi-zene keretezte a műsort, közben Mascagni és Leoncavallo, valamint Bizet kedvelt operájából csendültek fel részletek, Marco Balderi vezényletével. 
Siker, taps volt, közben is és az est végén is – sorjáztak a ráadások, többet követelt ki, mint amennyire az énekesek számítottak (Giordaninak műsorából kellett „ismételnie”). 
A Miskolci Szimfonikus Zenekar leggyakrabban vezető karmestere, Kovács László vezényletével hallható – ilyen szempontból érdekesnek tűnt, hogy ezúttal vendégdirigenssel lépett fel. Sajnos, nem számolhatunk be arról, hogy ezúttal más oldaláról mutatkozott volna be; felkészült produkciót hallottunk - s készséget arra, hogy ténylegesen kísérjék az énekeseket (akár szólistaként, akár duettben). Csalódást jelentett a karmester, aki nem több figyelmet szentelt a részleteknek, mint ami afféle komolyzenei örökzöldeknek kijár. Miután tapasztalhatta, hogy felkészült együttessel van dolga, megelégedett azzal, amit-ahogyan játszanak, igényességnek, saját-elképzelésnek nyomát sem éreztetve. Az énekes számokat is afféle örömzenének fogta fel, bármiféle irányító-összerendező felelősségtudat nélkül. Tovább ⇒

 

 


 

 

 2011. szeptember 26. – Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

 
A Kodály-bérlet nyitókoncertjét követő estén került sor a Dohnányi-bérlet nyitókoncertjére. Az együttest az elnök-karnagyi tisztet idén február óta betöltő Győriványi Ráth György vezényelte. Mesterművek az előző századfordulóról – ezt a címet kapta az ismertetőfüzetben a program, s valóban, ráillik ez a meghatározás a többé-kevésbé ismert kompozíciókra. Richard Strauss szimfonikus költeménye, a Don Juan a nagyság jegyében hangzott fel. Már az indulás sejtette a hős léptékét, és a visszafogottabb dinamikájú szakaszt követően sikerült hatásos fokozással zárniuk a tételt. Amit keveselltünk, az a szuggesztivitásból adódó ellenállhatatlanság; erről a Don Juanról tudomásul vettük formátumát, ám nem keltett elragadtatott érzéseket (sem csodálatot, sem távolságtartó megrendülést). A túlcsorduló életszeretet és magabiztosság képzete talán csak az idők során rárakódott máz – de enélkül kevesebb volt a hős vonzereje, pontosabban az a személyesség, amelyet egyébként iránta érezni kényszerültünk volna.
Dohnányi Konzertstückjét elsősorban a remek szólista, Varga Tamás személye tette érdekes-izgalmas hallgatnivalóvá. Tovább ⇒

 


 

 2011. szeptember 25. – Nemzeti Filharmonikusok

 
Bartók Béla halála évfordulójának előestjén Bartók és Mahler egy-egy művét tűzte műsorra zenekara élén Kocsis Zoltán. Nyitószámként A csodálatos mandarint hallhattuk, „M. Tóth Géza animációs filmjének vetítésével”. Ez a meghatározás, amely a MüPa Műsorkalauzában szerepel, sokkal reálisabb, mint a koncertprogramban olvasható „összművészeti produkció M. Tóth Géza közreműködésével”. Merthogy összművészetről nemcsak a kifejezés wagneri értelmében, hanem egyáltalán nem beszélhetünk. Az „össz” arra utal, hogy (esetünkben: auditív és vizuális) tényezők egymás hatását erősítik. Ehelyett azonban inkább ismételten arról bizonyosodhattunk meg, hogy mennyire elsődleges érzékszervünk a szem. A látvány magára vonja a figyelmet, s ezáltal a hallgatnivaló háttérbe szorul, másodlagossá (háttérzenévé) válik. Második alkalommal láttam M. Tóth Géza animációs filmjét, tehát a rácsodálkozás gesztusával nem kellett számolni – mégis, nehéz volt nyitott szemmel a kompozícióra/előadásra koncentrálni. Mert azt etikátlannak tartottam volna, hogy kizárom a látványt, s csak a zenét hallgatom. Pedig zenei értelemben biztosan jobban jártam volna. Így viszont maradt tanulságnak a két szféra ellenpontozó mivolta; egy szavakkal elmondható „rémtörténet” zenei megjelenítése – és szavakba nehezen önthető, visszatérő látvány-mozzanatokat alkalmazó, ezáltal a megformáltság érzetét keltő, a zenemű cselekményét nyilvánvalóan illusztrálni nem szándékozó animáció. Ez utóbbinál zavaró a Lány-alak „öltöztetős babává” degradálása, s ami nyilvánvalóan hiányzik: az indulatok átélhetősége. Tovább ⇒

 

 


 

Szent István Király Szimfonikus Zenekar

2011. Július 11.

 

 

Az idei évadot szimfonikus zenekari koncertek nyitották: július 11-én a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, 14-én pedig a MÁV Szimfonikus Zenekar adott koncertet.
Először Záborszky Kálmán vezényletével Beethoven-estre került sor, műsorán a Prométheusz-nyitánnyal, Szabadi Vilmos szólójával a D-dúr hegedűversenyre, majd a VI., Pastorale-szimfóniára.
 
 

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 

2011. Június 9.

a Lukács Miklós bérlet 6. koncertjén Bartók-esttel búcsúzott a Budapesti Operettszínháztól a MÁV Szimfonikus Zenekar; a következő évadban az Erdélyi, a Lukács és a Varga sorozatokra az Olasz Kultúrintézetben kerül sor. Baráti Kristóf szólójával a II. hegedűverseny mellett Kocsis Zoltán hangszerelésében az I. román tánc, továbbá az Erdélyi képek, a Két kép és a Táncszvit szerepelt a műsoron, a hangverseny karmestere Kocsis Zoltán volt. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Zenekar

2011. Május 28.

Mese-programmal invitálta a „DANUBIA + NEMZETI BÉRLET” 4., zárókoncertjére közönségét a zenekar. Prokofjev: Péter és a farkas című zenés meséjének mesélő-szerepét Kulka János töltötte be, a kamaraegyüttest foglalkoztató Sztravinszkij-műben, A katona történetében a katonát Stohl András, az ördögöt Bodrogi Gyula, a királylányt Radnay Csilla, a mesélőt pedig a rendező Mátyássy Bence alakította. A karmester Héja Domonkos volt.
Ismételten szembesülhettünk azzal, hogy a mese: veszélyes műfaj. Fokozott mértékben igaz ez a zenés mesére. Könnyen félreérthető, más szempontból pedig nem könnyű végiggondoltan a „lényegét” visszaadni. Legalábbis, ez derült ki a délelőtti előadásból, amelynek közönségében - kis túlzással - 2 évestől 102 évesig minden korosztály képviselve volt. Tovább ⇒

 


 


Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2011.Május 24.

A Liszt-évnek köszönhetően idén nemcsak gyakrabban kerülnek előadásra az ünnepelt művei, hanem egyébként ritkán hallható kompozíciói is szerepelnek a koncertek műsorán. A húsvéti időszakban többször hallhattuk a Krisztus-oratóriumot, s a Nemzeti Filharmonikusok Kelmperer-bérletének 6. (záró) estjén felcsendült a Szent Erzsébet legendája is. Az oratórium két nagy részből áll, mindegyik 3-3 jelenetet sorakoztat fel, a hat tétel egybekomponált kisebb formarészekből épül fel. A két gyermek-szólista intermezzóját leszámítva, hat szólista szerepelt (III. Frigyes császár és az egy magyar nemes szerepét egyaránt Kelemen Zoltán szólaltatta meg), a Nemzeti Énekkar és az MR Gyermekkórusa társult a Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz. Az est dirigense Kocsis Zoltán volt. Tovább ⇒

 


 


Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2011.Május 19.

Izgalmas műsor várta a közönséget a Ferencsik-bérlet évadzáró estjén, pontosabban: szokatlan műsor összeállítás. Az átütő erejű élmény azonban elmaradt. Merészség nyitószámnak választani Ligeti György: Atmospheres című kompozícióját, már csak a közönségre való tekintettel is – így legtöbbet azoknak jelentett, akik képesek voltak elengedni magukat, s hagyták szinte ösztönösen hatni magukra (koncerten talán először) e művet. Hummel: Esz-dúr trombitaversenye lehetőséget kínált a kiváló szólista, Boldoczki Gábor játékának ismételt meghallgatására. Azonban jelzés-értékűnek kellett tartanunk a trombitás „tipródását”, ami egyértelműen sejtette: remek teljesítménye ellenére sem érzi igazán jól magát ebben az előadásban.Tovább ⇒

 

 


 

 


Budafoki Dohnányi Zenekar

2011.Május 15.

Jól felépített program várta az Universitas-bérlet 6. előadásának hallgatóit: Mozart „Párizsi” szimfóniája és Penderecki (fuvolaversenyből átírt) Klarinétversenye után Beethoven Pastorale szimfóniája csendült fel. Hamar Zsolt vezényelt, a versenymű szólistája a Svájcban élő Polgár Éva volt (nem tévesztendő össze a nála egy évvel idősebb zongoristával, aki budapesti tanulmányait követően Finnországban folytatta tanulmányait). Crescendo-formát mutatott a művek fogadtatása; a Mozart-szimfónia sem esett áldozatul a „bemelegítésnek”, összehangolódásnak, a Penderecki-mű igazi csemegét jelentett, majd a Beethoven-szimfónia az ismert-szeretett műnek nemcsak újrahallgatására adott lehetőséget, hanem szinte maradéktalan, belefeledkezős gyönyörködésre is. Bár látszólag akár „szendvics”-műsornak is tűnhetne, a klarinétverseny korántsem értékelhető „töltelékként”, vagy stilárisan kontrasztáló betétnek. Köszönhető a szólistaként és kamaramuzsikusként egyaránt több nemzetközi versenyt nyert szólistának, aki előadásával akkor is maradéktalanul le tudta volna kötni a hallgatóság figyelmét, ha nem tudjuk róla: Polgár László lánya. Az elismerésre méltó pódium-gyakorlattal/biztonsággal rendelkező fiatal klarinétos játékának egyik legimponálóbb vonása az, hogy rendkívül széles dinamikai skálát jár be. Biztonsággal szólaltat meg leheletfinom halk hangokat, ugyanakkor önfeledt tombolásra is képes. Mindezt arra használja, hogy minden frázist, zenei gondolatot megformáltan, s markánsan karakterizálva szólaltasson meg. Úgy tűnik, nincs szüksége „biztonsági hálóra”; a zenei kifejezést tartva szem előtt, mintha nem ismerne technikai nehézséget! Hamar Zsolt átgondolt irányításával a zenekarnak is minden bizonnyal élményt jelentett kísérni a remek szólistát.Tovább ⇒

 

 


 

 

MÁV Szimfonikus Zenekar

2011.május 3.

 

Legfeljebb szólistája okán kerülhetett a Szőke Tibor Mesterbérletbe (zárókoncertként) ezt a francia est; Debussy hangszerelésében Satie két Gympopédiája után Fauré Pelléas és Mélisande szvitje, majd Milhaud I. gordonkaverseny következett, a műsor második részében Raveltől a Miroirs zongoraciklus általa hangszerelt harmadik darabja, a Bárka az óceánon, valamint Debussytől A tenger szerepelt. A hazai koncertélet több évtizedes, szinte törleszthetetlen mulasztása azt eredményezte, hogy a „francia est”-nek mindig valami különleges ígérete van, sajátos „egzotikumot” sejtet. Mivel jónéhány francia remekmű immár a hazai közönség körében is örökzöldnek számít, érdemes a kevésbé ismert kompozíciókból is meríteni, hiszen ki-ki talál közös pontokat, fogódzót a korábbi zenei emlékképei birtokában. Francia estre persze (mint minden másra) leginkább akkor érdemes vállalkozni, ha az előadóknak van 

„mondanivalójuk”, továbbadnivalójuk, megosztanivaló élményük e zene világából. Különben érdemben az utókornak szánt dokumentációt gazdagítja csupán, lám-lám, milyen koncertélet zajlott egykoron…

Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest

2011.április 29.


A zenekar Richter-bérletének záróestje egyúttal a február és április között meghirdetett „Szimfonikus felfedezések” sorozat negyedik (befejező) est. A Richter-bérlet orosz programot kínált hallgatóinak – Sztravinszkij egykor botrányt okozó remeke, a Sacre (Le sacre du printemps, leginkább meghonosodott magyar címmel a Tavaszi áldozat) mintegy megkoronázása a sorozatnak. A nem beavatottak közül legfeljebb csak a szemfülesek vehették észre, hogy a „Szimfonikus felfedezések” a korábbi „Magyar Szimfonikus Körkép” sorozat (korcs) utóda – országos (szimfonikus zenekari) áttekintésre kevésbé alkalmas, az évad második részében 2-2 vidéki (Győri Filharmonikus Zenekar és Alba Regia Szimfonikus Zenekar) és fővárosi (MÁV, Concerto Budapest) együttes lépett fel a sorozat első részében –, a következő évadban e naptári év folyamán további négy zenekar szerepel még e sorozat keretében. A Concerto Budapest honlapján a Richter-bérlet ismertetőjében még a régi sorozatcím szerepel. A sorozatjelleget meghatározó korábbi kritérium biztosítja a folytonosságot: a műsorban szerepelni kell egy 20-21. századi, vagy régebbi, de alig ismert magyar műnek. További kritérium, hogy az est szólistája is magyar legyen (bármely műsorszámban), az esetek többségében a fiatal(abb) generáció képviseletében.Tovább ⇔

 

 

 


 

 

2011. Április 8. és 15.

Pannon Filharmonikusok


Két egymást követő péntek estén lépett fel a MüPában a Pannon Filharmonikusok, tökéletesen különböző műsorral. 8-án Krzysztof Penderecki vezényletével a szerző II., „Karácsonyi” szimfóniáját és Sosztakovics VI. szimfóniáját adták elő, egy héttel később pedig a Fekete-Kovács-kvintettel készített ”Integro” cím lemez bemutató koncertjére került sor. Két est, két közönség – elenyésző átfedéssel (a történeti zenék hallgatósága bizonyult, „természetesen”, nyitottabbnak!). Üde, mondhatni, pihentető programnak tűnt a Penderecki-Sosztakovics est. A szerző személyes jelenléte (ráadásul, a karmesteri dobogón) nyilvánvalóan inspirációs forrást jelentett, ennek következtében megkülönböztetett figyelem jutott szimfóniájának. Tehát, az a helyzet állt elő, hogy önként-lelkesen játszott az együttes, korántsem csupán „kézre” (tehát, amit a karmester kér!), hanem kedves műsorszámoknak kijáró szeretetteljes figyelemmel, minden motívum/frázis iránt felelősséget érezve. Gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy a hallgató figyelme elkalandozzon – így tehát előadásuk azzal a többlet-eredménnyel járt, hogy a zenehallgatás ezúttal aktív tevékenységgé vált. Az est második részében érezhetően csökkent a (pozitív) feszültség, az aktivitás – de a publikum azzal a jó érzéssel távozhatott, hogy kapott valamit.Tovább ⇒

 


 

 

2011. Április 5.

