Spanyolországi turnéra indul a Nemzeti Filharmonikusok zenekara

0
71

Kovács János karmester irányításával három hangversenyt ad a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Spanyolországban április 22-én, 23-án és 25-én. A turné programja az április 18-i budapesti hangverseny műsora. Elhangzik Mozart Esz-dúr szimfóniája, a c-moll adagio és fúga, valamint a szerző híres gyászmiséje a Requiem. A zenekart magyar szólisták is elkísérik, Zemlényi Eszter szoprán, Gál Erika alt, Horváth István tenor, Kovács István basszus, közreműködik a Cor Madrigal kórus, amelynek karigazgatója Mireaia Barrera. Az első koncert április 22-én Gironában, az Auditori de Gironában csendül fel, másnap a barcelonai L’Auditoriban, április 25-én pedig a madridi Auditorio Nacionalban lépnek színpadra a Nemzeti Filharmonikusok.

Az együttes legutóbb tavaly februárban járt Spanyolországban az Agencia Camera ügynökség meghívására, akivel közel 20 esztendős jó kapcsolatot ápolnak. Akkor a zenekar, szintén Kovács János dirigálásával, hatalmas sikerrel és dupla ráadásokkal négy hangversenyt adott Zaragozában, valamint az említett helyeken Haydn, Mozart és Schubert egy-egy művéből. (NFZ)

 

Megosztás