Kodály Filharmonikusok Debrecen – 2017. november 19. – Művészetek Palotája – Bartók Béla Hangversenyterem

0
215

Életre hívása óta több sorozatcímmel kerültek a hangversenykínálatba azok a zenekari estek, amelyeken az eredeti elképzelés értelmében a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hallhattuk volna számos hazai zenekarunkat. Időközben módosultak a műsorra vonatkozó elképzelések, és többletként társult egy új szempont, fiatal tehetségek szólistakénti szerepeltetése. A jelenleg „Felfedezések” címmel meghirdetett esteknek talán épp ez a legnagyobb vonzereje.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen idei szereplése sokkal szélesebb körű érdeklődést érdemelt volna! Nyitószámnak Kodály újabban rendkívül gyakran játszott művét, a Galántai táncokat választották, majd Hidas Frigyes Kettősversenye következett, a szünet után pedig Lajtha László VI. szimfóniáját tűzték műsorra. Ez a program e sorozat bármely korábbi koncepciójában is dicsérettel megállta volna a helyét! Az est karmestere Dobszay-Meskó Ilona volt.

Az első kedvező benyomást a zenekarnak a pódiumra érkezése jelentette. A vonós szólamok szólamvezetői érkeztek először, majd fokozatosan a többiek, érezhetően fegyelmezetten. Jó volt ilyet látni – s a fegyelmezettség mindvégig jellemzője volt az együttesnek. Nem pásztázták a nézőteret, nem beszélgettek egymással – a koncentrált zenélést segítő légkört alakítottak ki.

Dobszay-Meskó Ilonát nemrégiben az Óbudai Danubia Zenekar élén láttam, s a mostani fellépése ugyanazokat a benyomásokat erősítette. Harmonikus lényének kisugárzása töretlenül érvényesül, a bizalom érzetét kelti a játékosokban, s minden bizonnyal ennek is része van abban, hogy remek teljesítményt nyújtanak. Jellemző mozdulatkészlettel dolgozik, erőteljes mozdulatokkal tagol, és széles gesztusokkal inspirálja a hosszú dallamívek végigvezetését. Tükör-mozdulatainak is funkciója van. Úgy inti be a különböző hangszercsoportok játékosait, hogy rákészülhessenek a kezdőhangra, azaz, a jelentős belépésekkor mindig szép tónussal indulnak a frázisok.

Úgy érződött, a zenekar szeretettel játssza a Galántai táncokat, maximális kidolgozásra törekedve, s ez a szándék olyannyira erős volt, hogy a hallgató jótékonyan korrigálta a kevésbé sikerült megoldásokat. Igazi csemegét jelentett Hidas kompozíciója, ugyanis a két szólista – két harsonás volt. Látványként is szokatlan volt, amikor a két rézfúvós jött ki szólistának. E kompozíció eljátszása, s főképp a szólista-választás rendkívül „aktuális” volt, hiszen Juhász István tenorharsonásként, Veér Mátyás pedig basszusharsonásként lett kategória-első a BMC 2016-ban rendezett nemzetközi harsonaversenyén. Fellépésük egyúttal vendégszereplésnek is tekinthető, hiszen Juhász István több éve a karlsruhei Badische Staatskapelle szólóharsonása, Veér Mátyás pedig jelenleg az Esseni Filharmonikus Zenekar tagja. Hidas Frigyes életművének legjelentősebb vonulatát a fúvósmuzsika jelenti, és a Kettősversenyt hallgatva ismételten megcsodálhattuk azt a parádés hangszerelni-tudást, amely a hangszerek „természetének” ismeretén alapul, s azt a biztos formaérzéket, amelynek birtokában a könnyű kézzel komponált tetszetős szólamokkal felhőtlen kikapcsolódást képes nyújtani. Ezt a versenyművet hallgatva áthidalhatónak tűnt a komoly és a könnyű műfajok közötti szakadék; mint amikor egyazon szerző (akár egy Mozart is) egyaránt komponált szimfóniákat és szórakoztató divertimentókat, táncokat…

A kikapcsolódás természetesen csupán a hallgatóságnak osztályrésze; a zenekari játékosokat viszont a briliáns szólistákkal való együttmuzsikálás inspirálhatta minőségi munkára. A két kiváló szólista ráadással köszönte meg a viharos tetszésnyilvánítást: Miles Davis parádés duóját adták elő, a Trombone Institute of Technology-t. Úgy tűnik, a virtuozitásnak nincs felső határa…

A legnagyobb „falat” természetesen Lajtha László szimfóniája volt. A vonóskar elismerésre méltó teljesítményt nyújtott a technikás gyors részekben, meleg hangon dalolta dallamát a brácsaszólam, s főként a koncertmester szólója jelentett emlékezetes pillanatokat. E kompozíció négy tételében minden hangszercsoportnak jut komoly feladat; megkülönböztetett az ütősök szerepe. Lajtha zenéjének alapvető jellegzetessége a franciás ízlés, ebből is kaptunk ízelítőt: villództak a színek, kiváltképp hatásos volt a vonóskar „zsongása”.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen nagyon kitett magáért – aki hallotta őket, sokáig fogemlékezni erre a programra. A műsorválasztásukért pedig külön köszönet! (Fittler Katalin)

Megosztás