MÁV Szimfonikus Zenekar


A Lukács Miklós bérlet 5. estjének közönsége Bartók-Pásztory díjjal elismert zenekart köszönthetett. A megbecsülés, a kitüntetés általában jótékony hatású – vélhetően ez is növeli a felelősségérzetet, s a mind magasabb elvárásoknak való megfelelést. A másik inspiráló tényezőt ezúttal a szólista személye jelentette: Perényi Miklóssal együtt muzsikálni: hagyományosan értéke és rangja van ennek! A Takács-Nagy Gábor vezényelte est műsorán Schubert V. szimfóniája, Schumann a-moll gordonkaversenye és Haydn Esz-dúr („Üstdobpergés”) szimfóniája szerepelt. Az Operettszínház színpadán immár otthonosan érezhetik magát – ideiglenes otthonában – a zenekar; mégis, időről-időre kísérletek történnek a szólamok/hangszercsoportok különböző elrendezését illetően. Ez egyben látható jele is annak, hogy ténylegesen akusztikus élményre törekszik a művészeti vezető és vezető karmester tisztet betöltő Takács-Nagy Gábor. Jelenléte, közös munkájuk elsősorban a vonóshangzás iránt támasztott igényességben hozta meg gyümölcsét – a II. szólam minőségi változásán mérhető leginkább az eredmény! Tovább ⇒

 


 

 

2011. Március 20.

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

A Pastorale hangversenysorozat keretében immár hatodik alkalommal került sor zenés színházi programra. Idén Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának rövidített verziója aratott osztatlan sikert, jogosan. A napjainkban gyakori félszecenikus illetve koncertszerű előadásokkal ellentétben, a Zuglói Szent István Zeneházban díszlettel-jelmezekkel játszanak operát, egy-egy hétvége két napján három alkalommal. A Pastorale-bérlettulajdonosokon kívül viszont kevesekhez jut el – sajnos! – ennek a remek gyakorlatnak még csak a híre is (mert szinte „nincs átjárás”, a bérletes általában egyetlen zenekar mellett kötelezi el magát). Korábbi kedvező tapasztalataim után úgy érzem, nem túlzás azt állítani: kinőtte ezt a „belterjes” színpadot az évenkénti produkció. Méltó lenne a tényleges megmérettetésre (alkalmanként akár teljesen ismeretlen közönség előtt) – s minden bizonnyal sokakat örvendeztetne meg a fiatalok igényes előadása. Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 5.

Óbudai Danubia Zenekar


A Danubia + NEMZETI bérlet 2. előadásán a Nemzeti Színház Ármány és szerelem előadásán elhangzó zeneművek szerepeltek. Haydn „Reggel” szimfóniáját Sosztakovics Kamaraszimfóniája követte, majd Molnár Piroska ezúttal nem zongorakísérettel szólaltatta meg Mahler: Gyermekgyászdalok ciklusának egy dalát, befejezésül pedig Mendelssohn Skót szimfóniája csendült fel. A legnagyobb közönségsikert a Sosztakovics-mű aratta, pontosabban annak Gergye Krisztián Társulata általi megjelenítése. Gergye Krisztián koreográfiája lehet érdekes, jó, gondolatébresztő – aki a zenét akarta hallgatni, azt a látványhoz társuló, a táncosok által kiadott hanghatások (effektusok) zavarták (a dobogások kevésbé). A kérdés, hogy az intenzívebb empátia felébresztése többet nyom-e a latba – megválaszolatlan marad, hiszen kizárólag ebben a formában van módunk a kompozíció átélésére.Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 4.

Pannon Filharmonikusok


Gondolatban jól kitalált, zeneileg ötletes, ám a gyakorlatban nem igazolódott műsorösszeállítás – egyúttal az évad egyik „szimfonikus felfedezése” (jóllehet, nem a hasonló című sorozatnak része, hanem a „Kétszáz éve európai” bérletnek a 2. estje). Webern 1. opuszával kezdeni hangversenyt: túlzott merészségnek tűnt, Mahler Gyermekgyászdalaihoz sem lett volna felesleges a kiosztott szöveg-fordítás. Viszont a szünet után meglepetésben lehetett részünk: Bogányi Tibor vezényletével a Pannon Filharmonikusok úgy játszották Dohnányi Ernő II. szimfóniáját, hogy nem csak a művet zárta a szívébe, akinek van füle a hallásra, hanem az interpretáció egyúttal zenetörténeti tanulsággal is szolgált (vélhetően az előadók számára is). Különös időutazás résztvevői lehettünk, amennyiben felidéződött az a zenei világ, amelyben Dohnányi otthonos volt, amelyben jól érezte magát, ahol volt mondanivalója, s számíthatott értő hallgatókra. Kiderült, hogy rendkívül színes zenei világ ez, a kifejezőeszközök arzenálja felmérhetetlenül gazdag - zenei nyelvének szókincse rendkívül nagy, s mivel jelentéstanilag egyértelműen értelmezhető, hatásmechanizmusa kiszámítható. Dohnányi „történetei” a négy tételben lebilincselőek, s hála az előadóknak, az interpretáció méltónak bizonyult a műhöz. Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 3.

Nemzeti Filharmonikusok



Ritkaságokat kínált a Ferencsik-bérlet 4. estje, de leginkább a szólista személye tette vonzóvá a programot. Ljadov rövid Néniáját követően Baráti Kristóf Glazunov a-moll hegedűversenyét játszotta. Az est karmestere Alexander Vedernikov/Vegyernyikov volt.
Ezúttal érdemes volt előre elolvasni a műismertetéseket s összevetni a hallottakkal. A Néniában „szinte végig piano és pianissimo” dinamikát ígért – ebből kiderült: a dirigens elég tágan kezeli a hangerő-jelzések „sáv-határait”. Ha „rabul” nem is ejtette a hallgatót, mindenesetre képes volt megteremteni az ismeretlennek kijáró figyelmet. Tovább ⇒

 

 


 

2011. Március 1.

MÁV Szimfonikus Zenekar


A „Szimfonikus felfedezések” második estjének „felfedezettje”, a szó jó értelmében, a zenekar. Kesselyák Gergely vezényletével úgy játszott, mint ha e szerepléssel is bizonyítani akarná, hogy méltó a hamarosan átadásra kerülő Bartók-Pásztory díjra.
Ősbemutatóként Gyöngyössy Zoltán szólójával Madarász Iván Episodi concertanti című kompozícióját szólaltatták meg. A darab fogadtatása bárkit meggyőzhetett, hogy felesleges (és főképp kártékony) a kortárs-kompozíciókat valamiféle egzotikumként misztifikálva kezelni; jutott neki közönségfigyelem annyi, mint bármely történeti műnek, amelyet ki-ki először hall.Tovább ⇒

 

 


 

2011. Február 25.

Győri Filharmonikus Zenekar


„Minden jegy elkelt” – hirdette messziről a felirat a győri Richter-terem koncertszerű Rigoletto-előadásának plakátjain. Előzménye egy olyan Traviata, amelynek híre országszerte  eljutott… A folytatással sem kell szégyenkezniük a rendezvény megálmodóinak, kivitelezőinek!
Kovács János, a Magyar Állami Operaház első karmestere vezényelte az előadást – nehezen hihető a megbízható forrásból származó információ: életében először. Talán ez is hozzájárult ahhoz a csodálatos vibráláshoz, ami a pódiumról áradt - habár inspiráló lénye valószínűleg anélkül is mozgósította volna a Győri Filharmonikus Zenekar rejtett tartalékait. Zsigeri szinten volt igaz minden, amit hallhattunk – s ez nem kevés! Tovább ⇒

 

 


 

2011. Február 22.

MÁV Szimfonikus Zenekar

Rost Andrea áriaestjét hirdette a Szőke Tibor Mesterbérlet 1. hangversenye – s az operakedvelők nagy örömére, valóban az áriák voltak túlsúlyban a műsorban. Donizetti, Massenet és Gounod után a második részben Erkel zenéje szólt, két legnépszerűbb operájának részletei. Rost Andrea fellépése szép számmal vonzott diákokat is – szép számmal hallgatták állva, s aligha bánták meg vállalkozásukat. Inspirálta a szólista személye a zenekart is, Medveczky Ádámnak könnyű dolga volt tehát. A MÁV Szimfonikus Zenekar régen felnőtt az operaénekes-kíséret kényes feladatához, világszerte vizsgázott ilyen minőségében – s most a korábbi tapasztalatokat kamatoztatva, kedvvel muzsikáltak (tehát, tagonként, szólamonként és testületileg egyaránt - figyelemmel, odaadással). Tündökölt a szólista, érezhető elégedettséggel nyugtázva a kevésbé ismert áriák sikerét is. Remekelt Massenet operából kiragadott részletként ismert Meditation-jának hegedűszólistájaként a koncertmester Trejer István is, csodálatos összhangban együttesével (a Bánk bán II. felvonásbeli Melinda-áriához az Operaház-beli előadások viola d’amore szólistáját, Botos Veronikát hívták meg.Tovább ⇒

 


 

 

2011. Február 21. Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Szombaton a MüPában, a Schubert-maraton keretében, majd hétfőn és kedden az Operaházban (a két bérleti sorozat koncertjén) a teljes Rosamunda kísérőzenét megszólaltatta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Fodor Gabriella és a Nemzeti Énekkar közreműködésével. A bérleti koncertek második részében R. Strauss Rózsalovag-keringője és Ravel Bolerója között J. Strauss Császárkeringője és Dvořák Rusalkájából a címszereplő áriája kapott helyet – a hétfői estet hangulatos ráadások zárták.
A műsor előtt Kovács János bejelentette: a pénteken elhunyt Lukács Ervin emlékének ajánlják az általa is rajongásig szeretett Rosamunda előadását. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 20. Budafoki Dohnányi Zenekar

A megérthető zene 4. matinéjának fáradt műsorvezető jutott. Tisztában volt ezzel Hollerung Gábor, ezért a szokásosnál nagyobb figyelemmel, koncentrációval mutatta be az „Angyalok és démonok” program műsorát, Gyöngyösi Levente 1. szimfóniáját. Igenám, de hiányzott az a belülről sugárzó lelkesedés, amely máskor bármiről meggyőzi a hallgatóságot – így inkább csak végighallgattuk, amit ismertetőjében a karmester mondott. S közben sajnáltuk a nyíregyházi Cantemus Vegyeskart, amelynek rövid illusztrációk kedvéért egy óra hosszat kellett állnia a hangverseny első részében. Sovány vigasz, hogy a második részben, amikor elhangzott a mű, csak a II. tételt követően kellett felsorakozniuk a pódiumon… Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 15. Győri Filharmonikus Zenekar

A „Magyar szimfonikus körkép” sorozatot felváltó „Szimfonikus felfedezések” mini-sorozat tavaszi nyitókoncertjén művészeti vezetője, Berkes Kálmán vezényletével Szokolay Sándor, Beethoven és Borogyin egy-egy művét játszotta az együttes (az új kezdeményezés értékelése a 4. estet követően lesz időszerű). A páneurópai piknik és határáttörés 20. évfordulójára Sopron város kért művet Szokolaytól, a Nyitány-fantáziának 2009. augusztusi bemutatója is a Győri Filharmonikus Zenekar nevéhez fűződik. Örvendetes, hogy az annakidején a szerző dirigálásával megszólaltatott műnek hangzó életet biztosítanak, s most a MüPa-beli közönséggel is megismertették. Csemegének szánhatták Beethoven Hármasversenyét (talán már akkor gondolva a zenekart a fővárosba is elkísérő népes győri hallgatóságra – 4 busszal érkeztek -, akiknek így három fiatal művész játékának megismerésére nyílt lehetősége), és sorozatcímbeli felfedezés jogosan vonatkozik a második részben megszólaltatott műre, Borogyin II. szimfóniájára. A „Körképeken” edződött, időközben Budapesten többször fellépő zenekar már megjelenésekor jó benyomást tett a közönségre (a női játékosok többsége azonos anyagból készült, ám személyre szabott fazonú blúzt viselt). Játékukon érezhető volt az alapos felkészülés, a biztos szólamtudás csakúgy, mint a dirigenssel közös elképzelés a művekről. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 13. Budafoki Dohnányi Zenekar

Valószínűleg sokan debütálásként élték meg ezt az estet. A Budafoki Dohnányi Zenekar korábban is megszólaltatott már Mahler-szimfóniát, de a zenekari tagság módosulásából-cseréjéből adódóan talán olyanok is ültek aznap a pódiumon, akik először vettek részt Mahler-mű megszólaltatásában. Ami a konkrét programot illeti, a III. szimfóniát először játszók száma vélhetőleg jelentős volt. Hasonló tendencia érvényesül(hetett) a közönséget illetően is – szép számmal lehettek, akik először hallgatták végig ezt a monumentális művet. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Február 4. Duna Szimfonikus Zenekar

A Tavaszi bérlet második előadása nemcsak ritkán hallható művekkel, hanem két remek szólista bemutatásával ajándékozta meg hallgatóit. Mendelssohn Hebridák nyitányát követően Csáki András szólójával csendült fel Rodrigo Aranjuez concertója. Szakmai életrajzát tekintve, a 30 éves gitárművész pályakezdete egyértelműen sikeres: időről-időre módosul a nemzetközi versenyeken elért díjainak a száma (jelenleg a tíz I., nyolc II., két III. helyezésnél és számos különdíjnál tart). A különdíjaknak, továbbá a Junior Prima díjnak köszönhetően, időről-időre koncertezik, ám többnyire szólóestek keretében. A versenymű-repertoár kialakításához és bővítéséhez elengedhetetlen a zenekar – s ezért örvendetes, hogy ilyesfajta fellépésre is lehetőséget kapott. Mert fontos, hogy sokoldalúan bontakozhasson ki verseny-szereplései és tanítási gyakorlata mellett előadói habitusa is, hiszen aki akár csak egyszer is hallotta, megbizonyosodhatott arról, hogy Csáki Andrást korántsem a „versenyistállók” díszei között kell számon tartani, hanem remek technikai felkészültségű, érzékeny muzsikusként is. Akár szólódarabot játszik, akár zenekarkísérettel gitározik, jellemzője a tiszta felépítésű formálás, és az, hogy akkor is hallja a harmóniákat, amikor egyszólamú dallamából bontakoznak ki

Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 31. MÁV Szimfonikus Zenekar

Az évad műsortervének áttekintésekor a választékosság volt szembeszökő – habár szinte hagyománya van annak, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar időről-időre szokatlan-váratlan muzsikákkal lepi meg hallgatóit. Azzal nem is lenne baj, főképp, ha arra gondolunk, hogy az ínyencségekhez szokott közönséget előítéletektől mentes zenehallgatásra neveli. Vagy talán mégis, amikor egyre-másra nyilvánvaló hiányérzettel hagyjuk el az Operettszínházat vagy a Festetics-palotát. Amikor a hallottak megmérettek, s könnyűnek találtattak – mármint a közönség szempontjából. Amikor elég volt beülni és várni a szép hangok özönét (és ha „másmilyenek” is jöttek, lehet zavartan körülnézni, csalódottan, boldogtalanul). Az ígéret valahol nagyon mélyen talán minden műsorösszeállításban benne rejlik – de az utóbbi időben zenekarunknál ritkán teljesedik ki. Az 1951-ben komponált Kis szvit tekinthető ugyan kortárs szerző darabjának (Lutoslawski 1994-ben hunyt el), de sohasem volt modern, vagyis valami újat mondani akaró. Néptáncokon alapuló szvitmuzsika, ami leginkább azok érdeklődésére tarthat számot, akik saját környezetében is találkoztak a tételeket ihlető népi táncmuzsikával. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 30. Concerto Budapest



