Zuglói Filharmónia – 2017. október 7. – Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

0
10

Záborszky Kálmánt köszöntötte 70. születésnapja alkalmából a Müpa közönsége, és természetesen az a közel ötszáz előadó, aki közreműködött a magyar szerzők műveiből összeállított hangversenyen. Az ünnepelt azonban nem a közönség soraiban hallgatta az őt köszöntő együtteseket: az egész estet ő vezényelte. Bizonyára nem volt könnyű hetven év történéseit, örömeit, küzdelmeit, a pálya eredményeit összefoglalni – akkor is, ha közel háromórás, monstre koncertnek örülhettünk. Az esemény kiválóan előkészített és megszervezett volt, még a látszólag kevésbé fontos momentumok is – mint az előadók mozgatása és a terem átrendezése – pontos koreográfia szerint, zökkenőmentesen zajlottak. Záborszky Kálmánnak láthatóan (és hallhatóan) gondja volt arra is, hogy a Zuglói Filharmónia és Oratóriumkórus tagjai mellett a legfiatalabbak is szót kapjanak: az általa évtizedekig irányított Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és az Alapfokú Művészeti Iskola tanulói is fellépési lehetőséget kaptak.

A félezer előadóból rögtön a hangverseny elején már száznegyvenen színpadra léptek. (Az adatok az est házigazdájától, Zelinka Tamástól származnak.) A legkisebbek, a Szent István Király Zeneiskola Tücsökzenekarának volt és jelenlegi tagjai, illetve a Szakgimnázium vonós növendékei Zempléni László Régi magyar táncok című kompozícióját szólaltatták meg, a zeneszerző jelenlétében. A 18. századi magyar táncdallamok feldolgozása néhány évnyi zeneiskolai tanulás után is előadható, ezért már a zenetanulás korai szakaszában kiváló eszköz a zenekari játék megismerésére, a közös muzsikálás megszerettetésére. A gyermekek láthatóan élvezték a szereplést, és egyáltalán nem lepődtek meg a nagy koncertteremtől sem.

A kicsik után a profik következtek. Utaltam már arra, hogy minden pillanat jól megtervezett volt: míg a felesleges székeket kivitték és elrendezték a színpadot Kodály Psalmus Hungaricusának előadásához, a kivetítőn Petrovics Eszter Záborszky Kálmánról, a zenepedagógusról és az előadóművészről készített dokumentumfilmjéből (2013) láthattunk részleteket. Ebből nemcsak az ünnepelt életéről, munkásságáról tudhatott meg sok fontos információt a nagyérdemű – például, hogy a fenti két tevékenysége nemcsak kiegészíti egymást, de elválaszthatatlanul össze is forrt az évtizedek során –, hanem a magyar zenepedagógia folytonosságáról, gyökereiről is számtalan, kevéssé ismert tényt hallhattunk. Záborszky Kálmán elmesélt egy tanulságos történetet, még pályája kezdetéről. Hogy a lehető legjobban megismerje az általa irányított intézmény tanszakait, az egyik tanév végén az iskola összes (több mint ezer) tanulójának év végi vizsgáját meghallgatta. Mikor erről Kovács Dénessel, a Zeneakadémia akkori főigazgatójával beszélt, kiderült, ő is mindig ott volt az összes hangszeres vizsgán. A kérdésre, hogy ezt kitől tanulta, Kovács Dénes válaszából kiderült, a Zeneakadémia egy korábbi főigazgatójától, Dohnányi Ernőtől… Idáig, vagy még messzebb nyúlnak tehát a gyökerek. No, de vissza a jelenhez.

A filmbejátszás után minden készen állt, hogy felcsendülhessen Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című alkotása. A Zuglói Filharmónia és a Szent István Király Oratóriumkórus mellett a Hunyadi János Általános Iskola gyermekkara is fellépett (karigazgató: Igaliné Büttner Hedvig), a szólót pedig Kovácsházi István énekelte – kiválóan, mély átéléssel. A nagy apparátus hatásos és rendkívül látványos volt. Ugyanakkor bámulatos volt az a fegyelmezettség is, mellyel a karmester útmutatásait követették, ennek köszönhetően pedig minden tekintetben magas színvonalú interpretációt hallottunk.

A szünet után ismét egy Kodály-alkotás következett, a zeneszerző gyermekkori zenei élményeit idéző Galántai táncok. Ez a mű komoly, engedményeket nem ismerő hangszertechnikai igényeket támaszt az előadókkal szemben, megannyi színgazdag szólójával, kamarazenei áttörtségével, ahol „minden hallatszik”. Éppen ezért csak szólista kvalitású muzsikusokkal rendelkező zenekaroknak szabad játszani. A Zuglóiaknak pedig nemcsak, hogy szabad, de – dupla évfordulós Kodály-év lévén – szinte kötelező is, hiszen náluk minden feltétel adott a méltó megszólaltatáshoz: remek fafúvósaik vannak, megbízhatóak a rezek (magabiztos kürtszóló hangzott el a darab elején), és végig magas színvonalon teljesítettek a vonósok is.

Az utolsó blokk a kortárs zene iránt elkötelezett Záborszkyt mutatta meg. Dubrovay László több mint két évtizedig az íróasztalfiókban fekvő partitúrájából, Faust, az elkárhozott című balettzenéjéből hangzott el négy jelenet. A 2016-os – a Zuglói Filharmónia közreműködésével létrejött – bemutatóhoz hasonlóan a szerző ismét személyesen örülhetett műve előadásának. A Bevezetés és Faust után Mefisztó tánca kelt életre, melyben a Gonosz ügyetlenül botladozó, groteszk tánca szerény véleményem szerint a zeneirodalom ördög-zenéinek egyik legszellemesebbje. Meghatóan lírai hangulatot teremtettek a Zuglóiak a Faust és Margit szerelme című tételben, míg a zárásként felhangzó kocsmajelenet Bartók Kicsit ázottjának ikertestvére. Zseniális volt ez utóbbiban a tubaszóló, mint ahogy a koncert egészét tekintve a minden műben emlékezetes szólókat játszó első klarinétos is, akinek „a hangverseny legvirtuózabb muzsikusa” képzeletbeli címet adnám. A közönség hálásan fogadta az estet, melyet – ráadásként természetesen magyar zeneszerző –, Liszt 2. magyar rapszódiája zárta. (Kovács Ilona)

 

Megosztás