Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – 2017. november 15., Zeneakadémia

0
14

A fővárosban járva, lehetetlen volt nem észrevenni a figyelemfelkeltő plakátot, amely a „Bonsoir, Espagne!” című mediterrán estet hirdette. (Nem tudni, szándékosan vagy véletlenül alakult így, mindenesetre visszarímelt a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvényére; az „Európai hidak” keretében ugyanis szeptemberben spanyol napokra került sor.) Aki ügyesen tájékozódik az interneten, felfedezhette ugyanezt a plakátot, azzal az információval, hogy megadott helyre kattintva élőben meghallgatható a november 15-i hangverseny. S ha előbb nem, a Zeneakadémián a közönség megtudhatta a szórólap tájékoztató szövegéből, majd pedig a karmester Madaras Gergelytől (aki rövid kommentárt fűzött az egyes műsorszámokhoz), hogy ezzel az esttel fennállásának 164, évfordulójára emlékezik legrégebbi szimfonikus együttesünk.

A műsort francia és spanyol szerzők kompozícióiból állították össze, pontosabban, a spanyol zenét Manuel de Falla képviselte (A háromszögletű kalap – 1. és 2. szvittel), az első részben Dukas-tól A bűvészinas című nagyzenekari scherzót, a zenekar csellóművészének, Pólus Lászlónak a szólójával Saint-Saëns a-moll gordonkaversenyét és Chabrier rapszódiáját, az Españát hallhattuk, befejezésül pedig Ravel hatásos Bolerója csendült fel. már ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy a spanyol hatás letagadhatatlan a francia kompozíciókban is.

Madaras Gergely, aki a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója (és a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere), energikusan, ugyanakkor elegánsan irányította az együttest. Inspirálóan hatott jelenléte a muzsikusokra, ezt tanúsítja az egész est során megfigyelhető egyenletes teljesítményük, intenzív játékuk. A legharsányabb részeknél már-már arra kellett gondolnunk, talán spanyolabbak a spanyoloknál… Mindenesetre, a spanyol „vérmérsékletből” emlékezetes ízelítőt adtak a közönségnek, amely lelkesen fogadta valamennyi műsorszámot.

Minden elismerés mellett, nem titkolom, hogy számomra nem tűnt ideálisnak ez a műsorválasztás a születésnapi koncerthez, hiszen a születésnap egyszerre szól a múltról és (a jövő ígéretével) a jelenről. Márpedig ennek a zenekarnak a múltjában jelentős szerepe volt megannyi nagyformátumú magyar zeneszerzőnek – mindenképp méltóbbnak éreztem volna egy válogatást az ő kompozícióikból, még ha nem is akarnák követni az alapításnál mintának tekintett bécsieknek azt a program-ötletét (amellyel nagy sikert aratnak a Salzburgi Ünnepi Játékokon), hogy a nekik ajánlott, általuk bemutatott, esetleg általuk sikerre vitt művekből állítják össze a programot.

A születésnap azonban elsősorban az ünnepelté, tehát tiszteletben kell tartanunk az ő elképzelését, koncepcióját. Habár nem igazán érvényesült a gondtalan „mediterrán napsütés” ezen az estén – ezt sejttették Madaras Gergelynek a zenekari muzsikusok kiválóságát hangsúlyozó (vagy inkább bizonygató?) szavai is. Ott lappangott a keserű tény, hogy minden, ami született/létrejött, elmúlik – ami akkor a legfájóbb, amikor személyesen kell e tapasztalatból részesülni, belátható időn belül. (Fittler Katalin)

Megosztás