A Karajan mesterbérlet 4. előadásának dirigense és szólistája Sir James Galway volt. Ezt ígérte a meghirdetett program, s a fuvolaművésznek az eddig csupán felvételek alapján lelkes tisztelője utolsó pillanatig azon izgulhatott, hogy bárcsak ne jönne közbe valami. A kérés meghallgatásra talált, s Sir James életnagyságban megjelent a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán. Merészen két versenyművet játszott az első részben (Mozart D-dúr és Mercadante e-moll fuvolaversenyét), majd Schubert h-moll, „Befejezetlen” szimfóniáját vezényelte. Játéka problémát-nem-ismerő volt, magától értetődően megformált frázisok sorjáztak, magvas dallamok és könnyed díszítőanyagok váltották egymást – s hogy valószínűleg nehéz lehet ilyen természetességgel eljátszani e szólamokat, arra inkább csak utólag gondolt az elvarázsolt hallgató. Mert mindent feledtetően jelenidejű, a szó legnemesebb értelmében a pillanat zenéje volt valamennyi hangja, s a belőlük összeálló, különböző nagyságú felületek egymásutánja. Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 16. Budafoki Dohnányi Zenekar



Prokofjev-Csajkovszkij műsor, vastapsokkal – tömören ez az Universitas-bérlet 4. estjének mérlege. Dian Tchobanov vezényelte – nem először – a Budafoki Dohnányi Zenekart, az est szólistája a 20 éves, tajvani-amerikai Chun-Wen Huang volt. Dian Tchobanov karmesterként Hollerung Gábor szellemi rokona; túl azon, hogy mozdulatviláguk is hasonló, a folyamatok végigkövetése, a játékosokkal való kapcsolat-teremtés gesztusvilága is azonos tőről fakadt zenei gondolkodásmódról tanúskodik. A Rómeó és Júlia 2. szvitben Prokofjev zenéje minden léptékben karakterizáltan csendült fel, s ami talán még fontosabb: mindig lélegzett a zene, egy-egy új formai-tematikus egység mindig „indult”, nem pedig csupán elkezdődött. Amiben Tchobanov elmarasztalható, az a beintések pontossága – pontosabban, az a szándék, hogy a különböző hangképzésű hangszerek számára egyaránt lehetővé tegye a pontos kezdést. Kellő „aviso” híján néha lehetetlenné vált a pontos hangindítás. Mozdulatvilágának másik problematikus sajátossága, hogy miközben zsigereiben érzi a halk, tündérléptű muzsikát, oly picit mozdul pálcája hegye, hogy az hangulatfestésnek tökéletes, de tényleges-gyakorlati irányításnak kevés! Tovább ⇒

 

 


 

 

2011. Január 15. Óbudai Danubia Zenekar

Egy naptári év szünet után ismét bérlettel jelentkezett az Óbudai Danubia Zenekar, s szükségből erényt kovácsolva, új helyszínnel bővítve a budapesti koncerthallgatási lehetőségeket. A „Danubia + NEMZETI bérlet” a Nemzeti Színházba invitálja hallgatóit, többszörös haszonnal: a színházlátogatók is kedvet kaphatnak a zenehallgatáshoz, a koncerttermi közönséget pedig színházba csalogatja. A program tovább szélesíti a potenciális érdeklődők skáláját: a Hófehérke és Amerika (valljuk meg, eléggé blőd „plakát”-jellegű) cím Kocsák Tibor, Gershwin és Bernstein muzsikáját ígérte.Tovább ⇒

 


 

2011. január 14. Concerto Budapest

 

A Richter-mesterbérlet második estjén megtöltötte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadát a nagylétszámú együttes (az I. hegedű szólamában messziről öt, korábban vagy máskor koncertmesterként tevékenykedő kiválóságot vettem észre). Keller András vezényletével Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitánya, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye és Sosztakovics V. szimfóniája szerepelt. Ezúttal örömmel regisztrálhatjuk, hogy a nyitány nem esett áldozatul a „bemelegítés”-nek; elismerésre méltóan győzte a zenekar a gyors tempót. Nem tűnt hajszoltnak a muzsikálásuk; ha egyetlen jelzővel kellene jellemeznem, az „önfeledt”-et választanám. Üde hangzásban gyönyörködhettünk, de nyilvánvaló: az előadóknak erre aligha futott az idejéből és a figyelméből.Tovább ⇒

 


 

2011. január 12.  Nemzeti Filharmonikusok 

 

A Ferencsik-bérlet 3. koncertje Dvořák-est volt, műsorán a h-moll gordonkaversennyel és a IX., „Újvilág”-szimfóniával. A hangversenyt a szólista, a 60-as évei végén járó Natalia Gutman tette emlékezetessé. Régi idők emlékét varázsolta a pódiumra; napjainkban a művészek legtöbbje alkalmazkodik a „korszellem” elvárásaihoz, tehát kommunikál a közönséggel (nemegy külföldi szólista szavakkal is hangot ad örömének, amiért játszhatott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben). Gutman nyilvánvalóan azért lépett pódiumra, hogy megszólaltassa Dvořák versenyművét. Meggyőződése szerint a szólistáé a főszerep, ezáltal kikényszerítette, hogy a zenekar kísérje játékát. Tovább ⇒

 


 

2010. December 9.
Nemzeti Filharmonikusok


Már a november 26-i est programján feltüntették a december 9-i koncertnél a „minden jegy elkelt” információt. S akinek jutott, egészen kivételes élményhez jutott! A zene varázshatalmába vetett hitet kaptuk vissza. Verdi Requiemjének ezzel az interpretációjával életreszólóan elkötelezett híveket lehetett szerezni a romantikus zenének. Aki megmártózott a hangzások eme paradicsomi birodalmában, kicsit más ember lett. Napjainkban, amikor a reálisnak tűnőről (is) gyakran kiderül, hogy virtuális – mámorító ennek a fordítottját megélni. Mert nagyképűség lenne azt állítani bárkinek, hogy „így képzeltem” – így ugyanis aligha képzelhette volna bárki. Még utólag is nehéz elhinni, hogy mit hallottunk. Tovább ⇒


 


 


2010. December 1.
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus



A műsort nehéz lenne megideologizálni – de voltaképp nem is szükséges. Egy-egy Bartók és Csajkovszkij-félidő olyan kínálat, ami vélhetően nem vagy-vagy, hanem is-is a hallgatóság érdeklődési területén. Az új Bartók-összkiadás idején a zenekari művek dirigensével, Kocsis Zoltánnal Bartók-műveket előadni: kétségkívül korszakos jelentőségű tett. A Szent István Király Szimfonikus Zenekar kétségkívül méltó egy ilyen eseményre. Hallgatva a fiatalok tolmácsolásában a Táncszvitet és a Cantata profanát, akaratlanul is el kellett gondolkoznom az „időknek” (az idő múlásának) köszönhető változásokon. Bár a „fejlődés” kategóriával szokás visszaélni, ezúttal minden bizonnyal jogos e szóhasználat. Letagadhatatlan és kétségbevonhatatlan a zenekari játékkultúra fejlődése, ha arra gondolunk: alig 9 évtizede szinte lejátszhatatlan nehézségű volt ez a partitúra a korabeli rangos hazai zenekar játékosai számára.Tovább ⇒

 


 


2010. November 29.
Concerto Budapest

 
A Karajan mesterbérlet 3. előadásának műsorán minden bizonnyal Beethoven: G-dúr zongoraversenye volt a „húzó” műsorszám. Bár az utóbbi évadokban több zenekar műsorán is feltűntek Bruckner-szimfóniák, még a legnépszerűbbnek számító VII. sem tekinthető repertoárdarabnak. Ha ennek az estnek a közönsége megszerette, az Keller András és a Concerto Budapest közös érdeme.
Jevgenyij Koroljov szólójával a zongoraverseny előadása hidegen hagyott. Ilyenkor szokás mondani, hogy „elhangzott”. E sorok írójának szívében különleges helyet foglal el kedvenc szerzőjének ez a remeke – ezért talán eleve magas az elvárása. Kevesebbel semmi esetre sem éri be, mint ami legszebb pompájában mutatja be az ismert művet, s ha az előadók értő kottaolvasással képesek hozzátenni valamit a korábbi emlékképekhez, hálás hallgatóra találnak benne. Koroljov kvalitásaihoz nem fér kétség – de a hallottak alapján úgy tűnik, hogy számára ez a zongoraverseny csupán egy tétel a repertoárjában.

Tovább ⇒


 


 

2010. November 26.
Nemzeti Filharmonikusok


„A műsorban elhangzó műveket nemcsak az köti össze, hogy orosz szerzők munkái, hanem az a tragikus körülmény is, hogy valamilyen módon mindkettő létrejöttéhez öngyilkosság kapcsolódik” – erre a MüPa műsorkalauza hívta fel a figyelmet, a bemutató előadások fogadtatásáról a műsorismertető-szórólap tájékoztat. Az est tapssal mérhető sikere a teljesítményekért kijáró tetszésnyilvánításként értelmezhető elsősorban.
Egy szinte ismeretlen és egy viszonylag gyakran hallható kompozíció követte egymást, így a zeneirodalomban többé és kevésbé jártasak egyaránt találtak örvendeznivalót, ráadásul – ha hihetünk a zongoraversenyt követő ováció indulatának - új közönségkedvenc született Denis Kozhukhin, azaz Gyenisz Kozsuhin személyében. Ezúttal vélhetőleg az est karmestere, Kocsis Zoltán is maradéktalanul elégedett lehetett a vendégművésszel. Tovább ⇒

 

 
 


 


2010. November 13.
Duna Szimfonikus Zenekar


Hegedűs Endre Chopin-bicentenárium alkalmából rendezett zenekari zongoraestjén a Duna Szimfonikus Zenekar működött közre, Ménesi Gergely vezényletével. A vonzó programnak és a Stúdió Liszt Productions gondos szervezőmunkájának köszönhetően megtelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Az Andante spianato és nagy polonézt követően az f-moll, majd szünet után az e-moll zongoraversenyt hallhattuk, s természetesen a két ráadásszám is Chopin-darab volt. Tovább ⇒
 

 


 

 2010. November 11.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar


A zeneszerző születésének 200. évfordulója kínált alkalmat, hogy Erkel-est legyen a Ferencsik-bérlet nyitókoncertje. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezúttal a Nemzeti Énekkar nélkül, három szólista (Rálik Szilvia, Pataki Adorján és Sándor Árpád) közreműködésével, Medveczky Ádám vezényletével szólaltatott meg részleteket a magyar nemzeti opera megteremtőjének gazdag – és indokolatlanul ritkán játszott – életművéből. Kívánkozott a gesztus-értékű kezdés a Himnusszal (milyen szép lett volna, ha a közönség aktívan kiveszi a részét e jelképes köszöntésből!), a hivatalos műsorkezdés az Ünnepi nyitánnyal, amelyben könnyen felismerhetőek voltak a Szózat idézett fordulatai, majd ízléses-szép válogatás következett hét operából. Tovább ⇒

 

 


 

 2010. November 9.
MÁV Szimfonikus Zenekar



Vannak koncertek, amelyekre később éveken keresztül példa-értékűként lehet hivatkozni – ezek sorába tartozik a Lukács Miklós bérlet 3. estje. Látványként, kínálatként aligha tűnhetett közönségcsalogatónak – de utóbb kiderült: érdemes volt meghallgatni. Hindemith brácsára és kiszenekarra szánt versenyművének (Der Schwanendreher) szólistájaként Roberto Díazt hallhattuk, s ki-ki meglepve tapasztalhatta, hogy Bruckner IX. szimfóniája nem terjedelmével egyenes arányban tűnik fárasztónak – köszönhetően mind a MÁV Szimfonikus Zenekarnak, mind a vezénylő Kesselyák Gergelynek. A brácsaverseny hallatán csak elismeréssel adózhatunk Hindemithnek, aki műve bemutatójának szólistája volt. A játszanivaló alaposan próbára teszi az előadót, s korántsem csupán speciális technikai szempontokból.Tovább ⇒

 

 


 

2010. október 30.
Budafoki Dohnányi Zenekar


Őszi koncertjei sorában egy alkalommal, az Universitas-bérlet 2. estjén lépett fel vendégkarmesterrel: Guido Mancusival. A Budafoki Dohnányi Zenekar ezúttal igazi koncertlégkört teremtő figyelemmel játszott az Olasz Intézetben (talán elegánsabbak is voltak az átlagosnál – vagy csak a komolyságnak köszönhetően tűnt így?). Kerékfy Márton Passacagliáját remélhetőleg sokáig műsoron tartják – mű és előadók szerencsés találkozásának örvendhettünk, amikor a szerkezet plasztikus érvényesülése fokozza a mű hatását. Ritkán fordul elő, hogy nyitószámként új mű ennyire szuggesztíven szólaljon meg.
Tovább ⇒

 

 


 

 2010. október 29.
Duna Szimfonikus Zenekar


A Téli bérlet 4. előadásának műsorán Brahms-művek szerepeltek, Gál Tamás vezényletével. A Duna Szimfonikus Zenekar megunhatatlan csodája az az elhitető erő, amellyel a viszonylag kis létszámú együttes „bejátssza” a Duna Palota színháztermét. Eljátszom a gondolattal: vajon melyik vezető zenekarunk vállalkozna kislétszámú vonóskarral Brahms-szimfónia megszólaltatására (ebben az esetben a rendelkezésre álló tér maximálja a játékosok számát – s nem hátrány, ha azt is számításba veszik, hogy a legtöbb hangszer megszólaltatásához hely szükséges, ráadásul a muzsikusok dobhártyája könnyen károsodó „munkaeszköz”). Rendkívül szimpatikus az adottságoknak-lehetőségeknek a racionális feltérképezése és mérlegelése, ami azt eredményezi, hogy a Duna Szimfonikus Zenekar törzsközönsége is részesül a szimfonikus zenekari termés értékes darabjaiból. Mert tudomásul kell venni, hogy zenekarainknak megvan a törzsközönsége, s szinte elhanyagolható az „átjárás” mértéke. (Nem lenne érdektelen felmérni, a rendszeres MüPa-látogatók hány százaléka fordult már meg a Duna Palotában.) tovább ⇒

 


 

2010. október 26.
MÁV Szimfonikus Zeneka
r

A magyar-brazil műsorösszeállítást lehet – utólag – indokolgatni (bár voltaképp aligha szükséges!); Liszt-darabok előadása aligha azért érdemel hozsannázást, mert már a Liszt-év előtt felcsendülnek, s abban sincs semmi szokatlan, ha a 2008 óta állandó karmester - brazil lévén - hazája legjelentősebb komponistájának zenéjét propagálja. Az viszont biztos, hogy lélektanilag megalapozatlan egy ilyen program – annak ellenére, hogy az immár rendelkezésre álló négy mű az egyetlen lehetséges sorrendben hangzott fel. Tovább ⇒

 


 

2010. október 21.
Nemzeti Filharmonikusok


Berlioz drámai legendája, a Faust elkárhozása szerepelt a Klemperer-bérlet 2. koncertjének műsorán. Soha testhezállóbb feladatot, mint amilyennek ez bizonyult a monumentális előadó-együttes számára. A Nemzeti Filharmonikusok, a Nemzeti Énekkar, az MR Gyermekkórusa és a Honvéd Férfikar szólaltatta meg, Kocsis Zoltán vezényletével. A szólisták: Vizin Viktória (Marguerite), Rubén Amoretti (Mephistopheles), Giorgio Berrugi (Faust) és Gábor Géza (Brander). Tovább ⇒

  


 

2010. október 12.
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara


A kerek évfordulók szomszédságában természetszerűleg háttérbe szorulnak a többiek – éppen ezért nagy öröm, hogy Beethoven születésének 240. esztendeje műsorválasztási szempont lehetett. Jóllehet, a születésnap decemberi, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara az októberi estjeivel ünnepelt (11-e: Kodály-bérlet 1., valamint 12-e: Mahler-bérlet 2.). A sematikus „nyitány, versenymű – szünet – szimfónia” felépítés ezúttal örvendetesen módosult: az első részt betöltő G-dúr zongoraverseny után az igényes „Ah! perfido” hangversenyária, majd a VII. szimfónia következett. Ránki Dezső szólójával a versenymű aligha okozhatott csalódást – ám a második rész meglepetéseket tartalmazott. Fodor Beatrix, aki operaszínpadon már többször bizonyított, avatott pódiuménekesnőnek bizonyult. Tovább ⇒

 


 

2010.Október 10.

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus

Berlioz Rómeó és Júliáját hirdette – a gyakorlatban bővült – a műsor. Liszt Orfeusz című szimfonikus költeményét játszotta először Bogányi Tibor vezényletével a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, s utána került sor a drámai szimfóniára. Időről-időre elgondolkodhatunk azon, hogy a mai embertől korban-stílusban bizonyos szempontból épp a romantika került a legtávolabbra. A régi korok már-már rekonstruálhatatlan hangzáselképzelései, s a művek iránt támasztott elvárásai szinte kihívást jelentenek az előadóknak – míg a 19. század gyakran kitárulkozó érzelem- és gondolatvilága leginkább csak az operai keretek között talál nyitott fülekre. Megmutatkozik ez abban is, hogy a megák és gigák világában a romantikusok már korántsem meglepő monumentalitás-igénye aligha talál őszinte empátiára.Tovább ⇒

  


 

2010. október 2.
Savaria Szimfonikus Zenekar


A rendező szerv, a Művészetek Palotája „Vásáry Tamás zenekari Beethoven-estje”-ként hirdette, a koncertkalendárium a hagyományos formulával tüntette fel. A „Savaria Szimfonikus Zenekar. Zongorán közreműködik és vezényel: Vásáry Tamás” sztereotípiában a régóta tudomásul vett aránytalanság már fel sem tűnik, miszerint a szólista: közreműködő. De egyik sem szól – érthetően – a láthatatlanul jelenlévőről, az Angyalról, aki ezúttal nemcsak hogy elszállt a pódium felett, hanem kényelmesen elhelyezkedett, s mindvégig ott tartózkodott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 27.
MÁV Szimfonikus Zenekar

A Lukács Miklós bérlet évadkezdő koncertjén a bécsi klasszika nagymesterei egy-egy művel képviseltették magukat. B-dúrban volt az első rész (Beethoven: IV szimfónia, majd Jeremy Menuhin szólójával Mozart K. 595-ös zongoraversenye), D-dúrban a második (Haydn 101., Óra-szimfóniája). Ezúttal erőltetettnek tűnt a dirigens Takács-Nagy Gábor rövid (hangulatkeltő?) bevezetése, főképp, mivel a felcsendülő hangzás nem igazolta teljes mértékben. Örvendetes esemény jelenthetett külön stressz-faktort a MÁV Szimfonikus Zenekarnak: a Magyar Televízió nemcsak hogy rögzítette a hangversenyt, de már a sugárzás időpontját is kitűzték. Ilyesmire régóta nem volt példa – ezért a hirtelen rászakadt felelősség súlya bizonnyal nyomasztó lehetett. Az utóbbi években kétségkívül jelentősen egységesebbé vált vonóshangzás feljogosította az ilyen igényes (és terjedelmes) program összeállítására az évad tervezőit, ugyanakkor érdemes lett volna számolni azzal is, hogy a szólamtudás és az együtt-muzsikálás kettős feladatának egyszerre megfelelni könnyebb a szezon folyamán. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 25.
Nemzeti Filharmonikusok


Bartók halála előestéjének 65. évfordulóján Bartók II. Hegedűversenye, valamint - a Nemzeti Énekkarral közösen, szólisták közreműködésével – két Liszt-mű csendült fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Nemzeti Filharmonikusok az évad kezdetén évről-évre tudatosan tűznek műsorra Bartók-művet (esetleg szerzői estet rendeznek) – az viszont üres propagandaszövegnek hatott, hogy A strasbourgi katedrális harangjai és a 13. zsoltár a Liszt születésének bicentenáriumának, tehát a jövőre aktuális Liszt-évnek a „beharangozója”. A felesleges túlmagyarázgatás arány- és lépték-tolódáshoz vezet(het). Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 23.
Concerto Budapest


Két súlyos kompozíció szerepelt a Karajan mesterbérlet műsorán: Brahms: B-dúr zongoraversenye Ránki Dezső szólójával és Mahler I. szimfóniája. A Concerto Budapest, Keller András irányításával, az intenzív Beethoven-játszást követően maximálisan felkészült arra, hogy a 19. századi partitúrákat értően tudja olvasni: értő biztonsággal tudja megítélni, annakidején mi tűnt újdonságnak, szokatlannak – nemcsak a közönség, hanem az előadók számára is. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 21.
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara


Alliteráló műsor – a Debussy-félidőt Dvořák legnépszerűbb szimfóniája követte (külső bővítésként a szerző azonos hangnemű, e-moll szláv táncával köszönve meg a közönségsikert). Ha Kocsis Zoltán vezényletével léphet fel, bármely zenekarunk „összeszedi magát”, akár esik, akár fúj a szél, az évad bármely részében. Kocsissal muzsikálni: rang, aminek meg kell felelni, s emblematikus művészünk sem tűrne minimalista hozzáállást. Igényes követelése mindig hallható eredménnyel jár. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 17.
Pannon Filharmonikusok – Pécs


„Kétszáz éve európai” – hirdeti a 2011-es évet beharangozó szlogen a Pannon Filharmonikusok évadköszöntő budapesti estjének szórólapján. Az ünnepi koncertet, melynek rangját szólistaként Várjon Dénes fémjelezte, az együttesnél tavaly óta zeneigazgatói és vezető karmesteri minőségben működő Peskó Zoltán vezényelte. Ezúttal érdemes magával a műsor-koncepcióval kezdeni a beszámolót. Schönberg hangszerelésében Bach Esz-dúr prelúdium és fúgája volt a nyitószám (BWV 552), hangnemileg erre rímelt a második részben Beethoven III. szimfóniája – köztük pedig Bartók III. zongoraversenye csendült fel. Tovább ⇒

 


 

2010. szeptember 16.
Óbudai Danubia Zenekar


A 19. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál gálakoncertje nem várt, jóleső meglepetést okozott. Már annak is lehetett örülni, hogy kizárólag magyar szerzők műveiből állították össze a programot (kétségkívül, biztos közönségsikerre számító kompozíciókból).
Az évad kezdetén, korántsem a törzsközönségre (tehát eleve elvárásokkal érkező hallgatóságra) számítva, remek formában muzsikált Héja Domonkos vezényletével az Óbudai Danubia Zenekar. Az est szólistája Jandó Jenő volt. Tovább ⇒

 


 

 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2010. szeptember 13.

 

A Filharmónia Budapest Nonprofit Kht. rendezésében Erkel-napokra került sor a Károlyi Palotában. A szeptember 10-e és 13-a között tartott négynapos rendezvénysorozat arra kívánt rávilágítani, hogy a 200 éve született Erkel Ferenc mennyire sokoldalú jelensége volt kora kulturális életének. Eme tanulság azoké lett, akik részt vettek a rendkívül változatos összeállítású program valamennyi eseményén – de kétségtelen: egy-egy est is szolgált elgondolkodtató tanulságokkal.
A zárókoncert vonzó, bár kissé megtévesztő címet kapott: Erkel hősnői. A műsor első részének címe: Melinda és Gertrudis, a másodiké: Szilágyi Erzsébet. Kétségkívül ők álltak a központban – de így kevéssé szervesnek tarthatjuk Bánk népszerű áriáját, illetve a Hunyadi nyitányát és a palotást (amelyek méltán kerültek megszólaltatásra ezúttal is). Tovább ⇒

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar 2010. szeptember 11.

 

Kovács Anikó jubileumi hangversenyét hirdette a koncert kalendárium, a Győri Szimfonikus (!) Zenekar közreműködésével. Az Olasz Intézetben a Győri Filharmonikusok kíséretével, két vendég szólistával lépett fel az 1990-ben, azaz éppen 20 éve diplomázott hegedűművész. Az est karmestere Medveczky Ádám volt.
Bach d-moll kettősversenyében Kovács Anikó szólista-partnere az a Don Weilerstein volt, akinél posztgraduális tanulmányokat folytatott a Cleveland Institute of Musicban. A szólisták közös zenei nyelvének megérzése nem kívánt szakmai felkészültséget a hallgatótól – de az sem, hogy ezt a műsorszámot korántsem előzte meg komoly próbafolyamat. A zenekar csökkentett létszámmal játszott, mindösszesen ennyi vallott arra, hogy van tudomásuk több évtizednyi régizenei gyakorlatról. A „teraszos dinamika” inkább parodisztikus volt, érzéketlenül berobbanó fortékkal, jelentéktelen-halk szakaszokat követően.Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. Július 15.

 

Beethoven-estet kínált az idén 20 éves Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál második koncertje. Kollár Imre vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar az Egmont nyitányt, Baráti Kristóf szólójával a Hegedűversenyt, majd a II. szimfóniát tűzte műsorra. Andalító hallgatnivalót kapott a nagyszámú kikapcsolódni-vágyó – hosszantartó zenei élményt azonban nem. A tikkasztó hőség még este is éreztette hatását – a zenekari játékosok bágyadtsága azonban lehetetlenné tette a beethoveni partitúrák gazdagságának feltárulását. Kollár Imre kézben tartotta az együttest – az együtt-játékra sem lehet panasz; csak épp a formai keretek inkább értékelhetőek lettek, mint a bennük-általuk megjelenített tartalom. A fegyelmezett játék (amire nem lehet panasz; sokszor de szívesen hallanánk ilyet!) önmagában nem elégséges ahhoz, hogy élményhez jusson a hallgató! Sík-vetületét kaptuk a grandiózus építményeknek, a „körüljárhatóság” legkisebb reménye nélkül. Megint csak nem történt több, mint hogy a zenekar plusz egy alkalommal eljátszotta, a karmester plusz egy alkalommal dirigálta a műveket (ezúttal a szólista is „csökkentett érzelmi üzemmódban” szerepelt). Tovább ⇒

 


 

Szent István Király Szimfonikus Zenekar 2010. Július 12.

 

20 éves a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. Az idei jubileumi évadban 10 alkalommal kínál különböző műfajú, stílusú, fajsúlyú zenei programot, július 12-e és augusztus 12-e között, hétfő és csütörtök esténként. A nyitókoncerten vezető karmestere, Záborszky Kálmán vezényletével lépett fel a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, az est szólistája Jandó Jenő volt. A műsor felépítése hagyományos, a jól bevált „nyitány, versenymű – szünet után szimfónia” sémát követte – azonban több volt ennél! Már Schubert Rosamunda-nyitánya kellemes meglepetést okozott: érezhetően kidolgozott előadással lepték meg a szabadtéri rendezvény közönségét. Szó sem volt afféle uborkaszezonbeli „lightos” muzsikálásról! A folytatásban is tartották a színvonalat; olyan élvezettel muzsikáltak, mintha nem jóelőre megtervezett programot kellett volna megszólaltatniuk, hanem valamiféle kívánsághangversenyben az ott-és-akkor legkedvesebb darabot adnák elő. Jandó Jenő kétségkívül a legnépszerűbb zenekari szólisták egyike; a legritkább esetben fordul csak elő, hogy ne keressen és találjon „közös hangot” a kísérő együttessel, kamarazenei igényű együttmuzsikálásra inspirálva mindenkori partnereit. Hirtelen beesteledett, mire Grieg a-moll zongoraversenye felcsendült – s a csodálatos környezetben (amelynek varázsa megunhatatlannak bizonyul) még a madarak is elcsendesedtek a gyönyörködtető hangzásokban. Áradt a muzsika, s a hallgatóság boldogan hagyta hatni magára a szépséget. Koncerttermi közönséget megszégyenítő fegyelem – a figyelem koncentrációja nélkül; az oldott belefeledkezés élményével. (Nem „könnyű”, nem is „szórakoztató” – de mindenképp „üdítő” zenét hallottunk.) Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar 2010. Július 8.

 

A 26. Nemzetközi Bartók Fesztivál nyitóhangversenye a szombathelyi Bartók Teremben magyarországi bemutatóval kezdődött. Kurtág György Colindă-Baladă című kompozícióját Daniel Ovidiu szólójával, a Kolozsvári Filharmónia Kórusa és a Fesztivál kamaraegyüttese előadásában, Cornel Groza vezényletével hallhattuk. Gondos szervező- ill. előkészítő munkára vall, hogy a közönség kézbe kaphatta a román szöveget és magyar fordítását – így lehetővé vált, hogy szóról-szóra, tartalmilag is értőn kövessük a művet. A tavalyi ősbemutató énekesei anyanyelvi szinten tolmácsolták a Napfivér-Holdnővér történetét, a kamaraegyüttes 9 tagja minden hangért felelősséget vállalva szólaltatta meg szólamát. Ünnepélyes kezdet – magasra tett mérce! Tovább ⇒

 


 

Magyar Állami Operaház Zenekara 2010. Június 28.

 

Nyárköszöntő címmel, operacsillagok gálájával zárta az évadot a Magyar Állami Operaház. Június 28-án nemcsak a dalszínház közönsége élvezhette a műsort, hanem a rendezvény idejére szabadtérré alakult Hajós utcában a kivetítő közönsége is. Kedvezett az időjárás, sokakat vonzott a ritka lehetőség - az érdeklődők jó előre elfoglalták a székeket. Az operaszínpad persze hasonlíthatatlan élményt adott; nemcsak azért, mert a háttér négy kivetítőjének köszönhetően ötszörös látványban gyönyörködhettünk.
Gálakoncertnél természetesen a sztárok jelentik a „húzóerőt” – mégis, méltatlannak érzem, hogy az egyébként gondosan szerkesztett műsorban sem a zenekar, sem a karmester neve nem szerepel. Mondhatni, „természetes” – de más szempontból az is természetes lenne, hogy kellő megbecsülés illesse azt az együttest, amely elengedhetetlen a koncerthez, s amely játékával úgy biztosít hangzó hátteret, hogy a figyelem maradéktalanul irányulhasson az énekesekre. (Ugyanaz a jelenség, amitől egész évadok során szenved az operabarát: amikor az előzetesekből, programajánlókból éppen csak az nem derül ki, hogy kik énekelnek – akkor sem lenne felesleges, ha nyilvánvaló, hogy előfordulhat változás a szereposztásban.) Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. Június 23.


„Múzeumi muzsikáló délután”-ra invitálta – immár nem csak a bérletes – közönséget a MÁV Szimfonikus Zenekar a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermébe. Június 23-án hétköznap 17 órás kezdettel nyílt lehetőségünk meghallgatni   Beethoven II., majd Sibelius III. szimfóniáját, vendégkarmester, a finn Jukka Iisakkila vezényletével.
A múzeumi koncert: speciális műfaj, ezzel eleve számolhat rendező, előadó, hallgató (s számolnia is kell!). Nem érvényesek a hangversenytermi viselkedés diszciplináris kötelezettségei – oldottabb, lazább a légkör, más fajsúlyú az élmény. Mindazonáltal, a kikapcsolódás jó esetben élménnyel jár.
A múzeumi helyszín sajátos akusztikai környezetet kínál – erre is gondolni kell a program összeállításakor. Mert tény, hogy szinte bármit szinte bárhol el lehet játszani, de nem árt, ha a befektetett munka minél nagyobb százalékban bizonyul hatásosnak. Azt ugyanis a legelvarázsoltabb romantikus lelkületű sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a gyönyörködtető muzsika hangzó életre keltése: munka, felkészülést, figyelmet, energiát igénylő tevékenység, valamennyi közreműködő részéről. És nem árt, ha nemcsak a közönség elégedett, hanem az előadók is. Erre most leginkább a karmesternek volt oka (aki szakmai életrajzába felvehette Budapestet azok közé a városok közé, ahol fellépett). Tovább ⇒

 

 


MÁV Szimfonikus Zenekar - 2010.  Június 9.

A Lukács Miklós bérlet 6. estjén Sibelius – Beethoven - R. Strauss műsorral búcsúzott az idei évadban közönségétől a MÁV Szimfonikus Zenekar. Visszatérő, kedves vendég volt a szólista, Jandó Jenő, karmesterként pedig Csaba Pétert köszönthettük.
Valószínűleg a vendégkarmester személye indokolta a két Sibelius-tétel műsorra tűzését; a vezényletével 1994-ben Finnországban készült Sibelius-lemez az USÁ-ban elnyerte „Az év legjobb felvétele” címet. A Románc és az Impromptu viszont ezen az estén aligha tudott lelkes rajongókat toborozni a leghíresebb finn szerző muzsikájának. Tovább ⇒


 

Concerto Budapest - 2010.  Május 19.

Berg Hegedűversenyét hiába vártuk – módosult a Romantikus bérlet 4. előadásának programja, melyet elhunyt munkatársuk emlékének ajánlottak. Az alkalomhoz illő volt a műsorváltozás: Brahms Tragikus nyitányát követően Karl Amadeus Hartmann Concerto funebre című hegedűversenyét hallhattuk, a szünet után Bruckner IV. szimfóniája csendült fel. Talán a személyes veszteség érzete is hozzájárult, hogy a Concerto Budapest ezen az estén Takács-Nagy Gábor vezényletével szokatlanul sötét tónusú színeket jelenítsen meg.Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 2010.  Május 13.

Meglepően gyér hallgatóság volt kíváncsi a Klemperer-bérlet 7. estjére – nem tudni, vajon javított volna-e a helyzeten, ha előre kiderül a műsorváltozás. Elmaradt a ritkaság, Vincent d’Indy 5. opusza, a Hunyadi Jánosnak emléket állító szimfonikus költemény, helyette Debussy Három noktürnje csendült fel. Érdekesség így is maradt; Schönbergtől az Előjáték a Genezishez, valamint – ugyanannak a tervezett, több-szerzős szvitnek részeként – Sztravinszkijtól a Bábel. E két tételt Schönberg kantátája követte (Egy varsói túlélő). Az est második részében Saint-Saënsnak az utóbbi időben gyakran hallható, a Nemzeti Hangversenyterem új orgonájának megszólaltatásával mindig élményt ígérő Orgonaszimfóniája kapott helyet. A közelmúlt nagy Schönberg-élménye (Mózes és Áron) után sajnálatos az érdektelenség – annak a jele, hogy a Nemzeti Filharmonikusok hallgató-tábora leginkább az alkalmankénti kuriózumok iránt fogékony. Szeretném remélni, hogy csak a közönség-érdeklődés híján lett túlzottan érdektelen az előadói gárda. Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar - 2010. Május 9.

A Magyar Szimfonikus Körkép idei sorozatában mintha csökkent volna azoknak a hangversenyeknek a száma, ahol elszomorítóan kevesen ültek a nézőtéren. Sajnos, vasárnap gyér közönség jutott a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, akik végül módosítottak meghirdetett imponáló műsorukon, s végül Robert Houlihan vezényletével Dohnányi: Szimfonikus percek című darabja és Kovács Zoltán I. fagottversenye után Brahms IV. szimfóniáját adták elő. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2010. Május 5.

Akik hallották két éve a Csajkovszkij-maratonon, felcsillanó szemmel ismertek rá a szólista nevére: a Szőke Tibor Mesterbérlet 4. estjén ismét köszönthettük Alexander Markovot. Ezúttal Paganini h-moll hegedűversenyét játszotta a MÁV Szimfonikus Zenekarral, Vladimir Ponkin vezényletével. Ez volt az az alkalom, amikor a nyitótételt követően elementárisan felcsattanó taps senkit sem botránkoztatott meg; az is tapsolt, aki tudta, hogy nincs vége a műnek – s ha valaki mégsem, nos, az elismerésre méltó fegyelmezettségről tett tanúbizonyságot. Markovot hallgatva megértjük a 19. századi zeneélet egyik legjellegzetesebb vonását, a szólistakultuszt. A „virtuóz” ugyanis nemcsak olyan valaki, aki többet tud kihozni hangszeréből, felsőfokba srófolva több-kevesebb játéklehetőséget – fenomén. Virtuozitásra lehet törekedni, de virtuóznak: születni kell (mondhatni, alkatilag), ráadásul megannyi „utómunkálatra” van szükség, amit nem szokás nyilvánosságra hozni. A romantikus virtuóz-attitűdhöz hozzátartozik, hogy (Pallas Athéné módjára) egyszer csak teljes fegyverzetben jelenik meg a hangszeres, aki óvakodik akár csak utalást tenni arra, hogy milyen hosszú és göröngyös utat tett meg… Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest - 2010. Április 28.

Ha lenne „a hónap koncertje”, ez a Brahms-est nagy eséllyel pályázna. Úgy látszik, Kocsis Zoltán vezénylete mindig kihívás a Concerto Budapest számára, aktív-lelkes együttes muzsikált valamennyi műsorszámban. Nyilvánvalóan inspiráló volt a remek szólista-páros is, Baráti Kristóf és Fenyő László. A Változatok egy Haydn témára (Op. 56a) valamennyi variációja szólisztikus igénnyel, kamarazenei dinamikai érzékenységgel, s példás ritmikai-metrikai kidolgozottsággal csendült fel. Kétségkívül hangzó életre kelt a partitúra. Még nagyobb élményt jelentett a Kettősverseny, amelynek minden pillanata örömforrásnak számított ezúttal. A szólisták már-már eszköztelen perfekciója lehetővé tette, hogy ne őket csodáljuk, hanem a közreműködésükkel felcsendülő műben gyönyörködhessünk, maradéktalanul. A két remek művész ráadása jelentette az est fénypontját, Händeltől a Passacaglia, amellyel mintha feltérképezték volna a vonósjáték határait. Zúgott a vastaps, méltán – s az elismerés jele, hogy nem kevés CD-jük talált gazdára a szünetben, amelyet teljes egészében kitöltött az autogramkérők rohama. (Számlálatlanul hangzott el a kérdés: nincsen közös CD-jük. Bárcsak eljutna a felvételkészítésben érdekeltekhez…) Tovább

 


 

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus - 2010. Április 25.

A Magyar Szimfonikus Körkép reprezentatív jellege időről-időre arra csábítja valamelyik résztvevő együttest, hogy túldimenzionálja a programot. Ebben az évadban a rendre nagy apparátust megmozgató Zuglói Filharmónia esett ebbe a hibába. Pedig pusztán a műsorterv láttán is sejteni lehetett volna... Mert még ha az előadók bírják is – a közönségre is tekintettel kellett volna lenni. Hiába a korábbi (18 órai) kezdés, a figyelmes zenehallgatáshoz szoktatott publikum tűrőképessége véges.Tovább ⇒

 



Pannon Filharmonikus Zenekar - 2010. Április 23.


Változatlan maradt a „Fővárosi év a fővárosban!” bérlet 4. estjének műsora, jóllehet az európai légtérzárak és az utazási feltételek kiszámíthatatlansága miatt változott mind a karmester, mind a szólista személye. Mendelssohn e-moll hegedűversenyének szólóját Kelemen Barnabás játszotta, karmesterként az évek óta Finnországban élő (ám most épp idehaza tartózkodó) Bogányi Tibornak köszönhettük a műsor második részét, Sibelius nálunk szinte ismeretlen két művét. Tovább⇒

 


 

Duna Szimfonikus Zenekar - 2010. Április 21.

Tavaszi bérletének 6. estjével vett részt a Magyar Szimfonikus Körkép rendezvénysorozatban a Duna Szimfonikus Zenekar. Olyan programot állítottak össze, amellyel szinte egyedül képviselnek sajátos színt koncertéletünk szivárványos palettáján. A legrégebbi mű Dukas szimfonikus scherzója, A bűvészinas (1897-ből), a többi négy pedig 20. századi. Ettől még nem kerül az együttes a kortárs zene elkötelezett előadói közé – de legalább olyan súllyal esik a latba, hogy a repertoárjuk nem reked meg a „történeti” zenéknél, hanem változatosságra törekszik a gazdag kínálatból. Azért nagyon hasznos ez, mivel így törzsközönsége természetességgel veszi tudomásul a zenetörténet mindmáig tartó kontinuitását, és nem utasítja el eleve, „zsigerből” napjaink alkotásait. (A közönségnevelés feladata másfajta felelősséget ró valamennyi zenekarra, amióta egy-egy zenekarra specializálódott a bérletesek javarésze; tehát megannyi „tanulság” nem tudja kifejteni áldásos hatását, mivel nem jut ki az adott koncertterem falai közül.)
Barber fiatalkori nyitánya, A rágalom iskolája, tetszetős nyitószámnak bizonyult, Hidas Frigyes Adagiója kiváltképp azoknak volt kedves, akik még láthatták „A cédrus” balettet. Az első rész Jereb Ervin Trombitaversenyével érte el tetőpontját, amelynek szólóját – csakúgy mint az ősbemutatón, majd a mű lemezfelvételén – Geiger György játszotta, remekül. Tovább ⇒


 

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2010. Április 20

A taps nem mérvadó – írtam néhány sorral feljebb, ám e koncert után hadd egészítsem ki: … de alkalmanként sokatmondó lehet. Például – mint ezúttal – vastaps a kortárs mű elhangzása után. Magyar Szimfonikus Körképbeli szereplésére a Szőke Tibor Mesterbérlet 3. estjével nevezett be a MÁV Szimfonikus Zenekar, Kollár Imre vezényletével. Műsoruk mindkét félideje egy-egy érdekességet tartalmazott: először Kovács Zoltán I. szimfóniáját hallhattuk, majd – a Nemzeti Énekkar közreműködésével – Ravel: A gyermek és a varázslat című lírai fantáziáját. Tovább ⇒

 

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - 2010. április 19.


Minden bizonnyal kellemes meglepetésben volt részük a Kodály-bérlet tulajdonosainak: az 5. est maradéktalan örömet okozott. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ezúttal karmester nélkül, a koncertmester Rolla János irányításával játszott. Mozart B-dúr (K.319) és „nagy” g-moll (K.550) szimfóniája között először lépett fel e zenekarral a fiatal Pusker Júlia. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral már többször játszott – így a koncertmester személye ezúttal is biztonságot jelenthetett számára. A Zeneakadémia 18 éves hallgatójának bontakozó tehetségét évek óta figyelemmel kísérheti a budapesti közönség (szülővárosában, Kecskeméten vélhetően még nagyobb népszerűségnek örvendhet). Most az Operaházban hódított érett muzikalitásával, remek technikai felkészültségével. Mozart mindmáig vitatott hitelességű D-dúr (K. 271a, ill. 271i jegyzékszámú, „Kolb”) hegedűversenyét játszotta, remekműnek kijáró műgonddal és kidolgozottsággal. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar - 2010. március 21.

„Hommage á Simon Albert” – ezt az alcímet kapta A megérthető zene sorozat 4. adása. Az Olasz Intézetben a Budafoki Dohnányi Zenekar Mendelssohn Olasz szimfóniáját játszotta a matiné második részében – az elsőben pedig Hollerung Gábor beszélt Simon Albertről, vele kapcsolatos emlékeiről – s magáról a műről.
Kevés olyan komolyzenei kezdeményezést tudnék említeni, ami olyannyira hasznos, mint ez a beszélgetős-koncert. Hollerung Gábor egyszerre toboroz lelkes közönséget zenekarának és a műsorukon szereplő műveknek. Ilyenkor életbe lép a rendhagyó matematika, amikor az alkotóelemek nem összegződnek, hanem hatványozott a hatásuk, s ez – valljuk meg – nem kevés akkor, amikor mind kevesebb pénz jut a legtöbb háztartásban a kultúrára, s mind kevesebb idő a klasszikus értelemben vett művelődésre (ami egyszerre élmény, kikapcsolódás - ráadásul a tudásanyag gazdagítása, élményszerű formában).Tovább ⇒



 

Concerto Budapest – 2010. március 16.

Lassanként hozzászokunk az új névhez – kiváltképp, mivel a közelmúlt nagysikerű estjeit folytatja, töretlenül. Igaz, a siker néha kétes értékű, mert a közönség a szívével is hallgatja a muzsikát. A Beethoven-bérlet negyedik estjén az István király – nyitány és az Eroica között, Ránki Dezső szólójával Bartók II. zongoraversenye csendült fel. Keller András vezényletével e ciklusban alapvető jártasságot szerezhetnek a Concerto Budapest hallgatói a két nagy „B” zenéjében, hiszen a kétzongorás, ütőhangszeres Szonáta zenekari verziója és a három zongoraverseny a bartóki életmű jelentős szeletét képezi, hasonlóképp, négy nyitány társaságában 4 szimfónia (I., III., V. és VI.) ideális mennyiség ahhoz, hogy bennfentesnek érezhesse magát a bérleti közönség. A ciklus záró estje az előzményekhez hasonló lelkes fogadtatásra talált. Tovább ⇒

 


 

Szegedi Szimfonikus Zenekar – 2010. március 10.

A Szimfonikus Körkép keretében nagylétszámú szereplőgárda képviselte a Szegedi Szimfonikus Zenekart, ami a műsor ismeretében érthető. Ugyanakkor kérdéses, hogy megéri-e inkább kevésbé, mint többé összeszokott muzsikusok eredményét a névadó zenekar „számlájára íratni”. Mert ily módon a fővárosi érdeklődő épp azt nem tudja meg, milyen a tényleges Szegedi Szimfonikus Zenekar. A hangütés rendkívül szimpatikus volt: olyan művel kezdték a műsort, amelyet számukra (zenekar és karmestere felkérésére) komponált tavaly Lendvay Kamilló (ugyanis a nagy zenei múlttal méltán büszkélkedő város zenekara akkor ünnepelte hivatásos együttessé válásának 40. évfordulóját). A tavaly szeptember 18-i ünnepi hangversenyről (s a Jazz-szimfónia ősbemutatójáról a Muzsika tavaly novemberi számában olvashatjuk Madarász Iván beszámolóját). Egyszerre jogos és örvendetes, hogy az ünnep elmúltával sem feledkeztek meg a műről, amelynek így vélhetőleg most került sor a budapesti bemutatójára. Tovább ⇒

 


 

Miskolci Szimfonikus Zenekar – 2010.Március 8.

Mindenkinek hallani kellett volna ezt a koncertet, akinek füle van a hallásra! Ezzel egyszerre lehet demonstrálni a Magyar Szimfonikus Körkép sorozat létjogosultságát és értelmét. Hasznát kevésbé – ez viszont legkevésbé az előadók számlájára írható; abban az ügyszeretet és ügybuzgalom (lett légyen bármilyen nemes szándékról és célról) hiányának hungarikuma a vétkes. Hozzáteszem: előre nem lehetett ezt tudni…  Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2010. március 7.

A Fővárosi év a fővárosban sorozat 3. estjén Oliver von Dohnányi vezényelte. A Pannon Filharmonikusok estjének szólistája Hadady László volt. Smetana szimfonikus költeménye, a Haakon Jarl igazi csemegét jelentett a ritkaságok kedvelőinek, Haydn C-dúr oboaversenye a tavalyi Haydn-emlékév értékes pillanataival vetekedett – az est második részében Dvořák Újvilág-szimfóniáját hallhattuk. A 19. századi művekben nagylétszámú együttes játszott, harsányan – a Haydn-műben értelemszerűen kisebb létszámú zenekar kísérte a szólistát. Megcsodálhattuk Hadady László gyönyörű oboahangját – igen, nemcsak az oboisták Stradivarijának nevezett Lorée Royal hangszerét, hanem a művészét, aki mestere az instrumentumnak. (Nem sokat változtatott ezen, hogy oboista-kollégájától megtudtam: a hangszer sajátossága a – lefelé fél hanggal - megnövelt hangterjedelem; a klasszikus szépségideál megvalósítása jelentett elementáris élményt. Hogy a szólista hitt a hangok erejében, hatásában, és bármiféle hozzáadott külsőséges virtuozitás nélkül is képes volt lebilincselni a figyelmet.) A Smetana-tétel dinamikai szélsőségekben gazdag előadása arról győzött meg, hogy a zenekar (jelenlegi formájában-állapotában) ideális közvetítő közeg a komolyzene népszerűsítése érdekében.  Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok – 2010. február 25., március 5.

A Hangszer és pálca – Ferencsik-bérlet 5. estjén szólista minőségben lépett fel a Nemzeti Filharmonikusokkal Jörg Widmann – a sorozat következő estjén, március 5-én saját műveinek dirigenseként. Kocsis Zoltán vezényletével Haydn 104-es D-dúr („London”) szimfóniája, Mozart Klarinétversenye és Brahms III. szimfóniája csendült fel. A klasszikus-romantikus est arról győzhette meg a hallgatóságot, hogy a repertoár sokrétűsége, több stílust felölelő sokszínűsége üdítően hathat a játékosokra. A Haydn-szimfónia csodálatos élénkséggel szólt. Ilyen muzsikáláshoz korántsem elégséges feltétel a szólamtudás, a műismeret, de még csak a stiláris jártasság sem; mert mindaz eredményezhetne lélektelen-rutinos előadást is. Talán épp a tavalyi Haydn-évnek is köszönhető, hogy nemcsak alaposan megismerték/megismertették Haydn szimfonikus termésének megannyi értékes darabját, hanem ráhangolódtak a Mester gondolkozásmódjára, humorára. Játék a szavakkal, de talán rámutat a lényegre: nemcsak megszólaltatták a művet, hanem közvetítették a partitúrába rögzítetteket a hallgatósághoz. (Pontosabban: oly módon közvetítették, hogy a szándék el is jutott mindenkihez!) Értő-empatikus előadás jóvoltából győződhettünk meg ismét az utolsó Haydn-szimfónia remekmű-voltáról. Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - 2010. február 19.


Ihletett-szép előadás, megrendítő pillanatokkal: így jellemezhető röviden a „Fővárosi év a fővárosban!” sorozat 2. koncertje. Peskó Zoltán vezényletével a Pannon Filharmonikusok Wagner-Bartók estet adtak. Igen, adtak, mert értékes ajándékkal gazdagították a szépszámú hallgatóságot. Már az Előjáték első hangjainál hatalmukba kerített mindenkit az érzelmek-indulatok sajátos atmoszférája, s fogva tartott Izolda szerelmi halála záróhangjának kicsengéséig. A Siegfried-idill is gyönyörűen kezdődött – ám a még zenei hangokkal is kimondhatatlan (épp ezért motívumismétléssel körbejárt) túlcsorduló boldogság-érzés egy idő után mintha letaglózta volna a játékosokat: belefáradtak e szépség tartós felmutatásába.  Ekkor a hallgató körül feloldódott a varázslat, eljutottak füléhez a hangzás esetlegességei (elsősorban a pontatlan indítások). Ideális esetben a varázs nem elkendőzi a zenei esetlegességeket, hanem a perfekten kivitelezett zenei anyag többletét jelenti. Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest 2010. február 15.

 

Alakilag „szendvicsműsor” (két romantikus között egy 20. századi), érdemben viszont csak részben: Lutoslawski Csellóversenye ugyanis egyúttal hídforma középrészeként emelkedett ki a programból. A szólista Perényi Miklósnak köszönhetően őszinte érdeklődés fogadta a kompozíciót (ebben része van az utóbbi évek műsorpolitikájának, s nem utolsósorban a január 11-i emlékezetes koncertnek!), így a szokatlan nem talált tartózkodó fogadtatásra (tegyük hozzá: a korántsem teltházas hallgatóság soraiban). A Concerto Budapest odaadóan játszott Keller András vezényletével – s Perényi szép gesztusa, hogy ráadás-számként is Lutoslawski-darabot választott. Sajnos, a nyitó szám, Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya kevesebb figyelmet kapott az előadóktól, így inkább csak afféle „bemelegítés”, nekikészülés volt a folytatáshoz. A műsor második részében Schubert VII. („Nagy”) C-dúr szimfóniáját hallhattuk. A zenekart csak dicsérni lehet: Keller irányításával játékukból eltűnt még a nyoma is az indifferens hangzásnak. Összeszedett a vonóskar, bár a szólamok színvonala korántsem mondható egységesnek. Tovább ⇒


 

Győri Filharmonikus Zenekar 2010. február 16.

 

A Magyar Szimfonikus Körkép sorozat egyik nagy nyeresége, hogy olyan vendég-szólistákat ismerhetünk meg, akiknek teljesítményére sokáig emlékezünk (s jóesetben nevüket is megjegyezzük). E hegedűművészek sorába tartozik a bolgár Joanna Kamenarska, aki Mozarteum-beli tanulmányait követően a Hamburgi Filharmonikus Zenekar 2. koncertmestere. Ezúttal a Győri Filharmonikus Zenekar koncertmesteri székét foglalta el, s ő volt a szólista Bartók Két portréjának megszólaltatásakor. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. február 17.

 

Operagálát ígért a Szőke Tibor Mesterbérlet 2. estje, Lukács Gyöngyi és vendégei közreműködésével, Kesselyák Gergely vezényletével. Sokat csak ott tudtuk meg: a vendég Alexandru Agache, aki szintén rendkívül népszerű a hazai operabarátok táborában. Az ilyen rendezvényeken hagyományosan zenekari operarészletek tagolják a műsort (melyek, miközben lehetőséget adnak az énekeseknek az „átállásra”, egyszersmind a kísérő-együttesre irányítják a figyelmet). Ezúttal Prokofjev Klasszikus szimfóniájának tételei töltötték be ezt a szerepet, ami ötletnek nem rossz ugyan, de a program kinyomtatását követően már kiderült, hogy a papírforma nem működik a gyakorlatban. A számok felcserélésével próbáltak segíteni ezen a 2. részben, de így is érződött valami kényszeredettség; ráadásul kidolgozottsága sem indokolta az eljátszást. Már a II. tételben csalódást okoztak a hegedűk a magas fekvésekben, a karmestertől függetlenedő csellisták pedig egyenest széteséssel veszélyeztették a Larghettót. Az egyvégtében játszott III. és IV. tétel esetében indokolatlannak éreztem a sarkított tempó-kontrasztot, ráadásul a szabályos periodizálású Gavotte nélkülözte a frázisok indításában is megmutatkozó tagolást. A Finale esetében kiderült: ha indításakor nincs meg a belső egység, a későbbiek folyamán nem tud „összerázódni”. Mindeközben néhány briliáns szólóállás gyönyörködtető perceket szerzett. Tovább ⇒


 

 MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. február 3.

 

Habkönnyű hallgatnivaló, két órában – ez a MÁV Szimfonikus Zenekar február 3-i estje dióhéjban. A zenekar felől tekintve jelentősen eltérő a kép: rájuk komoly feladat hárult, mind technikailag, mind zeneileg. Mert az örökzöld műsorok azt a veszélyt rejtik magukban, hogy a hallgatónak megannyi korábbi élménye (azaz, összehasonlítási alapja) van, nemritkán felvételek alapján, s ezekkel is fel kell venni a versenyt. Ilyen számokból állt a műsor egy része – ráadásul jutott kuriózum is, ritkaság. Ezúttal (a szokásostól eltérően) bosszúságot okozott az ismertetőfüzet, ugyanis nem az elhangzás sorrendjében szerepeltek benne a műsorszámok; s ez annál is súlyosabb hiba, mivel a sorrend-változásra műsorközlő sem hívta fel a figyelmet. Amikor Dvořák Karnevál nyitánya után felcsendültek a Polovec táncok első hangjai, a legnaívabb és -szórakozottabb hallgató is észrevette, hogy valami nincs rendben. A folytatás felismerésében sokat segített, hogy Milhaud művének, az Ökör a háztetőnnek hegedűszólistáját feltüntette az ismertető – s végülis összeállt a tényleges műsor-sorrend a fejekben. Tovább ⇒

 


 

 Debreceni Filharmonikus Zenekar 2010. január 31.

 

A 22. Mini-Fesztivál négy hangversenye (hagyományosan január utolsó hétvégéjén) 20-21. századi magyar kompozíciókból kínált válogatást. A zárókoncertet január 31-én a Debreceni Filharmonikus Zenekar adta, a Kodály Kórus közreműködésével, Kocsár Balázs vezényletével. Az est műsorának ismeretében értékelhetjük a debreceni évad programjának gondos-körültekintő összeállítását: e műsorból Tóth Péter Téli regéjét novemberben, Durkó Zsolt Altamiráját pedig decemberben játszották el odahaza. Tóth Péter műve kiérlelten szólt, az Altamira újrahallgatása pedig ismételten meggyőzte a hallgatókat arról, hogy időtállóan értékes kompozícióról van szó. Hallhattunk két ősbemutatót is: Máté Győző szólójával Király László darabja (Elegy for Cathy) aligha jelentett komoly nehézséget a zenekarnak. A szerzői műismertető elolvasása után (információi alapján) aligha lehetünk biztosak abban, hogy Bánkövi Gyula művének partitúráját maradéktalanul életre keltették, azonban így is érződött, hogy invenciózus, hangszínekben gazdag kompozícióról van szó. Tovább ⇒

 


 

Pannon Filharmonikusok - Pécs 2010. január 29.

 

A koncertszezon második részére tartogatta immár hagyományos budapesti bérleti sorozatát a Pannon Filharmonikusok – Pécs, az a nem-budapesti zenekar, amely elsőként vállalkozott bérleti sorozat rendezésére a Művészetek Palotájában. Az idei évben frappáns címmel hirdethették meg a sorozatot: „Fővárosi év a fővárosban”, hiszen Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. Januártól öt alkalommal, havonta lépnek fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – e sorozat nyitókoncertjével neveztek a Magyar Szimfonikus Körkép sorozatba. Akkor még Liszt, Kurtág, Bartók és Dohnányi egy-egy művét szándékoztak megszólaltatni; s miután kiderült, hogy technikai akadályai vannak a Kurtág-opusz műsorra tűzésének, úgy módosították a programot, hogy Liszt Les Préludes-je maradt az egyetlen magyar (habár 20-21. századinak aligha nevezhető) műsorszám. Tovább ⇒

  


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. január 27.

 

Elismerésre méltó, hogy alapító karmesterére mesterbérlettel emlékezik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A Szőke Tibor Mesterbérlet, melynek a MüPa ad otthont, nyitókoncertjére Kocsis Zoltánt hívta meg szólistának. Közreműködésével Bartók I. zongoraversenye Mozart: Lucio Silla nyitánya és Beethoven II. szimfóniája között csendült fel. A műsorösszeállítás (mint bármely program) elemezhető, magyarázható, mentegethető – ehelyett azonban érdemesebb a hangzásra koncentrálni. Úgy tűnik, kezd beérni az a többéves zenekarnevelő munka, amely a vonóskarra irányul. Tovább ⇒

 


  

Budapesti Filharmóniai Társaság 2010. január 25.

 

A Magyar Szimfonikus Körkép sorozat hatodik estjének műsorán Szőllősy András, Dohnányi Ernő és Johannes Brahms egy-egy műve szerepelt. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának január 25-én a MüPában megszólaltatott műsora másnap a Magyar Állami Operaházban került előadásra. Vélhetőleg a zenekarnak is élményt jelentett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (megnövelt) színpada, ahol térélményt adott a nyitószám. Szőllősynek az 1972-ben Pest, Buda és Óbuda egyesítésének centenáriumára komponált Musica per orchestrája (mely az életmű legjelentősebb darabjai közé tartozik) rendkívül nagy apparátust foglalkoztat. Ez az előadás is megsejtetett valamit abból az újfajta eufóniára törekvésből, amelyet Szőllősy egészen speciális úton járva szándékozott elérni. Tovább ⇒

 


 

Debreceni Filharmonikus Zenekar 2010. január 17.

 

Úgy tűnik, kezdenek ráérezni a Magyar Szimfonikus Körkép sorozatban rejlő lehetőségekre a zenekarok, pontosabban, akik a műsorokért felelősek. Ahány est, annyi ötlet a felépítésben – s a 20-21. századi magyar mű mindinkább szerves része egy-egy programnak. A Debreceni Filharmonikus Zenekar, kihasználva a lehetőséget, hogy – a vidéki városok közül kizárólagosan – Debrecennek van hivatásos kórusa, a város Kodály Kórusával lépett fel. Kocsár Balázs vezényletével Tóth Péter új művét, a szerző által koncert-kórusoperának nevezett „A helység kalapácsá”-t adták elő, valamint Sztravinszkijtól az Oidipus Rexet. Az első: ősbemutató, a második pedig tiszteletre méltó vállalkozás – tehát, vélhetően valamennyi résztvevő számára emlékezetes élményt jelenthetett a felkészülés és a szereplés. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2010. január 16.

 

Zenetörténeti jelentőségű eseményre került sor január 16-án a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében: Kocsis Zoltánnak köszönhetően először csendült fel a világon befejezett formában Schönberg híres torzója, a Mózes és Áron. A tavaly júniusban a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében lezajlott, kétségkívül megkésett magyarországi bemutató inspirálta Kocsist arra, hogy hangokba öntse a III. felvonás Schönberg által megírt szövegét. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. január 13.

 

A (részleges) közlekedési sztrájk ellenére szép számmal jelentek meg érdeklődők az Olasz Kultúrintézetben rendezett Villa-Lobos esten. A budapesti Brazil Nagykövetség támogatásának köszönhetően a MÁV Szimfonikus Zenekar bérleten kívüli hangversenye ingyenes volt – ritka jelenség a fővárosi gazdag kínálatban.
Tavaly november 17-én volt Villa-Lobos halálának 50. évfordulója, így ez a program a nemzetközi megemlékezés-sorozat jelentős eseménye; az előadás „hitelességét” a karmester és a szólista személye szavatolja: a zenekar 2008 szeptembere óta állandó vendégkarmestere, Rodrigo de Carvalho vezényelt, a zongorára és zenekarra komponált Momo précoce magánszólamát a jelenleg Nagy-Britanniában élő Cristina Ortiz játszotta. Tovább ⇒

 


 

Concerto Budapest 2010. január 11.

 

A Magyar Szimfonikus Körkép sorozat második estjén (amely egyúttal a Concerto Budapest – „lánykori nevén”: Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar - Romantikus-bérletébe is tartozik) az a sajátos, mondhatni, szokatlan helyzet állt elő, hogy a műsor csúcspontja egyértelműen a kortárs-kompozíció lett. Ezúttal mintha megfordult volna a többéves gyakorlatban már-már általánosnak tűnő tapasztalat: nem egy többé-kevésbé hagyományos műsorba kellett bepasszírozni egy kortárs magyar művet, hanem mint igazgyöngynek, foglalatról kellett gondoskodni. Az immár közkinccsé lett remek, Kurtág György műve, az Op. 34a, Új üzenetek zenekarra. A foglalat: Brahms két műve (a d-moll zongoraverseny és a II. szimfónia), röviden úgy jellemezhetjük, „D-ben”. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Zenekar 2009.  december 17

 

Az Óbudai Danubia Zenekar karácsonyi koncertje valóban felvillantotta a közelgő szeretet-ünnep atmoszféráját. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet egészen különleges légkör árasztotta el: nemcsak a hallgatók között alakult ki az a bizonyos „áramkör”, hanem hasonló működött a színpadon is. Kovács János vezényletével örömzenélés folyt, s ehhez remek partnernek bizonyult a Debreceni Kodály Kórus, a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa, valamint a három szólista: Szabóki Tünde, Fekete Attila és Fokanov Anatolij. Ilyen ihletett koncerteket leginkább ifjúsági együttesként adott egykor a zenekar – aztán mintha feladta volna annak az igényességnek az állandóságát, amely rendszeresen ébren tartotta nem csak a munkájuk illetve teljesítményük, hanem a művészetük iránti érdeklődést. Tovább ⇒

 

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2009.  december 15.

 

„Le a kalappal, uraim, karmester van jelen” – a Schumann-idézet eme parafrázisát a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának december 15-i koncertje hívta életre, amikor Lukács Ervin vezényletével IV. szimfóniáját hallgattam. A műsor második részében hallhattuk, a dirigens kotta nélkül vezényelt, a zenekar pedig felszabadultan, kifejezésteljesen muzsikált. Addigra fokozatosan „beállt” a mérleg; a korábbiak során felmért „hiányosságok” és „többletek” immár ismertek voltak, s a figyelem önkéntelenül is a zenére, a játszanivalóra koncentrálódott. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar  2009.  december 14.

 

Magyar szerzők műveiből állította össze a Lukács Miklós bérlet 3. estjének műsorát a MÁV Szimfonikus Zenekar. Takács-Nagy Gábor vezényletével Dohnányi: Ruralia Hungaricája, Weiner: II. hegedűversenye, Bartóktól a Kossuth – szimfóniai költemény és Kodálytól a Galántai táncok szerepelt. Az est szólistája Szalai Antal volt. Szomorkásan örvendezem: voltaképp elszomorító, hogy koncertéletünkben ritka jelenségként kell üdvözölnünk az ilyen – mint a gyakorlat is mutatta – hallgatható-szerethető programokat, ugyanakkor felcsillan a remény: tudatos közönségneveléssel le lehet bontani az értetlenségből adódó falakat… Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikusok 2009. december 10.

 

Nem kevesebbet, mint a mérhetetlen mérhetőségét köszönhetjük Thomas Zehetmairnak, aki a Nemzeti Filharmonikusok Brahms-Csajkovszkij koncertjének szólistája és karmestere volt. A műalkotások és az előadóművészek „mérésére”, különböző szándékkal és céllal, többféle módszert kitaláltak. Brahms Hegedűversenye olyan váratlan lehetőséget kínált a hallgatónak, amely egészen kivételes élménnyé avatta az estet. Bizonyára része van ebben annak is, hogy „nem ezért” mentünk a koncertre. Tovább ⇒

 


 


Budafoki Dohnányi Zenekar  2009. december  9.
 

Az Olasz Kultúrintézetben a Budafoki Dohnányi Zenekar idei utolsó hangversenyének műsorán Mahlertól A fiú csodakürtje ciklus 11 dala, valamint Brahms IV. szimfóniája szerepelt. A gondosan előkészített est méltán talált zajos fogadtatásra. Gádor Ágnes nyersfordításában kézhez kaptuk a Mahler-dalok szövegét, a világítás jóvoltából akár fordításból követve is lehetett hallgatni a művet, s rövid bevezető-ismertető hangzott el mindkét rész elején. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar  2009.  november 30.

 

Kedvező helyszínválasztásnak tűnt, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar új koncertterme a Budapesti Operettszínház lett, az egymást követő estek rendre nagy sikert aratnak. Üde és életerős a hangzás, a dinamikai skála széles, olyan muzsikálást hallunk, amelynek hangulata sokáig elkíséri a hallgatókat. Az Erdélyi Miklós bérlet 3. estjét a mexikói Carlos Miguel Prieto vezényelte, akivel már korábban is játszottak. A műsor megint kedvezett a hegedűmuzsika barátainak: Weber Euryanthe-nyitányát követően Baráti Kristóf szólójával Bruch Skót fantáziája csendült fel, Rimszkij-Korszakov Spanyol capricciójának hegedűszólóját viszont a koncertmester Bodor János szólaltatta meg. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar 2009.  november 29.

 

A megérthető zene című „családi hangversenysorozat” 2. matinéjának szervezői tanultak az első hangverseny tapasztalataiból (s a közönség is); az Olasz Intézetben immár otthonra talált Hollerung Gábor „karmesteri magyarázattal” kísért hangversenye. Hommage a Somogyi László ajánlást kapott „A tébolyult rend” című program, ahol Bartók Concertójának gondoskodott (további) értő hallgatókról az (ismeretterjesztő) előadóként is meggyőző dirigens. Pszichológiailag is remekül volt felépítve: néhány szó Somogyi Lászlóról, hogy azok is megtanulják nevét, valamiféle képet tudjanak maguknak alkotni róla, akik korábban semmit sem tudtak róla; tanulságos, részben példázat-értékű történetek, anekdoták – s máris a zenére irányul a figyelem. Hollerung nagymester abban, hogy közérthetően adjon át lényeges zenei ismereteket, így egészen bizonyosra vehető, hogy minden hallgatójához közelebb került a Bartók-mű. Tovább ⇒

 


 

Telekom Szimfonikus Zenekar  2009.  november 25.

 

Még régi nevén lépett kezdte meg „Bach és a 20. század” című sorozatát a magyar Telekom Szimfonikus Zenekar. November 25-én a Thália Színházban rendezett estjük műsorát Britten, Petrovics Emil és Bach műveiből állították össze. Aki keres, talál – indokokat, hogy mi-mivel-hogyan függ(het) össze. Az összprodukció, Takács-Nagy Gábor vezényletével, felemásra sikeredett. Mindez írható részben a teremakusztika számlájára (az előadók sem érezték át igazán a koncert-légkört: bevonulásaik már-már próbalégkörre emlékeztettek). A kisszámú vonósegyüttest foglalkoztató Britten-művek (Simple Symphony, valamint a Preludium és fúga) koncerten ritkán hallhatóak, megszólalásukat ezért érdeklődő figyelem kísérte. Szinte ismeretlen művek esetében (amikor nincs, vagy alig van hasonlítandó élmény) még nagyobb az előadók felelőssége; pontosabban: ilyenkor a mű iránti felelősségük nagy. Merthogy, a hallgató önkéntelenül is egyenlőségjelet tehet a kompozíció és annak felcsendülő hangzása között. Tovább ⇒

 

 


 

Zuglói Filharmónia 2009. november 22.

 

Olyan koncertet hallhattunk a (Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus) ifjúsági bérletsorozatában, amely méltán formált jogot a felnőtt-közönség érdeklődésére is. Az ifjúságot szólította meg a műsorválasztás, amely könnyen befogadható (ám korántsem könnyű) darabokat kínált. A harangok című Rahmanyinov-kompozíció szerepelt az első részben (Szabóki Tünde, Molnár András és Anatolij Fokanov szólójával), majd Rózsa Miklós műveiből állt össze a második rész programja (Hegedűverseny Liener György szólójával), majd részletek a Ben-Hur zenéjéből. Az est karmestere Dénes István volt. Tovább ⇒

 


 

Budafoki Dohnányi Zenekar 2009 november 21.



A Koncertkalendárium böngészésekor meglepődve olvastuk, hogy ebben az évadban már novemberben megkezdődik a Magyar Szimfonikus Körkép sorozata. Azé a kezdeményezésé, amelynek hasznához aligha fér kétség – s amely még mindig nem találta meg helyét a közönség tudatában. Amikor először kaptak lehetőséget a hazai szimfonikus zenekarok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben sorozatban való részvételhez, azonnal nyilvánvaló volt e projekt nagyszerűsége: fővárosi megmutatkozás  számos vidéki együttesnek is (különösebb szervezési feladatok nélkül) – ugyanakkor kényeztetés a közönségnek (a budapestieknek helyükbe hozzák az országos seregszemlét, mások pedig elkísérhették városuk zenekarát, s így a zenehallgatást összekapcsolhatták az új koncertterem megismerésével). Mindehhez a résztvevőknek egyetlen feltételt kellett teljesíteni: szerepeljen műsorukon egy 20-21. századi magyar mű. Tovább ⇒

 


 

 Óbudai Danubia Zenekar 2009. november 17.

 

Kétszer szólaltatta meg, a Budapesti Monteverdi Kórus közreműködésével, José Cura vezényletével Bach h-moll miséjét november közepén (15-én és 17-én) a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar. A második koncert „címet” is kapott: Búcsú a Zeneakadémiától. Igen, búcsúnak méltó és grandiózus volt – amikor Bach zenéjének univerzuma pillanatokra mégis feledtetni tudja az egyelőre még megszokhatatlant: hamarosan bele kell törődnünk, hogy egy budapesti hangversenytermet ki kell iktatnunk (ideiglenesen - de aki már élt át felújítást, annak vannak elképzelései!) életünkből. Tovább ⇒


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. november 12.

 

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Haydn-Bartók estet adott Kocsis Zoltán vezényletével, Ránki Dezső szólójával. Az első rész D-dúrban volt (No. 93. szimfónia és Zongoraverseny, Hob. XVIII:11), szünet után a Concertót hallhattuk. Hogy miért-hogyan került az „Ének és szimfónia” mottójú Klemperer-bérletbe, ne firtassuk. Azt sem, hogy a kétségkívül megújult formában megjelenő szórólap (ismertető) olvasnivalója miért változott stilárisan (mindkét szerzőről életrajz dióhéjban, a szimfóniáról általánosság, a zongoraversenyről semmi, a Concertóról az együttes korábbi Concerto-előadásainak sikerszériája. No meg pár sor a szólistáról). Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Október 30.

 

Különleges időutazás részesei lehettek a Nemzeti Filharmonikusok október 30-i Mozart-estjének résztvevői. A vendégművész Ariel Zuckermann volt az est dirigense, ráadásul ő játszotta a G-dúr fuvolaverseny (K. 313) magánszólamát is. A második részben a Nemzeti Énekkar, valamint szólistaként Celeng Mária, Schöck Atala, Szappanos Tibor és Rácz István szólójával a Requiem szerepelt a műsoron. Amikor főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán vezényletével játszanak, a hallgatónak az a képzete támad, hogy a zenekar hangzása „jellemző”, azaz akár pusztán hangzás alapján is felismerhető. Ezúttal felismerhetetlenül személytelen hangzással lepték meg közönségüket. Pontosabban: olyannal, amelynek nemcsak előadójára lett volna nehéz tippelni, hanem az előadás idejére is. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Október 25.

 

Az „Álom és zene” matinékoncert sorozatának második rendezvénye báb-balettet kínált a Fesztiválszínházban, Mendelssohn: Szentivánéji álom című kísérőzenéjére. Novák János rendezésében, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház művészei gondoskodtak a látványról (báb, díszlet, jelmez: Orosz Klaudia). A bábszínpadi átirat Fábri Péter munkája, a ma emberéhez szóló, aktuális-szellemes fordulatokban gazdag fordítás Nádasdy Ádám remeklése. Bábosok gyakran gépzenére dolgoznak – ezúttal a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar nőikara (és két szólista) gondoskodott a koncert-légkörről. A produkció dirigense Antal Mátyás volt. Igen, korántsem csupán a kísérőzenéé – az élőzene jelentősen megkönnyítette a bábosok munkáját, akik ily módon kiszabadultak a mechanikus idő szorításából. A Mendelssohn-kísérőzenének leginkább a szvitté formált tételei ismertek – a kórust is alkalmazók zenei élményt jelentettek a felnőtt hallgatóságnak is. Tovább ⇒

 


 

Zuglói Filharmónia – Szent István Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus 2009. Október 18.

 

Sovány vigasz, hogy 6 órakor kezdődött a Zuglói Filharmónia – Szent István Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Mozart-koncertje; a Don Giovanni nyitányát és a Sinfonia concertantét (K.364) követő c-moll mise (K.427) „lefárasztotta” a hallgatóságot. Történt ez az 55 éve alakult István Zenekar jubileumi évadnyitó hangversenyén, a művészeti vezető, Záborszky Kálmán irányításával. A nyitány a bemelegítésnek esett áldozatul – alig tűnt többnek afféle kollektív szólam-felmondásnál. A kettősversenyt elsősorban azok élvezték, akik számára a látvány döntő jelentőségű: saját nevelésű szólisták léptek pódiumra, már megjelenésükkel ünneppé avatva az estet. Kovács Orsolya és Zárbok Zita oly összeforrottan játszotta szólamát, ami önmagában is maximálisan dicséri a zenekari munkát. Más kérdés, hogy minőségi különbséget érezhettünk a hegedűs és a brácsás játékában; a brácsa nem egy „olyan hegedű volt, ami nagyot szólt”, hanem gyakran csupán visszfénye, bár zeneileg kifogástalan árnyéka a hegedűszólamnak. Tovább ⇒

 



Budafoki Dohnányi Zenekar 2009.Október 18.

 

A Budafoki Dohnányi Zenekarnak A megérthető ZENE című sorozata ebben az évadban az Olasz Kultúrintézetbe került át; szerencsére a lelkes és elkötelezett hallgatóság toleránsan vette az akadályokat. Az élet teljessége – ezt a találó címet kapta az Hommage a Pernye András alcímet viselő nyitókoncert, mely Hollerung Gábor bevezető előadását követően Mozart Don Giovannijából az I. felvonás fináléját ígérte.
Szomorú belegondolni, hogy több mint 29 éve hunyt el Pernye András, akinek egykori tanítása mindmáig él és kamatozik. És elképzelhetetlen, hogy november 19-én 81 éves lenne… Tovább ⇒


 

Budafoki Dohnányi Zenekar 2009. Október 14.

 

Ünnepi hangversenyt ígért a 60 éves Vajda János tiszteletére a Budafoki Dohnányi Zenekar bérleten kívüli koncertjének szórólapja – s valóban azt kaptunk! Azok is, akik a szerző eddigi életműve többé-kevésbé alapos ismeretében hallgatták, s azok is, akik esetleg korábban nem találkoztak műveivel. Nekik kifejezetten késztetést jelenthetett arra, hogy „felfedezzék maguknak” a szerzőt. Szerzői estet adni: tiszteletreméltó vállalkozás. Sejteti a közreműködők elkötelezettségét, s ilyen alkalmakkor általában intenzívebb élményhez jutunk, mint vegyes összeállítású esteken. Kiváltképp eredményes, ha az előadók jártasak az adott komponista zenei világában – ami ezúttal is bebizonyosodott. Tovább ⇒

 


 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2009. Október 13. 

 

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Mahler-bérletének nyitó koncertjén az előző esti program szerepelt: Hugo Alfvén: Gustav Adolf-szvitje, Griegtől az a-moll zongoraverseny, valamint Dvořák VIII. szimfóniája. Az est szólistája Bogányi Gergely, dirigense a svéd Johan Arnell volt. Mint a dirigens életrajzából megtudhattuk, többéves együttműködés fűzi e magyar együtteshez – a Kissingeni Nyári Fesztiválok után most otthonában vezényelhette a zenekart. Alfvén műve igazi csemegének ígérkezett: a csaknem fél évszázada elhunyt szerző művei ritkán hallhatók koncerttermeinkben. Miként már az öt tétel címe sejteti, részben programzenéről, részben pedig neoklasszicizáló muzsikáról van szó. Első hallásra megkedvelhető, tetszetős zene, amely dallamos (a popularitás alapfeltételének eleget téve), formai felépítése áttekinthető – tehát atmoszféra-teremtéshez ideális. Ámde – épp a plasztikus struktúrából adódóan – már első hallásra könnyen megítélhető, ha az interpretáció hiányérzetet keltő. Nem szükséges zenei előképzettség ahhoz, hogy ki-ki kitalálja a II. tétel kezdetén a folytatást: a pregnáns ritmikájú kezdőtéma fúgaszerű feldolgozásra remekül alkalmas. Ilyenkor a tempó-ingadozás aligha megengedett; ezúttal viszont „kócosan” sorjáztak a további téma-belépések. A karmester feladata lett volna a szólamok összerendezése. Arnell túlságosan is joviálisnak bizonyult; néha bal kézfeje mozgásával jelezte, el tudna képzelni intenzívebb hangzást, ám alapvetően rábízta az együttesre a kivitelezés megannyi apró árnyalatát. Kiváltképp a visszatérő formai szakaszokat megelőző agogikus lassításoknál hagyta őket magukra, s így az elbizonytalanodott muzsikusok gyakran pontatlanul kezdték a visszatérő szakaszokat is. Talán csak a Menüett-tétel idézőjeles Mozart-reminiszcenciáját nem hagyta elsikkadni. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Október 9.

 

Választékos hallgatnivalót kínált az „Ének és szimfónia” címmel meghirdetett Klemperer-bérlet második estjén közönségének a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, Kocsis Zoltán vezényletével. Tallózás a 20. század zenéjéből: Farkas Ferenc, Eugen Suchoň, Debussy és Rahmanyinov műveiből állt össze a műsor. A cím és a szerzők neve láttán Debussytől bizonnyal a Három nocturne-re tippelnénk elsőként – de hiába; az énekkar csak a nyitószámban szerepelt: Farkas Cantus Pannonicusban, melyet Thomas Christian szólójával Suchon-mű követett: Fantázia hegedűre és zenekarra. A műsor második részében A holtak szigete című, népszerűnek mondható Rahmanyinov-művet Debussytől a Zenekari képek két saroktétele keretezte: a Gigues és a Rondes de printemps. A Farkas-mű éppen fél évszázados – akár jubiláló gesztusnak is tekinthető a megszólaltatása. Suchoňnál hiába keresnénk kerekszámú évfordulót – s a 61 éve készült darab hallgatása közben mindegyre arra kellett gondolnom: nagy ajándék e műnek, hogy itt és most felcsendülhetett. Tovább ⇒

 


 

Győri Filharmonikus Zenekar 2009. Október 8.

 

Az Alma mater koncertek sorában a Zeneakadémia Nagytermében október 8-án került sor  Várdai István cselló diplomahangversenyére. A műsor gerincét két versenymű adta: Dvořák h-moll csellóversenye és Brahms a-moll kettősversenye, melyben a mostanra már kétségkívül méltán művész-rangot szerzett diplomázónak Baráti Kristóf volt a szólista-partnere. Ezt keretezte a vendég-zenekar „ajándéka”, kezdésként Dvořák két szláv tánca, búcsúzásképp (afféle műsorba-épített zenekari ráadásként) Brahms két magyar tánca. Az est dirigense Berkes Kálmán volt.
Ha a közelmúltban volt protokolláris diplomakoncert, akkor ez volt az. Nemzetközi versenygyőzelmein túl Várdai István az elmúlt évadban idehaza oly gyakran és nívósan szerepelt koncerteken, ami rutinos pódiumművésznek is becsületére válnék. A monumentális műsor önmagában is figyelem-felkeltő – mégis megható az a teltházas érdeklődés, amely az eseményt várta. S ezúttal mélységesen igaz a közhely: várakozásunkban nem kellett csalódnunk!  Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2009. Október 6.


Új ülésrenddel kísérletezik új bérleti sorozatainak színhelyén a MÁV Szimfonikus Zenekar: az Operettszínházban nem I., II. hegedű, brácsa, gordonka elrendezéssel, hanem I. hegedű, gordonka, brácsa, II. hegedű a vonósszólamok ülésrendje, a bőgőkkel hagyományosan a gordonka-szólam mögött. A „hely szelleme” sugallhatta a 7 órai kezdetet, ami az Erdélyi Miklós bérlet nyitóestjén kifejezetten hasznosnak bizonyult. Tartalmas és terjedelmes műsort kínáltak: az első részben Mozart két A-dúr zongoraversenyét az utóbbi időben örvendetesen gyakran fellépő Ránki Dezsővel, a szünet után pedig Bruckner egyik legismertebb szimfóniáját, a VII-t. Az est dirigense az együttes művészeti vezetője, Kollár Imre volt. Tovább ⇒


 

Az Operaház Ének- és Zenekara  2009. Szeptember 27.

 

Ünnepi hétvégét tervezett szeptember 26-ra és 27-re a Magyar Állami Operaház: a jubileum előestjén gálaműsor hangzott el, másnap pedig az 1884. szeptember 27-i nyitóelőadás műsorát idézték fel, koncertszerű előadásban. A 125 évvel ezelőtti esemény emlékét írott dokumentumok őrzik – pedig mit nem adnánk egy bármily kezdetleges hangfelvételért! A 27-i műsort viszont felidézheti az érdeklődő utókor – akkor meglesz a haszna annak, hogy zavaróan munkálkodtak a színpadon a kamerákkal az audiovizuális felvétel készítői. Tovább ⇒

 


 

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar 2009. Szeptember 27.

 

Álom – zene: a most kezdődő évadban e témát járja körül a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, a Fesztiválszínházban tartott matinékoncertek sorozatában. Szeptember 27-én a karmester Kesselyák Gergely vezette a műsort, melyben a zenekar mellett a zongora játszotta a főszerepet. A Matinékoncertek jól illeszkednek a napjaikban oly divatos „családi programok” vonulatába, ahol mindig „zsákbamacska” egy-egy produkció fogadtatása - merthogy kiszámíthatatlan, hogy „milyen” a közönség. Vasárnap, amikor a MüPa megannyi játszóház-jellegű, ill. kézműves-foglalkozásnak is helyet ad, több generáció keresi fel a Fesztiválszínházat. Öröm látni a saját készítményű kincsekkel (festett üveg, dióhéj-katicabogár, kukoricacsutka-baba, stb.) érkező apróságokat, akik szívesen cserélik fel korábbi aktivitásukat – passzivitásra. Most ők a közönség – ez is játék, s ha a szülő uralja a helyzetet, könnyen kialakítható szabály-játék a csendben történő, figyelmes zenehallgatás. Tovább ⇒

 


 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2009. Szeptember 25.

Bartók halála évfordulójának előestéjén került sor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar idei évadnyitó koncertjére. Szeptember 25-én, az „Ének és szimfónia” címmel meghirdetett Klemperer-bérlet első estjének műsorán Haydn és Schubert egy-egy D-dúr szimfóniáját követően Bartók remeke, A kékszakállú herceg vára szerepelt. A kisebb apparátust igénylő szimfóniák időutazása olyan korba vezetett, amikor a komoly- és könnyűzene között szinte még csak szaggatott vonal jelezte a határt; amikor a muzsika egyszerre gyönyörködtetett és jelentett kikapcsolódást. Kocsis Zoltán komoly kontrollra valló (felfokozott) mozdulatokkal biztosította a harmonikus hangzást: változatos karakterű tételek sorjáztak mind Haydn „A reggel” elnevezésű, mind pedig Schubert III. szimfóniájában, s a tételeken belül megannyi szín villódzott, a hangszerelési finomságok érzékeny megjelenítésének köszönhetően. Külön öröm, hogy ezúttal úgy építették fel a ciklusokat, hogy nem hatásvadászóan gyors tűzijáték-fináléval kívánták lelkesült tapsolásra ösztönözni a hallgatóságot. Tovább ⇒

 


 

Savaria Szimfonikus Zenekar 2009. Szeptember 23.

Anélkül, hogy megvárnánk a  Korunk zenéje 35. sorozatának befejeződését, rögtön a szeptember 23-i est után bátran kijelenthetjük: az idei kínálat (egyik) kiemelkedő eseménye volt a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje. A Katona József Színház remek választásnak tűnt – még a legnagyobb apparátust igénylő műsorszámban is elfértek a játékosok a színpadon, s a tér-kínálta lehetőségeket kitűnően tudták hasznosítani a műsor első részében. Az estet vezénylő Tihanyi László művével kezdődött a program: Epilegomena – Jan Jansson a Tejúton. Jan Jansson immár másodszor szerepel a szerző életművében: a Gyöngyössy Zoltán felkérésére 1987-ben komponált szólódarabot (Jan Jansson utazása Dániából Dániába) követte, ugyancsak a fuvolaművésznek szánva, a fuvola-szólóra és zenekar komponált „kiegészítés”. A zenekar hallhatóan kedvvel szólaltatta meg a szerző értő irányításával a művet – legfeljebb a terem különböző részein elhelyezett muzsikus-csoportok halk játéka sikeredett túlságosan is halkra; olyannyira, hogy a zarándok-ének nem volt felismerhető (élvezhető) a tolmácsolásukban, inkább afféle akusztikus háttérnek tűnt. A színházi környezetben arra gondoltam: talán nem lenne hatástalan, ha fény-effektus (megvilágítás) követné a szólista „útját”, hogy ne csak akusztikusan kelljen keresnünk a fuvolaszóló hangforrását. Tovább ⇒

 


 

 Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Szeptember 20.

Parádés programmal köszöntötte a Beethoven-Bartók bérlet nyitókoncertjének közönségét szeptember 20-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, vezető karmestere, Keller András irányításával: Beethoven Coriolan-nyitánya és V. („Sors”) szimfóniája foglalta keretbe a bartóki életmű egyik központi darabjának, a két zongorára és ütőhangszerekre komponált Szonátának zenekari verzióját (Versenymű két zongorára és zenekarra). Szólistaként Ránki Dezső és Klukon Edit lépett fel, a rendkívül igényes ütős-szólamokat az Amadinda együttes két művésze, Rácz Zoltán és Holló Aurél szólaltatta meg. Tovább ⇒

 


 

Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar Szeptember 18.

Immár 10. alkalommal lépett fel a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon az Óbudai Danubia Zenekar. A 18. alkalommal megrendezett, széleskörű érdeklődésre számot tartó őszi program záróeseménye volt a gálahangverseny. Alapító és vezető karmestere, Héja Domonkos vezényletével népszerű műsort kínáltak, s érdeklődésre méltán számot tartó szólistát hívtak meg, Bogányi Gergelyt.
Komolyzenei örökzöldek: biztos siker – gondolhatnánk, részben joggal; ám az éremnek két oldala van. A viszonylag ismertnek tekinthető művek felcsendülő interpretációja nem önmagában mérettetik meg, hanem ki-ki óhatatlanul is a korábbi emlékképeivel veti egybe. Több – az előadás tényleges minőségétől független - hatás eredménye tehát a tetszés. Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar 2009. július 9.

A MÁV Szimfonikus Zenekar júliusi szereplései évad-végi kondíciójának "körüljárásához" kínált lehetőséget. A MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, Beethoven IX. szimfóniájának megszólaltatásában vett részt a zenekar. Ezúttal a karmesterre aligha lehetett panasz: Kobayashi Ken-Ichiro fogta össze az előadókat. A Manastuni Daikuwo Utaukai Kórust a Nemzeti Énekkar tagjai erősítették, három japán szólistához tenoristaként Mukk József csatlakozott.
Ismét kaphattunk (ezúttal is pozitív-tanulságos) fegyelem-élményt; a kórus nem a mű közben foglalta el helyét, hanem kezdettől jelen volt. (Hasonló jelenség magyar viszonylatban leginkább a Zuglói Filharmónia Szent István Király-együtteseinek gyakorlatában otthonos; érezhetően nekik sem jelent problémát a színpadi zenehallgatás.) De szép is lett volna, ha a szólisták bevonulása sem töri meg a folyamatot - meg persze az őket köszöntő taps! Tovább ⇒

 


 

MÁV Szimfonikus Zenekar  2009. július 2.

A Művészetek Palotájában közreműködők voltak Verdi grandiózus Requiemjének, csakúgy, mint a cseh szólisták, egy amerikai amatőr énekkar első turnéján. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Budapest-Bécs-Brünn-Prága koncertsorozattal a Colorado Symphony Chorus, karigazgatója, Duain Wolfe vezényletével. Tovább⇒

 


 

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar 2009. június 7.

Örvendetes jelenség, hogy Kocsis Zoltán karmesterként szinte valamennyi jelentős zenekarunkkal fellép – annak jeleként is értelmezhető, hogy túl a saját együttesén, a hazai zenekari élet alakulásában is felelősséggel vállal részt. Nem kétséges: bármely zenekar tudása legjavát adja, ha ilyen esemény részese lehet – s ily módon, már megjelenése előtt olyan készenléti állapotba hozza az együtteseket, amelyben önmagukon túlmutató produkciók születhetnek. Lélektanilag indokolt ez a reakció, függetlenül attól, hogy valamely zenekar milyen kapcsolatban van vezető karmesterével. A rendszeres munka hatása mutatkozik meg abban, hogy az ilyesfajta kihívásnak hogyan tudnak eleget tenni. Tovább ⇒